Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hópapa

127 bejegyzést írt és 176 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szezon végi hófoltsízésnek már számos példáját láthattuk eddig is, de most egy olyan verzióját mutatnánk be, amikor ez a klasszikus sí-őrültség az általunk oly kedvelt telemark stílussal ötvöződik!A felvétel és a vágás nem igazán sikerült jóra, de maga az élmény megér egy ilyen kisebb posztot. ;)..
Egyre szürreálisabb fordulatokat vesz a Juhász Péter Bekussoltatása-hadművelet, a tegnapi napon éppen a tragikomikum volt soron. Kezdődött ugye minden azzal, hogy A Tények riportere, Kunfalvi Nóra igyekezett kicsit tendenciózusra vágott riportjában Juhászra rábizonyítani, hogy lopcsalhazudik -…..
Valahol Lengyelországban, Varsó közelében egy erdő tele van régebbinél régebbi, többségében a '70-es és '80-as évekből származó járművekkel, amik nem mindennapi látványt nyújtanak a kíváncsiskodóknak...
Szabad az út az ittas kerékpárosok előtt. A rendőr nem büntethet, de döntöd el, alkalmas vagy-e. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Most, hogy vége az olimpiának, biztosan állíthatjuk, hogy az idei játékok egyik legkellemesebb meglepetését Miklós Edit szerezte, aki igazi "síőrültként" viselkedve, látványosan elkente lesiklásban (7. hely!) az alpesi levegőhöz jobban hozzászokott osztrák és német…..
Kötelező program síőrülteknek!1 nap és 5 óra múlva elkezdődik Sochi-ban a téli olimpia!Az események főoldala ITT található!Szerencsére jó pár magyar sportolónak is drukkolhatunk, néhányan komoly esélyekkel indultak ki a rendezvényre.A síakrobaták és a snowboardosok elég…..
Egy olyan hírt kaptunk, amely mellett nem lehet szótlanul elmenni!Miklós Edit a 12. lett Val d'Isere-ben a Világkupa aktuális lesikló futamában!A hatalmas stadionépítési lázban egy ilyen hírnek kiemelkedő szerep jut.Nem azt mondom, hogy holnaptól a stadionok helyett építsünk…..
Ez, feleim, mármint a Dexter nyolcadik évadát és egyben a sorozatot is lezáró epizód egy kalap szar volt. Biztos lehetne ezt szebben is írni, meg eufemizálni, hogy nem volt olyan jó, esetleg lehetett volna jobb is, de minek, ez így úgy volt elbaszva, ahogy azt a közmondásos…..
hópapa 2013.09.26 05:19:36
Én egy elég nagy rajongója voltam ennek a sorozatnak, de ez az utolsó rész és az előtte lévőkben lévő potenciálok kihasználatlansága nagyon letaglózott.
Giccses, logikátlan, elkapkodott xar volt az egész ától-cettig.
Lássuk mit is lehetett volna kezdeni még ezzel a sorozattal!
A rendőrbíró (U.S. marshall) karakterében nagyon sok lehetőség volt még. Ő lehett volna Hannah igazi mumusa, aki egy adott ponton túl már Dexter dolgait is megtudhatta volna, és aki válogatott kalandokon át mehetett volna a mennyországba, az egyszerű feképnél hagyástól, a titokban rendszeresen bedrogozott állapotokig bármit felvonultatva (minta: a Szökésből jól ismert FBI-os, gyógyszerfüggő kolléga).
Aztán nagyon sok lehetőség maradt még Saxonban is, aki tudva Dexter sötét dolgait, olykor masszív zsarolásokkal, máskor Dexter árnyékként történő követésével tehette volna sokkal izgisebbé a sorozatot. Karaktere kiaknázatlan aranybánya.
Vogel doktornéni karaktere is túl sima lett így a végére, én valami véres történetbe, egy masszív pszichés át-, vagy vissza-változásba még belehajszoltam volna szegénykémet, mert a pszichopatákkal és saját elfajzott gyerekével ápolt kapcsolatok nem múlnak el senkiben nyomtalanul.
Debra karaktere a végére nagyon-nagyon szar lett.
Ilyen szépen senki nem változik vissza a depresszíós, önmarcangolós, bukott zsaru személyiségéből egy tök jófej, angyali, rendes, szép lassan már káromkodni is elfelejtő Debrává.
Bevallom őszintén, én arra számítottam, hogy a vég közeledtével egyre jobban átmegy bipolárisba, és miközben a rendőrségen egyre jobb kislány lesz belőle, aközben az elbaxott élete miatti gyűlölettől átitatva egyre jobban halad afelé, hogy látványosan, és körülméynesen kinyírja saját elbaxarintott testvérét.
Ez annyira adott volt már, hogy ehhez már csak a szőke, méregkeverő ribanc testének méreggel történő teljes átitatása lett volna még kézenfekvőbb, amit Debra különös kegyetlenséggel, lassú felvezetéssel, ügyes fondorlatokkal, és egy habzó szájjal hosszasan vergődő Hannah-val tudott volna csak igazán abszolválni.
Aztán ott van még Harrison esete az öröklődő génekkel.
Jó lett volna látni, amint a floridai mocsár szélén éppen egy rá csúnyán fújtató gyerek-krokdilnak tekeri ki a nyakát, különös kegyetlenséggel, és lassú kéjjel fűszerezve.
Elmehettünk volna a serdülőkoráig is, hogy kiderüljön, ez a gyerek nem esik messze az apja fájától! ;)
Aztán ott maradt még annak a lehetősége is, amikor a rendőrség emberei közül még egy-kettőnek felsejlik Dexter igazi tevékenysége, és ez újabb szerethető karakterek drámai kivégzését hozhatta volna maga után (Quinn, Batista, és az öreg főnök).
Mondjuk a hülye Masuka bizonyítani akaró kislánya is okozhatott volna még néhány galibát azzal, hogy Dexter ottfelejtett laptopján talál egy gyilkolós videót, vagy valami érdekeset, és elindul a szálon pár rész erejéig, majd miután Dexter őt is kinyírja (hogy ne legyen koronatanú a kislányból), Dexter a dühös Masukát kapja a nyakába, aki elkezd gyanakodni elmebeteg kollégájára, és végül ő is egy hideg tepsiben végzi, előtte szexuális segédeszközökkel körbevéve, a saját farkát nyaldosva láthattuk volna őt egy szekrénybe zárva, néhány kirúzsozott kövérlászló képpel a kezében, mint az a vén hülye kungfus színésztársa.
Elway bénázása a reptéren egyszerűen érthetetlen volt.
Ilyet nagyanyám se csinált volna.
Az ő karakterében is volt még pár rész, és szerintem tök felesleges volt ennyire béna zsarut csinálni belőle, mert ő nem volt ennyire béna zsaru.
Ott nagyon elqrták, hogy amikor tűt kapott a combjába, nem ordította el magát, hogy: "Segítség, meg akar ölni!".
Hannah teljes lazasága, naivsága, elmaszkolásának teljes hiánya meg tömény arculköpése a nézőknek.
Akinek vérdíjat tűznek ki a fejére, és a világ egyik legjobb rendőrsége keresi, annál az a minimum, hogy feketére festi a rövidre vágott haját, szakállt növeszt, levágatja a melleit, és péniszt operáltat a lába közé.
Ezzel nem mellesleg komoly dilemmát okozva élete választottjánál, az "Eddig te voltál a férfi a családban, mostnatól én leszek, vagy meghalsz!" mondat elhangoztatásával. ;)
Zsebkendő(Batista) karakterében is maradt még bőven tartalék.
LaGuerta kinyírásának ki kellett volna valahogy derülni (mondjuk a narkós Debra elköpi részegen egy bulin), és ennek a ténynek következményei kellett volna legyenek. Bármilyenek.
Szóval összegezve a fentieket, én úgy gondolom, hogy lehetett volna még egy kicsit variálni ezt a történetet, de nem így, ahogy ezek a lúzerek befejezték.
A hatalmas hullámokat látva már hánytam, és a nem-megölt, ámde vígan faszállítóskodó Dextert meglátva konkrétan már az optikai egerembe is dőltem menten.
Egyszóval fos volt, mert Dexternek halnia kellett volna, még akkor is, ha én nagyon szerettem ezt a sorozatot nézni. Pont. :(
Augusztus közepén lesz két éves a Határátkelő, nemrégiben volt egy éve, hogy itt vagyunk az Indexen, és e két dolog egyenként is számvetésre késztetett a blog jelenével és jövőjével kapcsolatban. A számvetés eredménye egyfelől az, hogy örvendetesen nagy a közösség, sok a…..
TComment Biciklizel? Megöllek! 2013.08.14 06:51:13
Miért utálja az autós a biciklistát? És fordítva? Hülye biciklisekről hülye autósoknak. És fordítva. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
hópapa 2013.08.15 09:23:56
Nem tudom, hogy jó dolog-e állandóan felpörgetni ezt a bringás-autós ellentét témát.
Alap, hogy hülye autós éppúgy sok van, mint hülye bringás.
Én magamról is úgy érzem, hogy néha mindkét kategóriába beleférek, de alapvetően azért igyekszem normálisan közlekedni.
Az is tény, hogy az ismert körülmények miatt (benzinár, zöld-szemlélet, egészségesebb életmód hajszolása) szerencsére egyre több a bringás az utakon, és bár elég sok a hülye, én még is azt érzem, hogy egyre jobban figyelnek az autósok, egyre előzékenyebbek, és olyankor is készségesek, amikor nekik lenne előnyük.
Én mostanában napi 2x16km-t tekerek, tavasz óta nem fizettem a BKV-nak, és benzint se sokat égettem, de állítom, hogy kimondottan jók a tapasztalataim.
Sokkal nagyobb bajban vagyok az olyan közlekedőkkel (gyalogos), akik se kocsit, se más járművet nem vezetnek, ezért nem is nagyon ismerik a KRESZ-t, és a felfestéseket, táblákat sem veszik észre, a fejük mellett elszáguldó biciklisek hadáról már nem is beszélve.
Rengetegen lépnek be a bordó színnel megkülönböztetett bringaútra úgy, hogy szét sem néznek, eszükbe sem jut, hogy valaki, valamilyen irányból keresztezheti az útvonalukat, és még zenét is hallgatnak, hogy a csengő se zavarja őket öngyilkos mozgásukban.
Természetesen az útkezelőknek is van ebben bőven sara, mert pl. a húgyszagban elterülő Gödör melletti két sávról senki meg nem mondja, hogy abból az egyik a bringásoké.
Se piktogram, se sárga csík, semmi.
Csak egy koszos bordó, meg egy koszos szürke járda.
Aztán ott a Parlament és a Margit-híd közti szakasz.
Ott is millió turista, de a csíkon kívül nem sok piktogram csúfítja az aszfaltot.
Az egyedüli negatív dolog, ami gyakran meg szokott történni viszont az az, amikor a szemből jövő autósnak álló kocsisort kellene előzni, az én sávom üres, és ő úgy gondolja, hogy elindul, miközben én már a kocsisora mellett haladok.
De van ennek egy pozitív változata is, amikor türelmesen jönnek mögöttem, amíg több autót előzök, és nem akarnak lenyomni(igaz, nem is nagyon hagynám). :)
Szóval én a cikkíróval ellentétben nem látom annyira rossznak a helyzetet, és talán azért van, mert szép lassan minden autós felkészül arra, amikor 1500Ft. lesz egy lityi benya, és akkor neki is át kell ülni a nyeregbe. ;)
hópapa 2013.08.19 00:14:28
@hópapa:
mélyamakszimaqrva, hülye vagyok!
a korábban a Margit-híd és a Parlament közti szakaszról írt bejegyzésem egy baromság, ugyanis megnéztem, és bőven vannak piktogrammok a bringasávon.
Viszont ettől még a fotózkodós turisták csak ott sétálnak rajta.
Bizonyára sokan halottátok már, hogy változnak az OKJ-s képzések feltételei.Éppen ezért azt javaslom, hogy aki még viszonylag olcsóbban szeretne egy nagyon klassz szakmához jutni, az olvassa el a azokat az oldalakat, amelyeken sportoktatói képesítés megszerzését hirdetik! TF…..
Nem a kerékpárosokat érintő háromnapos razzia eredményét veszi alapul a rendőrség a bringások ellenőrzését érintő döntéseknél. A 2013. július 13-16. közötti razzia eredményéről kiadott hivatalos statisztika szerint az ellenőrzött 446 kerékpáros közül csak egyetlenegyet…..
hópapa 2013.07.26 06:45:17
Tény és való, hogy rengeteg hülyén közlekedő, és főleg felelőtlen bringás szabadult az utakra az utóbbi időben, és néhányan azért elég sok baromságot megengednek maguknak.
Viszont az is tény, hogy valamit ki kellene találni az olyan szitukra, ahol bizonyítottan értelmetlenül kell hosszú percekig veszetegelni egy piros lámpánál.
Itt most egy olyan szitura gondolok, ahol nem a bringás van kitéve annak, hogy elüti egy autós, hanem pl. ott a Károly krt., ahol hajnalban soha egy kanyi gyalogos nincs, a terep 250m-re belátható minden irányba, de a lámpa ott tart percekig, hogy engedd el a gyalogost.
Az ilyen helyekre nem lehetne mondjuk a bringalámpát legalább valami villogósra kicserélni, hogy csak figyelmeztessen, hogy ott gyalogos is átmehet?
Legalább hajnalban. Aztán, ha beindul a nagy forgalom, akkor ám legyen, kapcsoljuk át a 3 színre megint.
Aztán ott a Kálvin tér-Királyi Pál sarok.
A gyalogosoknak a Királyira merőlegesen zöld van, a Lónyaiból autó nem jön ki, vagy ha ki is is jön, a bringasávra elvileg nem mehetne, a Vámház krt.-ra az autósokat még nem engedi a lámpa, a Vámházra merőleges gyalogátkelő is piros, akkor tessékmondani: miért is nem gurulhatok én tovább a Kálvin felől a Vámház felé, a gyalogosokkal párhuzamos zöld sávban(jobbra nem szabad kanyarodni, tehát a gyalogos sincs veszélyben)?
Senki nincs veszélyben, de én azért ott szívom a gázt hiába, mert a lámpát hülyén állították be.
Szóval én is azt mondom, hogy mindenki tartsa be a piros lámpát, de néha ki kellene találni valami alternatív megoldást is a haladás elősegítésére, mert ha az ember hajnalban több tíz km-t kell letekerjen a melóba, akkor nem mindegy, hogy melyik lámpánál hány percet kell feleslegesen vesztegelni, miközben egy körültekintő, és veszélytelen "átcsorgással" viszonylag sok időt lehetne megspórolni.
És itt kimondottan az olyan helyekre gondolok, ahol nem autó veszélyeztet bringást vagy gyalogost, hanem ahol egy gyakorlatilag alig használt gyalogátkelő van, amit akár egy sima táblával is elég lenne néha szabályozni a bringás felé.
Egyébként meg én, aki naponta bringával járok be dolgozni, tényleg nem értem, hogy az miért olyan nagy flash, hogy egyes bringákon tüntetőleg nincs meg semmi azokból a kellékekből, amiket a KRESZ előír.
Gyakran látok olyan bringát, hogy se prizma, se macskaszem, se lámpa(se elől, se hátul), se csengő, és csak 1 fék van rajta.
Áruljátok már el nekem, hogy ez miért annyira menő?
Tudom, ugyanazért, amiért tele lehet baxni graffitivel a fél világot.
Kurvára mindegy, miről folyik egy tévéinterjú, amikor valaki tahóságba fojtja saját szánalmasságát, annál nem sok minden van lejjebb. Tarlós főpolgi Kálmán Olgánál ment helybe a lófaszért, amikor pedig már minden érv kifogyott, a műsorvezető ócsárolásában nyert…..
hópapa 2012.10.18 23:37:33
Gyerekek!
Pista bátyánk bemondta a frankót, és ti észre sem vettétek! ;)
Olga meg nem csapott le rá egyből, és itt hibázott egy nagyot!
A kulcsmondat így szólt: "Nézze, mi nagyon jól elvagyunk egymással, higgye el!"
És ez itt a lényeg, drága testvéreim!
Lefordítom: "Olgica, te kérdezhetsz bármit, és a nézőid is szekálhatnak azzal, hogy miért herdál el a BKK a szűköcske 50 millerből(amihez működésügyileg kellene még vagy 90, ha jól értettem) egy rakat lóvét Mergákra, mert mi itt a fiúkkal már úgyis tudjuk a tutit. Az, hogy ti ebből semmit nem értettetek meg, és fingotok sincs a lobbiról meg az újabb pénzügyi körök előnybe-hozásáról, arról én nem tehetek."
Én bírom Olgát, de most csak erre a szerintem bazári jellegű, és valójában nem létező "Tarlós kontra Fidesz" ellentétre felépíteni a műsort tényleg hiba volt.
Viszont Pistánk meg egy kicsit elvetette a sulykot, mert ahelyett hogy valami ügyes kis válasszal elterelte volna a témát, inkább nekiállt lebutítani Olgát élő adásban, ami nem biztos, hogy protokolláris szempontból jó ötlet volt.
Ha Pista bátyánkban lett volna egy kis kurázsi, akkor nevesít néhány fiktív és előnytelen szerződést az elmúthúszévbő', és akkor lehetett volna egy kicsit kötekedni, de így csak jól összekaptak egy kanál vízben, és egyikük sem fulladt bele.
Arról is meg vagyok győződve (csak mert realista vagyok), hogy a Demszky-éra sok kárt okozott a fővárosnak, viszont azt is tudom, hogy a BKV üzemeltetése mindig is egy ilyen nagyon látványos fax-cibálás volt az éppen aktuális kormány és a főváros között. Ez most sincs másképpen, csak annyi változott, hogy most azok vannak hatalmon a kormányban, akik a fővárosban is.
Így látszólag a sajátjukat cibálják kölcsönösen, miközben TE, drága választópolgár, észre sem veszed, hogy tulajdonképpen ezek nem is a sajátjukat, hanem a tiedet ráncigálják.
És aki van annyira naiv, és elhiszi azt, hogy ez a gárda a becsületesség büszke lovagjaként fog minden egyes adóforintot a budapesti köznép javára fordítani a BKK-n keresztül, az kérjen felvételt a lakhelyéhez legközelebbi óvodába, mert a naivitást ott még talán megérti valaki.
Majd jussak mindenki eszébe akkor, amikor elkezdenek szállingózni az ilyen-olyan szakértői megbízások, horror áron megrendelt közlekedési felmérések, vezetői prémiumok, PR-ra és arculatra költött százmilliók az Ezüsthajó-kaliberű cégeken keresztül, és valamelyik Si...ska-szerű cég nyomdájában sokszorosítva.
De semmi gond, mert a magyar értelmiség diadala ezeknek a csávóknak a helyzetbe-hozásával eljött, és az ország emelkedik felfelé (mint Felix Baumgartner kapszula nélkül)!
hópapa 2012.10.19 00:18:51
@Kaja Ibrahim:
biztos vagy benne hogy létezik ez a konfliktus?
Honnan tudhatjuk, hogy ez nem egy színházi produkció szerves része? A pénz nagy úr, és ezek a csávók eléggé közel ülnek ahhoz a kondérhoz, ahonnan azt vásári merőkanállal kiszedegetik maguknak.
Szerintem simán belefér egy kis "látszat-vitázás" a Városházán, hiszen Pistánk is tudja, hogy: "BKVere necesse est!", és ezáltal az is biztos, hogy amíg van budapesti polgár ebben a bűzfészekben, addig lesz büdipesti közlekedés is.
Az, hogy az éppen milyen színű kék árnyalatban fog éppen gurulgatni, szerintem csak látszat-balhé, ami ahhoz kell, hogy közben mi ne vegyük észre a többi simlit.
Itt egy kis buszmázolás, ott egy kis IMF-fel való keménykedés, amott egy Erzsébet-utalvány felesleges reklámozása kétnaponta a Metropolban A4-es formátumban, és már mehetünk is uzsorakamatra adott hitelért bárkihez, mert ezek a buzik elsíbolták a birka nép lóvéját.
És ezzel nem is lenne semmi gondom, ha mindebbe nem kellene szenvedő félként részt vennem.
De mivel viszonylag sokat dolgozunk és azt gyakorlatilag elég kevéske pénzért, ezért egy kicsit bosszant, ha ennyire látványosan átqrják a fejemet.
És ami még ennél is jobban bosszant az az, hogy a sok agyhalott, magát értelmiséginek gondoló "ember" még mindig megmentő szentként imádja ezeket a dilettánsokat, és "Hajrá Magyarország!" lózungokkal az ajkán ül fel vidáman a szopórollerek bármelyikére, ész és gondolkodás nélkül. :o(
Teljes gőzzel folyt a szeptember 22-i Critical Mass szervezése, amikor a rendezvény két arca, Kürti Gábor és Sinka Károly egyik pillanatról a másikra lefújták az egészet. Sőt, bejelentették, hogy még egy bringás felvonulást szerveznek jövőre, és ezzel véget vetnek a nyolc éve…..
hópapa 2012.09.13 06:47:45
Az az érdekes, hogy amíg volt CM, addig az volt a baj. Most, hogy nem lesz, már ehhez is lehet egy rakat negatív kommentet fűzni, de ez már amolyan jó kis magyar mentalitás, már nem is csodálkozom rajta. :o)
Egyébként summázva az egészet:
1. a CM kellett ennek a városnak, és nagyjából elérte a célját.
2. minél több lesz a bringás az utakon, annál jobb lesz a levegő, annál nagyobb lesz a tömeg, aki kikényszerítheti a kerékpárutak fejlesztését, és minél több lesz a bringaút, annál kevesebb lesz az érintkezés az autósokkal.
3. egy jó ideje én is bringával járok melóba, és nem azért, mert ez valami libsi hóbortom lenne, hanem azért, mert szükségem van a napi 2x1óra mozgásra. Ezen tevékenységem során ugyanúgy találkozok idióta bringásokkal, és autósokkal is.
Tényleg van abban valami, hogy nagyon sok bringás lexarja a szabályokat, de ez a másik oldalon sem ritka.
Az viszont tény, hogy a CM szervezői minden egyes esemény alkalmával felhívták a figyelmet a szabályos kerékpárok használatára és a szabályok betartására(ezeket a régi hírlevelekből vissza lehet keresni)!
4. mivel fokozatosan nő a bringások száma, ezért fokozottan oda kellene figyelni az ő KRESZ-oktatásukra is! Ezzel teljesen egyet értek.
Továbbmegyek: ha rajtam múlna, a KRESZ kötelező tantárgy lenne az iskolákban, hiszen ha azt vesszük, mindenki közlekedik valamilyen módon, így nem árt, ha tudja, miként teheti ezt.
Ha most nincs komoly célja a szervezőknek és a kerékpárosklubnak, akkor javaslom, hogy lobbizzanak a tanügynél, hogy mihamarabb bevezessék a KRESZ-oktatást az iskolákba.
És akkor talán nem kellene a robogózás korhatárát feltolni 14-ről 16 évre, hanem vizsgáztatni kellene a 14 éveseket, mielőtt gimibe mennek.
Lehetne ez egy amolyan "kamaszérettségi" vizsga.
5. ahelyett, hogy a TEK-et pumpálják lóvéval, ki kellene állítani a kritikus helyekre néhány járőrt, akinek nem az lenne az első, hogy büntet, hanem szépen megállít, és figyelmeztet, ha nincs lámpád, féked, csengőd, stb.
Egyre gyakrabban látok olyan bringákat, amelyeken csak minimál alkatrészek vannak (olyan keskeny a kormánya, hogy már a csengő sem fér el rajta), se prizma, se macskaszem, se csengő, se lámpa. És általában pont ezek haladnak a leggyorsabban.
És végül hadd jegyezzem meg azt, amit az élet bármilyen területére alkalmazni szoktam: nem bringás van és autós, hanem okos ember és hülye.
Mindkét táborban, és a közös halmazban is!
u.i.: azoknak a megrögzött autósoknak, akik gyakorlatilag teljesen indokolatlanul ülnek be a kocsijukba a legnagyobb reggeli dugóban üzenem, hogy reggelente egyre több, a bringázásnak is köszönhető, szép formás női feneket és lábat lehet látni az utakon, ami sokkal épületesebb látvány, mint egy másik autó feneke. :o)
Aki nem hiszi, járjon utána:
cyclechic.blog.hu/
Először csak magasabb lesz a vizsgadíj, bizonyos esetekben az eddigi duplája. Mindenkinek elment az esze? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
hópapa 2012.08.10 09:32:05
@Ninjaboy:
bár imádtam robogóval száguldozni akkor, amikor ez az elévülési időn kívülre esett (:o)), azért szerintem is kellene a rendszám, már csak a lopások viszonylagos visszaszorítása érdekében is. Az mondjuk már más kérdés, hogy a járműlopást pl. karlevágással tudnám honorálni az érintetteknél.
hópapa 2012.08.10 09:37:37
@Leadfoot:
én is nagyon szívesen elviszem évente az autót vizsgázni, ha az állam ad annyi fizut (vagy legalább annak a felét), amit az ugyanilyen munkakörben dolgozó bécsi kollégám keres.
Ugyanis akkor simán tudnék bele venni olyan új alkatrészeket, amelyekkel szinte újjá tudnám varázsolni úgy, hogy a vizsgán nyugodtan szembe tudnám röhögni a vizsgabiztost.
Így kénytelen vagyok lengéscsillapítóból a legolcsóbbat megvenni, ami természetesen a garancia lejárta után két héttel adja be a kulcsot, sima úton használva, alig 4-5ezer km után. :o(
Tudom: az autózás úri sport Magyarisztánban. :o(
hópapa 2012.08.10 10:41:21
@enpera:
igazad van, végül is miért is várná el az ember, hogy a megfelelő munkájáért elfogadható bért kapjon olyan árak mellet, amelyek Nyugat-Ajrópa bármelyik országában is megállnák a helyüket?
Ettől függetlenül igazad van.
Ha az ember nem tanul eleget, akkor a mai világban szopacs lesz a vége (ezt a gyermekemnek 1 napos kora óta hajtogatom).
Csak hát az állami fizetés, a hitelek törlesztése, meg egy család működtetése mellett nehéz kitermelni a tandíjra valót. :o(
Ezért is mondtam a bécsi kollégám fizujának csak a felét, mert nem vagyok telhetetlen. :o)

igazi hős: lopnak, de azért egy cseppet sem baj, ha egy kicsit megnehezítik a tolvajok dolgát, ráadásul a beazonosíthatatlan száguldó robogósok elég sok problémát tudnak néha okozni, és megfoghatatlanul meg tudnak lépni a helyszínről.
Speciel a múltkor egy csávó engem simán elütött a zebrán, de hiába fordultam utána, mert csak egy sötét dzsekit, meg egy zöldes robogót tudtam volna bemondani a rendőrnek, ha valami komolyabb bajom történik. Szerencsére egy páros alkaros ütéssel sikerült valamennyire elütnöm őt magamtól, de meg sem állt, hogy megnézze jól vagyok-e.
Rendszámmal nem biztos, hogy megúszta volna ezt a kis áffért.
Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel a vételi állapot felett van. Nehéz összehasonlítani Csikós Puchjával, amiről 2006-ban írta ezt a posztot, és azóta belement egy-két százezer, de ugyanúgy néz ki, mint…..
hópapa 2012.05.25 14:03:11
Egy kicsit fura nekem ez az önszivatós mechanizmus.
Ha az ember a saját, felújítandó autójának minden egyes csavarját átsimogatva kreál újjá egy szép verdát, és vért izzad a szerelőgödörben mint Csikós Zsolti, akkor azt mondom: legyen.
De abban mi a jó, hogy veszel egy romot, reszketsz évekig, hogy mikor, melyik unatkozó, nyegle, felkészületlen, lelketlen, kamuzós szerelő vagy annak főnöke mikor, hogy bax át, kidobsz egy valag lóvét az ablakon, vársz éveket az autódra, és a végén megkapod kb. olyan állapotban, mintha vettél volna egy szépen felújítottat kulcsrakész állapotban?
Ugyanis "restaurátorokból" kaphatunk lelkes, ügyes, hozzáértő, olvasott, megbízható, precíz, avagy béna, lelketlen, ügyetlen, és ehhez hasonló negatív jelzőkkel minősíthető szerelőket is.
Ha ez utóbbiakkal nem hálsz együtt, akkor gyakorlatilag esélyed sincs arra, hogy minél hamarabb, minél szebb és jobb autód legyen.
Akkor már inkább tényleg ne mentsünk meg mindent, és inkább vegyünk egy szépen rendbe rakott példányt, és rövidke életünk értékes perceit töltsük gondtalan autóvezetéssel.
Mondjuk egy ilyet:
www.carsforsale.com/used_cars_for_sale/1968_MERCURY_COUGAR_140489934_15
Persze ez most eléggé troll duma, de bevallom, hogy én nagyon utálom, amikor magát szakembernek valló "Mester? Ember?" folyamatosan átqrja a burámat.
Ez vonatkozik festőre, kőművesre, autószerelőre egyaránt.
És persze elnézést a tisztességes kivételektől, de sajnos már olyan kevesen vannak, mint jól működő Cougar az országban.
Szeretek a Kitzsteinhornon síelni. Válogathatok a változatos lejtőszögek között, így könnyen összehozhatom az éppen szükséges feladathelyzeteket, a széles pályák pedig nem kényszerítik a túl hirtelen élváltásokat. Elég nagy, de mégis könnyen áttekinthető a pályarendszer.…..
hópapa 2012.05.21 12:47:14
Érdekes és jogos a felvetés.
Sajnos egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy gyermekeink nem képesek összetett dolgokkal foglalkozni, nem képesek a szövegértésre, az edzetlenebbjének (néha még az edzettebbeknek is) még komoly mozgáskoordinációs problémái is vannak. Ez sajnos nagy kihívást jelent szerintem az egész emberiségnek, de a jövőben az a nemzet lesz életképes, amelyik "vissza-szigorít" egy kicsit a testmozgás és a tanulás javára, amikor a prioritásokat felállítják.
Másképp csúnya vége lesz a jövő felnőttjeinek. :o(
Ami a dinamikára vonatkozik:
nekem az a véleményem, hogy a dinamika hangsúlyos beépítése az oktatásba komoly akadályokba ütközhet, ugyanis vannak olyan személyiségek, tanítványok, akikre elég, ha csak rá nézel, és rögtön látod, hogy erre az emberre bármilyen jelzőt aggathatsz, csak azt nem mondhatod rá, hogy: "na, ez aztán egy dinamikus tanítvány!". :o)
Sajnos nagyon gyakran bele lehet futni olyan tanítványokba, akik még akkor sem hajlandóak egy bizonyos sebességhatárt túllépni a dinamikus mozgás érdekében, amikor az adott feladatot, mozgást egyrészt ők már tulajdonképpen megtudnák csinálni, másrészt viszont saját korlátaikat nem feltétlenül szeretnék kitologatni.
Nagyon gyakran találkozom azzal, hogy egyes emberek nem hajlandóak elfogadni azt a tényt, hogy a sízés tulajdonképpen egy kicsit az adrenalinról is kellene szóljon, nem csak egy görcsös, túlélési próbatételről. :o)
Az ilyeneket legszívesebben átterelném a sífutásra, ami láthatóan sokkal jobban passzolna az egyéniségéhez, a fizikumához, a korlátaihoz, mindenhez.
És egy kicsit ehhez kötném a "túlfékezett", "visszahozott" lendületek problematikáját is.
Sokan érezhetik azt (még az oktatók is), hogy akkor vannak (oktatnak) biztonságban, ha az ívet jól megfog(attat)ják.
Még akkor is, ha ezzel egy rakat plusz (izom)munkát, energiát ölnek is bele a mozdulatsorba.
Itt megint előjöhet a dinamika(=bátorság?) hiánya, ami teljesen más ívet eredményezhet, ha az illető nagy tempóval beleáll egy karcolásba, vagy akkor, ha a folyamatosan biztonságosnak vélt fordulás érdekében állandóan "túlfogja" az ívet.
És ha egy oktató és egy tanítvány is elsősorban a hangsúlyosan biztonságos sízést tartja szem előtt, akkor ott elég nehéz a dinamika megérzése felé terelni a tanulás folyamatát.
Ettől függetlenül néha az az érzésem, hogy egy kis hazardírozás is beleférhet a tanulásba, és a BIZTONSÁGOS keretek között meg kell próbálni megéreztetni a tanítvánnyal a hasznos és helyes tempót, még akkor is, ha kezdetben van egy kis halálfélelme.
Kétélű fegyver ez ugyan, de néha pont ez segíthet.
Akin meg nem segít, azon már nem valószínű, hogy túlságosan sokat tudnánk gyorsítani.
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjában a belügyminiszter jelenlétében ismét elővették a szigorú KRESZ témáját a képviselők. Az ülésen Pintér Sándor meghallgatta a panaszokat, és egyetértett azzal, hogy túlzás húszezer forintos bírságot kiszabni egy hiányzó…..
hópapa 2012.05.08 08:52:21
@turulpina: nem beszélve itt most Svájcról, ahol a több szűrőn és lépcsőn átfuttatott törvényeket utólag néha még a nép is jóvá kell hagyja. ;)
hópapa 2012.05.08 09:04:22
OFF:
@alegnagyobbkiraly: akkor szerinted is indulhatnék 2014-ben valami megélhetési politikusnak? :o)
A 750ezres bruttó nagyon csábít, megmondom a frankót.
hópapa 2012.05.08 09:44:00
@alegnagyobbkiraly:
mondjuk azzal már nyerő lehetek, hogy holnaptól kötelezővé tenném a bringákon az eü.dobozt, az elakadásjelző háromszöget, az izzókészletet, meg a tompított fény kötelező használatát városban és azon kívül is? :)
Vagy esetleg javasolhatnám az alkohol-teszterrel egybeépített bringa-immobilájzert is, mint kötelező felszerelés a bringákra.
Esetleg kötelezhetnék valami országos rendelettel minden közlekedő állampolgárt arra, hogy indulás előtt kapjon be egy "rumomsöröm?" -kombinációt, mint új, esélyegyenlőségi megbízott, csak azért, hogy mindenki egyenlő feltételek mellett tudjon közlekedni, de akkor nehogy már a józanoknak legyen csak jó!
Piára magyar! :o)
A rendőrök a lejárt és hiányos mentődobozok miatt büntetik az autósokat - állítják sokan. Önt is megbüntették? Egyáltalán, tudja, hol van a mentőcsomag az autójában? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
hópapa 2012.04.26 05:38:48
Érdekes, és specifikusan magyaros játszma ez a mentőláda-kereső akció!
Azért érdekes, mert egyfelől megint megmutatja a magyar nép sunnyogását, mutyira irányuló hajlamát, mindkét (3?) oldalról (júzer-rendőr-kormány).
Van egy rendelet/törvény/akármi, ami előírja, hogy milyen ládád kell legyen a kocsiban.
Ez eddig OK. Miért kell ennek a törvénynek, ami gyakorlatilag egy 2000 Ft.-os tétel, ennyire ellenállni? Miért nem lehet simán betartani, ha már minden rendes országban ugyanezt a dobozt használja mindenki?
1. valaki megkérdezte itt, hogy külföldi kocsival jön ide, kell-e neki mentőláda?
Kérdezném, hogy ha Ausztriába megy, akkor megkérdezi-e mondjuk télen, amikor kötelező tartozéka az autónak a téli gumi vagy mondjuk a hólánc egy morcos osztrák rendőrtől, hogy "akkor most tényleg kötelező-e herr polizei?".
2. sokan hosszú évek óta nem ellenőrizték a ládájukat, és a hirtelen keletkező hiány azt mutatja, hogy valószínűleg le is jártak már rendesen a ládák.
Hol itt a gond?
a. veszel egy új ládát (patikából hülyeség feltölteni, mert jóval drágább), és újra megfelel az autód a hatályos jogszabályoknak
b. élénkül a gazdaság, nő a bevétel(1x a büntiken, 1x a megnövekedett láda-forgalmon).
3. az már megint egy genya magyar szokás, hogy inkább szívatjuk a népet, semhogy egy-két társadalmi célú hirdetéssel felhívnánk a nép figyelmét főműsoridőben a mentőládák szavatosságának ellenőrzésére.
Á, nem. Mi kiküldjük szegény rendőröket az utcára, és jól megqrjuk a saját népünket (aki mellesleg meg is érdemli néha, de ez már más történet).
4. én is ládát cseréltem a minap, de azért innen üzenem az időközben kinyitott, és ellenőrzött régi ládám gyártójának, hogy a jó édesanyád elsősegélyezésénél is pont úgy hiányozzanak bizonyos tételek a ládádból, ahogy az enyémből hiányoztak a benne lévő listához képest!
(Csak 4 tétellel lett volna gond, ha megállít valaki!)
5. az már csak hab a tortán, hogy a fertőtlenítő oldat azelőtt 2 évvel jár le a dobozban, mielőtt a teljes doboz szavatossága lejárna.
Mondjuk szerintem ettől még rohadtul jól fertőtlenít az a lötty 4 éves korában is, de ez maradjon csak az én magánvéleményem.
Azt viszont rohadtul nem értem, hogy miért nincs a dobozra ráírva, hogy "vigyázz barom, mert a lötyi csak 3 éves szavatossággal bír!"
6. én megmondom őszintén, hogy nagyon anyáznék, ha egy 2000 Ft.-os kis baromság miatt ki kellene csengetnem 50ezret, de az a véleményem, hogy ezzel a néppel csak így lehet kommunikálni, mert abban nem lehet bízni, hogy a magyar ember csak úgy simán, minden ellenszegülés és kerülőút beiktatása nélkül betartja a törvényt.
Lásd a sok okost, aki még arra is képes lenne, hogy új nyomtatót meg Avery címkéket vegyen a ládája átmatricázásához, csak nehogy véletlenül eleget kellene tegyen a törvényi kötelességének.
Tudom, hogy ez az egész mentőládás baxakodás elég faramuci mindenki részéről, de a téma nép (és kormánya) általi kezelése tökéletes látlelete a mai magyar morálnak, életszemléletnek.
Talán jobb lenne gyakrabban ellenőrizni az autókat, és használni néha a jószándékú figyelmeztetéseket is.
Ez talán kölcsönös szimpátiát, és talán egyszer még akár jogkövető magatartást is szülhetne, vagy nem?
Amúgy meg tudom, az én qrva anyámat.
Keresd meg az egyetlen különbséget: Kőváry Barna mai üzenete: Tesók! Ma hajnali ötkor célba értünk, 198. helyen! Trabinak semmi baja. Az utolsó gyorson még sok megpróbáltatás várt ránk, de megkaptuk és megtettük, azt amiért jöttünk! Nagy rajongótábora van a Trabinak,…..
        Január 21.-én, szombaton a mindössze 200km-re lévő, szlovákiai Donovalyban csaphatnak össze Magyarország tehetséges (és kevésbé tehetséges) sízőpalántái. A skioutlet szervezésében megrendezendő amatőr síverseny teljes kiírása és a nevezési lap ITT…..
 Bár Budapestre még nem hullott igazi hó, az újonnan megszépült városligeti műjégpályán már közel 300 tonna, 10 emelet magasba felhordott hó, egy rakat kőkemény síző és rengeteg elszánt deszkás várja a látványra, bulizásra, és koncertekre is éhes közönséget a…..