Regisztráció Blogot indítok
Adatok
geri

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindjárt az Idependent kezdte a hét végét egy bréking vészharangkongatással: kritikusan kevés a sperma Angliában. Jó, mondjuk a britek szerint Bush veszélyesebb mint az észak-koreai kedves vezér. A két hír pedig lazán összefügg...het. Majd a Sun holnap megírja, így van-e. Ahhoz…..
Emlékszünk még mikor a számológépes karórákért imádtuk a technológiai boomot? Egyáltalán, emlékszünk még arra, mikor karórát hordtunk? Elhagyása nagyrészt egybeesik az első hipermodern Ericsson-mobilunk megvásárlásával. Valami Swatch volt. Naná. Nevetséges az egész: a…..
Már a második utcai zavargássorozat van Budapesten, amiről a magyar bloggerek egyáltalán nemigen számolnak be. Persze vannak, akik megírják véleményüket arról, amit a tévében láttak, hírszájtokon olvastak. Hogy ez nincs így jól, mert ez meg az. De olyat, hogy valaki a…..
geri 2006.10.24 13:08:08
Az első benyomás, hogy New York akár Európában is lehetne. Ugyanakkor valahogy magasabb az ember szabadságérzete itt. Szabadabban öltözködnek, viselkednek a New York-iak, és tényleg minden pillanatban érezni a New York minute-et. Második megállapítás: a New York-iak éjjel nappal…..
Régóta terveztük, hogy lesz valami rendszeres linkajánló ezen a blogon. Mi lenne ha vendégblogger (is) ajánlgatna? Orosz Petivel is beszélgettünk erről. És arra jutottunk, hogy mi sem természetesebb, mint hogy a heti 3 linkajánlót haikukkal díszítsük fel. (A 3-as szám…..
geri 2006.09.15 13:49:06
A múltkor felvetett problémánk sokkal fontosabb, mint azt elsőre gondoltuk. A halott linkek nem csak az egyszeri netező, linkelő életét keserítik meg, hanem például a tudósokét is. Szép számmal készültek olyan tanulmányok, melyek azt firtatják, hogy szabad-e egyáltalán…..
Vajon mi volt az első dolgunk azután, hogy elfoglaltuk vadonatúj őrhelyünket a határvidéken? Meglocsoltuk a virágokat? Nagyság szerint sorba állítottuk a könyveket? Szortíroztuk a ceruzákat? Nem. Újságíróink szétszéledtek, hogy Jack Londont idéző bátorsággal felfedezzék a…..