Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rúka

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A brit Radiohead szakmai elismerés és közönségsiker szempontjából is rég elérte, amiről egy maguk fajta indie csapat csak álmodhat. Már a múlt évezredben három, egyre magasabbra törő ugrással elfoglalták az alternatív rockzene trónját. Ezután kézenfekvőbb lett volna biztonsági játékkal őrizni a…..
Lehet többen nem is tudják, de már látták élőben az Amoebát, akik nálunk eddig egy posztban szerepeltek. Főleg azok, akik voltak már olyan Akkezdet Phiai-koncerten, ahol élő zenekar volt a rapduó mögött. Az az Amoeba volt ugyanis. A zenekart Sabák Péter, Sági Viktor, Boros…..
rúka 2015.05.13 00:50:16
@guLi: Dalma kiejtése egyik legjobb magyar énekesek között (véleményem szerint), meg akkora jelenség a hangja, hogy eszembe se jutott a hunglishe, pedig engem is zavarni szokott :)
Vészterhes időket él a magyar metál. Úgy is mondhatnánk, arat a rockhalál. Ezekben a nehéz időkben nekünk, megmaradtaknak kell példát mutatnunk. Útmutatásunk nélkül a tapasztalatlanabb, szárnyaik csíráját bontogató fiatalok a végén még kénytelenek lennének önálló…..
Azt mondja Lukács Laci Tankcsapda-frontember, hogy a Köpök rátok című új daluk mindazoknak szól, akik az elmúlt években megvádolták őket azzal, hogy már nem olyanok, mint régen, meg hogy eladták magukat. Mindezt a dal klipjéhez tartozó werkfilmben nyilatkozza (alább látható) sok…..
Libertarian Fel ne akasszuk? 2013.06.20 00:00:00
Annak a budapesti villamosvezetőnek az esetén háborog a magyar internet, aki felpofozott egy nőt, miután az a jármű elé lépett. A nő védelmében persze minden sajtóorgánum hozzáteszi, jó hangsúlyosan, hogy az illető angol volt, nő, és ráadásul terhes is (ami, ha jól vettem ki,…..
A hírek szerint még idén új stúdióalbumot készít a sivatagba költöző Arctic Monkeys, amiről meg is érkezett az első hivatalos kislemez Do I Wanna Know? címmel. A dal első hallásra továbbviszi a Humbug lemezen megkezdett, majd a Suck It and See-ben kiteljesedett stoner pop vonalat…..
Kanye West - Yeezus(Universal) Először is szögezzük le: az, hogy Kanye West felhasznált egy Omega-hangmintát a New Slaves című dalban, még nem lopás, illetve nem nagyobb lopás, mint az egész lemezjátszókra és samplerekre épülő hiphop, vagy akár Fatboy Slim mindenhonnan…..
A kormany.hu oldaláról egyenesen az arcotokba bele: Az összetartozás dala. A rohadt életbe már, de tényleg...ez mi a jó édes kis hörcsög faszának kellett??!! via 444.hu ..
Igen, jól olvasta mindenki, egy kutya. Na nem élő, hanem az itt is látható puli, ami Csáki László videoklipjéből származik, és persze nem ilyen formában lehet megnyerni, hanem jó minőségű, nagyméretű offset nyomaton, amiből csak egy darab készül. Itt a felhívás: "Az Amorf…..
és talán a legjobb a végén...(mondjuk itt még van) ..
Subba Programajánló: Bonobo 2012.11.15 17:01:34
A december 28-ai Bonobo bulira rohamtempóban fogynak a jegyek, akit érdekel a rendezvény az lehetőleg még a héten vagy jövő hét elején vásároljon magának belépőt.  TEST pres. Bonobo 2012. december 28., péntek A38 Hajó  Jegyár Akciós elővételes: 2900 HUF -…..
A Killers négy év hallgatás után jelentette meg idén a Battle Bornt, a Las Vegas-i zenekar negyedik stúdióalbumát. Az idei Szigetet is meglátogató, november 11-én pedig a Frankfurti MTV EMA-en is fellépő együttesből Brandon Flowers frontemberrel (a képen bal szélen) beszélgettünk…..
rúka 2012.11.02 12:40:36
Subba Milli Chab 2012.10.25 12:30:08
Dancehall a Bazilika előtt, megőrülsz!!!!!!$$##### ..
rúka 2012.10.26 21:53:07
Köszönöm, hogy ezt az albumot megismerhettem! Nem rossz felütés egy ajánlóhoz, nem igaz? Nem tudom, hogy ki az a Deadbeat, jelent-e már meg egyéb albumuk korábban, nem tudom, hogy merre jár(nak?) a világban, de a Drawn and Quartered című albumával, illetve pontosabban annak minden…..
Childhood's End címmel május 28-án jelenik meg az új Ulver-lemez, ami most már tényleg a már régóta lebegtetett feldolgozásalbum lesz. A blackmetalból indult, legutóbbi lemezein pedig már az experimentális, elektronikus rocknál tartó norvég zenekar ezen az albumon a 60-as 70-es…..
Subba Botos tánc 2012.02.24 10:10:00
rúka 2012.02.24 17:59:14
@kovacsattis: Nem... a srác tényleg beteg ennek a videónak az elején magyarázza: www.youtube.com/watch?v=fpNs1HT9Da0

magyarul: néha-néha terhelheti a csípőjét, de ha sokáig csinálja, akkor teljesen begyullad a csípője és veszettül fáj. Tehát előnyösebb helyzetben van mint a csávó a fentebbi videóban, de rá van szorulva a mankóra.
Subba Új Alexander Marcus! 2011.11.03 13:56:00
Szerkesztőségünk nagy kedvence, a hihetetlen és teljesen megmagyarázhatatlan, német zenei jelenség legújabb remekműve. Pitschi-pitschi-popo! ..