Adatok
Jool McMon Tom
3 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Tegnap két edzésre készültem: kettlebell és úszás... A reggeli kettlebell-t elaludtam, az úszás nagyon jó volt.Vasárnap lemértem maga 141 kg vagyok... Innen szép nyerni... :(Kajából a héten napközben undereating van: tegnap egy marék kesudió, vacsorára overeating grillezett…..
Ma nem tornászom/tam. Reggel nem értem oda edzésre. 4 hete nem érek oda.Tényleg munka volt. Sok munka. Gáz munka.Nem baj... Szerdától szabadság...Az evést viszont azt hiszem bírtam:Reggeli: 5 dl gyümölcslé+rozsos kicsi bagett+sonka+salátaEbéd: Tócsis csirke, 2 szelet grillezett…..
Kövér vagyok, voltam, mindig...Akartam fogyni, mindig.Eldöntöm, hogy változtatok mindig...Belebuktam mindig...Eddig!Ez így nem mehet tovább...Fél év után újra hízni kezdtem...Nem mozgok...Eszem... mindig... mindent...Változtatok!MOST!I wanna be the biggest…..
Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e a tapasztalataimat ezzel kapcsolatban, most úgy döntöttem megteszem. Okulásként annak, aki olvassa! Talán az elmúlt évek során már sikerült tárgyilagosan, érzelmektől mentesen letisztázni a történteket, ha meg mégsem, akkor elnézést kérek, de…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Véletlenül olvastam a blog-ot, főleg véletlenül lapoztam vissza eddig, de a címet olvasva magamra vettem a cikket. Elolvastam.
Feleségemmel 2001-ben házasodtunk össze. Az első pillanattól kezdve próbálkoztunk, hogy gyerekünk legyen.
Sok próbálkozás után 2002 végén jutottunk el a fent említett Központba.
7. azaz hetedik beültetés után 2007-ben született meg kisfiunk. Előtte (karácsonykor 2005-ben) december 23-án feleségem ikerterhessége szakadt meg, méhen kívüli terhességgel.
Nem a Tanár Úr volt a doktorunk, de látszólag mogorva stílusa ellenére futotta tőle mindig jó szóra.
Orvosunk, Tanár Úr helyettese, az egyik legfantasztikusabb ember akivel találkoztunk. Hihetetlen precizításról, hidegvérről, szakértelemről és mégis rengeteg empátiáról tett tanúbizonyságot.
6-szor ültünk ott előtte és 6-szor ismételte meg, hogy talán… talán legközelebb, ne adjuk fel!
Hetedszer, emlékszem bementünk, komor arccal ült asztalánál, mint egy ítélethirdetésen és így szólt: "Mindig azt mondom…" - és itt elmosolyodott - "egyszer mindenkire kisüt a Nap!" Életem egyik legszebb pillanata volt.
Azóta megszültetett kislányom is (4 hónapos). Érte az egész terhesség alatt nagyon sokat aggódtunk. Jó szóval, tanáccsal mindig mögöttünk volt az Adjunktus Úr.
És nem csak ő… Bármi problémánk volt, a Központ minden dolgozója mindig segített. Persze mindenki más, mindenki másmilyen ember…
Mindenkinek más tapasztalatai vannak… Azt hiszem ránk sem mondhatja senki, hogy a pálya széléről dumálunk…
És végül semmiképen nem nevezném a lombikébi programot parsztvakításnak, nekem az életem értelmét adta...