Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csabaihazak

243 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sorozatunk harmadik részében – a podsztyenás házak és a templomok után – ezúttal Békéscsaba legszebb középületét keressük. Bár Csabán számos szép középület látható, a számuk lehetne nagyobb is, ha máshogy alakul a város története. Ismert, hogy már 1870 körül felmerült a megyeszékhely Csabára…..
Csabai házak Réthy-villa 2024.02.22 14:39:00
Egyetértés utca 3. A Réthy-villa építésének pontos idejét nem ismerjük, annyit tudunk bizonyosan Békéscsaba építészeti szakbizottságának jegyzőkönyveiből, hogy Réthy Béla gyógyszerész 1910-ben kapott engedélyt arra, hogy a Kanálisi szőlőkben építendő házának ne a szokásos 10 méternyi, hanem 20…..
A csabai polgárházakat bemutató sorozatunk XV. részében három párhuzamos belvárosi utcát mutatunk be: a Kinizsi utcát, a Mednyánszky utcát és a Knézich Károly utcát. Az Andrássy útról nyíló utcákban az egykori polgárházaknak csak töredéke maradt meg, sőt, a Knézich Károly utca mára Andrássy úti…..
József Attila utca/Deák utca A XIX. század végén egyre több ház épült a Körös túlsó partján, így egyre nagyobb szükség lett az új városrészeket a belvárossal összekötő hidakra.  A József Attila utcai híd hangulatos látképe az 1950-es években..
Néhány évvel ezelőtti, nagy érdeklődést keltő játékunkban Békéscsaba legszebb podsztyenás házát kerestük. Ez a szavazásunk igen népszerűvé vált, ezen kívül a bejegyzéseinkhez gyakran érkeznek olyan hozzászólások, mint "Ez a kedvenc épületem Csabán!". Ez adta az ötletet, hogy – a podsztyenás házakhoz…..
  Szabadság tér Az 1922-ben alakult 101-es Bajtársi Szövetség a 101-es gyalogezred hősi halált halt katonáinak tiszteletére emelendő emlékmű felállításához kérte a város támogatását. Helyszínként a Szent István tér és az Andrássy út találkozását jelölték meg, a város inkább a Szent István tér és a…..
Trefort u. 19. A Hubertus Kötöttáru- és Szövőgyár 1924 februárjában kapott engedélyt egyemeletes lakóház építésére a Trefort utca és az Illésházi utca sarkán, a gyár épülete mellett. Az épületben lakásokat alakítottak ki, melyek egy részét bérbe adták ki. A háború után a Hubertusból létrejött…..
Árpád sor 20. Békéscsaba Építészeti Szakbizottságának jegyzőkönyvei szerint Bodó József mérnök 1913-ban kapott engedélyt az Árpád sor 20. szám alatt hatszobás villa építésére.  A felújításra váró épület 2019-ben..
Csabai házak Stern-villa 2023.03.13 10:34:03
Penza lakótelep 5. Stern Sándor 1941-ben kapott engedélyt, hogy a Felső-Körös sor 17. szám alatt, a lebontott jéggyári épület helyén emeletes bérvillát emeljen. Az egykori villa Szekerka János fényképén. Forrás: Munkácsy Mihály Múzeum, Történeti dokumentáció gyűjtemény. Leltári szám: Hd.90.1.728..
Csabai házak Pártház 2023.02.06 12:16:23
Szabadság tér 11–17. A Szabadság tér 11–17. szám alatt, négy földszintes polgárház lebontását követően, 1952-ben épült fel a monumentális pártszékház. Az épület a rendszerváltásig ebben a funkcióban működött, ezt követően irodák, étterem kaptak benne helyet. Ma a Békéscsabai Járási Hivatalnak ad…..
Csabai házak Rajz-villa 2023.01.09 11:14:18
Gyulai út 3. Rajz Gábor, a Békéscsabai Takarékpénztár Egyesület helyettes igazgatója 1928-ban építtette fel emeletes villáját a Gyulai út elején. A villa tervezőjéről egyelőre sajnos nem találtunk adatot...
Kossuth tér 1. Az Arad és Csanádi Egyesült Vasutak leányvállalataként működő Alföldi Első Gazdasági Vasút első vonalát Kovácsháza és Kupapuszta között 1894-ben adták át. A vasút jó eredményeinek hatására néhány évvel később újabb, már közforgalmú vonal épült Kovácsháza és Csaba között. Az új vonal…..
csabaihazak 2023.01.06 12:40:58
@Felek Ferenc: Köszönöm szépen, beírtam a bejegyzésbe is.
Vasútállomás A belváros és Jamina közti területen, a méntelep mögötti területen épült 14 szobás mozdonyszemélyzeti (vontatási) laktanya 1908-ban épült földszintes formában. A laktanya az 1920-as évek második felében. Kató László fényképe. Forrás: Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Muzeális…..
csabaihazak 2023.01.06 12:38:23
@Felek Ferenc: Köszönöm szépen, beírtam a bejegyzésbe is!
Csabai házak Erzsébet gőzmalom 2022.11.07 10:29:13
Lipták András u. 7. A Szentmiklósi (ma Lipták András) utcai Erzsébet malmot Kaisch György pékmester alapította, majd Kollarics Károly bővítette, 1894-ben alakították szárazmalomból gőzmalommá.A malom a századforduló körül..
Csabai házak Tagányi-villa 2022.09.22 15:27:51
Árpád sor 22. Tagányi Sándor nagykereskedő, a Békéscsabai Takarékpénztár Egyesület igazgatósági tagja 1926 októberében, kapott építési engedélyt a 13 szobát és 23 egyéb helyiséget magában foglaló, részben emeletes villa építésére. Az épület tervezőjéről egyelőre sajnos nem találtunk adatot. Az…..
Lázár utca Az itt található polgárházakat bemutató bejegyzésünk után újra a Lázár utcába látogatunk. A Lázár utca első nevét (Zsidótemplom utca) az 1846-ban az utca elején épült zsinagógáról kapta. A régi templomot – amelynek sajnos semmilyen ábrázolását vagy leírását sem ismerjük – 1893-ban…..
Csabai házak Kultsár-villa 2022.06.06 08:51:14
Orosházi út 71. 1921 márciusában a városi képviselő-testület az öt pályázó közül egyhangúlag dr. Kultsár Sándort választotta meg az erzsébethelyi orvosi állásra. Gyógyító tevékenysége mellett az orvos művészként is ismert volt: festményeiből több alkalommal nyílt kiállítás és cimbalomjátékával…..
Kossuth tér 10. Az 1910 előtt a 988. számot viselő, a Kossuth tér és a mai Kiss Ernő utca sarján álló ház telekfelvételi tulajdonosai Fábry Károly szerint Povázsay András és Osztasz Mária voltak, későbbi tulajdonosként Povázsay Jánost jelöli meg Fábry. A Povázsay testvérek, Sándor és László, ebben…..
Ferenc József (Szabadság) tér 19. A mai Szabadság tér 19. szám alatti telek 1910 előtt a 867. számot viselte. A telekfelvételkori tulajdonos Bottyánszki György és Gálik Dóra volt, későbbi tulajdonosok Rasofszky Fülöp földbirtokos, majd lánya, Neumann Manóné, született Raschofszky Matild…..
Andrássy út 56. Az Arad és Csanádi Egyesült Vasutak leányvállalataként működő Alföldi Első Gazdasági Vasút első, keskeny vágányú, csak teherfuvarozásra szolgáló vonalát Kovácsháza és Kupapuszta között 1894-ben adták át. A vasút jó eredményeinek hatására néhány évvel később újabb, már közforgalmú…..
Békéscsabai népi építészeti emlékeit, podsztyenás házait bemutató sorozatunk újabb részében három, egymáshoz közeli utcát – Szarvasi út, Pöltenberg utca és Vasvári Pál utca – mutatunk be. Bár a fennmaradt házak száma kicsi, közülük több is az egész város legszebb parasztházai közé…..
Kossuth tér Amint azt korábbi bejegyzésünkben ismertettük, 1901-ben nagyszerű tervek készültek egy csabai épület számára: Alpár Ignác, a kor egyik legnevesebb és legnépszerűbb építésze – többek között a budapesti Tőzsdepalota, a Magyar Nemzeti Bank, a Vajdahunyadvár vagy a csabai Rudolf Főgimnázium…..
Szent István tér 6. Békéscsaba első gyógyszertárát, az Arany Sas patikát a mai Baross utca 1. szám alatt, az akkori Patika utca (ma Eötvös utca) sarkán nyitotta meg 1812-ben Hamaliár György okleveles gyógyszerész. A következő években a tulajdonosok váltakoztak: 1834-ben Majláth Rudolf Mudrony…..
A város polgárházait bemutató sorozatunk 14. részében az egykori Alsó tized csaknem felét kitevő, a Bartók Béla utat a Tessedik utcával összekötő utcákon haladunk végig. A mai Bartók Béla út és a Körös által határolt városrész 1910-ig volt a város Alsó tizede, 1910-ben, Békéscsaba kerületi…..
Temető sor Az Aradi Ipar- és Népbank a Békéscsabai Takarékpénztárral közösen alapította 1898-ban a Termény- és Áruraktár Rt.-t azzal a céllal, hogy a vasútállomás közelében nyilvános áruraktárat létesítsenek, és ezzel a gabona és más mezőgazdasági termékek kereskedelmét fellendítsék. A Békéscsabai…..