Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mudzilla

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A múlt heti posztban már írtam a Magyar Honvédségnél rendszeresítésre kerülő új lőfegyverekről, de akkor nem igazán volt mód kitérni több fontos részletre. Valahogy a sajtóban sem durrant akkorát a hír, nem lett kivesézve a téma, pedig már több konkrétumot is elmondtak Szolnokon. Ezért érdemes…..
Lám, ma már újra lehet nyíltan beszélni olyan dolgokról, szándékokról, amelyek kimondásáért egy üstökösszerűen előrehaladó politikust csak hét éve még úgy csaptak pofán, hogy zúgva szállt, mint a győzelmi zászló, s azóta is csak száll, ki tudja merre.Immár a hivatalos…..
A magyar középkor épített öröksége meglehetősen csekély, a törökök tettek róla, hogy ne sok maradjon belőle. Ráadásul annak, ami maradt, jelentős része határon túl található, az egykori, kifli alakú Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területén. A mai…..
Azt, hogy milyen idő lesz március idusán, 4-5 napja pontosan lehetett tudni. A hőmérsékletét is, a jellegét is elmondta az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Időkép, amatőr meteorológusok sora, fent volt a GFZ-modellen. Olyan persze előfordul, hogy amíg nincs itt a hóförgeteg,…..
Tegnap kiveséztük hogy lett a felesleges regisztrációs törvényből lex Bajnai félázsiai módra, ma merengjünk el a sokat hangoztatott "technikai részleteken". Mert azok ilyen nesze semmi piszlicsáré dolgok, amiről úgy kell szavazni, hogy az ellenzék válasszon a 227 pontból…..
Semmi nincs mi mérhető volna röhejességben ahhoz, mikor Fénylő Csillagunk nagyon akar megmondani valamit. Mert kicsit megmondani a gyávák menedéke, a pátosz nélküli értelmes beszéd meg ballib ármánykodás. Ilyenkor akkora sebességgel pörög fejében a giccspaneleket sorakoztató…..