Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jolann

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A másodfokra visszahelyezett büntetőtárgyalás önmagát ítélte az abszurditás szintjére: alig van már olyan szakmai protokoll, amit ne sértettek volna meg az eddigi büntetőeljárások során. (Fotó: Dr. Szekér Gyula, a vádlott, Bene Krisztián védője a Kúrián – HVG Online)Az utóbbi hetekben zajló,…..
Jolann 2017.11.24 12:38:38
Dr. Gál András vagyok, a sértett jogi képviselője.

Annak ellenére, hogy a cikk számos megállapítása teljesen, vagy részben helytálló az én megítélésem szerint is, mégis olyan sok benne az információhiányról árulkodó részlet, hogy összességében inkább nem értek egyet vele, mint igen.

"Az áldozat ügyvédje szerint is a jogerős ítélet már meghozható lenne, minden bizonyítási eljárást már lefolytattak. A tettes vakmerőségét már csak a bíróság tétovázása tudja felülmúlni."

Ez a mondat nem tőlem származik, pontosabban hasonlót mondtam, csak nem most, hanem a Kúria eljárása előtt.
Azok a bizonyítások, melyek most folynak, igenis szükségesek, hogy aggálymentes tényállást lehessen megállapítani, mely természetesen a büntetőjogi minősítésre is kihatással lehet. A bíróság sem korábban, sem most nem tétovázott az eljárás során. Ha voltak is hibák bármelyik bíróság eljárásában, melyekre egyébként rámutattam a korábbi másodfokú eljárásban, azok semmiképpen nem a tárgyalás elhúzódásával voltak kapcsolatosak. Sem a tárgyalás kitűzése, sem a tárgyalási időközök hossza ezt a megállapítást nem alapozza meg. A korábbi álláspontom az volt valóban, hogy elegendő bizonyíték van a vádlott bűnösségének kimondásához, de elfogadom a Kúria álláspontját -és nem azért mert mást úgysem tehetek- hogy a kétségek eloszlatásához szűk körben további bizonyítás elengedhetetlen.

"Az eljárás során – más szexuális indíttatású bűntettekhez hasonlóan – a szexuálpszichológus és kriminálpszichológus szakma hiányzik, a rendőrség és bíróság pedig képzetlen ezeken a területeken: a szakértők a tettes motivációit, az eset pszichológiai esélyét magyaráznák és igazolnák. Ezek a szakértők megszólaltatása zárna ki olyan durva szakmai hibát, hogy a szeretet nyelvének tekintik az erőszakot.
Ezt a szerepet is az áldozat védőügyvédje, Dr. Gál András igyekszik pótolni, úgy, hogy normál helyzetben a vádat, így a sértett érdekeit az ügyész képviselné közvádas büntetőügyekben. Az áldozat ügyvédje nélkül az eset megítélése egy "szeretetből elkövetett furcsa felindulás" megítélésénél tartana, "amit egyébként sem a felindult fél követett el, hanem valaki más."

A jelenleg folyó megismételt eljárásban és korábban sem a fent írt szerepet igyekeztem pótolni.
A jelenleg folyó megismételt eljárásban, ahogy a Kúria előtt is, aktív és érdemi ügyészi vádképviselet folyik. Az, hogy a korábbi másodfokú eljárásban rámutattam a nyomozásfelügyelet, vagy vádképviselet hibáira, a fenti szövegkörnyezetben összemosódik és azt a téves képzetet kelti, hogy ezt a véleményemet a Kúria előtti, vagy a jelenlegi eljárás során fejtettem ki.
A betegjogi törvényt sérti a hivatásával visszaélő, másodfokon elítélt orvos nevének eltitkolása. A betegnek joga van megfelelő módon tájékozódni állapotáról, orvosáról, az őt alkalmazó kórházról, amely ismeret kihat az egészségügyi állapotára. A Csolnoky Ferenc Veszprém Megyei Kórház és a…..
Az elmúlt napokban anyagokat szereztünk be (remélhetően már utolsó nagyobb beszerzés volt ez a fürdőszobához és a tetőhöz) és szállítottunk hűséges kisteherautónkkal, s e mellett a lépcsőn dolgoztunk. Ehhez a földszinten kellett csinálnunk egy alsó platformot (deck), ahonnan…..