Regisztráció Blogot indítok
Adatok
metalheart

14 bejegyzést írt és 285 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már megint előkerült egy olyan alkotás, ami a keresztyén világban jelent meg és sérti a muszlimok vallási érzékenységét. Még emlékezhetünk a dániai esetre, amikor Mohamed prófétáról jelentek meg gúnyos karikatúrák. A muszlim világban az is viharos felháborodáshoz vezetett.…..
Fogalmunk sincs, pontosan mi történt ma reggel a Budai rakparton, amikor Varga Endre kerékpárjával át akart kelni egy kereszteződésnél. Az eddig mintegy hatezer Facebook-felhasználó által megosztott üzenetében ugyanis azt írja, egy szürke Suzuki Swift, melynek rendszáma 666-ra…..
A jobboldali újságírók nagyon döntő többsége undorral és megvetéssel gondol a nácikra, primitívnek tartja a homoszexuálisok lebuzizását, és nem véli úgy, hogy „a cigányokkal lehetetlen együtt élni”. Az elmúlt hetek makacs tendenciája, hogy az ún. jobboldali sajtót az…..
Könnyen lehet, hogy a mai posztért kapok majd hideget-meleget, de mégis kiteszem Judit levelét, mert azt gondolom, a blog olvasói és hozzászólói (vagyis Ti) számtalanszor bebizonyítottátok már, hogy igazi közösségként működtök. Márpedig itt most egy fiatal lány kér tanácsot,…..
Kedvenc hírportálomról, blogomról van szó, ahol kötetlen stílusban, őszintén írhatott mindig a fiatal nemzeti konzervatív/jobboldali szerzőgárda. Vannak radiálisabbak, vannak nemzeti keresztények, nemzeti liberálisok, vannak univerzális fideszesek. Fenntartva, hogy véleményem…..
  Járdán parkolni csúnya dolog. Ennél már csak az csúnyább, ha ezt betontömbökkel nyomatékosítják. Most épp az 56-osok terén, ahonnan Lesley, a 8ker bloggere küldött egy felháborodott hangú jelentést és néhány fotót.   Ritkán járok erre, mert nem a 8kerhez tartozik,…..
metalheart 2012.06.14 13:18:06
@Lesley: rakd be az ikreket egy autóba, aztán menjetek vidékre sétálni ebből a lerohadt városból.
A minapi médiaszenzáció szerint Németország, illetve az észak-európai centrum vezetése alatt hamarosan megszülethet az Európai Egyesült Államok. E sorsdöntő hetekben talán nem lesz teljesen érdektelen, ha megfelelek azokra a kritikákra, melyeket a közelmúltban kaptam, s amelyek…..
Megvan a fejünkben a kép, hogy milyen volt a fiatal Axl Rose? Hát Elton John a hetvenes években? Vagy éppen Bowie? Na és Mick Jagger? Ma már nem kell ahhoz öregedő rockernek lenni, hogy tudjuk, milyenek voltak az említett (és más) zenészek fiatalon, mégis, amikor egymás mellett…..
Pénzkérdés A nagy BKV teszt 2012.03.11 22:54:00
Annyiféle ötlet felmerült kik és hogyan segítsék kimenteni a BKV-t az ismételt eladósodás karmai közül, hogy bennünk is megfogalmazódott egy javaslat a bevételi oldal átvilágítására. A terv nagyon egyszerű - egy hét, amikor mindenki csak díjfizetéssel használhatja a BKV…..
Korábbi posztjaink a témában: 1. Öt trollhárító a külhoni szavazók védelmében 2. A zEmberek véleménye a 6árontúliak szavazójogáról 3. Orbán Viktor csak egy politikus A határon túliak választójogáról A határon túli magyarok választójogáról racionális vitát…..
Idén elmarad a Metalfest Open Air Festival budapesti rendezvénye; a szervezők tájékoztatása szerint a kemény zenék fesztiválját a gazdasági helyzet, a hazai közönség korlátozott anyagi lehetőségei és a kedvezőtlen adózási körülmények miatt nem tudják megrendezni 2012 nyarán…..
metalheart 2012.01.06 14:31:46
metalheart 2012.01.06 14:34:00
Két nappal ezelőtt nyilvánosságra került információk szerint az ügyészség Gyurcsány Ferenc és több egyelőre meg nem nevezett rendőri és politikai vezető ellen folytat nyomozást terrorcselekmények gyanújával. A sajtóinformációk szerint a nyomozás alapját az adja, hogy a 2006…..
Tiszta Beszéd Orbán futása 2011.10.19 19:26:00
 Az Orbán Viktorban folytonosan a Patás Ördög eljövetelét vizionáló önmagát a demokratikus középnek, függetlennek és sok más képtelenségnek nevező megélhetési rettegők csoportja napok óta rugózik azon, hogy a Fidesz megfutamodott a "Facebook-hippik" tüntetésétől október…..
  Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
Szerencsére nincs egységesítve a Közterület-felügyelet és a rendőrség semmilyen rendszere, így egy tilosban parkolást két helyről is díjazhatnak: Tisztelt Homár, olyasmi esett meg velem ami mindenképp az Önök oldalára kívánkozik, a hatósági lehúzás esete, avagy hogyan…..
metalheart 2011.08.29 15:52:27
@athosga: a posztoló nem fizetett szó nélkül, írt a Felügyeletnek. Ahogy fentebb írtam, amiatt kerülhetett a rendőrségre az ügy. (saját magát nem vizsgálhatja felül a felügy.)
Sándor lányának gépét a Generali vitte szervizbe, azóta a számítógépről ellentmondásos hírek érkeznek, visszaadni azonban nem akarják a tulajnak a hibás kütyüt. Naiv ügyfél a biztosító hosszúra nyúló kezét sejti a dologban.Két hónappal ezelőtt lányom számítógépe…..
Nem túl rózsás a helyzet Pomázon az újonnan épített bérlakások terén - három év alatt sem készültek el a lakások teljesen, ami pedig megvan, esik szét. Plusz az építő cég nem szereti fizetni a villanyt meg a gázt, így huszonnégy lakás maradt meleg víz nélkül. Bővebben…..
Naiv várlakó úgy gondolta, hogy a fülledt éjszakában majd biztos szellősre korlátozzák a Budavári Sörfesztiválra beengedett vendégek számát. Nem ez történt. Egy óra után feladták az izzadt embertömegben szörfölést a pultokig, aztán viccből megpróbálták visszaszerezni a…..
metalheart 2011.08.26 14:17:59
@crash: nem tudom az egészet beidézni, mert az egésznek nagyképű stílusa van,

de pár részletet kiemelek:
Event van
de tegyünk egy próbát.
Ez úgy sok volt az élményből,
mivel dolgunk végezetlenül távozunk,
Persze megemlítettem
Feleségem is hangot adott
metalheart 2011.08.26 14:19:32
@csillagház: mi a fasz köze van az írástudók mesterének ehhez?
metalheart 2011.08.26 14:47:25
@A Galaxis Elnöke: gyere repüljünk hajóra, aztán hányásig igyunk!
Sweden Rock Cruise www.swedenrockcruise.com/index.cfm?pg=10
Nyilván nem arra lett kitalálva az E.on mérőállásbejelentője, hogy 0-át jelentsenek le, de azért ilyet hibával visszadobni, legalábbis furcsa:Az eon-nál lassan fél éve nem tudom lejelenteni semmilyen automatikus (és ingyenes) módon a 0-ás mérőállást. Minden alkalommal, mikor…..
Naiv ügyfél örülhetne, hogy vannak még rendes helyek, ahol megfogják helyette a legyeket. Milyen jók lesznek majd, ha elfogynak a patkányok!Mellékeltem egy képet a reggelimről - tizedmilliméteren múlt, hogy a lény (teteme) megmenekült. A perecet egy Reál üzletben vettem: nem…..
Andráséknak sikerült elcsípniük a nyár egyik utolsó legmelegebb napját, amit nyilván a strandtolvajok sem hagytak ki. A Palatinusban egy sor öltözőszekrényt kipucoltak tegnap, de egyéb helyeken sem tétlenkedtek. A ruhák és az iratok végül meglettek, de a strand személyzete…..
Az alábbi "törvényjavaslat" a minap érkezett a Zugügyvéd postaládájába, mintegy a jelenlegi jogalkotási módi karikatúrájaként. 2015. évi I. törvény 1. § A Btk. a következő alcímmel és 139/B. §-szal egészül…..
metalheart 2011.08.25 13:46:51
@midnight coder: a pontos tényállás: a befizetésemből 20 %-nyi infláció feletti hozamot csinált a tőzsdéző. s ezt ellopta egy párt.
Attila rutinos Malév-ügyfél, tudja, hogy mindig többször kell csekkolni a járat indulást, ha azzal a géppel akar menni, amivel előre eltervezte. Nem is szopathatja olyan könnyedén a légitársaság, bosszankodhat viszont eleget a "csúsztassuk a járatot, vagy inkább mégse?"…..
metalheart 2011.08.25 13:12:53