Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Coset<3

17 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
És otthon a kedvesükkel nem integrálni szeretnének, meg azon versenyezni a nejükkel, hogy melyikük okosabb, hanem pusztán arra vágynak, hogy legyen egy családi háttér, egy meleg otthon, amit egy férfi számára csak és kizárólag egy nő képes biztosítani.   Reggeli tojással a kezemben Velvetet…..
Ahogy belépett a lakásba, a lelkünk már nem találkozott, mert egyikünké sem volt már ott. Én ismét nagyon nyeltem és a könnyeimmel küszködve csak annyit tudtam mondani, hogy mennem kell, mert ha maradok, fájni fog.  Miután éjfélkor megébredtem és Arash még nem volt otthon, éreztem, hogy valami…..
Arashnak megírtam, hogy tíz perc múlva érkezem az állomásra, majd a telefonomat elraktam és nem is foglalkoztam vele. Egészen addig, amíg meg nem érkeztem és amíg el nem kezdett darabokra hullani a mesebeli történetünk.  Mindig, amikor újra beszéltünk a kamerán, én az arcát fürkésztem, és…..
Az első pár percben csak mosolyogva néztük egymást, majdnem sírtunk, ő az öklét harapdálta, én meg a kezeimbe temettem az arcomat és csak a szemeimmel kandikáltam ki. Öröm volt. Ünnep. És én tudtam, hogy végem van, mert ilyen szerelmes régen voltam.       Hogy milyen érzés a férjeddel úgy…..
Azt a kurva mindenit! Lánykérés 2020.09.18 22:16:34
A legtöbb pasi talán egyszer az életében megpaskolja a nője seggét, miközben hátulról tolja, de a különböző félelmei miatt a legtöbbször ennél meg is áll. Én szeretem, ha az élvezet és fájdalom határán vagyok, és most már azt is egyértelműen tudom, hogy szeretem, ha a szexben szarrá aláznak, és úgy…..
Azt a kurva mindenit! Rosé 2020.09.07 00:08:42
Tudják, mi az igazi bizonyosság? Az, amikor a párjuk hagyja, hogy felregisztráljanak egy társkeresőre, mert megadja maguknak a döntés szabadságát, hogy meddig mennek el. Hogy elmennek, vagy maradnak, hogy flörtölnek, vagy randiznak-e másokkal, vagy miután kinézelődték magukat, törlik a profiljukat…..
Rájöttem, hogy a mi preferenciánkat  nem azért nem tudja az algoritmus előre megjósolni, mert mi magunk sem tudjuk, hogy mit keresünk, hanem pont ellenkezőleg, mert mi nagyon is tudjuk, hogy mit keresünk, és azt bizony nem befolyásolja sem a hajszín, sem pedig a szakáll.    Nos, sok év monogám…..
Azt a kurva mindenit! Nem úgy volt 2020.01.21 20:45:03
Uraim! Tegyék a szívükre a kezüket, csukják be a szemüket és úgy mondják ki azt, hogy nem bánják-szánják, hogy a kedves nejük úgy húsz kilóval több, mint anno, mielőtt megszülte maguknak életük értelmét.      Borvirágos jó estét Kedveseim! Nos, tudom, hogy már boldog-boldogtalan…..
Azt a kurva mindenit! Csapda 2016.03.06 13:32:23
Baromira igazságtalannak éreztem, hogy a férfi, aki elhitette velem, hogy benne bízhatok, egyszer majd a legféltettebb titkaimmal aláz porig, ezzel fenntartva beteges hatalmát.    Derűs napot Kedveseim! Most, hogy újra a szinglilétet szagolgatom, körülnézve azt látom, hogy annyira sok minden…..
Azt a kurva mindenit! Az a baj 2014.04.21 10:44:18
És otthon a kedvesükkel nem integrálni szeretnének, meg azon versenyezni a nejükkel, hogy melyikük okosabb, hanem pusztán arra vágynak, hogy legyen egy családi háttér, egy meleg otthon, amit egy férfi számára csak és kizárólag egy nő képes biztosítani. Reggeli tojással a kezemben…..
Azt a kurva mindenit! Fehér holló 2014.01.11 12:18:28
Szóval a külföldi faszik váltották egymást az életemben, és így nem csak én jártam be a fél világot, de kis túlzással a fél világ is bejárt engem.   Cimbalmos jó reggelt Kedveseim!  Sorban kapom a leveleket, osztókat, hogy ne picsogjak már a múltamon, hogy ne lepődjek meg a…..
Már említettük, hogy a téli napforduló köré mennyi ünnep szövődött a történelem folyamán, ezek közé tartozik természetesen a Karácsony is, amelyet mi itt leginkább ünneplünk. Honnan származik azonban ez az ünnep? Mi az, hogy ‘karácsony’? Ezek a kérdések jogosan…..
Azt a kurva mindenit! Párnacsata 2013.12.08 11:44:19
Sok férfi utálja az elutasítást, ezt nézzétek el, hiszen nekünk is van lelkünk. Rengeteg levél érkezett Petra és István virtuális párnacsatájára, amiben azt fejtegettük, hogy vajon hol vannak a jó faszik, és hogy mi fiatal, szingli pinák miért nem találjuk őket. Petra megírta, hogy bár…..
Azt a kurva mindenit! Péntek este 2013.12.07 16:25:22
Gyakorlatilag a vér megfagyott bennem, én már azonnal tudtam, hogy nem lesz máskor, de vettem egy nagy levegőt, végiggondoltam az elmúlt egy órányi készülődésem, és arra jutottam, márpedig ha dugni indultam ma este, akkor bizony dugni fogok. Ma este.     Azt hiszem, történelmi…..
Olyan jó lenne. Ezt írod, és Petra is hasonló faszira vágyik. Hiszek nektek. Biztos jó lenne, de ez így nem fog menni. Komolyan.   Borvirágos, friss szellős jó reggelt Kedveseim! Pár nappal ezelőtt Petrával azt feszegettük, hogy hol vannak a potenciálisan levadászandó jó faszik. Azon…..
Az előző posztunkból kiderül, hogy hogyan tudtok az új admin felületen oldaldobozt létrehozni. Tehát a Beállítások/Oldaldobozok menü fül alatt a Keltetőben (középső oszlop) található elemek melletti plusz ikonra kattintva tudtok új oldaldobozt létrehozni. Térjünk rá a link oldaldobozokra, melyek a…..
Coset<3 2013.05.15 15:43:16
@L.A.: koszonom!
Coset<3 2013.05.15 10:55:56
@L.A.: koszonom, es a Hirdetes oldaldobozt hol talalom?
Coset<3 2013.05.15 11:30:18
@L.A.: Okes, sehogysem sikerul, meg a HIRDETESEK feluleten sem. Se a link, se a kep nem jelenik meg. Hol tudok privatban fordulni valakihez segitsegert?

Koszonom elore is.
Azt a kurva mindenit! Szoposzkóp 2013.02.27 09:31:57
 Melyik hölgy hogyan szereti kényeztetni a brét?  A Szoposzkópból kiderül. Alant a teljes lista. Puszi-pacsi érte!   KOS Annak a biztos tudatában szopja a farkad, hogy az utolsó cseppet is ki fogja belőled csavarni. És milyen igaza van. Olyan, mint egy fegyelmezett,…..
Rengeteg levelet kapok elkeseredett társkeresőktől arról, hogy vajon miért van az, hogy bár férfi és női szingli rengetegek folynak egymásba, mégis mindenki arra panaszkodik, hogy lehetetlen az interneten ismerkedni. Még egy dugásra is.  Szomorú férfiak osztják meg velem…..
Azt a kurva mindenit! xLady rendel 2013.02.13 12:08:55
Ahogy minden másban, így a szexben is van jó, még jobb és legjobb. A mester bizony a legjobbak legjobbika. Hogyan ismerjük fel, hogy mire számíthatunk az ágyban? Klasszikus ismertetőjelek arról, melyik Hölgy hogyan szereti csinálni.  Valamelyik nap arról beszélgettem…..
És azt, hogy kicsomagolt, mint egy doboz bonbont. Azóta is bárkivel basztam, mindegyik könyörgött a puncimért, mert ha egyszer bizony kinyílik egy kisasszony, az úgy is marad és onnantól kezdve nem fél egy férfi előtt magához nyúlni, megfordulni, csúnyán beszélni,…..
Coset<3 2013.02.08 04:22:37
@Csii: Melyik poszt volt az?
    Gondoltam, leírom megbaszatlanságom történetét. Ugyanis mondhat bárki bármit, egy huszonéves egészséges nőnek igenis vannak szexuális vágyai, amiket A esetben kielégíthet a párja segítségével, B esetben, párkapcsolat híján próbál lőni valakit a céllövöldében eme nemes…..