Regisztráció Blogot indítok
Adatok
%csilli%

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Régen ültem már le ennyire tanácstalanul a billentyűk elé. Téma lenne, de egyszerűen nem tudom, hogy miként is vezessem fel. Az elmúlt fél év legnehezebb napjain vagyok túl, lelkiekben legalábbis biztosan. Igyekeztem testben és lélekben felkészülve nekivágni a második kemónak,…..
Újabb eseménytelennek mondható napokon vagyok túl. Változásként talán azt tudnám megemlíteni, hogy két nap szünet után újra visszatért az éjszakai álmatlanság. Ismét ott tartok, hogy az éjszakák első felében annyit forgolódom, mint a vasorrú bába egy erősebb mágneses…..
Drága Hölgyeim és Uraim! Önök már biztosan azt hitték, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy valamikor fél éve beígértem egy városnegyed-bajnokságot. Dehogy is! Annyira nem, hogy íme, itt a hivatalos versenymenetrend, az első mérkőzést augusztus 7-én játsszuk majd,…..
Egy hét telt el a második műtét óta, így már kaptam némi ízelítőt az új világrendből, amely természetesen változásokat is hozott. Igaz, nem csak olyan területen, ahol vártam volna.A legnagyobb aggodalmam az volt, hogy ha nem is véglegesen, de egy jó ideig csak kezet mosni tudok…..
%csilli% 2012.07.29 20:41:24
Megvolt a második műtét, néhány órája már itthon is vagyok. Sőt, már fagyizni is voltam. Gyorsan, csendben, már-már unalmasan telt el az elmúlt néhány nap. Köztudott tény, hogy az emberek az ismeretlentől félnek a legjobban, ennek megfelelően múlt pénteken szinte rezzenéstelen…..
%csilli% 2012.07.24 22:20:11
Így tartja az ősi focis mondás. És mivel nagy rajongója vagyok az említett sportágnak, nem dönthettem másként, csakis úgy, hogy ragaszkodom az első műtét alkalmával megismert altatóorvoshoz.Ennek a döntésnek pedig az lett az eredménye, hogy mégiscsak pénteken lesz a műtét. Nem…..
Fantasztikus hírt jelentettek ma be: szinte biztosan megvan a Higgs-bozon. Ennek két okból is örülök. Egyrészt újabb gólt szerzett a tudomány a vallásokkal szembeni meccsen, másrészt felszabadult egy halom tudós, akik végre elkezdhetik kutatni, hogy milyen bozonnal lehet leoldani a…..