Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KORTA

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretnénk három részben közreadni azt az írást, amely Wolfgang Simson: House Church (Házi gyülekezet) című könyvében fogalmaz meg. 15 pontban foglalja össze, hogy miért gondolja úgy, a Gyülekezet következő reformációjának kulcsa a házi gyülekezetek lesznek. Bár lehet…..
KORTA 2011.02.10 12:29:25
@kereso: Itt a link www.maximizemyministry.com/disciple-making-is-for-everyone

További hasznos siteok: www.simplechurch.com/ ptmin.org/ simplechurch.eu/ www.thresholdevent.com/

Rövidesen küldöm egy újabb fordításom a tanítványságról :-)
KORTA 2011.02.10 17:49:46
@KORTA: Íme az igért cikk:
Tanítványság, misszió és gyülekezet: Egy felvetés, hogy ismerjük meg történelmünket
Kelt 2009 július 26.-án Frank Viola tollából
“Tanítványság” és missziós”
Ez ma két felkapott kifejezés keresztény berkekben. Természetesen, van még az “egyszerű gyülekezet”, ami, azonban máskor egy másik vita tárgyát képezheti.
Konferenciákon szólalok fel az egész világon, és találkozok emberekkel, akik belekapaszkodtak a tanítványságba vagy a misszióba (vagy mindkettőbe). Megfigyeltem néhány dolgot.
Két missziós irányzat
1) Azok, akik megragadtak D.L. Moody gondolkodásmódjánál. Ők azok, akik alapjában véve az elveszett lelkek megmentését tartják az Isteni küldetésnek. Ezért a gyülekezetet, vagy egy lélekmentő állomásnak tekintik (mechanizmus az elveszettek megmentésére), vagy valaminek, ami nem jelenik meg a radarenyőn, annyira jelentéktelen.
“Bármilyen gyülekezetbe is járj, bármilyen formát öltsön is, és bármilyen gyakorlatot is folytasson – mindez nem számít. A gyülekezet azért létezik, hogy megmentse az elveszett lelkeket, és ezzel a történetnek vége. Így gondolkodnak ők.
2) A másik táborba, akikhez örömmel csatlakozom, azok tartoznak, akik nem az egyének lelkének megmentését tartják az Isteni küldetésnek. Az csak egy szelete a tortának, nem az egész torta. És nem is a cél. Valójában Isten szándéka már a bukás előtt is megvolt és túlmutat a megváltás keretein. Istennek van egy nem-megváltási célja – egy “örök cél” ahogy ezt Pál nevezi – ami már a szívén volt, mielőtt a bukás megtörtént. Azóta sem mondott le róla.
T. Austin-Sparks rámutatott, hogy az örök célra, mint egy egyenes vonalra gondolhatsz, amely az örök múltból az örök jövő felé halad.
Valahol középen, azonban van egy hajlat. Ez a hajlat az emberiség bukását képviseli. A hajlat alján van a kereszt. A kereszt célja, hogy visszavigyen bennünket az egyenes vonalra.
Sajnos, sok keresztény elfelejtkezett a vonal többi részéről. Tulajdonképpen elfeledkeztek a vonal elejéről és a vonal végéről. Ehelyett megrekedtek a hajlatban. Úgy tűnik, hogy nem tudtunk túllépni a üdvösségen és a megváltáson. Kiinduló pontunk az 1 Mózes 3 (az emberiség bukása) az Efézus 1-el és a Kolossé 1-el szemben (Isten célja az idők előtt).
Következésképpen Isten szolgálatát, mások segítését, próbálkozásokat a világ jobbá tételére, lelkek mentését a pokolból, Isten imádatát, stb, nevezik rutinszerűen a nagy Isteni küldetésnek.
Állítom, hogy Isten célja túlmegy mindezeken, és az sokkal inkáb egy szándékolt lángolás magáért Istenért, mint hogy egyszerűen emberi érdekeket szolgáljon.
Az örök cél felmérhetetlen, kifejtése meghaladja ennek a cikknek a kereteit. (Máshol megtettem.)
Két tanítványsági irányzat
Két tanítványsági irányzatot figyeltem meg. (Figyelemreméltó, hogy az Új Szövetség a “tanítvány,” “megtért, ”hívő,” és “keresztény” szavakat egymás szinonímáiként használja. A tanítványság szót ma gyakran abban a bibliai értelemben használják, hogy Krisztus képére átváltozni vagy formálódni. Ez a szó keresztény növekedést vagy szellemi formálódást határoz meg. Így most itt mi is ebben az értelemben használjuk):
1) Vannak akik azt mondják, “A tanítványság a fontos; a gyülekezet nem számít. Ne beszéljünk a gyülekezetről; inkább arról beszéljünk, hogyan tegyük a megtérteket tanítványokká.”
Egy tényről árulkodik az, amikor az emberek így beszélnek: A gyülekezetről alkotott fogalmunk ma távolról sem az, amit az Újszövetségben jelentett.
Amikor az emberek ilyen kijelentéseket tesznek, valójában arról beszélnek, hogyan “csináltuk” a gyülekezetet.
Amikor az emberek egy tradicionális lencsén át nézik a “gyülekezetet”, nem nehéz észrevenni, hogy mennyire égetően szükség van a tanítványozásra.
A másik tábor helyesen érti, hogy a tanítvánnyá tevést nem lehet különválasztani az eklézsiától. Nem válaszhatjuk el egymástól az emberek formálását Jézus elkötelezett követőivé és az élő, lélegző, vibráló közösséget, amely az Ő fősége alatt gyülekezik össze.
Más szavakkal, nem választhatjuk el a tanítványságot az eklézsiától, ahogy a gyermeknevelést sem választhatjuk el a családtól. Az eklézsiát nem válaszhatod el magától Jézustól sem, az az Ő teste. Képzeljünk el egy sósvizi halat. Ez a hal csak az ő természetes élőhelyén élhet, ami számára az óceán. Miért? Azért mert az ócean nyújt a halnak mindent, ami szükséges az életéhez, lélegzéséhez, létezéséhez.
A hal másoktól függő, teremtett lény is egyben. A halak halrajokban úsznak.
Most vegyünk egy másik képet. Képzeljük el, hogy a halat kivesszük az óceánból, a halrajból és valakinek a hátsó kertjébe dobjuk. Az emberek felváltva, 15 percenként vizes tömlővel locsolják. Sót is szórnak a testére.
Ez a modern tanítványságnak megfelelő kép.
A tanítványságot külön választottuk a keresztény természetes élőhelyétől (eklézsia), ami nagyban individuális eseménnyé vált. Az egyéni tanítványozó “tanítványozza” az egyéni tanítványt, hogy az jobb egyéni tanítvány legyen.
Mi, azonban nem így ismertük meg Jézus Krisztust.
A kereszténység mindig is kollektív, testületi életet és törekvést foglalt magában és az is marad.
Ezért nem a tanítványság a kérdés. A kérdés az eklézsia helyreállítása Isten eredeti szándékának megfelelően, mivel az eklézsia a keresztény természetes élőhelye. Minden egyéb pedig ebből következik.
Hogyan tanítványozott a 12?
A hal metafórája által szembe kerülünk azzal a kérdéssel, amit ma ritkán tesznek fel: Hogyan tettek eleget az apostolok, akik közvetlenüli Jézustól kapták megbízásukat, hogy “tegyetek tanítványokká minden népet” ezen küldetésüknek?
Ha időrendi sorrendben olvassuk az Újszövetséget az Apostolok Cselekedeteitől a Jelenések Könyvéig, csak egy választ adhatunk. Úgy tették, hogy eklézsiákat plántáltak az egész ismert világban.
Bárki kétségbe vonhatja álláspontomat.
A megtértek természetes és organikus módon váltak a Messiás elkötelezett követőivé és maradtak meg egyszerűen azáltal, hogy a helyi eklézsiához tartoztak városukban.
A 12 maga is ismerte az eklézsiát. Magával Jézussal együtt éltek annak embrionális megnyilvánulási formájában, Galileában. 3 és fél évig a 12 és bizonyos asszonyok egymással közösségben éltek, ahol Jézus volt közös életük központja és a feje is.
Ma egy keresztény tanítványképzésben részesül csupán azáltal, hogy a Krisztus Teste élő megjelenési formájának része. Ugyanúgy ahogy a sósvizi hal növekszik, táplálkozik és fennmarad egyszerűen azért, mert az óceánban él és halrajban úszik.
Az eklézsiába, ezért Isten minden gyermeke beleszületik. Abban élve Isten népe természetes módon szívja magába Krisztust. Azaz Krisztus “tanítványozza” őket Krisztusba a hívők közösségén keresztül.
Nem ismerjük történelmünket
Megfigyeltem egy másik dolgot is. Úgy tűnik, hogy azok az emberek, akiket felcsigáz a tanítványság (rendszerint 20-as éveinek közepe/vége felé és 30-as éveinek elején járó férfiakat – vezetőik pedig 40-es és 50-es éveikben járnak) nem ismerik a modernkori tanítványság történetét, honnan származik, egyáltalán miért létezik.
A történet visszanyúlik a korai 19. századba John Nelson Darby tanításaihoz. Darby az Új Szövetség egyes igeszakaszaival igazolta a megtérés és Jézus követésének szétválasztását.
A megtérés és Jézus követése közötti különbségtétel szakadéka tovább mélyült a Dallas Theological Seminary és korai tanítóinak megjelenésével. Állandósították Darby doktrináját, amely a hitet Jézusban, mint Megváltóban elválasztotta Jézusnak, mint Úrnak követésétől.
Ennek eredménye ismerős lehet a számodra. A keresztény tájékon sok olyan keresztény hitre áttért ember jelent meg, akik tűzkárok ellen kötöttek biztosítást, azonban közülük csak kevesen követik Jézust, mint ennek a világnak igazi Urát.
Ennek volt ellenszere a tanítványozás, mint módszer és program. A para-egyházi szervezetek magukhoz ragadták a kezdeményezést. Lérehozták ez első tanítványsági “programokat”, amelyeket a felekezeti gyülekezetek is elkezdtek használni.
Hogy nézett ez ki? A “tanítvány” legalább egyszer egy héten találkozott a “tanítványozóval”. Együtt memorizálták az igeverseket vagy tanulmányoztak egy bibliai szöveget, átvették az elkövetett bűnöket (ezt hívják úgy, hogy “egymást elszámoltathatóvá teszik”), együtt imádkoztak, átbeszélték az elveszettek felé való tanuskodást, és meghatároztak a következő “tanítványsági” találkozó időpontját.
Az ifjú keresztények kezdetben izgatottak voltak, idővel azonban kezdték látni az egész romlottságát. Ez szélesre tárta az ajtót a megszokásszerű, lélekölő és áporodott tanítványsággal, mind módszerrel szembeni erőteljes reakciók előtt.
Ezen az ajtón át sétált be a kenetteljes kegyelem mozgalom, amely Darby tanításainak túlzásba és végletekbe vitt változata volt. “Tedd ami jól esik, mert kegyelem alatt vagy” szólt a mantra. Amíg ez folyt, az Úr egy hatalmas ébredést küldött Amerikára, és sok fiatal az ellenkultúrából megtért Krisztushoz.
Sok nagyon megajándékozott szolgáló megragadta az ébredés kerekét és új mozgalmat indított el, ami “tanítványsági” mozgalomként vált ismertté (“pásztorló” mozgalomnak is hívták). Visszaállították a régi tanítványozó módszereket, de új teológiát és szóhasználatot vezettek be. Ez volt “a delegált hatalomnak való alávetettség teológiája.”
Amikor végül kitisztult az ég, a tanítványság mozgalom megsebzett és szétzúzott lelkeket hagyott maga utánt, akik közül egyesek a mai napig nem álltak helyre. Sok keresztény elméjében a “tanítványság” egy négybetűs (angol) szó lett. Az inga – törvényszerűen – ismét keményen a törvénykezés és tekintélyelvűség irányába lendült.
A keresztény vidéket gyorsan benépesítették a névleges keresztények és langyos hívők, akik egyszerűen “elmondták az imádságot” (azaz a “bűnös imáját”).
A növekvő langyosságra és névleges megvallásokra való válaszként visszatért a “tanítványság”. Újra divatba jött, hogy megpróbáljuk helyreállítani a sérüléseket. A modernkori tanítványság szószólói azonban, nagyrészt nem ismerik a történetét. Szóval, megint visszatértünk ahhoz, hogy locsoljuk a halat a pázsiton.
Akik nem emlékeznek a múltra arra ítéltettek, hogy megismételjék azt.
-George Santayana
A történelem azt tanítja nekünk, hogy az emberek soha semmit nem tanulnak belőle.
-G.W.F.Hegel
Albert Einstein egyszer azt mondta, hogy az elmebaj meghatározása az, hogy mindig ugyanazt a dolgot tesszük és mindig más eredményre számítunk.
Amikor a gyülekezet gyakorlatára és a modernkori tanítványságra gondolok, ez az idézet jut eszembe.
Bárcsak tanulnánk történelmünkből!
Egy szóval, nem tudod a lécet emelni a tanítványság esetében anélkül, hogy ne emelnéd a lécet az eklézsiára vonatkozólag – ami a Krisztus Testének élő tapasztalata – a természetes élőhely, amelyben az igazi tanítványképzés és átalakulás történik.
Záró kihívások
Mit akarok tehát mondani? Elég egyszerű. A probléma nem a tanítványozással van; a problémát gyülekezeti gyakrolatunk jelenti.
Engedd meg, hogy megosszam ami a szívemen van.
Neked, aki a misszióra teszed a hangsúlyt, mi a látásod Isten örök célját illetően?
Te, aki a tanítványságot hangsúlyozod, hogyan értelmezed azt, hogy Isten eklézsiája nem választható el attól, hogy Jézus Krisztusnak komoly követői szülessenek: érettek, edzettek, kiegyensúlyozottak és szabadok a vallásos köteléktől?
Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember szét ne válassza.
Szívesen veszem egyet nem értésedet, sőt helyreigazításodat a fentiekkel kapcsolatban. (Ha meg tudod nekem mutatni, hol tévedtem a Szentírásra való hivatkozást illetően, akkor mindkettőnknek igaza lesz).
Egyúttal kérlek, barátkozz meg a lehetőséggel, hogy mi, akik felemeljük ezt a bizonyos zászlót lehet, hogy rájöttünk valamire. És, ha igen, te mihez kezdesz vele?
Sokkal jobban örülnék egy fair és kérlelhetetlen egyet nem értésnek ezzel a dologgal kapcsolatban, minthogy teológiai szempontból rábólintson valaki. Ugyanis az utóbbi semmin nem változtatna. Mi keresztények jól értünk ahhoz, hogy áment mondjunk, és aztán mindent ott folytassunk, ahol abbahagytuk.
,Jó lenne, ha itt most nem ez történne! Ez a kérdés túlságosan fontos ahhoz.

Forrás:
frankviola.wordpress.com/2009/07/26/discipleship-mission-and-church-a-plea-to-learn-our-history/