Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Atti1979

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha három szóban kellene összefoglalni, hogy 2010-ben miért büntették a választópolgárok példátlan mértékben az MSZP-t és az SZDSZ-t akkor ez a három szó lenne az. És pontosan ugyanez lesz a Fidesz veszte is.                                                  …..
Atti1979 2012.10.09 16:54:55
@Inoffensus: Pont ezért fogalmaztam ilyen sarkosan, hogy érzékeltessem: a két párt elemi érdeke, hogy a másik megmaradjon. (Mindazonáltal abban igazad van, hogy két, (vagy több) kommunista utódpárt létezik, ezért a két pártot nem kellene most feltétlenül MSZP-nek és Fidesznek hívnunk, lehetnének mondjuk MSZP és teszem azt MDF, (vagy bármi más, ez igazából lényegtelen) a lényeg: mindenhol a "sztálinista hordalék" appartcsikjai (kik egykor "hithű" kommunisták voltak, most pedig a nemzetközi tőke állhatatos kiszolgálói) foglalják el a stratégiailag létfontosságú pozíciókat.)

Abban megint csak egyet értek veled, hogy: "...fontos ügyekben képtelenek bármiféle szükséges, hosszú távú, demokratikus együttműködésre, az ország számára mérhetetlenül káros közös korrupciós ügyeiket leszámítva."
Ehhez azért hozzáfűzném, hogy, amikor "kell" azért összezárnak, lásd: ügynöktörvény, és Lisszaboni Szerződést is simán megszavazta mindkét jómadár.
Inoffensus Az érett narancs 2012.06.01 14:58:00
Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a narancsmag…..
Atti1979 2012.06.30 16:46:27
"Ők ekkorra már annyira hittek abban, hogy elég jót akarni - és jót csak ők akarhatnak, hiszen a többiek definíció szerint gonoszok..."
Ugye, ezt nem gondolod komolyan! Ha egy pillanatra is komolyan gondolták volna is a "jócselekedeteket" -és most hadd legyek egy kicsit szentimentális, és a "jó" alatt hadd értsem a nem hangulat javító, hanem a valóságban is az életszinvonalat érintő intézkedéseket- akkor komoly lett volna pl. az elhíresült Szijjártó nyilatkozat (még természetesen ellenzékben), hogy az üzemanyagok jövedéki adóját azonnal csökkenteni kell, kormányon már az volt a kommunikáció, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának kérdése egyelőre nincs napirenden.

Ez a kettős beszéd természetesen már természetes. Ez meglehetősen morbid, de így van. Itt érdemes még megemlíteni, az azóta már méltatlanul elfeledett Orbán nyilatkozatokat, miszerint "...a választási ígéretek arra valóak, hogy megnyerjük a választásokat..." vagy "... ne figyeljenek arra, hogy mit mondok a választási hadjátratban..." vagy "...minden magyar dolgozót rávettem, hogy mondjon le egyhavi fizetéséről..." ezeket az idézeteket most fejből írtam, ezért fönntartom a tévedés jogát :)

Az egyik kommentben szerepelt az, hogy "Fidesz ezzel együtt a jobboldal vezető ereje tudott maradni, a hazai jobboldalon belüli szervilizmust mutatja". Miféle jobboldal? Ugye azzal tisztában van mindenki, hogy a Fidesz egy liberális, akármilyen pártnak indult, aztán észrevették, hogy ezen a magyarországi politikai pályán van egy "üres" jobboldal, erre odafutottak és kérték a labdát?
Nincs elképzelés, nincs jövőkép, és talán, ami a legfontosabb nincs miben higgyenek, mert az egyetlen dolog, ami miatt a hatalmon vannak, az maga a hatalom. Tehát az eszköz egyben a cél is!

Olyan intézkedéseket kaptok, amiket kértek, csak pénzbe ne kerüljön, oszt jónapot! Ez lehetne Orbán mottója!

Elnézést, ha olykor egy kicsit erősen fogalmaztam, de nem hiszem -egyelőre-, hogy a kipróbált politikai szereplőkben akár egy szemernyi tisztességre való hajlam is lenne.
Inoffensus A negyedik opció 2012.05.25 03:41:00
Elégedetlenek vagyunk Magyarország állapotával, és nem számítunk semmi jóra a meglévő politikai osztálytól, sem annak bal-, sem pedig jobboldalától.  Hagyományosan három lehetőség közül választ ilyenkor az egyszeri gondolkodó magyar ember. 1. Elmerül a saját világában,…..
Atti1979 2012.05.27 13:41:56
@Inoffensus: Először is köszönöm a kimerítő választ!
A liberalizmus "történelmi" definícióját értem és elismerem mint helyes törekvést. De, ahogy Te is említetted olyan vadhajtások is megjelentek, amelyek gyökeret vertek a ma élő ember gondolkodásába, és az "eszme" új értelmezést kapott.
Én úgy gondolom, hogy globalizmus vihara befújta a liberalizmus minden mocskát, úgy Magyarországra, mint minden más kelet és közép-kelet európai országba. (A nyugat-európai országok részesültek a liberalizmus jótékony hatásaiban is, és oda elhozta az általad említett "soha nem látott fejlődést és jólétet"), de Ebből mi semmit sem kaptunk!!
A hazai liberalizmus a rendszerváltozás óta pedig csak olyan eszméket hirdetett, amit jóérzésű ember egyszerűen nem teheti a gondolkodásának részévé! Itt gondolok az SZDSZ két évtizedes ámokfutására, és pl. az ő Dörmögő Dömötörjük által életre hívott "megélhetési bűnözés" kifejezésre.
Egy szó, mint száz csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy maga LIBERALIZMUS szóval van a baj, és annak negatív jelentésével, amit már nem hiszem, hogy ki lehet verni az emberek fejéből.
Gyurcsány Ferenc plágiumgyanús szakdolgozatával kapcsolatban épeszű és éplelkű embernek nem nagyon lehet más véleménye, mint Schmitt Pál másolt doktori értekezésével kapcsolatban volt. Ha a feltételezést nem tudja hitelt érdemlően megcáfolni a volt miniszterelnök, pontosan…..
Atti1979 2012.05.01 20:08:52
@aszekelyek: Nyugtass meg, hogy nem magával Posta Imrével van dolgom!
Atti1979 2012.05.01 20:21:47
@aszekelyek: Akkor most bocsánatot kellene kérnem, mert egy régi motoros nagymami mocskolódik, aki zárójelben jelzem, (a hozzászólásából ítélve) hogy fogalma sincs arról, hogy miért írtam azt amit.... Na majd meggondolom!
Atti1979 2012.05.01 20:52:48
@aszekelyek: Nyugodtan tegezzen csak tovább! :) Valójában eszembe sem jutott bocsánatot kérni, csak a kérdőjel maradt le, és ezt maga is tudja! Ugye? :) Projektálok? :)
Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében köszönetet mondott a bölcs és kitartó magyar választópolgároknak, akik „nem gondolják, hogy egy csapásra minden jóra fordulhat Magyarországon”.  Az utóbbi napokban az a politikus látott hozzá tudatosan és…..
Atti1979 2010.09.16 12:02:46
@stratez:
Mesteházy? Ő azon kevesek egyike, akinek bejött az OV által vizionált új ország! Sőt, olyan, mintha mindennap újra születne, mert egyik nap azt mondja, hogy az mszp hitelessége a korrupción bukott el, másnap azt, hogy építési törmelék maradt hátra, Viktor szerint sitt! Viktornak meg csitt, amíg az elszámoltatásban nem lesznek igazi "nagyágyúk" lesittelve, mert a kishalakat kell visszadobni, nem a milliárdos bűnözőket!
törökgáborelemez 246. Ki a jobb? 2010.09.13 22:41:00
A mai parlamenti ülés sem volt tanulságoktól mentes. A napirend előtti miniszterelnöki felszólalásról a DeDi elemzése szinte minden fontosat elmondott, ezért most elsősorban nem is erre koncentrálok. A frakcióvezetői válaszokat és a miniszterelnöki reakciót hallgatva számomra az…..
Egy hét alatt három beszédet is mondott Orbán Viktor, így talán kevésbé meglepő, hogy a szóáradatban szinte senkinek – magamat is beleértve – nem tűnt fel egy tanulságos oldalvágás. Szerencsére egy e-mail felhívta a figyelmemet; a miniszterelnök ugyanis, bár erről…..