Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Platon Hangja

12 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sok állatjogi aktivista csupán a házi kedvencek érdekében emeli fel szavát. De a valódi állatvédelem nem ezt jelentené. Ernest Bell az állatok jogai alatt minden élet tiszteletét értette. Ernest Bell angol író és kiadó, vegetáriánus volt, és az állatok jogaiért küzdött. Közel 60 évig…..
1709-ben az istenfélő párizsi orvos, Philipe Hecquet kiadott egy könyvet, amelyben elítélte a hamis orvosi mentségeket, melyek révén az emberek még a böjt idején is fogyaszthattak húst. Ekkor kezdte a vegetarianizmus tudományos védelmét. Abban a korban, amikor az emberek azt hitték, hogy húst…..
Első pillanatban pihentagyúság, utána rájössz, hogy filozófia. Mutatjuk az elefánt trágyából összehozott merített papír készítésének történetét. Nyugi. Egyáltalán nem kizárt, hogy te is ezt fogod csinálni. Az elefánttrágyából készült merített papír amellett, hogy szép, nem károsítja a…..
Az űrhajózás fejlődése közben nem igazán jut eszünkbe az óind űrrepülés. Pedig volna keresnivaló a védikus űrhajózás és űrkutatás érdekességei között. Hogyan lehetséges, hogy az indiai ősi templomok falain vimana, ősi űrhajó ábrázolással találkozunk? Mutatjuk a lehetséges válaszokat. Az ősi…..
Platon Jön a Húsmentes hétfő 2020.06.07 06:12:00
Paul McCartney a XX. század egyik zenei etalonja. A Beatles tagjaként kora legkreatívabb és legzseniálisabb basszusgitárosa lett. Emellett a vegetarianizmus és az erőszakmentesség nagy szószólója mind a mai napig.  Sokat olvashatunk arról, hogy a fenntartható fejlődés egyik előfeltétele az ipari…..
Chris Jordan kivételes látásmóddal rendelkező művész. Olyan látványképeket készít, melyek értelmet adnak az absztrakt statisztikáknak. Ha belegondolunk ezek valós tartalmába, mindennapi életünk adatai sokkolnak bennünket. Jó esetben pedig életmódváltást idéznek elő. Ez a mandala-kép 9 960 postai…..
Több tanulmány foglalkozott már azzal, mit lehet tenni a depresszió ellen, ha valaki nem gyógyszerekben gondolkodik. Orvosok, tudósok éveket szenteltek a jóga és a depresszió elleni kapcsolatának vizsgálatára. Mutatjuk, mire jutottak. A legújabb harvardi kutatók tanulmányai is azt sugallják, hogy a…..
Saalumarada Thimmakka környezetvédő más néven „Vriksha Mathe - Fák anyja”. Az indiai Karnataka államban él. 65 éves környezetvédő tevékenysége alatt több mint 8000 fát ültetett. Thimmakka világszerte ismert. 2016-ban a BBC felvette nevét a világ egyik legbefolyásosabb és leginspirálóbb asszonyai…..
India meglehetősen merész és vagány, amikor különféle szlogenekkel promóznak egy-egy nemes ügyet vagy éppen egy gigavállalkozást. Összeszedtünk neked néhányat a legütősebbekből. Az indiai bölcsességek és indiai idézetek többnyire a szépirodalom vagy a filozófia területéről ismertek. Pedig a…..
Már józan ésszel arra gondolhatunk, hogy a magas érzelmi intelligencia fontosabb, mint a kiemelkedő értelmi intelligencia. Alacsony érzelmi intelligencia esetén az egyén nem képes helyesen értelmezni a saját és mások érzelmeit. Az a személy, aki a magas érzelmi intelligencia révén ezeket az…..
Mintha újra kéne gondolni a köszönési szokásainkat. Miért is kellene kezet fogni? Vegyük át újra mindazt, amit a köszönési formákról tudni kell és talán updatelni is. Napjainkban sok minden átalakul, többek között megváltozhatnak a köszönési formák a világban. A keleti kultúra mindig is kerülte…..
Platon Hangja 2020.04.27 10:06:20
@Eugene Horse: sajnálom, de destruktív és személyeskedő hozzászólásokat ki kell moderálnom.
Platon Hangja 2020.04.27 10:32:21
@Thane99: kérem tisztelettel a "világ idiótái" kifejezést törölni. Ez a felület nem ad helyet a destruktív személyeskedésnek. Ha nem módosul a komment, akkor sajnos ki kell moderálnom.
Vége egy korszaknak. Az India Klub Alapítvány szervezésében 30 napos élő előadássorozat ért véget. A sorozat a Spirituális karantén címet kapta. Fontos társadalmi problémák is terítékre kerültek, mint amilyen a társadalmi egyenlőtlenség, eutanázia és abortusz. A sorozat alapja, hogy a koronavírus…..
  "A jógázás démontiszteletre rendelt mozgáskultúra" - hirdette Németh Sándor a legutóbbi Vidám Vasárnapon - "...a mozgás által démonokat energizál és démonokat idéz meg." - Nos, nem csoda, ha pár napja ezen röhög az ország népe.   Amikor jógáról beszélünk, annak megkülönböztethetjük testi és…..