Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cs. (törölt)

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Viszonylag nehéz időszakot zárhat le a szerkesztőség. Fellélegezhetnek, mert már nem keresek motort, nem szívom tovább a vérüket, vettem egyet. Egy 94-es Hondát, szigorúan közlekedési eszköznek. Ha ezres lenne, 145 lóerős lenne. De ez csak 250-es. Mégis, mindenki átkozottul…..
Talmácsi Gergő világbajnokunk, Gábor öccse; maga is versenyző, többszörös magyar bajnok. Utoljára 2005-ben szerezte meg a címet – volt, aki tehetségesebbnek tartotta testvérénél. 2006-ban már rajthoz állt Alpok-Adria futamokon is. 2007-ben, mikor bátyja világbajnokságot…..
Rengeteg eladó autó hirdetését küldték az olvasók az év vége felé írt, totálkárossá vált Marutimmal kapcsolatos cikkemre, aminek a Totalcar főszerkesztője a 220 ezerért piros autót, valaki? címet adta. A cím kicsit megváltoztatta a várt tartalmukat, hisz eredetileg 300…..
Mióta blogunk, A sebesség oltára beindult, sokan panaszkodtak, hogy nem bírják a fekete háttéren megjelenő szürke betűket. Az ő kedvükért grafikusunk, Etele új megjelenést tervezett. Mivel tartjuk magunkat az eredeti elképzeléshez, és hiszünk abban, hogy olvasóink tekintélyes…..
w A sztrájktörő köszöntése 2010.01.15 07:13:00
Hülyeországban a BKV-sztrájk a kormány elleni felkelés, tehát a sztrájkolók aranyosak, szépek és hazafiasak, míg a sztrájktörők és a sztrájkot ellenzők viszont büdös kommunisták. A valóságban viszont az egyik legnagyobb sztrájktörő nem más, mint Széles Gábor, a Magyar…..
Vujity Tvrtko a Napló után megkapta a Tényekbe ment Azurák Csaba másik „állását” is, legalábbis ideiglenesen, ugyanis jövő héten ő lesz a Mokka egyik műsorvezetője. A Blikk értesülése szerint Tvrtko felváltva lesz látható a Mokka női műsorvezetőivel, Demcsák…..
  Eredetileg más címet terveztem, de győzött bennem a jó. Mindenesetre Clarksonról van szó, pontosabban az ő véleményéről. Vélemények az azonos című írásunkról...
Közeleg az év vége. Az áruházakban megjelentek a kínai karácsonyfadíszek, a könyvesboltokban egyre több a 2010-es naptár. Az előbbit messziről elkerülöm, az utóbbiakat néha átlapozom, de mindig csalódom és sosem vásárlok. Pedig a motorgarázs és a csajos naptár olyan szorosan…..
Cs. (törölt) 2009.10.28 13:46:11
  Új, amerikai autókat árultam a rendszerváltás utáni zűrös világban. Érdekes volt… Vélemények az azonos című írásunkról...
Belsőség Bőrös srácok 2009.10.12 16:31:09
Nem nehéz kitalálni, hogy ez a fotó nem ma készült. Bizony, 180 fokot fordult a világ, a múlt héten csütörtökön még így jött a brancs fele ebédelni a Házisárkányba. A háttérben Randy Csikós Mamola legfrissebb szerzeményén a Honda Super Cub-on, az előtérben a Safety First…..
Cs. (törölt) 2009.10.12 23:55:32
Egy zaklatott és esős reggelen, midőn autót vezető embertársaim tengerében beértem munkahelyemre, felvázoltam a számomra ideális közlekedési eszközt.
Alapok: minimum Kraz alváz, futómű és motor (a bp-i útviszonyokat tekintve ezek elegendőnek tűntek). Természetesen tolólapos verzió, hogy a kedves, egy utcasarkos beforduláshoz 40 km/h sebességről ezerkétszáztizenhét métert fékező autóstársaimat ösztönözhessem e teljesen felesleges manőver mellőzésére. A gép magától értetődő módon FŐKEFE mintájú, narancssárga fényezéssel bír, hogy özv. Tóth Aladárné is észrevegye,milelőtt kifordulna elém a főútra szimplapiros, ezres, kalaptartótlan kisautójával oly módon, hogy nekem izzásig kell hevítenem a fékrendszert. Autópályás használathoz elengedhetetlennek tűnt egy ködgenerátor, hogy a román/szlovák vagy FECO01 rendszámú, nagydarab, kizárólag sötétszínű és a Havanna lakótelep izlésvilágát idéző "hangoló"megoldásokkal ellátott bajor vagy stuttgarti nehézgépkocsik vezetőit távoltartsam szerény járművem hátsó lökhárítójának 12,5cm-es zónájából. Mivel a Kraz nagy hátsóval rendelkezik, úgy gondoltam, elhelyezek rá úgy 12-34 db Xenon reflektort, hogy a rosszul beállított ugyanilyen izzós, ködlámpát feleslegesen használó vagy éjszaka 200 méterrel mögöttem, reflektorral haladó autóstársaimmal tudassam, mennyire jólesik, hogy a tükörből visszatükröződő lámpáik fénye kifolyatja gyönyörű őzbarna szemeimet.
Így utólag visszagondolva két dolog bizonyosan elférne méga gépen: a hornblasters.com mintájára megépített hangjelzőrendszer, hogy a kiépített gyalogosátkelő (miszerint zebra) mellet néhány méterrel, körülnézés nélkül átkelni szándékozókat tájékoztathassam érkezésemről, valamint egy M134D forgócsöves gépágyút gondoltam a platóra. Hátha kevés a ködgenerátor.
Csak meg ne építsem, vaze.
Tegnapi beharangozó posztunk kérdése következik:Tudvalevő, hogy Csikós és Bende részt vettek életük kirándulásán, Angliában. Négy nap alatt a crova-készlet Pege Aladárja, a szerkesztőségi patina őrzője, Csikós, 4141 fotót készített. Igen, annyit. Tippelje meg, hány bájtot…..
Cs. (törölt) 2009.10.09 13:53:59
Az olvasói levelek mindig tanulságosak. Van, aki a feszültséget vezeti le, van akinek tetszik, amit csinálunk és van, aki csak megír egy történetet. Talán okulásul, egy kicsit a mi szórakoztatásunkra is. Gábor ilyen ember, elnézést, Gábor, nem bírtuk ki nevetés nélkül. Pedig…..
Kerékagy Halálos Y Budán 2009.08.19 14:26:00
A közutakon bárhol történhetnek halálos balesetek, csak balszerencse kérdése. Vannak azonban olyan helyek, ahol minden szükséges körülmény adott ahhoz, hogy a tragédia gyorsan és biztosan összejöjjön. A rengeteg hely közül egy példa Budáról: a III. kerületi Szépvölgyi út…..
Negyed mila és máris a tiéd Sumáhher ótója. Az évszázad üzletét találta prostreetes Söndör barátunk, és ha nem tartanánk tőle, hogy mire leérünk az ország túlsó felére, megveszik előlünk, rohannánk céges autónak elhozni a Zsiga helyett. Ezzel ebédelni menni a hétfői…..
A legfrissebb hírek szerint a Bangkok Air Krabiról érkező járata landolás után nem tudott megállni és beleszaladt az irányító torony melletti egyik épületbe. A gép eleje összetört, a repülőgép kigyulladt, az első jelentések szerint legkevesebb egy halott és 41 sebesült van. A…..
Belsőség Gyertyát ingyen 2009.07.22 02:59:00
  Nyitott motorházzal állt a Civic, mellette telefonált a fickó, és mintha intett volna, hogy álljak meg segíteni. Fék. Tolatás.  Vélemények az azonos című írásunkról...
Mindenképpen feketét akartam, de a fényvisszaverő betétek ellen nincs kifogásom: a lábamat védik Mezítlábas magyarok - mondják ránk gyakran külföldön, de ha a hazai motorosokat nézzük, sajnos szintén igaz. Milliós motorok durrannak el mellettünk, villog a sok fehér boka:…..
Belsőség Lószart, Mama! 2009.07.20 15:13:00
Úgy véli, bioetanollal a legolcsóbb autózni? Azt hiszi, a hibridek mentik meg a Földet? Vagy hogy a hidrogénhajtás hoz majd megoldást a jövő problémáira? Lószart, Mama! A sümegi vár tövében, a váristálló udvarán akadtam erre a nagy vastartályra, s mellette a gyanúsan…..
Sok helyen leütődött a festék, lassan megérdemelne egy új, matt fényezéstBokámig ért a tyúkhúr, kezemben balta volt. A megzavart szúnyogok nem késlekedtek, csípéseikkel is sürgettek, hogy mihamarabb túl legyek az egész bontáson. Hiába állt megroggyanva a majd' száz éves…..
Összeszámoltam, hogy ebben a szerkesztőségben hány Toyota van. Négy. Rettenetes. Még jó, hogy ott van Winkler Tehene és TéZé Hacsirokuja, ezek talán tudják ellensúlyozni a Balázs Viktor Versója és az én Avensisem által sugárzott masszív szürkeséget. Mert a használós autók…..
Hálás köszönetet rebegük az egykori tévés jósból és legendás távgyógyítóból, kikupált Joshi Bharatért a Tv2-nek, hiszen a kristálygömbök és tarotkártya világából szakállánál fogva előrángatott joviális úr végre az egykori bioponkettesre is elhozta azt a semmihez sem…..
Belsőség Eladtuk a TC-s Zsigulit 2009.05.06 17:24:00
Havi tizenötezer forint. Nyomorult tizenötezer. Tétel ez egy jól menő cégnek? Sok-sok alkalmazottal? Nem, nem lehet az. De igen, úgy látszik, van, amelyiknek igen. Például a Totalcarnak. Ennyibe került ugyanis az ikonstátuszba emelkedett szerkesztőségi Zsiguli parkoltatása a…..
Belsőség Vasárnapi rettegés 2009.05.06 03:23:54
  A fiatal házaspár, ahol anyu vezet, apu meg magyaráz, még a kormányba is belenyúl neki. Nyúlkálhatna inkább máshová, de ne a közúton tanítgassa. Adjon neki vibrátort inkább.  Vélemények az azonos című írásunkról...
Cs. (törölt) 2009.05.06 14:46:50
@Thyby66:

"Csak veszélytelen módon nehéz őket büntetni, és jogunk sincs hozzá. Pedig sok esetben megteszem a magam módján hátha leesik neki a tantusz"

Ha az alanynak lenne érzéke/tudása a közlekedéshez, nem kerülne olyan szituációba, hogy neked, vagy másnak eszébe jutna, hogy "büntesse".

Azaz az egésszel nem érsz el semmit. (pontosabban azt nem, amit szeretnél elérni)
Cs. (törölt) 2009.05.06 17:22:21
@Dorombolo:
"Rossz a felirat: Jobbról előzni TILOS!"

Pláne.