Regisztráció Blogot indítok
Adatok
santaz

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A “magyar nemzet” védelmének leple alatt sikerült a Miskolci Törvényszéknek a rasszista bűncselekményeket szankcionálni hivatott tényállást cigányellenes csoportok javára felhasználnia. A sajóbábonyi ügyben május 9-én hozott I. fokú ítélet abszurd…..
Balog Zoltán minisztériuma igazi empatikus nagy magyar keresztény intézmény, ami finoman tud egy kicsit romákat ekézni, egy megemlékezés alkalmából, melynek apropója a romagyilkosságokhoz kötődik. Az áldozatok között volt egy öt éves kisgyermek, aki aztán végképp nem tehet az…..
Ezt a fotót ma reggel lőttem (telefonnal, elnézést a minőségért) a Harminckettesek terén. A Jobbik hirdet. A plakát mondanivalója közepesen populista, de igazságot tartalmaz. Azért mondom, hogy közepesen populista, mert nem maguk a pártok kedvelik a megszorításokat, mindketten…..
Na. Hát ha engem valamivel jól fel lehet pipásítani, akkor az a zsidózás, cigányozás, buzizás.... És nem azért tudok feldühödni, mert személyesen érintett vagyok (bár az első kettőről ki tudja, a családfámat csak üknagymamáig tudom visszavezetni), hanem mert a butaság az, ami…..
Nagy napra virradtunk. A Magyar Gárda ötéves lett. Miután kívánt valami szépet, elfújta a tortán a gyertyákat, a szülők eldörzsölték a könnycseppeket szemük sarkában, és megsimogatták szép kopaszra nyírt buksi fejét, itt az ideje, hogy szembenézzenek vele, hol tart gyermekük…..
santaz 2012.08.25 16:17:09
@Lepényhal: tudtam, hogy ezzel fogtok jönni. Ilyen a baloldal. Ha cigány az áldozat akkor vonyítás Brüsszelig, meg rasszistanácifasiszta stb. az elkövető (bár anno a villamosos szamurájkardos jauzsikás esetnél is nyüszítettetek, sőt fel is vonultatok, amikor meg kiderült, hogy az elkövető is cigány volt kussoltatok), ha pedig cigány az elkövető, akkor nem lehet statisztikát vezetni. Nem visszás ez egy kicsit? Amúgy meg jó lenne, ha nem az indexből idéznél, mert az index egy elfogult, magyargyűlölő szélsőbaloldali hírforrás, számomra nem hiteles
santaz 2012.08.25 16:48:22
@AnnaKarenina: Igaz, hogy Debrecenben nincs szükség a gárdára (még), mint ahogyan a nagyobb városokban sincsen, de hétvégente, amikor hazamegyek a borsodi kis falucskámba szüleimhez, barátaim pedig a Mátészalka melletti kis falujukba és vasárnap este egy sör mellett elkezdjük mesélni egymásnak a mai magyar valóságot, akkor bizony már látható, hogy miért van szükség a gárdára ott, ahol már nincsen törvény. Amit a gyilkosokról írsz, még jó, hogy a közel 2 milliós cigányság (nem elírás, már kb. 6 éve mondta a Száva Vince nevű cigányvezető, hogy közelit a számuk oda, és ezt az egyet el is hiszem neki)nem követ el összességében több gyilkosságot, mint a magyarok, ugyanakkor a börtönökben min. 80% a cigány. Ami pedig a gyerek éhezést illeti, addig mennék, amíg munkát nem kapnék (van az ismerőseim között olyan cigány, aki jár Pestre, vagy akár Németországba dolgozni), de hát könnyebb lopni, és várni a segélyt.
santaz 2012.08.25 18:36:45
@Peter T. Sinclare: le a kalappal, nagyon korrekt, kíváncsi vagyok bele tud-e kötni a sok bérrettegő
Szombat délután a gárda megalakulásának 3. évfordulóján tartanak vonulást Budapest belvárosában szélsőjobboldali szervezetek. Ezt a vonulást a rendőrség előbb betiltotta, majd a bíróság engedélyezte azt. A Magyar Nemzet a történés kapcsán megjegyzi: ez a betiltás hasonló a…..
santaz 2012.08.25 00:06:58
@Mókusokkaltáncoló: Nem vagyok elvakult, tudom, hogy az ember gyarló, de 2 dolog biztosan a Jobbik mellett szól:nincsen több tíz éves mutyikban és összefonódásokban benne (lásd a mostani "sikeres" elszámoltatást), illetve egyedül a Jobbiknak van programja a cigánykérdés kezelésére, ami ma Mo. legnagyobb problémája, remélem nem kell kifejtenem, hogy miért...
santaz 2012.08.25 00:08:04
@salamander: ennek örülök
Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.  Nincs egy árva ember a torzs közt kelőben, nem vigad tömeg a nagy határ mezőben. Sátrak hűvösében tíz-tizenkét szolgahortyog, mintha legjobb rendin menne dolga. Hej, pedig üresen,…..
santaz 2012.08.21 17:32:42
@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: "Keress olyat, aki olyan naiv, hogy beveszi az ostoba dumátokat a cigánybűnözésről, a rettegésben élő, cigányoktól rettegő falusiaktól....köszönik jól megvannak."

Csak ritkán szoktam ide írogatni, de ez kiverte a biztosítékot. Nem igaz, hogy te ezt komolyan írtad. Szerintem csak provokálsz. Ha meg valóban komolyan írtad, akkor viszont jó lehet neked, mert nem látod a valóságot, hanem egy rózsaszín ködben élsz. Könyörgöm csak egy napra gyere le hozzánk ide Borsodba, csak egy napra. Légyszi-légyszi...
Tegnap megkezdődött itthon a meleg olimpia, jövő hét szombaton pedig újra Pride lesz az Andrássy úton. Nem történik semmi azok számára, akiket ez nem érdekel. Pedig most is, ahogy máskor is, fontos társadalmi gondolatok csapnak össze. A csupán egyenrangú állampolgárként élni…..
santaz 2012.06.28 12:07:06
@svanu: "Ostoba paraszt"? Sztem ezzel a megnyilvánulásoddal ki is derült melyikünk az ostoba. (A paraszttal nincs gondom, szoktam kapálni.) Nem azt mondtam, hogy rákényszerítenem a buzit, hogy ne legyen az, egyszerűen azt állítottam, hogy megváltozna a véleményetek, ha valamelyik családtagotokról kiderülne, hogy buzi. Biztos vagyok benne, hogy nem veregetnétek meg a gyerek vállát, hogy büszke vagyok rád fiam. Vagy veled így tett apád?
santaz 2012.06.28 12:25:30
@svanu: Még nincsen gyerekem, de mivel egyházi iskolában tanultam (nem vagyok mélyen vallásos) és így szocializálódtam, az én értékrendembe nem fér bele a buziság, valószínűleg nagy törést okozna ez a kapcsolatunkban. Biztosan megkérném, hogy az én házamba ne hozza el a "barátját". De te se tereld a szót, te buzi vagy? Biztosan van itt a fórumon olyan, aki az, de nem meri bevallani. Közéjük tartozol?
santaz 2012.06.28 12:38:27
@svanu: Utolsó válaszom, mert indulok a munkahelyemre: bizonyosan a lányom esetében is ugyanez történne. És igen, szoktam leszbi pornót nézni, és igen, tetszik. Mi köze ennek bármihez? Szted van olyan heteroszexuális férfi, aki nem szereti a leszbipornót? Mi köze a pornófilmeknek a témához? Az egy szakma, megírt forgatókönyvekkel. És mielőtt megkérdezed, férfi buzipornót nem nézek, meghagyom másoknak. Pá