Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Androczi Balázs

215 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az ember húsz év hivatásos autóbuzulás után hajlamos azt képzelni, hogy mindent látott már, aztán előkerül egy kép egy sosem látott modellről, és csak bámulunk tátott szájjal. Én ma kétszer is átéltem ezt az érzést, ami egyrészt egy pici tockos az élettől, ami arra int,…..
Előző bejegyzésemben bemutattam már öt híres festményt, most pedig újabb öt ismert alkotásról írok részletesebben. Pablo Picasso: Guernica, 1937 Pablo Picasso 1937-es festménye a háború okozta borzalmak jelképévé vált, az értelmetlen és embertelen szenvedés és a pusztítás…..
Mától vasárnapig három helyszínen lehet még nevezni a Carrera hazai slot-car bajnokságára. A tét a döntőbe kerülés, ahonnan a legjobbak értékes nyereményekkel távozhatnak, a bajnoki cím birtokosa pedig a Németországban megrendezett világbajnokságon is rész vehet jövőre. A…..
Ezúttal is három helyszínen próbálhatunk bejutni az idei Carrera bajnokság döntőjébe, amelyből a győztes jövő tavasszal a világbajnokságon próbálhatja ki, hogy mit tud a nemzetközi élmezőnyben. Pénteken, szombaton és vasárnap a Duna Plázában, valamint a budaörsi és az M3…..
Meglehetősen unalmas dolog egy szerkesztőségben ülni egész nap, hisz mindenki a billentyűzetet üti – ilyenkor a legjobb fejek sem beszédesek. De néha kicaplatunk a konyhába, csak egy kávéért, egy pohár vízért, beszélgetni öt percet. Ma összesen kétszer voltam kint, és mind a…..
Novoth Tibi nem készült, Winkler autója ellenben igen. És elindult vele haza. De mi történt azután? És egy kis filmnézés. Az Égéstér 112. adásának kommentposztja. Direktlink a letöltéshez.  ..
Androczi Balázs 2014.03.28 11:32:45
@Shadowbull: Igazából a sunnyogási kísérlet miatt fizetik most a bírságot, nem a hibás konstrukció miatt. Ha azonnal meghirdetik a visszahívást, annak a költségével megúszták volna.
Lassan gyűlik össze bennem a feszültség. Próbálok megértő lenni, nyilván a kukás élete sem fenékig tejfel. Hajnali kelés, birkózás a munkába induló, türelmetlenkedő autósokkal, lassú araszolás órákon keresztül. Nyilván az ő fizetésükből sem jut Kanári-szigeteki…..
Androczi Balázs 2014.02.21 16:00:26
@egy semleges ember: A szabályosan közlekedő mondjuk erősen kérdéses, legalábbis mintha úgy rémlene, hogy nagy teherautó városon belül szigorúan 50 km/h-val haladhat. De nem erre akartam kihegyezni, hanem a járműtömeg és az agresszivitás hihetetlen értékű szorzatára. És bizony, ez az írás az agyamban kiégett biztosíték eredménye.
Androczi Balázs 2014.02.21 16:47:49
@Kivancsi: Nem. Ma reggel, amikoris ez történt, a Fordommal közlekedtem, nem robogóval, mivel tél van. Mintha benne is lenne a cikkben. Majd megnézem, de ha ott van, akkor tisztelettel megkérnélek, hogy mielőtt kommentelsz, olvass figyelmesen. Kösz.
A Kisautó blog egyik cikkében a minap egy japán zsákbamacskáról írtunk – csak a doboz kibontása után derült ki, hogy milyen autó-motorkerékpár kombó van benne. Két legendás járművet sikerült kifognia a szerzőnek, ezekkel kapcsolatosak a kérdéseink is. Az kapja a nyereményt,…..
A Carrera ezúttal is megrendezi év végi bajnokságát, amelyen bárki elindulhat, ha ellátogat a selejtezők helyszínére. A leggyorsabbak a döntőben mérkőzhetnek meg a főnyereményekért, két kategóriában. Ezúttal négy helyszínen zajlanak majd a selejtezők, amelyeken bárki…..
Október 19-én szombaton is komoly verseny lesz a Duna Plázában, a Carrera játszótéren, ezúttal a német túrakocsi-bajnokság, a DTM utolsó futamával párhuzamosan. Tavasszal már lezajlott egy hasonló összecsapás – akkor még a régi, négyajtós DTM autókkal, ám mostanra…..
Nyolc éve vettem magamnak autót utoljára. Ezzel valószínűleg én vagyok a sereghajtó itt a szerkesztőségben. A többiek néha évente cserélik a gépeiket – Mercedesek, Audik, Mercuryk jöttek és mentek, míg én a jó öreg Volvo kormányába kapaszkodtam kitartóan. Néhányan meg is…..
Újra megnyitott a Carrera Játszótér a Duna Plázában, egy egész napos versennyel, ahol minden érdeklődő kipróbálhatta a nyári szünetben újjáépített Carrera Hungaroring pályát. Meglepő eredmények születtek. Az időmérőkre bárki benevezhetett, hisz délelőtt 11 és este…..
A Carrera Játszótér a nyári szünet után ismét megnyitja kapuit a slot-car versenyzés és az RC modellek iránt érdeklődők előtt. Mindkét pályát kibővítették, így izgalmasabb versenyek várhatók. Az egyik újítás a Hungaroring vonalvezetését utánzó slot-pálya teljes…..
A premier előtti vetítést két F1-es kommentátorunk, Szujó Zoltán és Wéber Gábor rögtönzött bevezetője nyitotta. Azt mondták, a Rush jó film, és az ilyesmi mindig gyanús – elvégre nyilván a forgalmazó szervezte oda őket, hogy szépeket mondjanak. Ehhez képest a film végén…..
Az idén a Le Mans-i 24 órás versennyel egy időben a Carrera is rendez egy versenyt azoknak, akik szeretik a gyors sportkocsikat, és szívesen átélnének valamit a verseny izgalmából, de az idén nem juthattak el Franciaországba, hogy élőben követhessék az eseményeket. A helyszín…..
Az 50 éves Carrera is ott lesz a Totalcar pályanapon, június 15-én, nem is akárhogy. Kihozzák a Hungaroring kicsinyített mását, amelyen ezúttal igazi klasszikusokat lehet kipróbálni. A harmadik Totalcar pályanapon természetesen az életnagyságú autóké a főszerep, de akinek nem…..
Ahogy az életnagyságú autókból, a kicsinyített másolataikból is léteznek egyedi, méregdrága mesterművek, amelyek akár 5-10 ezer dollárért, vagy még drágábban cserélnek gazdát. Az azonban minimum meglepő, hogy egy kisautóért a Bonham's tavaszi aukcióján 146 ezer dollárt…..
Medzsózni jó, legalábbis erre emlékszem gyerekkoromból, de ahogy felnövünk, és elkopik a gyermeki fantázia mindent áthidaló ereje, egyre jobban zavar a tökéletlenség. Így lehet ezzel a Stoopid Buddy Studios csapata is, akik a kisautó-tologatást művészi szintre fejlesztették:…..
Belsőség Gyakorolj nálunk! 2013.05.24 17:18:46
A Totalcar szerkesztősége gyakornoki helyet kínál a nyár folyamán három fő részére. Elsősorban egyetemisták jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek egy hónap összefüggő szabadidővel, és ezt nálunk szeretnék eltölteni. A jelentkezés feltétele a stabil angol nyelvtudás, a…..
A Hiéna meghatódott az olvasók igyekezetén, és elmorzsolt néhány könnycseppet azokért, akik nem nyertek, pedig megérdemelték volna. De nincs mit tenni, nyeremény csak egy van, így győztes is, aki megérdemelten viheti haza a Porsche ajándékát. Leadfoot zseniális só-liszt…..
Mohó Hiéna barátunk mostanában inkább csak gyűjtögette a zsákmányt, mielőtt kiosztaná az arra érdemeseknek. Most azonban kiénekeltük a szájából azt, amit a Porschétől szerzett, és oda is adjuk annak, aki szeretné, és hajlandó tenni érte. A csomag egy Porsche…..
A Carrera Játszótéren szombaton ugyanúgy a Formula 1-es autóké volt a főszerep, mint a malajziai Sepangban. A 19 négyzetméteres Hungaroring pályán déltől hat óráig lehetett nevezni az F1-es versenybe. Délben már kisebb tömeg toporgott a Játszótér előtt: a versenyzők és a…..
Slot-car versenyzésre hív a Carrera mindenkit, aki kipróbálná a pályán futó villámgyors kisautókat. A Hungexpón inkább lazításnak lehet jó a versenypálya, míg a Carrera Játszótéren értékes nyereményekért mehet a verseny. Tavaly nyílt meg a Carrera Játszótér a Duna…..