Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hrbi80

3 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hol volt, hol nem volt, másfél évig kibírtuk Balin vírusfertőzés nélkül, pedig nem kimondottan kapkodtunk a védekezéssel. Jó, nem ettünk egy tányérból a balinézekkel, de más turisták és helyiek között azért forogtunk napi rendszerességgel, és időnként a "környékünkön" lettek betegek emberek. Mivel…..
De, gyakorolhatja speciális, indokolás nélküli elállási jogát. A témakörben irányadó, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet megalkotása a fogyasztók jogairól szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU…..
new blog vvegas Ex Machina (2015) 2015.06.03 08:43:11
Szeretem az ilyen minimalista sci-fiket, amik végig egy gondolatra, egy kérdésre fókuszálnak, de emellett vizuálisan is annyira rendben vannak, mint az Ex Machina. A téma persze nem új, sőt, a sci-fi talán egyik legősibb és legnagyobb kérdését járja körül a film: mitől ember az…..
Csak kérni kellett, máris tele a levelező listánk hazai autós közlekedési videókkal. Ez itt már az olvasói dashcam-termésből való. Róbert rögzítette, aki egy decemberi estén nézte meg közelről, milyen egy rajtakapott buszsofőr reakciója. December közepe táján a Verseny…..
hrbi80 2015.01.08 18:42:16
@Shopping: Mert csak azoknak kell, ugye?

Elmesélek valamit, aztán megítélheted, hogy kinek kell/kellhet ilyen kamera.
Édesanyámnak tavaly februárban volt egy közlekedési balesete, a szitu egyértelmű volt, ő haladt a védett úton, majd egy lámpás kereszteződésnél(neki volt zöld jelzése) jobbról kivágódott egy autó (ő piroson jött ki) és csattantak. Rendőrt is anyukám hívott, majd rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
Nos a vétkes autóban 2-en ültek, akik szépen megbeszéltek mindent, hogy mit kell majd mondani a kiérkező rendőröknek. Mire a kórházba jöttek tanúvallomást felvenni, csak a fejüket csóválták, mert "szerintük egyértelmű a szitu, anyám volt a hibás". Innentől ügyvéddel 10 hónap alatt lehetett elérni, hogy ne legyen egyik fél sem hibás, mert az nem megállapítható egyértelműen. És ez lett sajnos a legjobb forgatókönyv, így "csak" 260eFt és egy rendes ember lelki összetörése lett az ára. Pedig tanúk is voltak/lettek közben, de nem számított.
Kérdem, ha lett volna kamera az autóban, kb. 20perc alatt tisztázhatni lehetett volna a szitut és a hazug embereket (még a rendőrségi papírokon sem tudtak azonosat mondani, de ez sem számított)....
hrbi80 2015.01.08 18:53:12
@Shopping: Mint a repülőgép baleset statisztika, csak kár hogy nem érdekel, ha te vagy azon az egy gépen :( :)

Sajnos a családot eléggé megviselte, pedig csak egy autóról és egy "koccanásról" volt szó...
Elég emlékezetesre sikeredett az Extreme Digital idén bevezetett karácsonyi szezonnyitó eseménye. A hazai Black Fridayt ugye a hagyományos amerikai időpont előtt egy héttel sikerült megrendezni úgy, hogy a nap jelentős részében az agyeldobós akciók helyett hejre kis hibaüzenet…..
Szinte naponta érkezik a hír, hogy 3-5 perben nyertünk valamely bank ellen. Ma például a Hitex, AXA és a Banif is elvérzett a bíróságokon. Így a csoprtunkon belül ( https://www.facebook.com/groups/devizashitelremegoldasvan/ ) is egyre jobban eltolódik a hangsúly arról, hogy…..
hrbi80 2014.05.08 19:49:11
@DevizaAdós:
Köszönöm csatlakozom is... :)

Még egy gyors kérdés, remélem nem tolakodó... számít-e pro/kontra hogy nekünk CHF-es tőke halasztott a hitelünk? (ELLA-ként indult) 20 éves és 2015-ben lesz az első elszámolásunk.
(a hozzá "kapcsolt" kombi életbiztosítás/befektetést sikerült kivennem, mert azzal is csak buktam)
Természetesen már most keresgetnek akciós forintra váltással (átírás ktg-ét állják, bár ez nem vigasztal)....
Elhiszem, hogy az egészségügy nincs jó helyzetben, de annyi minden másra van pénz ebben az országban, olvastam, az állam készül átvállalni a sportklubok adósságát, úgy vélem, gyermekeink egészségének top prioritást kéne élveznie. T isztelt Praxis ! A kaposvári kórház a…..
Naiv ügyfélnek Romániából származó lcd tv-t sikerült eladniuk egy vidéki Tescóban, amit meghibásodva nem javít az LG szervize. 15 hónapja vásároltam egy LCD Televíziót  egy vidéki Tescóból. Sajnos meghibásodott. Ahogy az le van  írva bejelentettem a hibát az LG…..
hrbi80 2013.10.13 06:17:24
@Tomasz_a_gozmozdony:
Mert ki az a hülye, aki elsőre egy házhoz jóvős lg vagy pl. samsung garancia esetén a tesco-ba megy vissza, garanciát intéztetni?!?
A folyamatos stressz a gyárban poszthoz szeretnék hozzászólni és a kommentelőkhöz, akik szerint a 11 óra pihenés két műszak között az MT és a józan ész szerint is elegendő. A nyáron lesz ötödik éve, hogy hasonló helyen dolgozom. A szerződésem két havonta van hosszabbítva,…..
Naiv ügyfelet családostul szívatja a Telekom, miután azt próbálják bemesélni nekik, hogy a SIM-kártyája cseréje 4500 forint lesz. Minthogy új típusú microSIM-kártya megy a telefonjába, hang nélkül kell kicserélniük tökingyen, különben nem fogja tudni használni az…..
hrbi80 2013.08.13 12:21:21
@Bácsfi Diána a Centrálból: a t-nél is ezt mondják, aztán 2 hónap múlva megjelenik a számlában :)
hrbi80 2013.08.13 23:01:35
@imi60: annyit mondtak a t-ben hogyha egy előfizetésre veszel telefont de csak 1év után akarod mondjuk az előfizetéshez tartozó simet használni, akkor nem ingyenes a csere. Nálam a 06.10.-i csere még az egy éven belül volt, de a 2 hónappal későbbi számlán 07.30-as dátummal szerepelt a sim csere, ami viszont már egy éven túli csere lenne.
hrbi80 2013.08.14 03:46:06
@imi60: ha nekem írtad akkor csak annyi hogy életszerű: megvettem részletre sima előfizetéssel net csomag nélkül, mert ebbe ment a cégben használt sim-em(ezen van minden sok sok net meg ingyen csacsogás). A céges kis nokiámba pedig beletettem azt a sim-et amire a telót vettem. És most 1 év környékén találkozott a telefonom a saját sim kártyájával egyéb okok miatt :)
A rendőrség már csütörtökön kivette a részét az áldozatok mentéséből. Lászlóék Facebookon terjedő kalandja során a mostanában sztenderd bírsággal találkoztak miután a hóviharban felborultak autójukkal. A tegnapi nap termése... Sok más autós társammal együtt a tegnapi…..
hrbi80 2013.03.23 07:02:37
@lutria:
Látod ez baj hogy te is csak az egyik oldal történetét látod hallod ismered. Nem védeni akarom a rendőrséget vagy konkrétan őket, de itt még mindig nem hallottuk az ő verziójukat.
És ha felajánlották hogy elviszik? És ha maradni akart? És ha beszóltak hogy súlyosabb esethez kell menniük?
Kicsit olyan ez mint a "Zsanett" ügy.... Ott is mik derültek ki a végén :)
A unit-linked biztosítást szinte mindenki ismeri, sokan úgy vannak vele, hogy bár ne így lenne. Egy ügynök rábeszélésére (aki gyakran a család régi ismerőse volt, aki pár hétig ügynökösködésből próbált megélni) sokan beleugrottak egy-egy ilyen szerződésbe, aztán sehogy…..
hrbi80 2012.07.25 18:58:46
@Anteovin: hát nem tudom. Nem vagyok pénzügyi zseni,de gondoltam majd ők megoldják helyettem.
Közeli ismerőstől kapott információ szerint a IX. kerületben lakók postaládáiba az elmúlt napokban a "kerületi tanács" címerével díszített nagy borítékot gyűrt be a postás. A levél adóbevallásra szólít fel. Kiderül belőle, hogy "2012. január 1-jétől új…..
A K&H-nál van céges bankszámlánk, lassan tíz éve. Amikor beindultak az online hirdetési rendszerek, ahol kártyával lehet fizetni, értelemszerűen ugyanitt igényeltünk egy MasterCard kártyát, hogy a Google AdWords-ben és a Facebook-on tudjunk fizetni. (Az ETARGET-tel más típusú…..
A második résztevevő: Axa.Jelenleg itt van a hitelem. Úgy október végéig húzták a mézes madzagot, hogy lesz kiváltó hitel.... Persze nem lett. Sőt semmilyen sincs náluk, tehát a táblázat elég egyhangú lesz és magáért beszél.  Bank:…..
Akkor lássuk a saját tapasztalat alapján az első résztevevőt: K&H Bank Zrt. Ennek a banknak vagyok veterán ügyfele, 11év lakossági folyószámla, 1év hitelkártya, 1/2év kgfb. Gondoltam a hűséges ügyfélnek jobb a megítélése... Mekkora naivitás... Belső végtörlesztésre nem…..
Tisztelt Olvasó!A sokadik blog a hitelekkel kapcsolatban. Lehet.....A blog célja nem mélységekbe hatoló esszék írása, sem a kialakult helyzet elemzése. Nem akarok véleményeket írni arról hogy kell-e vagy nem kell-e a végtörlesztés. Ezt sok más helyen ki lehet tárgyalni. Amire…..
Kedves látogatóink!Sok kérdés érkezett hozzánk, azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni  a végtörlesztés igénybevételéhez.(Láthatóan nem csak az érdeklődés, de a zűrzavar is nagy e tekintetben.)A CHF hitelesek 180 HUF, a JPY hitelesek 2 HUF, az EUR…..