Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hohenstaufen

0 bejegyzést írt és 58 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hét kérdése: hogy mondják szocialistául, hogy elbizakodottak és önhittek voltunk? Így: "burokban voltunk, farkasvakságban szenvedtünk". Burokban, mi? Mi többiek azért még emlékszünk, hogy a Nagy Bútorösszetolás utáni első hangulatmérés idején a Jobbik azonnali…..
Hohenstaufen 2014.04.12 12:29:05
@GeoCracker: Látom maga is ott folytatja, ahol korábban elkezdték a műbaloldalon: férgezéssel, döbrögizéssel. Úgy látszik nem olvasta a jelen írást, vagy nem értette meg. Csak tudnám, hogyan tudnak a férgek és Döbrögik kétszer is elsöprő arányban választást nyerni?! Nyilván mert nem ők a férgek, és nem ők a keresztapa Döbrögik. És hol vannak a Ludas Matyik? Elmondom. Vagy börtönben simonkodnak, vagy Bajnainál keresik a libáikat, amik már nem is léteznek, nem úgy, mint a népmesében. Maguk már a káosz- és gyűlöletkeltéshez sem értenek, azt is elqrták. Inkább úgy tűnik, harmadszorra is a maguk valagát verik majd el...
Amikor a választás éjszakáján olyan 20%-os feldolgozottság körül megláttam a HVG.hu első ilyen térképét, akkor ugyanúgy összeszorult a gyomrom, mint 2012-ben az első Békemenet alkalmával, amikor az elhaladt a maga tömegével az orrom előtt az Oktogonnál. Ilyen mértékű…..
Hohenstaufen 2014.04.12 09:30:08
Diorella Queen: Nekem az egykori Chokito-reklám jut az eszembe atörténtekről, és ezt MINDENKINEK ajánlom figyelmébe, nem csak azon ellentmondás kapcsán, hogy az állítólagos, ám valójában súlytalan "demokráciaféltés" pont azok szájából hangzik el, akik kisebbségben voltak és kerültek most is, és a többséget egyszerűen lehülyézik, tehát lehet egyszerre demokráciázni meg kisebbségi terroristáskodni. Szóval ebben az országban minden létező ellentmondás elképzelhető és elő is fordul. Nyilván a történtekből az derül ki, hogy hmis demokráciában élünk, ha egyszer az emberek folyamatosan le akarják váltani. Nem értem, hoyg az egyébként szintén áldemokrata műbaloldal a puszta demagógián kívül miért van mindig lemaradva két utcahossznyival, valószínűleg azért, mert még mindig nem vették észre, hogy nekik nem a nyugati "demokráciának" és főleg azok mainstream diktátorainak kéne megfelelni, hanem a magyar választóknak, magyar módon, magyar testre szabott megoldásokkal. Tehát a Chokito reklám, amely kapcsolódik ehhez: "Randa, de finom!" Emlékeznek rá! Mert én igen. És úgy érzem, ez jó párhuzam arra, ami történt. Ugyanis innentől nem a belterjes-kontraszelektált-életidegen fővárosi értelmiségi, hivatásos aggódó, címkéző, káosz-, gyűlölet- és vitorladagasztó íróasztal melletti értelmiségi szűk beltenyészet fogja megmondani mi a jó neki, és mihez kéne igazodni másoknak, pontosabban mindenkinek, hanem ezt a bandát szépen elzavarta a magyar nép többsége, aki nem steril és hazug és idegen műbaloldalizmust, globalizmust, kapitalizmust és egyebeket akar, hanem magyar Chokito-t. És kapaszkodjanak meg, lehet, hogy az valóban nemzetiszocializmus lesz, úgyis annyiszor festették falra az ördögöt, derék názizgatóink és hivatásos rettegőink, hogy lehet, hogy távlatilag ez fog bejönni, elismerem, ez elég sok embernek fog fájni, de vélhetően még többnek nem fog fájni, aki egyszerűen csak dolgozik, adózik, és szereti a hazáját, és nem fekszik le akárkinek, de főleg nem a külföldieknek. Kileng a történelmi inga, ide jutottunk ezzel a nyugati megfelelési kényszerrel és erőltetett, évtizedek óta tartó kihasználható, jófiú-szereppel. Elég volt, vili? És ha a magyarok nácizmust akarnak, és abban érzik esetleg jól magukat, akkor az lesz. Ez van! Jobban kellett volna a rendszerváltás után politizálni, nem pedig kirabolni, elárulni, lezülleszteni, becsapni, kiszolgáltatnia népet kedves műbaloldaliak, álliberálisok és mások! Ez a választások tanulsága. El kell adni a terméket, és az egész szétrohadt baloldal Gyurcsányostul, nemzetietlenestül, elszegényedettestül, szóval úgy ahogy van, nem kell, megbukott!
Önjelölt és amatőr, műkedvelő bloggerként időnként egészen elképedve bámulom profi újságíró kollégáim azon hír-produktumait, amelyekkel simán túltesznek a legendás nagyotmondó obsitos, Háry János, vagy talán még inkább Münchausen báró legfantasztikusabb hazugságain…..
 „Választási Program, 2014 - Fidesz Magyar Polgári Szövetség Akit az sem hat meg, hogy négy év alatt létrehoztunk annyi mindent, amit két héten keresztül tudunk a nép közé szórni, az meg sem érdemli, hogy egy ilyen erőskezű (metró)vezető kézivezérelje az országát.”..
              " Hazánk régi-új intézményei kiépültek. Az állami tulajdont felváltotta a magántulajdon. Az ország sokat gyarapodott. Városok szépültek meg, autópályák épültek. Több mint egymillió mobiltelefonon beszél az ország apraja-nagyja. Mintegy négy millióan…..
Hohenstaufen 2014.03.16 06:42:17
A Schmidt Máriával szemben álló erők - köztük a blog szerzője és néhány kommentelő - sem különb az ellenségként kezelt ellenfélnél, ezt tessék tudomásul venni. Érzékelhetően van zsidó rasszizmus is, létezik zsidó magyarellenesség is, nem kéne tromfolgatni állandóan a másikat, mert ebből megint komoly problémák lehetnek. Persze ha éppen ez a cél, akkor teljesen mindegy. Nem a múlton kéne rágódni, hisztériázni, intrikálni és gyűlölködni állandóan, hanem végre dönteni kéne. Aki nem tud együtt élni a magyarsággal, nem tud együtt élni a még oly szörnyű múltjával, nem tudja feldolgozni a közös tragédiákat, ellenségként tekint mindenre és mindenkire csak azért, mert a történelmet nem úgy látja, értelmezi, értékeli, mint ő, azt szépen kérem - TÁVOZZON AZ ORSZÁGBÓL, mert gyűlölködőkre, összeférhetetlenekre, pszichopatákra, magyarán ellenségekre nincs szükség sehol sem, ezt sehol nem tűrik el! Sajnos ilyen a kisebbségi sors. Eleve hátrányos. És senki ne higgye, hogy a többség fog a kisebbséghez alkalmazkodni. Nem vagyok kíváncsi sem az önfelmentő magyarázgatásokra, sem a bosszúálló-gyűlölködő-mindenbe belekötő narratívákra. Undorodom! És vagyunk így jó néhányan azt hiszem. Ezt a véres és tragikus játszmát 70 éve az elődeink sajnos lejátszották, volt igazságszolgáltatás, volt elégtétel is, megengedem, mindig lehetne mindenből több és jobb, de nehogy már az utódok ölre menjenek a történtek miatt! Ha így lesz, ebben az esetben én is a saját törzsem mellé fogok állni, éppen úgy, mint bárki más. És ismétlem: semmilyen nagyhatalommal, szervezettel a háta mögött sem lesz képes egy kb. százezer fős kisebbség egy tízmilliós népet terrorizálni! És még valami: tessék már végre megérteni, hogy a negatív zsidóképért a zsidók is felelősek! Tessék megszerettetni magukat! De gyűlölködéssel, pökhendiséggel, fenyegetőzésekkel ez nem fog menni. Szóval tessék már gondolkodni!
A KARD Meglesz a szociknak a 15%? 2014.03.08 12:08:40
A választási törvény alapján a pártszövetségeknek a bejutási küszöb 15%, legalábbis három vagy több párt együttes indulása esetén. Az elmúlt héten publikált közvéleménykutatási mérések 20% környékére jelezték a baloldali összefogást, ami gyakorlatilag még kevesebb,…..
„Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” Ézsaiás próféta könyve, 40. fejezet, 30-31., Károli Gáspár…..
Tisztelt Cím!Segítségét szeretném kérni az alábbi ügyben: Munkahelyemen átszervezések miatt nagy valószínűséggel nem lesz szükség a munkámra 2014. június 1-től. Ezt a főnököm közölte velem. Azzal is tisztában van, hogy a felajánlott munkahelyet nem tudom elvállalni, mert…..
Hohenstaufen 2014.02.17 04:49:00
@christophe: Könnyű tahó módon érzéketlen parasztoznia annak, AKINEK MINDEZ SEMMIBE NEM KERÜL! Ingyen olyan snassz megértőnek, jó embernek lenni. De kockáztatna csak maga a saját pénzét, vállalkozását! Rögtön másként látná. Hadd kérdezzem már meg, hogy MI KÖZE A MUNKAADÓNAK a munkavállalója egyéni problémáihoz? Mi? SEMMI! Ez egy ilyen világ, oldja meg! Van egy munka, van egy szerződés rá, annak vannak feltételei és javadalmazása. A többi magánügy, oldja meg mindenki a maga életét. A munkahely legfeljebb segíthet, ha akar, és ha tud. Ezzel nincs is baj, baj csak azzal van, amikor a posztoló szemtelenül elvárja, hogy a munkáltató viselje az ő súlyos problémáinak a súlyát-gondját. A munkáltató alapból nem ezért van! És még egyszer: könnyebb havi fixért egy már kialakított rendszerben, biztosított körülmények közt dolgozni, mint munkahelyet teremteni, pénzt kockáztatni! Ebben a folyamatban senki nem simogatta a vállalkozót, hogy jaj, el is bukhatod bármikor a pénzt! Szóval ára van egy munkahelynek, tessék megbecsülni, és nem revolverezni mindenért a másikat, hogy ő majd oldjon meg alapvető problémákat valaki magánéletében.
Orbán unalmas, ami a tömegkommunikációra épülő korunkban a politikusnak is a halála. Azoknak, akik az átlagnál intenzívebben kísérik nyomon a politikát egyre torokszorítóbb érzés, hogy a nagy plagizátor, a nép felkent majma ásítóan unalmassá vált az utóbbi hónapokra.…..
Nem szeretném, ha az a vád érne, hogy el kívánom terelni a figyelmet Simon Gáborról és más hasonló igen fontos napi történésekről, mint például arról a nagyszerű, örvendetes hírről, hogy a Magyar Csapat tagjainak létszáma egyre jobban közelít a százezer felé. De Boros Imre…..
A nyakában konstans BAD, azaz rossz feliratú medált viselő VV Charlotte, született Aradi Sarolta nagy rössel és meglehetős élettapasztalattal érkezett érkezett a Való világba, 500 faszim volt, mondta, nem szégyellem. Nem is kell, a csapágycsomagolók sem szégyellik a munkadarabok…..
Hohenstaufen 2014.01.22 06:34:57
@burnout syndrome: "Leadózta a pénzt, amit keresett? Jogilag minden más melléduma."

Jogilag a fing se illetlen és büdös, legfeljebb irtózatos, csak az nem jogi kategória. Gondolom azt nem tanították a jogi egyetemen, hogy ami jogos, nem feltétlenül erkölcsös, illetve ami erkölcstelen, nem feltétlenül jogtalan. Te idióta! Össze-vissza keversz összevethetetlen kategóriákat.
Kerényi Imre eddig is sok röhejes dolgot csinált és százmilliókat tapsolt el, Orbán pedig évekig hagyta. Most, hogy igazán gázt csinált, ráadásul a választások előtt, Orbán mégis közbelépett. Rejtély, hogy az IMF-et és az EU-t fél kézzel legyűrő szabadságharcos Orbánnak…..
Kedves barátaink, népeink örök és megbonthatatlan barátságára hivatkozva egy visszautasíthatatlan ajánlattal szeretnék kedveskedni nektek. Őszintén szólva sose volt az ínyünkre, hogy nagy pofával kiszipolyoztátok a magyar embereket és kivittétek innen a profitot, de valljuk be,…..
Hohenstaufen 2014.01.10 06:49:12
Egyszer volt, hol nem volt, az Ob der Enns-en is innen, az Üvegtigrisen túl, volt egyszer egy ország, Középkorföldje, ahol Viktor volt a kedvetlen vezető. Kedves vezetőnek mégsem mondhatom, hiszen mindig morcos volt. Apja azért nevezte Viktornak, mert mindig Győző volt, amikor mégsem…..
A nép sértegetésének, becsmérlésének és lenézésének semmilyen pedagógia haszna nincsen. „A politika és a gazdaság szoros szövetsége emellett minden esetben kiegészül a lelki és szellemi értelemben is elzüllött választók millióival. Ezt az agresszív, önző és saját…..
Hohenstaufen 2014.01.06 05:52:11
@Chang Beer: Aztán mit szólnál hozzá, ha anyád és egy éltes-testes mocskos kurva közt olyan párhuzamot vonnék, mint te a Fidesz és az SS közt?! Milyen erkölcsi-szellemi alapon beszélsz te "FideSS"-ről? Egyáltalán hogy gondolod, hogy belépsz egy fórumra, ahol viselkedés, kultúra, értelmes gondolatok helyett nyilvánosan böfögsz-szarsz-fingasz? És még mindig nem fogod fel, hogy a sértegető primitív gyűlöletedért cserébe még nagyobb gyűlöletet fogsz gerjeszteni, és sokan a lelkük mélyén már valóban az SS visszatérését kívánják, hogy végre eltakarodjanak a porondról az olyan mocsadék férgek, mint te és a hozzád hasonló "tömegemberek", ugyanis te is az vagy, nem vagy önálló szellemi értelemmel rendelkező ember. Csak egy gyűlölködő, rikácsoló-utánzó majom és papagáj vagy, az "agresszív, önző és saját érdekeit végiggondolni képtelen tömegemberekből álló mélyproli masszából". Önmagad torzójának paródiája.
Rövid történetem talán segítség másoknak,akik járhattak így mint én. Magamról néhány szó.: Egy  egyszerű hétköznapi lány vagyok,normális családi háttérrel. Szüleim dolgoztak – már nyugdíjasok- mindig is, apám a munkára nevelt nem a henyélésre. Óriási…..
Hohenstaufen 2014.01.04 07:54:06
Tény, hogy a magyar társadalmi ragadozópiramis legalján a (rabszolga)bérből élő munkavállalói réteg áll, aránytalanul magas terhekkel, vegetatív létmóddal, lepusztulási lejtővel, miközben a vállán tartja fenn a vállalkozói-munkáltatói réteget, és a legnagyobb rablót, a magyar államot, amely napjainkra puszta feudális oligarchává, az aktuális elitek maszek hitbizományává züllött, és mindenkit cselédként használ, kezel, aki alatta van. Az állítólagos hazafias-nemzeti propaganda éppen arra hivatott, hogy elfedje az ezzel ellentétes valódi tényeket és cselekedeteket, továbbá, hogy az erre fogékony hülye igavonó barmokat beetesse a valódi lét- és közbiztonság helyett. Ezek ugyanis, kedveseim, már vagy 30 éve elvesztek, pontosabban kilopták, szétzüllesztették alólunk. Meg lehet nézni, hogy a katasztrofális társadalmi mutatóink, köztük a népesség folyamatos csökkenése, amely önmagában a legjobb kritikája egy társadalomnak, ahova nem érdemes gyereket nemzeni és nevelni, a 80-as évek elején kristályosodtak ki, és a rendszerváltásnak nevezett legitimált szabad rablás nem hogy megoldotta, vagy akár csak hátráltatta volna ezt a szörnyű trendet, hanem még el is mélyítette, annyira, hogy napjainkra már összeomlásról, társadalmi katasztrófáról beszélhetünk. A magyar történelem legnagyobb problémájának azt tartom, hogy a vezető réteg mindig kibaszik az alattvalónak tekintett népességgel, és válságos helyzetben mindig kudarcot vall, mert amúgy dilettáns és tehetetlen, csak a belső elnyomáshoz és terrorizáláshoz, meg a lopáshoz és a hazudozáshoz ért, no meg az irreális délibáb-kreáláshoz és -kergetéshez. Ezt az ősokot lehet megfigyelni Trianon és a többi tragikus csapás esetében is. A magyar történelem Hunyadi Mátyás halála óta tartó sorozatos kudarcainak hátterében ez áll. Több mint félezer éve mindig csak veszítünk, elbukunk, ráfázunk. Tényleg szégyen itt és így élni.
Hohenstaufen 2014.01.04 12:38:36
@monddazigazatmar: Érvelésed alapvető hibája, hogy összehasonlítasz, s ha már összevetsz, akkor összevethetetlen dolgokat akarsz párhuzamba állítani. Mindjárt mondom is, miért.
1. Ha van egy problémám, akkor engem nem tesz boldoggá, hogy nálam sokkal rosszabb helyzetben lévők is vannak, mert a probléma önmagában oldandó meg és nem másokhoz viszonyítva. 2. Ha már feltétlenül össze kell hasonlítani dolgokat, akkor a saját földrajzi-gazdasági-politikai régióm, társadalmi rétegem, kultúrám mentén hasonlítgatok, és nem Afrikához, vagy az indiai alsó kasztokhoz mérem a sorsomat.
3. És végül: Közismert, hogy bajaink egyik fő forrása a humán tőkénk katasztrofális alulértékeltsége. Magyarán keveset keresünk, de fogyasztói társadalomban élünk, ahol nyugati szintű áruárakat és szolgáltatásokat kell fizetnünk a keleti jövedelemből. Ez az egyenlet gyökeresen deficites, ez a rabszolgaság egyenlete. Önmagában ezért nem érdemes élni. Abban, hogy a társadalom egyszerűen képtelen reprodukálni magát, alapvetően a körülményeket meghatározó államnak van alapvető felelőssége, és az államnak nem azért adózunk, mégpedig aránytalanul sokat (ez is rablás, nem csak az alacsony bér), hogy mossa kezeit és a problémát ne tudja kezelni. Egyszerűen a mának, a pillanatnak élő, mérhetetlenül önző, számító, a problémákat elodázó, de nem megoldó közegben élünk, amely semmiért nem vállal felelősséget, és egyszerűen nem működik jól. A szellemi horizontja a saját érdekeinél és egy minimális társadalmi belátásnál vagy kényszernél tovább a valóságban nem terjed. Azokkal értek egyet, akik eleve a rendszerben látják a fő bajt. A probléma az, hogy ez a vadkapitalista rendszer is megbukott a kádári szocializmushoz hasonlóan, de mégsem lehet leváltani, mert az oly sokat hangoztatott "gyökeres szerkezetátalakítás" annyira sérti a haszonélvező szűk elit és a globális gyarmattartók érdekeit, hogy itt már csak fegyverrel lehetne kikényszeríteni, hogy tényleg ne csináljanak már az emberből kiszolgáltatott vadállatot, és a normális, tisztes vállalkozók is éljenek már meg a szorgalmukból, tehetségükből valahogy, meg az állam is tegye jól a dolgát, amire tartjuk vagy tartanánk. Ehelyett véresen levernek bennünket, mint 56-ban, vagy pedig ki kell várnunk egy olyan geopolitikai helyzetet, ami globális változások irányába hat, csak addig szerintem a magyar népesség eltűnik, de legalábbis drasztikusan lecsökken és felszívódik a harmadik világ menekültjeinek és saját maugli-cigányaink tengerében. (Tehát nem a kiemelkedett, beilleszkedett cigányokról van szó, hangsúlyozom, hanem a kb. 80%-os meghatározó és ismert mentalitású dzsungeltömegről, amellyel egyszerűen nem lehet mit kezdeni.)