Regisztráció Blogot indítok
Adatok
piglet is shine

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az állami lét legbiztosabb jegye az államelvű gondolkodás. A polgár elfelejti önmagát, a valaha volt embert, és megokolja önmagát mint állami lényt. A polgár pl. el sem tudja képzelni, hogy majdnem minden, ami közte és állama között zajlik, az minden racionális (igazolható)…..
piglet is shine 2013.06.26 12:59:29
Azon gondolkodtam el a poszt olvasása után, hogy a XX. századba beleszületett ember számára evidens, hogy "tartoznia kell valahová", szűkebb környezetében családhoz, társasághoz, kollektívához, tágabb környezetében párthoz vagy eszmeiséghez. Az evidencia alapja pedig nem más, mint szimpla megszokás. Legalábbis ha saját környezetemben körülnézek, kevés véres szájú, meggyőződéses párttérítőt látok. Csak embereket, akik elsősorban valamilyenek, és a valamilyenségük alapján választanak ideológiát, pártot.
Szóval, azon kezdett szántani az agyam, hogy mi történne, ha holnap reggel arra ébrednénk, hogy eltűnt alólunk/felőlünk az, amit államnak hívunk? Azt jelentené ez, hogy holnaptól nem lesz kenyér meg zsömi a péknél? Frászt. Pék Pali ugyanúgy megsütné éjjel a kenyeret, Fuvaros Pityu elterítené a boltokba, a Marika nénik meg eladnák. Nagyjából ugyanez mondható el bármely olyan dolgunkról, ami számunkra intéznivalót jelent, legyen az önkormányzati, adóügy, egészségügyi, oktatási, stb. Mindenütt az "aljával" találkozunk, sosem a tetejével. Mindenütt tisztviselők, hivatalnokok, asszisztensek, orvosok, osztályfőnökök, gyalogrendőrök és bírók fogadnak, és oldják meg a gondjainkat. És nagy tétbe merem lefogadni, hogy az ő fejük felett ülő, nagy pénzt szakító főosztályvezetőnek/igazgatónak/tótumfaktumnak (+ a köztes szamárlétra) lila fogalma sincs arról, miről szól az alatta lévő hivatal. És ezt nyugodtan nevezhetjük szerencsének, mert így legalább nem csinál benne totális káoszt, hanem megelégszik a hazatalicskázott zsével.
Szóval, a posztot végig- és utángondolva: mi szükségünk van egy hatalmas és q..rva sokba kerülő vízfejre? Mielőtt félreértenének: nem azt mondom, hogy semmilyen államformára és működtető eszközre nincsen. De a miénk húsz éve ott tart, hogy a működéséhez szükséges költség messze meghaladja a hasznosságát. Ezért olyan jó elképzelni, hogy az eddig is érdemi munkát végző "aljanép" és a hozzáértő vezetők (középkáderig, vállalatvezetőig, stb.) maradnak a helyükön, és végzik a dolgukat, mint eddig, az efölötti rész pedig mondjuk elpárolog, vagy kilövik a Marsra. Felszabadul egy csomó pénz, meg lehetne szervezni az igazságosabb elosztást. És igen, mégis csak kellene a tetejére valami, mondjuk egy ügyvezető kormány, gondosan olyan emberekből válogatva, akik a saját területükön (gazdaság, igazságügy, rendészet, szociálpolitika stb.) kiválóak, de nem politikusok. Mindjárt több esélye lenne annak, hogy tudnak egymással beszélni, uram bocsá, ésszerű kompromisszumokat kötni. A megspórolt munkabért + mutyi + védelmi + lobbipénzeket megint csak el lehetne osztani, vagy tartalékolni, vagy államadósságot csökkenteni belőle.
Na jó, befejeztem. Ez nem egy érdemi hozzászólás, csak ábrándozás volt.
Asszem, megfújt a szél.
Egyszervolt ország kormánya egyre beljebb trappol a morális ingoványba. Lassan már a látszatra sem figyel senki, lóghat a lóláb ahová akar. Itt a választás a nyakukon wazze, a szétlopott dohánybizniszt ügyesen újra kell osztani, aztán meg láthatatlanná, vizsgálhatatlanná is kell…..
piglet is shine 2013.04.30 16:01:29
@bella _ciao:
És még csak kedd van.
Miért van olyan érzésem, hogy Hadházy úr péntekre vagy visszavonja az állítását, vagy kivonódik ebből a dimenzióból?
piglet is shine 2013.04.30 16:07:47
@bella _ciao:
Akár. :)
Vagy stafírozzák, vagy azsúrozzák.
Ez a technika eddig bevált.
piglet is shine 2013.04.30 16:17:24
@piglet is shine:
Fent van az interjú a HVG-n.
És nem csak a trafikmutyiról beszél az ember, sokkal messzebbre mutat.

hvg.hu/itthon/20130430_trafikmutyi_Szekszard_fideszes_kepviselo
Jaj, már megint minket bántanak ezek az izék. Igen, most nem csak a tuggyukik hanem nagyjából a mindenkik, Brüsszeltől Berlinen keresztül Washingtonig. Mert félre van ám értve minden, mint egyszeri Szaniszló a ponyvakupolás szekértévében. A megmagyarázóember Szájer Józsefnek…..
piglet is shine 2013.03.22 19:11:12
Precíz helyzetjelentés.

Erdős Virág: mikor

ha majd minden kisbalázsnak
bealszik a
mamája
ha majd nem lesz erőszak az
együttélés
szabálya
ha majd prímán megférnek a
bringák közt a
rollerek
ha majd szépen elhúznak a
picsába a
pollenek
ha majd nem lesz veszélyben a
visszaszólás
szabadsága
ha majd nem lesz akadály a
ruházatom
szakadtsága
ha majd nem fog megbűnhődni
mindenki csak
az az egy
ha majd minden hajléktalan
besokall és
hazamegy
ha majd nem lesz pokol ez az
úgynevezett
kánaán
ha majd nem lesz olyanom hogy
bár a halál
várna
rám
ha majd nem kell kalkulálni
börtönnel se
kárhozattal
ha majd nem kell kivárni a
rendezői
változattal
ha majd nem lesz az a híres
jogbiztonság
lufi
ha majd nem lesz hazánk legszebb
rózsaszála
pufi
ha majd nem kell minden szabad
helyre brendet
építeni
ha majd nem lesz mit a magunk
ocsmányságán
szépíteni
ha majd nem a tartózkodá
sunkkal fogunk
tüntetni
ha majd nem lesz egyszerűbb az
áldozatot
büntetni
ha majd minden kisiskolás
úszkálhat az
usziban
ha majd nem fog harminc ezüst
csörögni egy
pusziban
ha majd nem kell viselni a
könnyítések
terhét
ha majd nem lesz tizenhárom
ezer forint
per
hét
ha majd nem kell hülyeségből
történelmet
írni
ha majd nem kell egyeseknek
erőn felül
bírni
ha majd nem lesz élet-halál
ura minden
helyi
jegyző
ha majd nem küld mindnyájunkat
padlóra egy
hülye
edző
ha majd minden kiakolbó
lított birka
beint
ha majd nem kell cuccolni és
dobbantani
megint
ha majd nem lesz bagatell hogy
mi zajlik a
végeken
ha majd nem lesz menő dolog
babrálni a
tényeken
ha majd nem a krisnásokhoz
jár a haza
ebédre
ha majd nem lesz minden oldal
jelszavakkal
levédve
ha majd nem lesz elegáns a
másik felet
kitakarni
ha majd nem lesz nehéz ennyi
gyökér közül
kit akarni
ha majd nem lesz lezárva a
szabad sajtó
útja
ha majd nem lesz telerondít
va a múltnak
kútja
ha majd lesz más opció mint
döglött nyúl vagy
öreg
róka
ha majd minden eszkimóra
jut egy nagyon
kövér
fóka
ha majd nem kell gonosztevők
emlékének
adózni
ha majd újra jogom lesz még
jól oda se
bagózni
ha majd frankón elmennek a
fehérvári
huszárok
ha majd nem lesz gyávaság ha
úgy döntök hogy
kiszállok
ha majd nem fog napról napra
durvulni a
tardi
helyzet
ha majd nem fog falnak vinni
minket ez a
fura
szerzet
ha majd nem lesz komilfó a
tizenkilen
cedik
század
ha majd minden kor a saját
rossz költői
ellen
lázad
ha majd nem kell dalolni a
sár helyett az
azúrról
ha majd nem kell kanadáig
menekülni
hazulról
ha majd nem lesz alku tárgya
minden jogos
járandóság
ha majd nem lesz nemzetmentő
taktika a
várandósság
ha majd nem vész minden görcsös
igyekezet
kárba
ha majd hamupipőke is
ellóghat a
bálba
ha majd nem lesz etalon a
lánykérés a
havason
ha majd nem lesz hungarista
hecckampány az
avason
ha majd nem lesz egyre cifrább
ez a cifra
nyomorúság
ha majd lesz itt vidámság is
nem csak mindig
szomorúság
ha majd újra mókusokkal
lesz tele a
tabán
ha majd nem lesz probléma hogy
romungró a
babám
ha majd lustán ont az élet
uncsi online
mémeket
ha majd nem lát a gyanútlan
szemlélődő
rémeket
ha majd élünk mint a marci
hevesen és
gondtalanul
ha majd senki se jár köztünk
se pórul se
hontalanul
ha majd végre szabadság lesz
hétvége és
nyugi
apa mosdik anya főz és
tévét néz a
hugi
jövünk-megyünk-teszünk-veszünk
pirkadattól
estig
kenesétől kapuvárig
palkonyától
pestig
lesz még egy kis
ez meg az de
amúgy minden
klappol
s ránk is vár egy hosszú
boldog
derékfájós
aggkor
akkor
Hova tovább Magyarország?  Tovább van mindig, maximum nem tetszik az irány. És most nem az alaptörvény módosításról van szó - az akörüli hercehurca az állampolgárok többségének az ég adta világon semmit sem jelent. Előbb vagy utóbb azonban mindenki a saját bőrén fogja…..
piglet is shine 2013.03.14 14:43:27
@AXERMIX Pertársaság:
Valahogy bennem is ez motoszkál azóta, mióta kipattant a devizahiteles botrány. Helyre kellett volna állítani az eredeti állapotot, azonnal. És ezután, időt nyerve, elötletelni azon, hogy milyen adósmentő programokat lehet bevezetni úgy, hogy a bankok se rokkanjanak bele.
"Tátong a sötétség, a drót remeg a lábam alatt,kacag a lelátó, a menedzserek zsebe dagad.A csodára várnak, ám előtte én jövök,de a fenevad szemébe senki sem röhög" (via) Kusza Szem jobbkéz még kívül toporog az MNB küszöbén ma reggel, de biztos ami fix, a hangulatjavító…..
piglet is shine 2013.03.04 17:36:59
@Mariann19:
Ezt csak annyiban vitatnám, hogy azokra igaz, akik elmentek szavazni. Általában megfeledkezünk arról a szép nagy számról, akik nem szavaztak 2010-ben, mert úgy érezték, nincs kire. A régi gárda leszerepelt, az újat nem tudták volna bevállalni, egyéb alternatíva csíra formájában létezett (és azóta nem szárba szökött, hanem osztódott).
piglet is shine 2013.03.04 18:00:02
@Mariann19:
Így van. Többek között én is őket szaporítom. És az vesse rám az első követ, aki nem fél, hogy visszadobom. :)
És még mindig nem látom, kire alapozhatnám a döntésemet. Az ellenzéknek jelenleg úgy tűnik, csak zsigeri reakciói vannak az elmúttnyócévezésre a kormányoldal felé (lásd plakátháború), a potenciális választóik felé meg lapítás arra a nem titkolt elvárásra, hogy a régi arcok kényszernyugdíjazása igazán bekövetkezhetne, ha már maguktól képtelenek feladni a kímélő életmódot és a megszokott akolmeleget.
piglet is shine 2013.03.04 18:52:28
@Mariann19:
Naná, hogy szeretném megváltoztatni a jelenlegi helyzetet. Nem renyheségből, vagy agyatlanságból nem szavaztam legutóbb. És igen, szükségszerűen az MSZP-re gondoltam, mint eddig az egyetlenre, amely megfelelő mozgósító erővel rendelkezhetne - de itt jön a bölényeffektus.
Azt kívánom, legyen igazad, és valóban helyet kér egy új generáció, amelynek egyedei rendelkeznek működő agysejtekkel és gerinccel. Ja, és ha nem is értenek véletlenül ahhoz a területhez, amit megnyernek, legalább ahhoz értsenek, hogy megtalálják a szakembereket maguk alá. Azt már csak félve írom le, hogy akár NEM a saját pártjukból is. :)
Egyébként annak a körbejárása is megérne egy misét, hogyan érzi magát ez a "csendes tömeg", és mivel lehetne megszólítani őket.
Pár perccel ezelőtt Habony Árpád ügyvédi irodája perrel fenyegetett meg minket és mindenkit aki ismerteti vagy ír arról az ügyről, tudják! Mivel helyreigazítást kértek, mi ezt is megtesszük: Helyreigazitásunk itt…..
piglet is shine 2013.02.28 13:13:01
@ProsTata:
Próbára bocsátás mellett nincs közügyektől eltiltás. Maga a próbára bocsátás pedig azt jelenti (jogi értelemben), hogy a bíróság a büntetés kiszabását a próbaidő időtartamára elhalasztja. Ha pedig az letelik, nincs büntetés.
Ergo nincs benne a civil erkölcsiben sem.
piglet is shine 2013.02.28 15:11:26
@ProsTata:
Csak az a baj, hogy lehet a munkavállalás feltétele a tiszta erkölcsi, a folytatásához azonban nem biztos, hogy szükség van rá. Értesz, ugye? Ha a herr Boss nem akarja, nem vesz tudomást a már nem makulátlan előéleti iratról.
A miénknél civilizáltabb országokban már az alapos gyanú is elég ahhoz, hogy kicsináljon egy közéleti szereplőt, még akkor is, ha hótisztának bizonyul később. Mert a gyanú és a szóbeszéd garantáltan megindul, és fényévekkel nagyobb a hírértéke, mint a később bekövetkező tisztázásnak.
Nekünk meg van Zsiga Marcellünk és Habony Árpádunk.
Csókoltatom őket.
A ragyával.
A tavalyi GDP adatok közreadása után ismét, felerősödött azok kórusa, akik a gazdasági miniszter kudarcáról beszélnek. Nézzünk a számok mögé, helyezzük a magyar gazdaságot nemzetközi kontextusba! Vajon valóban akkor is  rossz-e Matolcsy teljesítménye, hogy ha a…..
piglet is shine 2013.02.19 13:39:12
A cikk még akár jó is lehetne, elsősorban a szolídabb hangvétel és a pozitívum keresés miatt. Viszont semmit nem old azon a hiányérzeten, ami az utolsó bekezdés után jelentkezik: lehet, hogy Matolcsy ésszerű megközelítésben kezdett hozzá a gazdaság rendbetételéhez és az adósság csökkentéséhez, de az azóta eltelt idő (most már majdnem három év) alatt működésképtelennek bizonyult elemekről máig nem akadt le. Nem jutott el az ad-hoc ötletek megszülésétől és gyorsított felnevelésétől addig, hogy legalább úgy tűnjön, képes átlátni az egészet, és azt, hogy milyen intézkedésnek milyen hatása lesz.
Ha egyedül nem képes átlátni (ezzel nincs is semmi baj, egy embernek lehetetlen feladat), akkor a részterületek eredményeit, jelentéseit figyelembe véve kérhet szakértői segítséget.
Kicsit sem értek a gazdasághoz, de innen lentről a józan eszem azt súgja, hogy két dolgot nem szabadna tenni vele: politikát keverni bele (a minimálisan elengedhetetlen mértéken felül, ti. hogy épp melyik jelű csoport kapta meg a homokozót, és hogy őket most négy évig picit jobban szerethetjük), valamint életképtelen - vagy pláne feszültséget teremtő - modelleket fenntartani. Ki van zárva, hogy nem volt/van lehetőség korrekcióra, visszavonulóra, kiigazításra. Még csak nyilvánosnak sem kell lennie, ha rémálmaik lesznek a gondolattól, hogy Egyszeri Józsi kibeszéli őket a kocsmában, mert beismerték, hogy valami nem úgy működött, ahogy elképzelték. Bele lehet tenni egyszerűen a közlönybe, akit érint, úgyis megnézi.
Itt a legnagyobb hiba az, hogy még ha nem is ez a szándékuk, a kommunikációjukban tökéletesen hozzák a a szociopata összes szindrómáját: nem szeret, nem szorong, nem tanul. Persze lehet mindösszesen annyi a céljuk, hogy megfaragják saját szobrukat. Csak ezért kár volt nyolc évet várni. Nekik is, nekünk is elveszett idő.
Fénylő Csillagunk és a szavazóautomata gépsor ismét kézivezérlésre kapcsolja az alkotmányozást. Mert a teringettét neki olyan nincs, hogy az erre tartott Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mond valamit és nem kezdünk pótlapokat matricázni a gránit tömb - muhahahahahaha -…..
piglet is shine 2013.02.11 13:00:22
@empatikus pszichopata:
Elolvastam. Tényleg jó írás, de olvasás közben valahogy makacsul ugatott bennem a kis fasiszta dög: A magyar nyugdíjas (80%-ban vagy még nagyobb arányban ők képviselték most az aktuális "emberek, védjük meg a békét háborúval" performance-t) nem gondolkozik ennyire bonyolultan. Tovább megyek: írásai alapján még Bayer Zsolt sem ennyire bonyolult. Pláne Bencsik A.
Ha a kis fasiszta dögnek igaza van, akkor a békemenet nem más, mint fizetett statiszták. Tudom, kideríthetetlen, ki milyen utcából, milyen családi, szomszédi háttérrel érkezett. És még az sem biztos, hogy kézzelfogható pénzt kapnak érte. Lehet az menet/koponya egy szép gyümölcskosár, egy kiló kávé, vagy csak a tudat: közös titkom van nagy emberekkel, akik számítanak rám, és nekik most az a jó, hogy mi itten vonulgatunk. Különben visszajönnek az aljadék komenyisták.

A Magyar Narancs cikke érvényes lehet a gondolkodó, a napi politikát figyelemmel kísérő, a történésekből véleményt alkotó emberre, illetve a politikacsinálóra. A békemenet résztvevői ennél sokkal egyszerűbbnek tűnnek, ergo az indítékaik sem igen lehetnek saját kútfő termése.
Gondolom én barom... Te hogy gondolod? (by Hofi)
Varánusz Az Orbán bukás receptje 2012.12.14 06:29:19
Itthon egymásba érnek a diáktüntetések, a Fidesz kárderosztálya olyan zilált, mint pitypang mező tornádó idején, a gyengébb idegzetű igazhitűek ordítva verik az asztalt, van középiskola az országban, ahol szerintük már csak a Jóisten és az ima segíthet, és a hangulaton…..
piglet is shine 2012.12.14 13:53:12
@1 360 803:
Ez a nicknév tutira a kommentelő nettó fizetésének összege. Azért viccel ilyen könnyen.
GFG Blog Háború és háború 2012.11.26 07:19:22
„A GYŐZELEMÉ AZ IGAZSÁG” (Krasznahorkai László: Háború és háború)     Van egy dramaturgia. Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs csütörtök éjszakába nyúló tárgyalásáról távozva csak annyit mondott: „csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”. A…..
piglet is shine 2012.11.26 20:11:10
@wmіkі:
Nem igazán látom, hol van a poén abban, ha hasadsz, mint az atom. Már ha igazat mondasz, és Te kurva anyáztad le magadat.
piglet is shine 2012.11.26 20:16:29
@wmіkі:
Aha. És mi az értelme ennek az amúgy köztörvényes bűncselekménynek?
piglet is shine 2012.11.26 20:19:14
A Bullshit Rajongók Ünnepét (BRÜ) rendezték tegnap a nagy büdösben. Szószátyár metafóra gyártó kisiparosaink igazán kitettek magukért, szavunk nem lehet. Tagadhatatlanul belefordultunk a kampányba, egymás után kapkodhattuk fejünket Vona Gábor "cigány testvéreim" és…..
piglet is shine 2012.11.06 15:21:12
@KG2000:
"nyilvánvaló, hogy a cégek (állami vagy magán, mindegy) ilyen viselkedése az ország folyamatos lecsúszásával van összefüggésben (ma az ország gazdasági állípota lényegesen rosszabb, mint 200-ben), másrészt minden cégnél vannak aljas főnökök és beosztottak. Egyébként pedig 2000-ben az első Orbán-kormány kormányzott:))))"

Részben igazságod van, abban a részében mindenképpen, hogy a Fidesz kormányzott. De elsősorban arra az általad írt érvre hivatkoztam írtam a saját sztorimat, hogy a rendszerváltáskor kezdődött volna a cégek elqrvulása.
Nekem is igazam, neked is. Egyezzünk ki döntetlenben. :)

Azzal a véleményeddel azonban nem igazán tudok azonosulni, hogy a cégek ilyetén viselkedését az ország mindinkább lecsúszott állapota indokolja. Nevezz aljadék ballibsinek akár, de én pont a reciprokában látom a legfőbb problémát. Tisztességes, szilárd elvekkel bíró ember munkaadóként akkor sem tud aljadék gennyládává válni, ha esetleg az élete/cége múlik rajta. Alkatilag képtelen rá ugyanis. Tehát vagy rámegy az egészsége, vagy kiszáll. Ez itt a "becsődölt" version.
És van mindennek az ellenkezője, az elvtelen, másokon taposó, karrierista, érzéketlen és főleg tisztességtelen ember, akiből - egy kis szerencsével vagy jó kapcsolatok rásegítésével - percek alatt lehet manapság cégvezető, gyakorlatilag teljhatalommal bíró "boss".
Érdemtelennek hatalmat. Úgy látom, hogy pont ez a meghatározás az, ami leginkább ráillik a mai üzleti és politikai élet túlnyomó részére. Szerintem ez okozza - a kívülről érkező behatásokon túl persze, pl. globális válság - az ország folyamatos lecsúszását. Mit várjunk a cégvezetőtől, aki nulla hozzáértéssel vezeti a szekeret, és ha végképp nem megy, becsődölteti, és átül egy másikba? Miért kellene, hogy érdekelje, Gipsz Jakab a Nagypofon utcából miből fogja fizetni a lakáshitelét, a gyerek taníttatását, a rezsit? Leszarja. Nem az ő gondja.

És a legszebb az az egészben, hogy amikor Gipsz Jakab leül este a számítógép elé, hogy elolvassa a kedvenc blogjait, és kommenteljen egy jóízűt, elvégre attól, hogy egy munkanélküli nímand, és fogalma sincs, két hét múlva mit fog enni a család, véleménye még lehet, amúgy megőrülés és túlagyalás ellen pont jó a blogolvasás és reagálás, akkor attól függően, hogy jobbra vagy balra húzza-é a szíve, meggyőződése, hajlandósága, vagy ballibsi rohadéknak, vagy fityeszes narancsdroidnak, esetleg maszopos senkiházinak lesz nevezve.

Még itt, a legalján is képtelenek vagyunk megférni.
Bár lehet, hogy tévedek, és csupa cégvezető meg bankelnök írogat ide kommenteket. :)))
piglet is shine 2012.11.06 16:00:41
@KG2000:
Csak egy picike megjegyzés: Az anekdotikus elbeszélések összesítését nevezik statisztikának. :)
Nem állítom, hogy hiteles kép rajzolható egy kommentfolyamból. De átlagolni lehet belőle. Márpedig az itt hozzászólók nem kis része rója fel azt a mostani törvényhozásnak, hogy kőbe vésték a Munka Törvénykönyvével a következmények nélküli szívatás és kirúgás lehetőségét.

Az átfogó elemzés nem is rossz ötlet. Kérdés, hogy ezt vajon milyen szempontrendszer szerint lehetne összehozni?
piglet is shine 2012.11.06 16:53:01
@a szív fészkei:
Például finomfőzelék, boááá...
Heti legalább egyszer előfordult a menzán.
Ilyenkor a suli egyik fele degeszre ette magát, a másik fele éhen veszett. Én a fitnesz-szekcióhoz tartoztam. Még ma sem bírok rágondolni öklendezés nélkül...
      Magyarországon egyre többet beszélnek az elitváltásról. Október harmincegyedikén lesz is egy beszélgetés a témáról Csigó Péter, Lakner Zoltán és Szigetvári Viktor közreműködésével.         Franciaország nemrég szocialista…..
piglet is shine 2012.10.29 22:46:20
@daito:
Teljesen egyetértek.

Amíg nekünk nincs igényünk arra, hogy a politikai elitünk ne egy faék egyszerűségű kampánnyal és programmal nyerjen választást, legyen bármilyen -izmus a zászlaján,
amíg nem arról beszélünk és ötletelünk, hogy én ebben csalódtam, te abból ábrándultál ki, de ha már ide születtünk "a lejtő legvégére, a gödörbe" (by Hofi), akkor keressünk/alkossunk olyan platformot, ahol mindketten megférünk,
amíg el nem fogadjuk, hogy a sokszínűség nem zavaró tényező, hanem lehetőség, mert amiben te gyenge vagy, abban én erős és fordítva, tehát NEM kioltjuk, hanem kiegészítjük egymást,
amíg a szellemi és politikai elitünk elégedetten hátradőlhet, hogy holnap sem kell fejlődniük sem agyilag, sem személyiségügyileg egy dekát sem, mert elég csak rápillantaniuk a kommentekre,
amíg a gyerekeink történelemkönyvei aszerint alakulnak át, hogy épp melyik színű párt nyerte meg négy évre a kasszakulcsot,
amíg nincs igényünk arra, hogy a köz- és szellemi életünkben méltó versengés legyen és megérdemelt győzelmek szülessenek,
amíg nem vesszük a fáradságot, hogy utánanézzünk, milyen ember (NEM politikus) a hupikék párt jelöltje, akire szavazni szándékozunk,
amíg nem ignoráljuk az elmúlt húsz év váltósportban izmosodott elitjét úgy, ahogy van, kivétel nélkül,
addig méltó elitünk sem lesz.

Nincs honnan kinőnie.

Vagy ha kinőne, el kellene mennie, mert óhatatlanul szembesítené az éppen regnáló szellemi/hatalmi elitet saját kis- vagy középszerűségével.
Melyik politikusnak érdeke itt az, hogy a saját négyévnyi horizontján túl nézzen? Melyik professzor, kutató, mérnök stb. engedheti meg itt magának, hogy "elitgyanús" tehetségeket gondozzon, és ne csak négy évre tervezzen, akkor is, ha köze sincs semmilyen párthoz?
Melyik művész alkothat újszerűt, ha az aktuális hatalom halvány jövőképet sem képes felkarcolni, csak az ősi/hősi múltat tupírozza újra?
Melyikünk gyereke lehetne alkalmas arra, hogy elit legyen, ha a példaképei mi vagyunk, a legendásan széttartó magyarok?

Megérdemeljük, hogy szügyig üljünk a turulszarban. Sarlóval és kalapáccsal a kezünkben.
Gyakran kérdem magamtól: miért uralkodik negatív hangulat az országban? Különösen most, amikor Orbán Viktor kétéves munkájának első gyümölcsei beérni látszanak, és helyes propagandával egy új államalapítás örömünnepének mámorába lehetne ringatni az egész magyar népet.…..