Regisztráció Blogot indítok
Adatok
klausztro

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Régen voltam ilyen nehéz helyzetben egy poszt felvezetésekor, hiszen mit is mondhatnék egy olyan levél elé, melyet Zoltántól kaptam, és melyben elbúcsúzik a külföldre költöző lányától? Talán csak a számomra legfontosabb gondolatot idézném: „ne feledd a lényeget: a haza…..
Ahogy ígértem, sikerült megszerezni a két csillagos lyoni Le Bec-nél, majd a három (világszette összesen 27) csillagos londoni Joel Robuchonnal dolgozó Bernáth Józsitól a tökéletes steak elkészítésének módját. Biztos vannak, akik a képek alapján rámondják, hogy ehetetlenül nyers, olyan is lesz, aki…..
klausztro 2012.05.04 09:37:12
@fogash: Gál Józsinál egyáltalán nem drágák a húsok! Lehet, hogy egy szépen erezett, érlelt bélszín másfélszer annyi nála, mint a Tesco-ban, de próbáld ki, csak feleannyit tudsz megenni belőle, mint az érleletlenből!
klausztro 2012.05.04 10:17:07
@fogash: Ja, így valóban gond:-(
Nem azt mondom, hogy olcsó, de nem is drága. Én 10 dkg-ot tudok megenni egy érlelt bélszínből steak-nek elkészítve. Ennyi belefér.
Tegnap hazafelé jövet a mesterképzéses felvételik esélyét latolgattuk két hallgatótársammal, amikor is egyikük felvetette, úgyse lehet itt még sokat tudni, ha a Corvinust végül beolvasztják más egyetemekbe, itt még elég nagy felfordulás lesz. "Hülye vagy? Ez már rég…..
klausztro 2012.04.21 14:52:31
@épészmérnök:
Inkább azt kéne kitalálni, hogy amikor mindenki érdeke a minőség a többi egyetemen is, miért nem jött létre a rendszerváltás után egy ütős koncepció?
Ki/mi gátolja meg ennek létrejöttét? Meg kéne találni a választ, és megoldani a problémát!
klausztro 2012.04.21 16:05:20
@Bambano:
Tudod, mire egy matematikus eldönti, hogy az lesz, a zenész gyerek már tíz éve tudatosan készül a pályára. Kb öt éves korától napi 1 órát gyakorol, 8 éves korától már muszáj napi 1,5 órát gyakorolnia, 12 éves korától pedig 1,5-2 órát - persze a matek leckét ugyan úgy meg kell csinálnia, mint a többieknek, a gyakorlás a focizás és a játszás idejéből vesz el.
De mindegy, nem akarok neked kiselőadást tartani, arról, miért a világ legjobbjai a magyar klasszikus zenészek, és hogy miért ne becsüld le a őket.
Elég, ha abban egyetértünk, hogy jó lenne, ha a magyar matematikus diplomáját ugyan annyira megbecsülnék a világban, mint a zenészekét.
klausztro 2012.04.21 17:15:51
@Bambano:
Sajnálom, hogy beleforogsz ebbe a témába!
Nem arról volt szó, amit te itt feszegetsz!
Felhozol néhány különleges tehetséget, és néhány nevet. Minden tiszteletem az övék.
Amikor bekapcsolódtál, mi arról beszéltünk, hogy a hazai képzési rendszert zenei téren úgy sikerült felépíteni, hogy VALAMENNYI diplomásunk a világ élvonalába tartozó művész (persze minden évfolyamban van egy-két kivétel, de 90%-ban igaz). Bár hol szívesen alkalmazzák őket, mert híres a képzési rendszerünk alapossága és szakszerűsége. A világ legelismertebb egyetemei jönnek tanulmányozni, hogy csinálják ezt a magyarok.
Ennek ellentéteként beszéltünk arról, hogy a többi egyetemen a végzősök 90%-a nem kompatibilis a világ élvonalával. Nem versengenek értük, nem egyértelmű, hogy egy magyar diplomással csak jól járhatnak.
Azt kéne elérni, hogy minden egyetem olyan papírt adjon, amire csettintenek az egész világon.

A nevek felsorolásába pedig nem érdemes belekezdeni. Hidd el, veszítenél - de nagyon! ;-)
Az imént érkezett az alábbi T-s sajtóanyag, ami a nemrég lezajlott 900 MHz-et célzó árverés eredményének "korrektségét" kérdőjelezi meg és kérte hivatalosan a végrehajtás felfüggesztését a Fővárosi Törvényszéktől. Hála Istennek vagy a Nagy Kódernek, az elmúlt…..
Figyelem, ezen a linken található egy táblázat, amiből kiderül, hogy a különböző osztályokon/munkakörökben dolgozó alkalmazottak fizetése milyen mértékben változik idén.  ..
sorok között Titkos záradék 2012.02.12 10:57:00
A Malév csődjének számtalan vesztese lesz, a több mint 2000 munkavállalón túl azok is akik a Balkánra, Odesszába, Damaszkuszba esetleg Bejrútba készültek a közeljövőben. Azonban nyertesek is lesznek, talán azok az utasok akik olcsóbban utazhatnak az élénkülő verseny miatt, de a…..
klausztro 2012.02.13 10:32:20
@Lord_Valdez: "Mindegy. Úgy sem fogja egy ballibes reálisan végignézni a MALÉV és a reptér sztorit, nekik csak a patásorbán szidása a lényeg."
klausztro 2012.02.13 10:44:03
@Lord_Valdez: Barátom, lehet filozofálgatni, ettől még úgy szétlopták az országot, mint ha a tatárok dúlták volna fel.
Én amúgy sokkal kevésbé nézem hülyének Oszkót, mint te. Vérprofi, gerinctelen pénzhajhásznak tartom, aki egy országgal fizetteti meg a saját gazdagodásának árát.
Ennyi.
klausztro 2012.02.13 11:42:56
@bértollnok: A korábbi kormány az oroszok keze alá dolgozott a MALÉV támogatásakor.
Ugyan úgy, mint ahogy az eladásakor is.
Egy kanyit nem fizetett érte az orosz fél. Amikor az állam lehívta a bankgaranciát, kiderült, hogy a privatizációs szerződés szerint ahogy az állam lehívja a 32 millió Euros bankgaranciát, a MALÉV-nak azonnal ugyan ilyen összegű fizetési kötelezettsége keletkezik a bank felé. Érted ezt, barátom?!?!?!
Mivel a MALÉV-nak nem volt erre pénze, kölcsönt vett fel - a bankgaranciát nyújtó, és egyben ugyanekkora összegre igényt tartó orosz banktól. Most már nem csak tartozik neki a MALÉV, hanem kamatot is fizet.
Oszkó, Gyurcsány, meg a többi, mint a gazdasági tisztesség lovagjai...
Gátlástalan csürhe.
Képtelen vagyok megérteni, hogy Fábry Sándor miért nem azt csinálja, amihez mindenkinél jobban ért. A kilencvenes évek elején a Jácint majd a Piaf nevű bárban ismertem meg Fábry Sándort. Mind a kettő Mózes Marika, Paudits Béla exfeleségének a helye volt, és főleg…..
A Dal című köztévés dalverseny első adását felettébb kínos technikai bakik, hiteltelen és unott zsűritagok, no meg a 10 indulóból legalább négy esetében gyanúsan ismerős (értsd: már létező felvételekre hajazó) dalok jellemezték. A három továbbjutó mellett Tóth Gabi Nem…..