Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BlackBear

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Irodalmi harsona A KGST-piac 2017.06.16 04:53:35
Bizony mondám néktek, kedves feleim, hajdanában, danában, abban a korban, melyet olykor mindközönségesen az „Átkosnak” neveznek, létezett olyan intézmény, avagy szerződés a néhai szocialista országok között, melyet KGST-nek, Kölcsönös Gazdasági Szerződés Tanácsának neveztek. Na, ez volt az, ami…..
BlackBear 2017.06.18 01:05:18
@Velemenyem szerint....:
Balatonnál vásároltam a lengyel piacon egy csővázas hátizsákot 1985-ben vagy 86-ban. A két egymás fölé kialakított főrekeszek mellett több külső zsebe is volt, jól lehetett pakolni, és mindenhez könnyen hozzá lehetett férni. Még a kétszemélyes sátrat is rá tudtam rögzíteni, igaz csak keresztben, így oldalra némileg kinyúlt, erre oda kellett figyelnem ajtóknál, tömegközlekedési eszközön. 2012-ben "sikerült" úgy meghúznom a felső rögzítő hevedert, hogy elszakadt az anyaga (nem varrásnál).
Szóval a gagyik mellett (mert azok is voltak) azért voltak nagyon jó minőségű cuccok is.
bircahang Gyurcsány bevallotta 2014.06.22 08:08:00
Éveken keresztül hallgattam fanatikus ballibektől, hogy a ballib politika mentes minden kirekesztéstől. gyűlöletkeltéstől. rasszizmustól, idegenellenességtől.  Amikor rámutattam ellenérvként a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás ballib kampányára, azt kaptam, hogy…..
BlackBear 2014.06.22 17:52:52
@Istóczy úr:

Aki a saját ingatlanába van bejelentve, annak nem kell kijelentkezni, ha külföldön vállal munkát, mert nem költözik ki az ingatlanból, az ingóságai továbbra is ott vannak, az ingatlant belátása, szüksége szerint bármikor használhatja, rendelkezhet vele korlátozás nélkül.
Csak azt kellene bejelentenie, ha letelepedési szándékkal megy külföldre. Ezt ráér akkor is megtenni, ha már állampolgárságért folyamodott külföldön.
BlackBear 2014.06.22 16:31:41
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Az "X" szavazókörzet eddig is szavazott ide vagy oda, de a kettős állampolgárok szavazata most először jelent meg. Ha most sincs, akkor most 2/3 sincs. Ezért most az ő szavazatukkal lett 2/3-os többség.
Mit nem lehet ezen érteni?
BlackBear 2014.06.22 16:48:45
@Istóczy úr:
Nevezd meg azt a törvényt, vagy jogszabályt, ami kötelezi a külföldön dolgozó magyar állampolgárokat, hogy kijelentkezzenek a saját tulajdonú ingatlanukból.
Ha nincs ilyen, akkor miért követnek el csalást?

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Magyarországi mandátumokkal nem volt meg a 2/3. A határon túli szavazatokkal igen. Így már érthető?
Ha nem, az sem baj, te úgy látod, én így látom...
306       Július 18. Szombat Délelőtt kutyakonyhán voltam. Nem volt lelkierőm csinálni semmit. Illetve a kötelező feladatokat elvégeztem, de mást nem nagyon. A kutyákon is azt láttam, hogy nem szívesen moccannak ebben a hőségben, csak annyit tettem meg, hogy…..
BlackBear 2013.12.26 18:07:36
1987. "E" kategória = Egészségügyileg katonai szolgálatra alkalmatlan (véglegesen, nem ideiglenesen).
14 éves koromtól minden orvos aki megvizsgált azt mondta, hogy magából nem lesz katona...
1986. 1. sorozás "A" kategória, orvosi papír bemutatásával. 3 hónap múlva a megyei Hadkiegtől kaptam levelet, hogy x időpontban jelenjek meg a megnevezett szakrendelésen, mert a sorozáson egészségügyi problémát jeleztem. Az eredményt 3 napon belül juttassam el hozzájuk.
Ezt követően 2 hónap múlva egy Határőr százados megjelent édesanyám munkahelyén (nem otthon nálunk!) környezettanulmány miatt, mert hogy visznek Határőrnek. Amikor megtudta, hogy egészségügyi problémám van, azonnal el is köszönt, azzal a megjegyzéssel, hogy akkor talán mégsem... A jobb kéz nem tudta, hogy mit csinál a bal kéz.
1987-ben ismét hívtak sorozásra (ugyanúgy végig kellett csinálni a teljes procedúrát), ahol egy százados szomorú arccal közölte, hogy a hadsereg úgy döntött, hogy nem tart igényt a szolgálatomra... "E" kategóriát kaptam és többet nem zaklattak. De csak annak a szakorvosnak a szakvéleményét fogadták el, akihez ők küldtek. Akkor sem, azóta sem értettem, hogy miért így történt az esetemben, úgy tudtam, hogy bármely orvos szakvéleményét elfogadták. Nálam mégsem.
Még egy érdekesség ezzel kapcsolatban:
1988-ban az IKV-nál dolgoztam gázkészülékeket és fűtést javítottunk az IKV-s lakásokban. A sors úgy hozta, hogy a megyei Hadkieg parancsnokánál kellett fűtést javítani. A munka során folyt ki egy kis víz, nekiláttam ronggyal feltakarítani. Az ezredes nézett az ajtóból, majd megkérdezte "Fiatalember, maga ugye még nem volt katona?" (csak így a súrolási technikából, pedig mint volt kollégista nem először csináltam ilyet)...
Vajon feloszlatja-e a bíróság a Fideszt? Ezt a 4K! kezdeményezte az ügyészségnél arra hivatkozva, hogy a párt nem tartott kongresszust 2012-ben, pedig a ptk. szerint évente kellene. Az újra-új ptk. is ugyanígy rendelkezik majd, ez a szabály általában az egyesülésekre is vonatkozik.…..
BlackBear 2013.02.04 00:54:59
Nem fogják feloszlatni mert...
Ugyanis, ha feloszlatná az ügyészség/bíróság törvénysértés miatt, akkor jogutód nélkül szűnne meg a jelenlegi Fidesz. Ekkor az összes vagyona (számlákon lévő pénzek, pártirodák, az irodák berendezései, eszközei stb...) az állam tulajdonába kerülnének és az új párt, amit a Fidesz vezetői alapítanának már nem kaphatná meg ezeket, mert nem jogutódja a megszüntetett pártnak, azaz semmilyen pénzük, vagyonuk, irodák működtetéséhez szükséges eszközük nem lenne. Törvényesen biztos nem! Megszűnnének a helyi szervezetek, amit újra kellene építeni a lehető leghamarabb. A helyi szervezetek tagsága valószínűleg sokkal nagyobb beleszólási lehetőséget, mozgásteret követelne a jelenleginél, ami viszont drasztikusan csökkentené a jelenlegi központi irányítást, ez pedig a párt vezetése részéről nem elfogadható. Ez egy olyan belső iszapbirkózáshoz vezethet, ami jelentősen befolyásolhatná a 2014-es választási szereplést. És akkor még nem beszéltünk a jelenleg is Fidesz tagságú parlamenti, önkormányzati képviselők, tisztségviselők, igazgatótanács tagok beléptetéséről az új pártba, aminek egy sor alku lenne az ára, hiszen ezek határozott idejű kinevezések, amiket nehéz, vagy nem is lehet visszavonni. Mert, ha nem lépnek be, akkor a régi/új pártvezetés elveszítené az irányítási lehetőségüket, ami számukra szintén elfogadhatatlan.
Ezért ha olyan országban élünk, ahol mindenkire egyformán vonatkoznak a törvények, ráadásul úgy ahogy le vannak írva, akkor a Fidesz egy komoly problémával áll szemben...