Regisztráció Blogot indítok
Adatok
REM.

0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A gyártók általában pár hónappal a megjelenés előtt közzétesznek képeket, hogyan is fognak kinézni az új sorozatok kártyái. Nos, egy ideje ismert, hogy a focisok is kapnak egy Gold Standardot (ízlés dolga, hogy a sok csilivili kinek, mennyire jön be). A 100 darabos alapsor kártyái /79, /29, /19 és…..
Sok blog foglalkozik hadtörténelemmel, haditechnikával, ezek között van igazán profi, és bántóan amatőr. Van viszont egy szürke zóna, ahol a szerző úgy tálalja a cikket, mintha a téma igazi szakértője lenne, de legalábbis valamiféle bennfentes cinkosság érzetét kelti, valahogy úgy, hogy ő az igazi…..
REM. 2018.10.15 05:29:37
@Pilotax: A jó része a dolognak, hogy eddig nem ismertem a blogját, ezután meg már nem fogom.
Szeretek profi tematikus oldalakat olvasni, még akkor is, ha nem értek a témához, pont azért hogy olyasmihez jussak, amit máshol nem kapok meg. (Túl) sok időt töltök ilyen oldalakon emiatt felbecsülhetetlen értékű időt spórol nekem minden, ami segít kiszűrni a vállalhatatlan blogokat.
Hála ennek a posztnak (és az ön viselkedésének), az ön blogját SOHA nem fogom olvasni. Jó moderálgatást a továbbiakban.
Ezt tényleg látni kell, hogy elhidd. A Panini Eminence Soccerről már előzetesen tudni lehetett, hogy kenterbe veri az eddigi összes sorozatot, ami eddig csúcskategóriásnak számított, már messze nem az. Az árát le sem merem írni, aki bátor, nézzen utána. A hivatalos megjelenése a mai nap, péntek, az…..
REM. 2018.08.21 13:03:41
A Potemix-reklámok szintjéig süllyedő egykori világválogatott, az önbizalomhiányos varázsló és Váczi Zoli, aki Messinél is jobb lehetett volna, ha a folyadékmegvonásos alapozásban hisz. A magyar futball ugyan megsemmisült 1986-ban, de földet rá, mert a legröhejesebb idegenlégiósok után most itt…..
REM. 2018.06.25 12:34:56
@Innovált kutyák: ne légy balfasz. Ilyen a stílus, nekem tetszik, ha neked nem, ne olvasd.
Tele van a tütüm az ilyen kétbites alakokkal, mint te. Tudjátok milyen jellegű ez a blog, tudjátok hogy milyen a stílusa aztán meg pampogtok.
Ha nem tetszett miért olvastad végig?
Igencsak szentimentális gondolatai támadhattak az angol labdarúgás történelmét jól ismerő rajongóknak a keddi Aston Villa–Everton mérkőzés előtt, hiszen két egykoron Európa élvonalába tartozó, jelenleg azonban mélyen a valós tudása alatt teljesítő klub feszült egymásnak, immáron 220. alkalommal. De…..
A második héten András mintha jobban teljesítene szakmailag, legalábbis kevesebbszer kaptam a fejemhez sírva az epizódok láttán. Ez már csak azért is érdekes, mert a magánélete, ha lehet, még kevésbé van a topon – a valóságban azért többnyire az a tapasztalat, hogy egy…..
REM. 2015.08.06 15:24:10
@drpuskaspalma: Persze, hogy léteznek.
Az a baj, hogy ennél a cikknél is, ahogy sok másik hogyvoltosnál is azt veszem észre, hogy mintha divatszagú lenne cikizni a Terápiát. Ilyen ,,legalábbis kevesebbszer kaptam a fejemhez sírva'' megjegyzések miatt mondom. Dargay messze nem ilyen rossz terapeuta, annak ellenére, hogy vannak kifejezetten rossz húzásai és etikailag kifogásolható tettei.
All in all, ismerve az egész eddigi történetet, én mennék hozzá terápiára, mert tud és akar gyógyítani. És a nap végén (bármennyire klisésen is hangzik) az eredmény számít. Inkább elviselem az etikailag kifogásolható tetteit, ha tudom, hogy segít, mint hogy valami szabályokhoz mereven ragaszkodó ,,Ágneshez'' járjak.
Egy álnemzeti, álkeresztény, álszent, hitvány, az emberek gyarlóságára építő gyűlöletszövetség kormányozza ma Szent István országát, akik szerint az alapvető ösztönökkel szemben nem lehet politikát csinálni, ezért a zsigeri ösztönökre, a gyűlöletre építve kell…..
REM. 2015.07.23 11:53:15
@BerkeczBalazs: Figyelj, én értem, hogy ez most neked nehéz. De bele kell törődnöd, hogy megaláztak. Feltörölték veled a padlót. Nem azért, mert hülye vagy vagy ilyesmi, hanem mert olyan demagógiát alkalmaztál ezzel a Ferenc Pápa/Szent István idézet/intelmek összemosásával amit észrevettek.
Egy jó tanács: Ha a balosoknak akarsz fű alatt kampányolni, úgy kell tudni szót csavarni, csűrni, ferdíteni, hogy a jobbosok ne vegyék észre és bekajálják. Ez most nem jött össze, legközelebb jobb lesz. Take it easy.
A popsztár a mexicói Tijuanában akart szelfizni egy arra repülő drone-nal, a drone viszont nem akart szelfizni vele. Ezért aztán jól megvágta az ujját a propellerével. Állítólag annyira, hogy az első sorokra ténylegesen vér fröccsent. Iglesias lement a színpadról, de aztán egy…..
“Egy generáció, és eltűnik a vallás” - ígéri Lawrence M. Krauss, és ezt komolyan is gondolja. Az amerikai fizikus, akihez képest még jó barátja, Richard Dawkins is tépelődő idealista, nem elégszik meg azzal, hogy ateistaként egyszerűen tagadja Isten létezését, 21. századi…..
REM. 2015.04.12 12:07:04
@Mustdestruction: Tudatlan ateisták. Aha.
Nemrég a Disney Stúdió közzétett 13 Fun fact-et az Age of Ultron-ról. Többek között Scarlet Witch erejéről és a csapat dizájn és technológiai újításairól. 1. Hulk nagy örömére, kapott egy kis felújítást a ruhásszekrénye. Egy nyúlékony nadrágról van szó, amit Banner…..
Megint Lilával kezdünk, dzsungelhéttel, no meg azzal, hogy kire illik legjobban az állatneve. Én special Varacskosdesznyóra tippelek, de ne rohanjunk előre, majd a végén meglátjuk. Mindenesetre a Ki Mit Tud nyertese elviheti a fődíjat, a kocsit, a kecót, meg a 12 millát,  na jó nem,…..
REM. 2015.01.12 05:26:06
@Megdobbent: Szerintem inkább édesanyád román, mind ádina de inkább hagyjuk
Fotó: businessinsider.com Még pedig egy bizonyos La Carmina utazó blogger, aki ráadásul elég jól néz ki ahhoz, hogy elhiggyük, amit mond. Persze azért a szavának súlyt ad az is, hogy mindezt nem egy alig látogatott blogon kürtöli világgá (mint brit társa), hanem a Business…..
REM. 2013.12.07 12:34:34
@Emmanuel Goldstein: Nem is tartunk embernek, ne aggódj. Menjél szépen, keress egy formás hullát. Jajbocs, kiment a fejemből, hogy nem kell formásnak lennie..
Meglepő eredménytől volt pár hete hangos a sajtó: még a kormánypártot is meglepte - állítólag Giró-Szász András percekig csak hápogott tőle, mint egy kacsa, de állítólag még a szeretett vezírnek is lesett tőle az álla és egy pillanatra levette a szemét az épp aktuális…..
REM. 2013.11.30 04:07:11
@kozi001: Teljesen igazad van, de olvasd el az utolsó sorát szegény megvezetett hülyének és sajnálni fogod, hogy beleszóltál.
Volt már olyan érzésed, hogy a munkád csak merő kitaláció? Hogy a világ akkor is forogna, ha nem csinálnád azt, amit 9-től 5-ig csinálsz? A Strike Magazine nyári lapszámában David Graber körbejárta a humbugszakmák jelenségét – minden alkalmazott figyelemmel olvassa az…..
REM. 2013.09.10 10:38:12
@Poroszkai Attila: Namivan Sanyi? Elevenedre tapintottak? :D
REM. 2013.09.10 11:18:49
@waldorfbalcon: Nem tudom eldönteni, hogy te egy nagyon okos és nagyon rosszindulatú, vagy egy végtelenül buta és naív ember vagy-e.. Az a mondat, hogy: ,, Mert értéke annak van, aminek éppen értéket tulajdonítanak. '' annyira pofátlanul demagóg, hogy már-már zseniális. Az én olvasatomban ez a mondat egyenértékű azzal, hogy 10.000 forintért duplaoldalú smirglit adsz valakinek WC-papír gyanánt, amikor hasmenése van. Szemrebbenás nélkül.
Lakodalmas rész megint üt, de a Sugárlófos részt kár volt. ..
Régen kavart akkora vihart bármilyen alkotás, mint az elmúlt néhány napban az Alföldi Róbert rendezte István, a király. Az, hogy viták lesznek körülötte, már akkor borítékolható volt, amikor kiderült: a Szörényi Levente-Bródy János szerzőpáros Alföldire bízza a kultikussá…..
Szerencsére mostanra elcsendesedett a közösségi média óceánja és az internet tengere. Végre nem tör ránk boldog-boldogtalan véleményalkotó valami botcsinálta István a Király kritikával, megpróbálván belefűzni magvas személyes értelmezéseit politikai ínyencségének…..
REM. 2013.08.26 12:23:31
Hisztizik az álszent, pszeudokeresztény másodperceket villantó, nemigazi politikai jobboldal Magyarországon, juj, felvették egy rendezvény VIP sátrában a Kedves Vezér lányait videóra, eszem-faszom megáll. Tanmese Csehországból. Csehország – menő! Bárhol megcsavarhatod a…..
REM. 2013.07.17 08:57:01
@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Jajj de szegény szerencsétlen hülye is vagy te. Ő nem bevándorló. Pont úgy megérdemli a magyar állampolgárságot, mint Te. Természetesen édesanyád, aki vélhetően strichelt esténként és a részeges apád egy szót sem szólt neked Trianonról, így nem tudhatod, hogy mi az, de szellemi képességeid minimális értékének tudatában, inkább olvasnod kéne, mint kommentelni.
Mindent összevetve, minden külső kényszerítő erőt és belső feladatot beleszámolva, 50 éve nincsen ennyire rossz kormánya az országnak, mint az Orbáné. 1963-ban nagyjából véget ért az '56-os forradalmat követő megtorlás, megkezdődött a konszolidáció, amely ugyan tovább…..
REM. 2013.07.16 08:50:36
@Zka: Dehogynem élnek. MSZP-snek, liberálisnak, LMP-snek hívják őket. Sikerült kiválasztanod azt a kettőt a fórumból, akik nem ilyenek.
hacsaknem Ki a (nem) magyar? 2013.06.30 11:18:46
Olvasom, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke "Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólót ajándékozott Bajnai Gordonnak Kolozsváron. A volt magyar miniszterelnök értelmiségiekkel, vállalkozókkal, a romániai magyarok parlamenti képviseletét…..
Rá kellett keresnem a nevére. Annyi derengett, hogy valahol láttam, hallottam már róla. És így utólag kötni tudom egy néha látott kliphez és egy origos hírhez, melynek valami olyasmi volt a címe, hogy ByeAlex vonaglott a színpadon. Belekattintottam, aztán vissza, mert nem ehhez a fajta vonagláshoz…..
Miután a szárszói dzsembori kapcsán megtudtam, hogy még létezik, tegnap este fellapoztam a négyszáz forintba kerülő Hócipőt. Átlapozva a negyvennyolc oldalnyi kínkeserves szenvedést komolyan gondolkozóba estem. Voltak ezek az emberek egyáltalán valaha viccesek? Az újság…..
REM. 2013.06.26 02:19:02
@rockjano: ,,Fel kéne nőni.'' Jah. Neked kéne. El sem tudom képzelni, hogy lehetsz annyira retardált, hogy megint bedőlsz a szociknak. Te, és a hozzád hasonlóan gondolkodásra képtelen hülyegyerekek többet ártottak Magyarországnak, mint bármelyik kabinet bármikor. Te és a hozzád hasonlóan gondolkodásra képtelen hülyegyerekek taszajtották Magyarországot olyanok kezébe, akik szemeket lövetnek ki. Vágd fel az ereid. mindenkinek segítenél vele.
Hegedűs Petra modell karrierjét már egy ideje nyomon követem. Tiszta, ártatlan, gyermekded külsejét különösen megnyerőnek és felettébb inspirálónak tartom. Petra sikert sikerre halmoz, hazai és nemzetközi vonalon egyaránt, karrierjét érdemes a jövőben is figyelemmel…..