Regisztráció Blogot indítok
Adatok
troll that shit

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre beköszöntött a jó idő – ami persze nem tartott túl sokáig –, így rászántam magam a Simson szétszedésére. Bár a motor állapotát már korábban felmértem, sőt, az alkatrészeket is megvettem hozzá, kicsit tartottam tőle, hogy kellemetlen meglepetés ér majd. Nem így…..
Belsőség Heti merítés 2012.11.11 16:55:39
Életem nagy projektje Megálltunk a kereskedés előtt és én kissé gyámoltalanul várakoztam az udvar hidegében, amíg a haverom kigurult ezzel az orosz szerkezettel. A szívató magas alapjáratán forogva vidáman csilingelt a laza vezérműlánc és a mélyen barázdált kormorán téli…..
Este tíz múlt, gyűlnek a bogarak a garázsban percegő neoncsövek körül. Ernyedten ülök a sámlin, sokat kivett belőlem a reggel óta tartó szerelés. Még gyorsan felfújom a gumikat, hogy a holnapi Belsőség-találkozóra menet ne legyen gond, aztán irány haza, az ágyba. Pont elérem…..
Tessék: a jó fej gazdag ember, van ilyen. Farmeringek helyett Lamborghini Miurákat gyűjt, minden szava tízezer dollárt ér és mégsem hordja fenn az orrát. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Újonnan méregdrága és ügyetlen, használtan megbízhatatlan. Szerencsére a Smartnak is van guruja. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Határátkelő Mindennapi Anglia 2012.07.23 06:59:00
Milyen típusú szállást keressünk Angliában? Mire figyeljünk a közlekedésnél? Mi a helyzet a tévével, internettel, telefonnal? És a közbiztonsággal? Ha ezek a kérdések érdekelnek, akkor jó helyen jársz, hiszen (bár bevallottan csak egy általános kép felvázolására…..
Hőzöngünk vagy siránkozunk a rali romjai felett, de sokat nem teszünk. Közben bűnözőkkel kapcsolatba hozható versenycsapat edz az ORFK-tanpályán. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Nem csináltunk ilyesmit és a jövőre nézve nem is fogunk. Most azonban - régi, hűséges olvasónkra való tekintettel - kivételt teszünk, hiszen mélyen átérezzük azt a lelki harmóniát, amit egy megértő nő mellett kapunk. Üzenetet továbbítunk Gelencsér Gábornak: Két év…..
troll that shit 2012.06.29 13:40:20
Miközben Tibby Kirgizisztán egyhavi GDP-jét költi el épp az E28-ra, folyamatosan azzal oltogat, számoljam már ki, mennyit költöttem az E32-re az elmúlt két évben, és ebből hány kilométert sikerült megtenni. Szívemen viselem lelki békéjét, és ha az nyugtatja meg, hogy van nála…..
troll that shit 2012.06.21 15:38:45
Belsőség Aki mindent bevállal 2012.06.18 18:07:00
Rózsa Zoli olvasónk csőre töltött telefonnal (vagy fényképezőgéppel) járja a világot és jól teszi: csodát talált. Én percekig nevettem rajta, de volt, aki sápítozott, pedig valójában csak egy oltári jó - valószínűleg szükség szülte - poén lehet ez a mesterember-pickup.…..
A pilóta százados, a csapatfőnök ezredes, a rendszám cseh. A versenyzés drága, a támogatók egy része állami megrendelésekből él. Honnan kerültek gumik a rendőr-versenyautóra? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
troll that shit 2012.06.18 12:02:28
Ki ne hallotta volna az apjától ezt az örök érvényű mondást? Nem biztos, hogy mindenki azonnal megértette, miről is szól ez a tömör életbölcsesség. Nekik mutatnék egy példát, egy egészen plasztikusat.A szerkesztőségi levelezőlista komoly fertő. Gyakran tűnnek fel levelek,…..
troll that shit 2012.06.01 22:44:38
@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: 1.9? hehe :D Aztán a csomagtértető és a bal hátsó sárvédő közötti illesztésbe beférne a kezem :D :D csak a képet megnézve :D
Gyuri autója azonnal az érdeklődés középpontjába került, ahogy megláttuk a képeket. Nem volt egyértelmű a szerkesztőség álláspontja, hiszen volt, akinek tetszett, volt, aki rondának látta, de a befektetett munka alapján mindenképpen megérdemelte, hogy díjazzuk. Hiszen a…..
A hétvégi VI. Oldtimer Expo-n már biztos, hogy a nekünk legkedvesebb hely a zsigulisok standja lesz. Ahogy arról már hírt adtunk, a legendás Stasys Brundza Budapestre látogat. Nagy a várakozás emiatt, és hatalmas a készülődés a Hungexpo B pavilonjában (ami egyébként szép lassan…..
Ezt akkor láttam be, amikor a mérnök felkapott egy levegőrostélyt. „Érzik? Kis éle van a rácsoknak. Megvizsgáltuk elektronmikroszkóppal.” Szemében szenvedélyes tűz lángolt. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Nem hittünk benne, de adtunk neki egy esélyt, mert tudományosan hangzott. Az eredmény majdnem mindenkit meglepett… Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Belsőség Heti merítés 2012.04.08 11:03:00
A Bajor ördög Elmondom többet járok az autóval keresztbe mint egyenesen,a gázra oda kell figyelni nagyon,az esős vizes úton aztán elszabadul a pokol mintha havon menne az autó egy sima 3-as fokozatba kapcsolásnál is keresztbe vágja magát az úton! A tél az felejtős vele! Nem…..
Belsőség A Calibra-hatás 2012.03.30 18:10:00
Bár sokunk fejében tökéletesen elhasználódott az Opel Calibra-jelenség, azért jó látni, hogy még mindig vannak srácok, akik képesek hónapokig agyalni azon, hogy miként lehetne közelebb hozni a kor egyik legjobb alaktényezőjű tömegautójának, és a mesés Ferrari Testarossának…..
TComment 3,7 liter/100 km? 2012.03.28 06:15:00
Robogónyi fogyasztás kétszáz lóerővel, kellemes hangulatban 1,7 tonnával? Az Óperencián túli laborban minden lehetséges, de a valóságban korántsem olyan kurta a szerethető oroszlán farka. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
troll that shit 2012.03.28 14:01:11
@Amanitin3: haha nyugtasd csak magad ezzel :D de az igazság az hogy EU szinten van szabályozva hogy a benzin árának X százaléka lehet a gáz maximális ára :)(biztos van aki tudja pontosan, én 60% körüli értékre emlékszem)
Belsőség Heti merítés 2012.03.25 09:00:00
Szovjet koporsószállító made in USA Egyszer felhívott, hogy ha még mindig vágyom az amerikai szarokra, akkor van egy, ami nem is annyira szar. Ráadásul első tulajdonostól. Szeretnivaló MAN Első látásra a 320 lóerő nem tűnik soknak, de a magyar utakon bőven elég is. Automata…..
Ez az az árszint, ami valószínűleg tömegeket érdekel majd. Autók kezdőknek, mindenféle igényhez, mindenféle spektrumban. Nagy tanácsadónk második része. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
troll that shit 2012.03.25 13:41:22
@Lukas Moodysson: 190 centi vagyok, siman elferek benne :) igaz majdnem mindig egyedul hasznalom. ja es persze favoritok kozul is az ujabb 1993-as utani Vw feljavitott valtozatokat erdemes megvenni mert azok a jobb minoseguek kivul belul.
troll that shit 2012.03.25 13:53:25
@James009: mondjuk ugy hogy ebben a vizes karpittisztitas es a "szilikon-eső" utan kevesbe van benne hajlektalanszag ;)
troll that shit 2012.03.25 15:38:32
@Agr3ssor: "Skoda Felisa... Nem véletlen, hogy alig látni ma az utakon... Pedig sok volt belőle..."

videken azert meg sok van ;) az egy dolog h Bp-en ezek a szintu autok mar kihaltak mert ciki veluk jarni......hozzateszem, nekem nem ciki egy ilyen kaliberu autoval Bpesten jarni :)