Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KVélemény

13 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van egy férfi meg egy nő. Mindketten házasok, a férfi azt hiszi, boldogan, a nő tudja, hogy nem. Külön világban élnek, a férfi Brooklynban, a nő Long Islanden, egy kisvárosban, ahová a városi népek nyaranta járnak le vakációzni. A férfi tanárként dolgozik, de túl van egy…..
„Míg ők iPhone-ért állnak sorban, mások ételért.” Az elmúlt hetekben sok mindenki lájkolta és osztotta meg az irónikus képpárt, felhívva a figyelmet a súlyos szakadékra, ami a nyugati fogyasztói társadalom és a harmadik világ nélkülözői közt tátong. Vajon jobb hely…..
Publius Tízmillió Schmitt Pál 2012.04.03 12:10:00
Lemondott. De miért húzhatta ilyen sokáig, miért próbálta magyarázni a magyarázhatatlant, menteni a menthetetlent? Amit én látok magam körül, az az, hogy az emberek egy jelentős része csal, lop, hazudik valamilyen szinten. Ez megmutatkozhat abban, hogy bliccelnek a BKV-n, nem kérnek…..
Publius A kis Lomnici és az IMF 2012.02.02 11:51:00
A szerdán megjelent Helyi Témában találkoztam ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és egytemi oktató címlapon szereplő cikkével. Mindenképpen foglalkozni kell egy ilyen cikkel, hiszen elég sokan olvassák az ingyenes újságot. Már az írás címe is igen érdekes, mely szerint…..
KVélemény 2012.02.02 18:55:52
@notib: Ha rendesen elolvastad volna a bejegyzést, akkor megspórolhattad volna a komment nagy részét.

AZ IMF egy nemzetközi szervezet. Nem szövetségi bank, bár hogy ezalatt mire gondoltál, azt csak találgatni tudom. Még csak nem is a banki tevékenység a fő feladata, még ha egy laikus - mint te is - általában erről ismeri.

A nemzetközi szervezetek és képviselőik az ÁFA-t kivéve mentesek az adófizetés alól. Ha bármi olyan tevékenységet végeznének, ami túlmutat a tagországok által az alapokmányban meghatározott feladatokon, akkor azután kellene. De nem tesznek ilyet, mert csak annyi kompetenciájuk van, amennyit rájuk ruháznak.

Az pedig szép lenne, ha a tagországok pénzéből kisegített ország még az általa visszafizetett pénz kamatainak adóját is megkapná.

A feladataihoz pedig lekérhet adatokat, persze. Az ő adataihoz pedig bármely tagország hozzáférhet. Az adatok a feladatainak ellátásához kell, nem visszaéléshez. Ha nem tetszik, ki lehet lépni. Egyáltalán nem kötelező.

Amiben igazad van, az az, hogy nem törvény, hanem törvényerejű rendelet. A többit kicsit gondold át szerintem.
Publius Egy tüntetés tanulságai 2012.01.22 15:34:00
Számomra igen meglepő volt olvasni az index tudósítását, mely több tízezres vagy akár százezres tömegről számolt be a békemenet keretében. Őszintén szólva azt hittem, hogy kudarc lesz az egész, elmegy néhány száz ember, és ennyi. Ezzel a feltételezésemmel egyébként…..
KVélemény 2012.01.22 23:40:00
@Rockie: @szubjektiv: A mondat valóban T/1-ben íródott, tehét olyan mintha én gondolnám. de nem, próbáltam tipikus jellemzőket írni, amiket ellenzékiek aggattak rá a tüntetésre. az agyhalottak pl. egy dopeman által készített kép alá volt írva, azt hiszem fbon. szubjektivnek meg pluszpont az ATV és társaiért, kevesek szánnak időt arra, h megismerkedjenek a másik oldal médiumaival is.

És mondom még egyszer, mindenkinek! nem gondolom, h agyhalottak akik ott voltak.
KVélemény 2012.01.23 12:22:43
@bekaphattyuk: kb. a kommentek között a 10. helyen lehet számodra a válaszom, amit másoknak írtam.
Publius Miénk a választás 2012.01.08 12:32:00
Nap mint nap hallom az ismerőseimtől, vagy olvasom a blogokon kommentelőktől ugyanazokat a panaszokat, melyek két félmondattal foglalhatók össze: "miért mindig azt bántják, akinek egyébként sincs pénze" és "ekkora fizetésből nem lehet megélni". Ezek a…..
KVélemény 2012.01.08 17:01:02
@mendson: A legjobb példa az egykulcsos szja, ami 500 milliárdot szabadított fel. Elvileg ennyivel lett több az embereknél (h melyik rétegnél, az a mi szempontunkból most nem releváns), és ennyivel kevesebb a költségvetésben. Gondolták h ekkora pénz + a rárakódó multiplikátor hatás majd növeli a keresletet, így egyszerre nő a gazdaság és járnak jól az emberek. Ez tipikus nagyobb torta, vagyis gazdaságélénkítés a belső kereslet felhajtásával.
A másik nem ennyire egyértelmű a végtörlesztés. Ha vmilyen megtakarítás segítségével vki végtörleszt, akkor letudja a havonta keletkező törlesztőrészleteket, vagyis növelheti kiadásait. hasonló, de nyilván volumenében kisebb hatás, mint az előbbinél.

rejtve azt is érzem a kommentedben, h inkább megszorításokat látsz. tény, vannak, bár csak annyi amennyi nagyon muszáj. Az adósság csökkentéséhez azonban ennél jelentősen több kellene.
KVélemény 2012.01.08 17:04:57
@- duplagondol: Szerintem érdemes az életszínvonal különböző mutatóit nézni, mint a szelektív emlékezetből előkaparni számokat, hogy mikor hány embert rúgtak ki.

Egyébként Bokros pont az akkor élőktől vett el, h kevesebb teher legyen a gyerekeken, a jövőn. Mi vettünk el a gyerekektől azzal, hogy az elmúlt 10 évben folyamatosan növeltük az egyén és az állam szintjén is a hitelállomány nagyságát.
Publius Egyet hátra 2011.11.30 22:10:00
Ahogy Thomas Jefferson már leírta 200 évvel ezelőtt, egy integráció mindig halad valamelyik irányba: vagy a mélyülés, vagy a felbomlás felé. A folyamat közepén nehéz megállapítani, hogy melyik irányba megyünk: mindenki a saját vágyai szerint értelmezi a jeleket. A…..
KVélemény 2011.12.02 12:51:48
@Golovics József: én is így gondolom. lehet h nem lesz euró, de az csak egy csáp, az EU nem esik szét még attól. Ugyanolyan terület, mint a bolognai rendszer vagy schengen, még ha az egyik legmélyebb is.
Publius Fejjel a falnak 2011.11.25 14:52:00
Annak ellenére, hogy az IMF karjaiba menekültünk, leminősítettek minket. De nem is ez a lényeges és az elkeserítő, hanem a kormány válasza a helyzetre, mely szerint "mivel a Moody's értékelésének semmilyen valós alapja nincs, a magyar kormány nem tudja azt másképp…..
KVélemény 2011.11.25 21:20:38
@hamisnero: kerüljük ezt legközelebb légyszi. elmondta a véleményét, ha érdemben tudsz rá válaszolni okés, de így felesleges.
KVélemény 2011.11.29 10:27:56
@Golovics József: Megnéztem. Amit meg kell jegyezni, az az, hogy sajnos Csaba mind szereplés, mind szakértés tekintetében a leggyengébb láncszemnek tűnik.

Amiket mondtak, nem győztek meg, és lenne min vitatkozni. Ha vmelyik részt kiemelnéd, akkor szívesen megnézem még egyszer és mélyebben elgondolkozom rajta + elmondom a véleményem :)
Néhány hónapja eljutottam oda, hogy az ország hosszútávú jövője szempontjából legveszélyesebbnek nem Orbánt, hanem a jelenlegi ellenzéket látom, illetve mögötte a társadalmat. Nyilván ehhez hozzájárult a kormány is, aki intézkedéseiben és kommunikációjában ugyan minden…..
KVélemény 2011.11.12 19:23:03
@piefke: Az ellenzéki csoportosulások közé - amiről szól a cikk - valóban nem vettem be a HéH-t. Egyébként mondanivalód maradék részével teljesen egyetértek :)
KVélemény 2011.11.12 19:51:34
@Blogger Géza: Nem közvetlen beleszólásra (amit tényleg nem csorbítottak) gondolok, hanem áttételesre. A legjobb példa erre a Médiahatóság, melyben minden pártnak parlamenti helye arányában ült embere.

Szerintem van esély arra, hogy nem új, hanem a régi alkotmányt fogadják el. Most ez így hirtelen talán nagy hülyeségnek tűnik, de ehhez állnak a legközelebb a közös ellenséggel szemben, mely minden hatóságba, szervezetbe beültette az emberét adott esetben 9, de bőven több, mint 4 évre. Ha megegyeznek (ami tudom h nehéz), h mindenki kap vmit ,akkor összejöhet. Az aktuális kormánynak is jó lenne a megosztás, mert nem gáncsolná minden egyes lépését szisztematikusan főügyésztől kezdve költségvetési tanácsig mindenki.
KVélemény 2011.11.12 20:34:44
@Blogger Géza: Lehet vitatkozni h mekkora súlyúk volt úgy, de egy biztos: több. Egyébként nem gondolom jó megoldásnak, h a függetlenségét egy szervezetnek a pártok odaültetésével kell biztosítani, de a pártlogika ez.
  "Orbán Viktor már 2006-ban megmondta, hogy komoly bajok lehetnek a devizahitelezés hazai elburjánzásából, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezért az emberek a hibásak és nem a kormány. " hát hogyne, az emberek, nem a kormány, nem az ávós simor, nem a bankok…..
KVélemény 2011.11.01 17:47:30
Publius Honnan is indult a Fidesz? 2011.10.31 15:27:00
  Az alábbi, politikatörténeti szempontból igen érdekes felfestés a 3-as villamos vonalán, a Szállás utca nevezetű megállónál található. Mivel a két pártot igazán csak az első szabad választások előtt lehetett egy lapon említeni, ezért feltételezhetően abban az…..
KVélemény 2011.10.31 16:32:48
@Golovics József: :D látom megtaláltad a lényeget :P
A választások, a nemzeti ünnepek mindig jó ürügyként szolgálnak arra, hogy megnézzük, mi folyik a három nagy országos tévében. A tapasztalatok alapján az idei október 23-a is kiváló lehetőség volt az elemzésre.MTV: csak látszólag korrektAhogy azt már szinte el is várjuk, az…..
KVélemény 2011.10.25 10:37:04
@Donum: Mondd már meg, hogy mi közünk van ahhoz, hogy egy MAGÁNcégnél ki mit dolgozik? Továbbá azt is, hogy ebbe milyen kormányzati reform szólhatna bele?
„(…) never apologize, at least not for what liberals want you to apologize for." (Ann Coulter) Kissé bizonytalanul nevezlek így benneteket, mert kételkedem abban, liberálisok vagytok-e egyáltalán. Ráadásul ismerek is néhány liberálist, akikkel noha nem értek egyet…..
KVélemény 2011.10.24 13:56:08
@dobray: Az a baj, h a felsoroltaknak (Népszava meg ilyenek) nem sok közük van a liberalizmushoz. Erre példa egy jó és igaz észrevétel a postból: "Az államot rossznak és elnyomónak tartjátok, de elvárjátok, hogy az állam oldja meg a problémáitokat" - többek között ezért nem liberálisok.

Egyébként nagyon sok dolgot fel lehet hozni a magyarországi liberálisokkal szemben - mondom ezt liberálisként. A baj az, hogy a post nem ezekre (melyek töredéke megtalálható említés szintjén a bejegyzésben), hanem a fröcsögésre és a sérelmekre koncentrál. Kár, mert ha normális, objektív megközelítésű lenne, nagyon szívesen megosztanám, mert ezek a dolgok engem is zavarnak.
A blog rövid története alatt már kétszer is előjöttek a lengyelek, egyszer egy utazás tapasztalatairól merengve, egyszer pedig a jó öreg varsói gyors meghaladásáról elmélkedve. Most nem elmélet jön, hanem a legkeményebb politikai empíria, ami nem más, mint a választási…..
KVélemény 2011.10.10 23:02:29
@hehe64: a magyar parlamentben csak baloldali párt van...
 Vasárnap ezen a blogon és Török Gáborén is jelent meg írás az Orbán-jelenségről. Török írásának nagy része könnyen védhető és mélyen igaz. Amivel mégis vitatkoznánk, ez a rész, különösen az általunk kiemelt: "Ebben a felfogásban ugyanis a politikus nem…..
Egyre elkeserítőbb számomra, ahogy a magyar társadalom áll a pénzügyi, gazdasági kérdésekhez. A legrosszabb, hogy már nem csak a tömegek kiáltanak baloldali fordulatért, melynek keretében ostorozzák tetszés szerint a multikat, bankokat vagy csak azt, akinek több pénze van náluk…..
Köszönhetően a várakozásokat messze alulmúló 1,5%-os második negyedéves gazdasági növekedésnek és Mellár Tamás Magyar Nemzetben megjelent cikkének, ma mindenki  az egykulcsos adórendszer és az azt középpontba állító Matolcsy-féle gazdaságpolitika kudarcáról beszél.…..
Komoly sajtóvisszhangra talált, hogy Mellár Tamás közgazdász, a PTE egyetemi tanára a Magyar Nemzetben megjelent írásában élesen bírálta a kormány eddig követett gazdaságpolitikáját. A visszhang nyilván annak is köszönhető, hogy nem szokás a jobboldali sajtóban élesen…..
KVélemény 2011.08.29 19:11:26
@Lastres: Mi az h "indokolatlan"? Indokolatlan az ha 300 milliárdos vagyonom van? Indokolatlan az, h vasútasként németországban 3000 eurót keresnek? Indokolatlan az, hogy mi a Föld 80%ához képest sokkal jobban élünk mi itt Mo-on?

Szerintem egy objektív kritériuma van az indokolatlannak, még pedig ha az illegális. Ha vmi illegális, akkor arra le kell sújtani, ha nem, hagyni kell. Más objektív kritériumot tudsz mondani?
KVélemény 2011.08.29 21:15:16
@Lastres: te nem hiszel a piacban, én meg abban nem, h a munka közben elhullajtott izzadtságcseppek alapján kell fizetést adni, meg azalapján, h el tudja-e tartani a gyerekét. hozzáteszem eltudná, csak kicsit magasak az igények a mai magyar társadalomban. hitelből megtapasztaltuk a jót és most nehéz alábbadni.
KVélemény 2011.08.30 00:43:13
@Lastres: Én sem hiszek a piac tévedhetetlenségében.

"csak kicsit magasak az igények a mai magyar társadalomban." - nem, nem a gazdagokra gondoltam, hanem az átlagemberre. elkezdtük sulykolni h milyen szarul élünk, és már mindenki ebben a "boldog" hitben él. Ezzel kapcsolatban ha van időd, ajánlom ezt: publius.blog.hu/2011/08/04/a_semmirol_nem_teheto_elegedetlenek_orszaga, vagy a holnap reggeli írásomat.
Publius Ki marad szabadlábon? 2011.08.08 19:51:00
Szijjártó Péter szerint viselniük kell a következményeket azoknak az embereknek, akiknek a múltbeli döntései miatt jelentősen megnőtt Magyarország államadóssága. Őszintén szólva maga az ötlet nem elvetendő abból a szempontból, hogy valahogy véget kéne vetni az osztogatás…..
Mifelénk az elégedetlenkedés természetes velejárója az önsajnálat. Ezen egyikünk sem csodálkozik, hiszen jól tudjuk mindannyian, hogy mindig csak mi szívunk, mindig csak velünk babrálnak ki, és egyébként is, az egész ország szar. Éppen ezért ez már társadalmi elvárás,…..
KVélemény 2011.08.05 09:28:40
@annn.zilahi: Megtisztelő h szántál időt egy ilyen hosszú kommentre ;)

Igen, gyűjtöm a tipikus közhelyeket, önsajnálatra okot adó tényezőket, de közben egyrészt kikacsintok egy-egy mondattal, melyek egy másik lehetőséget villantanak fel, másrészt ezek a dolgok már magukban érzésem szerint nevetségesek, tehát nem kell még jobban az olvasó szájába rágni, h az egész írás egy nagy irónia.
Pontosan, a T/1 igazából T/3. egyrészt az irónia miatt kellett T/1ben beszélnem (sztem jobben kijön), másrészt pedig ezáltal magamat is minősítem, hiszen azok közé helyezkedem, akiket leszólok, és így jelzem, h messze nem vok én sem tökéletes, és ennek tudatában vok.
Igazad van, hogy a kritikus gondolkozás is fontos, de a cikk nem igazán erre megy ki, hanem valóban arra, hogy afrikábanéheznekjajderossz, és ezért örüljünk (leegyszerűsítve) h nekünk nem ez jutott. ugyanis én így gondolom. (ettól persze még elcsépelt, de nem jelenti azt h nem igaz)
Tisztában vok vele, h én is ebben a társadalomban élek, és én sem vok jobb, de ezt már a T/1 vs T/3nál leírtam :)
köszi mégegyszer :)
KVélemény 2011.08.05 18:51:53
@James Onedin (aka Zöld Ember): Örülök, hogy tetszett a bejegyzés, és köszönöm h megosztottad és kommentet is írtál!

Az első ponttal teljesen egyetértek :)
A másodikkal sajnos nem, amellett h teljesen megértem az érvelésed, sőt, valóban lehetne az erősebb összetartozás-tudat pozitív hatással a társadalomra. A magyarságtudat számomra is egyet jelent a nacionalizmussal, viszont én korom miatt sem a kádári rendszerből örököltem ezt. Ahogy én látom, a nacionalizmus inkább elválaszt, mint összeköt, ami nem hasznos a globalizált, interdependenciákra épülő világban. És ebből a szempontból az egészségesnek tartott magyarságtudat sem más, mert egy közösség önmeghatározása általában a másoktól való elkülönülést, a mi-ti ellentétet is magában hordozza
A választási rendszert megváltoztatni nem ördögtől való, akinek erre lehetősége van, gyakran meg is teszi. A választási rendszer módosítása során a vélt vagy valós politikai önérdek alapján eljárni egyáltalán nem szokatlan, megtörtént már a nagyvilágban Franciaországtól…..