Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tutibiztositasok

10 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az üzembentartó fogalma a vonatkozó törtvényben meghatározott, mely törvény szerint az üzemben tartó fogalma alatt a  gépjármű tulajdonost kell érteni akkor, ha ő maga nem rendelkezik másképp. A gépjármű tulajdonos tehát rendelkezhet másképp, kijelölhet üzembentartót…..
A lassú járművek gépjárművek, ezért ugyan azok a biztosítási szabályok vonatkoznak rájuk, mint minden más gépjárműre. Kell, hogy legyen kötve kötelező biztosítás lassú járműre is, hiszen ezek szintén részt vesznek a közúti forgalomban. Szinte minden vezető biztosító…..
Az UNION Biztosító Zrt. a Vienna Insurance Group tagja. A csoport Közép-Kelet-Európa egyik vezető biztosítója. Magyarországon is előkelő helyet foglal el a biztosítási szektorban, az egyik leginnovatívabb biztosítási cég. Szolgáltatása széleskörű, igen nagy választékot…..
A cca. 4,3 millió magyar lakóingatlan közül mindössze. 3,1 millió van biztosítva és ezek nagy hányada is alul biztosított. Az árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból több milliárd forintot nem fizethettek ki a biztosítók, mert az ingatlan vagy…..
autózz! Vinné a bank az autómat 2012.01.14 08:42:00
Gabriella helyzete nem egyedi, a svájci frank alapú autóhitelekkel sokan elúsztak az utóbbi években. Különösen nagy gondot jelent az ilyesmi akkor, ha valakinek munkaeszköze is egyben a kocsi és azzal keresi a kenyerét. Közületek van, aki hasonló szituációba sodródott? Ti mit…..
A műszaki adatok nem állnak rendelkezésre (klikkelj a nagyobb képekért) ..
Az AEGON Biztosító Zrt. szolgáltatásai között folyamatosan jelennek meg újdonságok, például a lakásbiztosítási csomagok kibővített módozatai. Az AEGON Biztosító Zrt. még elvesztett pénztárca esetén is fizet. Kötelező biztosítás, Casco biztosítás is köthető. Ha az AEGON…..
Az ALLIANZ Biztosító Zrt. sorra rukkol elő még ma is korszerű termékeivel, és ügyfélszolgálati módszereivel, melyek modernek és továbbfejleszthetők. Az ALLIANZ Biztosító Zrt hosszú évek óta tartja piacvezető pozícióját, az élet- és nem életbiztosítások terén egyaránt.…..
Az ASTRA Biztosító lakásbiztosítás csomagjaival a kisvállalkozások számára is nyújt előnyös megoldásokat. Az Astra lakásbiztosításhoz választható Assistance szolgáltatás, mely éjjel nappal igénybe vehető. Az ASTRA Biztosító kínálatában sokrétű szolgáltatás szerepel,…..
Az AXA Biztosító Zrt. lakásbiztosítási csomagjai igen széles körben kínálnak választékot, Bronz, Ezüst és Arany elnevezésű konstrukciók keretében. Fedezetet biztosít az AXA Biztosító Zrt. elemi károktól esetén, de védhető a fagyasztott élelmiszer is. Az AXA Biztosító Zrt.…..
A CIG Közép-európai Biztosító Zrt. Magyarországon 2010 szeptemberétől tevékenykedik CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. néven. A társaság történelmi múltú elődje az Első Magyar Általános Biztosító Társaság. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalataként…..
Biztosítás szerződést bárki intézhet magának, saját legjobb módszerével. Arra kell csak figyelni, hogy a biztosítás kötés időben lezajlik-e, hogy meg legyen a nyugalom és minden szempontból védve legyenek értékeink. A legeredményesebb lehet a tuti biztosítások portál…..
22 és 55 év közötti magyarországi lakóhellyel rendelkezik jelenlegi munkáltatójánál minimum 1 éve alkalmazott, a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó, határozatlan munkaviszonyban és legalább heti 30 órában dolgozik megfelel a biztosítónként változó…..
Tutibiztositasok 2012.02.12 00:48:49