Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Greg_

1 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Önleleplező cikk következik, melyben a német Johannes Bohannon beavat bennünket, hogyan lehet tudományos alapokon felforgatni a világsajtót azzal, hogy azt állítja: Fogyj le úgy, hogy közben csokoládét eszel! A tudományos értekezés nem mást állított, mint hogy 10%-kal gyorsabban…..
A dohányzásról való leszokást segítő eszközök között a legtöbb vitát talán az elektromos cigaretta váltotta ki.  2006-os felbukkanása óta pro és kontra sok minden elhangzott ezzel  kapcsolatban, de inkább csak abban egyeznek meg a szakértők, hogy foglalkozni kell vele, mert egyre többen tartják a…..
Valahol a sírás, hisztérikus kacagás, kétségbeesés és bölcs elengedés határán ragadok klaviatúrát. Tegnap délután itthon a család, pocakban 7 hónapos bébi, aki édesanyja elcseszett szervezetének köszönhetően végigküzdötte az elmúlt 7 hónapot és még két-három hónap…..
     Jogi képviselőnk kicsit szaporábban veszi a levegőt a szükségesnél, ezért a posztban a szokásosnál gyakrabban fog feltűnni a böbe kifejezés. A böbe az egy olyan nő, aki pénzért tesz szolgálatokat férfiaknak, és érdekes ruhákban szokott járni az utcán.…..
A oldal Vasárnap este koncertezett Budapesten a Buena Vista Social Clubnak csúfolt valami. (A koncertről majd a B oldalon bővebben.) Ez a kis szösz a koncert előtti felvezetésről, pontosabban a szponzorok és támogatók felsorolásáról szól. Mint minden hazai…..
Subba Legalja: Blikk 2011.06.01 13:33:21
A saját szememmel láttam, ahogy a férje, Rékasi Károly behozta a pszichiátriára. Nem volt túl jó bőrben a színésznő, de azonnal felismertem, mert nagyon szeretem őt – mondta olvasó-riporterünk, akinek az információért cserébe természetesen jár a tízezer forint.…..
A hétfői aláírással nem csak az alkotmány elfogadásának folyamata, hanem az ellenzéki stratégia egy fontos szakasza is lezárult. Itt a blogban is többször téma volt a két baloldali párt távolmaradása, illetve a Jobbik részvétele, ugyanakkor teljes ellenállása a vita során. Ha…..
Múlt héten írtam itt az Egy nap a városban blogon arról, hogy a Budapest-Prága-harcban bizony vesztésre állunk, de megígértem azt is, hogy rövidesen beszámolok a kilábalás esélyéről. Arról az útról, amin végigjárva lehetőségünk nyílik arra, hogy Budapest a régió…..
Megdöbbentett a Budapesti Közterület fenntartó Vállalat szóvivőjének Inforádióban tett nyilatkozata: Nem hozza nyilvánosságra a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., hogy a város melyik részén mikor tart lomtalanítást: erről célzottan az adott körzetben lakókat, illetve a…..
Vastagbőr Benyújtották 2011.03.14 13:01:00
Ahogy megígérték, a FIDESZ-KDNP alkotmányjavaslatát ma Lázár János és Harrach Péter beterjesztették az Országgyűlés elé. Március 22-én kezdődhet róla az általános vita, és április 18-án lehet a zárószavazása.(fotó:fidesz.hu) Lázár azt mondta, remélik, hogy "a…..
Greg_ 2011.03.14 21:08:36
@Geza: Aztakurva. Szerinted ezt hányan vették észre? Neked ordas nagy kula, de szerintem 1., talán ha néhány tucat embernek szemet szúr (lehet majd vitázni jól az anyák szavazati jogain, aztán majd látványos fogszívások közepette lemondanak róla), 2., hány embert ösztökél ez bármilyen cselekvésre? Itt van előttünk az a néhány nap, amikor a fidesz bebetonozza magát a hatalomba. Nem hiszem el... komolyan, erre nincsenek szavak.
ProgBlog Értéktelen évek 2011.02.08 08:37:00
 Tisztelt Miniszterelnök úr! Túlzás lenne azt állítanom, hogy életem jobbra fordulásának bejelentését vártam az Ön tegnapi beszédétől, de arra nem gondoltam, hogy épp azokban az órákban, amikor Ön nyomja a sódert a semmiről, kapom éppen kézhez az új…..
Greg_ 2011.02.10 01:35:47
@Callidus: ez az. pontosan. s ez teszi a mostani kormanyt teljesen egyenlove az elozovel: nincsenek erkolcsok. Lehet hazudni. A populista demagogia viszont - sajnos - a demokracia velejaroja.
Amiben viszont nagyot leptunk elore az elmult nehany evben szerintem, az a kovetkezmeny-nelkuliseg felszamolasara tett kiserletek. Egyre tobb minden derul ki, egyre tobb bunti van melle. Nehol mar at is estunk a lo masik oldalara (magancegek allami iranyitas ala vetele), de alapvetoen a sok szar mellett ez az irany jo.

@Dr.Evet: Nagyon szar ez a dilemma. Gimis osztalyombol heten lettek orvosok, oten kulfoldon vannak. Nem jokedvukbol, hanem mert magukra, a csaladjukra gondoltak. S faj a szivuk az orszagert. Megertem.
Nagyon sok ballaszt van a kozigazgatasban, az oktatasban es az egeszsegugyben is. Senki nem beszel arrol, hogy keves orszag van, ahol annyi fizetett szabadsag jar, mint nalunk. Ugyanigy nagyon keves hely van, ahol ket evig jar GYES. Ezek csak apro peldak. Egy szegeny orszag ne akarjon joleti allam lenni. A nagy kerdes, hogy a Fidesz fel fogja-e szamolni a kivaltsagokat, lesz-e hozza batorsaga, illetve szakertelme, hogy durvan piacositson, reszben fizetosse, s ez altal hatekonyabba, olcsobba tegyen, s igy rakja rendbe a koltsegvetest. Amit eddig lattam, az alapjan a nemre fogadnek.
Szerintem te arra a kerdesre keresed a valaszt, hogy szamithatsz-e az allamra abban, hogy ezeket hamar megoldja, hogy ez altal jobb megelhetest biztositson neked. Dontsd el.
Tenyleg lenyegesen kevesebb stresszel jar, ha nem az alapveto megelhetesen kell tornod a fejed a szabadidodben, hanem mondjuk valami szakmai probleman, vagy a csaladod dolgain. Ezt mashol megengedheted magadnak, otthon sajnos most nem. Magyarorszag szegeny orszag. Sajnos.
A múlt hét végén olvastam a Kreatívon egy cikket, amit Juhász Péter Tibor, a P&G integrált kommunikációs vezetője írt, a címe: Egy Facebook-like nem ér semmit.Látványos és provokáló cím, első felindultságomban mégsem mertem rá válaszolni. Kellett pár nap, hogy magamba…..
Greg_ 2011.01.18 07:54:59
Ejj, Konrád, de beletrafáltál. Nekem is nagyon szúrta a szemem ez a kijelentés...
A Facebook Like igazából egy permission. Nem más. Nem azt jelenti, hogy én imádom ezt a brandet és élek-halok-rajongok érte.
Azt jelenti, hogy figyelj, Brand, kíváncsi vagyok rád, beszélhetsz hozzám.
Igen, olyan, mint egy e-mail cím, de abból is az opt-in fajta. És igen, a párhuzam máshol is meghúzható: ha e-mail címet kérek az árengedményért / nyereménylehetőségért cserébe, az (valószínűleg) nem ér annyit, mintha valaki mondjuk egy reklámon keresztül érkezve az oldalon feliratkozik. Ez utóbbi meg (valószínűleg) nem ér annyit, mint az, aki odajött az oldalra önnön indíttatásából (mert szereti a brandet) és megadta a címét.
A Like-kal ugyanígy van. Akit 'kényszerítünk' az kevesebbet ér, mint ha 'kényszerítettük'.
Mondok még hasonlóságot. Tudjuk mi az eredménye, ha az emberek őket nem érdeklő hírleveleket kapnak? Ja, spam folder. Mi történik, ha sokan teszik oda a hírlevelet? Nem tudunk tovább kommunikálni eredményesen. Facebook pont ugyanez.
Valaki említette, hogy a FB része lett az infrastruktúrának. Igen, éppen ezért kötelező. Ugyanúgy, mint a search. Mert egy fontos touchpoint a célcsoportunk vásárlási folyamatában. És igen, igazad van Konrád abban, hogy nem Facebook. De mondjuk leginkább igen. A Facebook annyira A közösségi média, mint amennyire a Google A kereső...
Szóval örülhet az a márka, amelyiknek minden kampánya sikeres a közösségi médiában, de ha ez nincs így, akkor viszont marad a Like-ok "megvásárlása". Ami attól még ugyanúgy "opt-in", mert ha az embert nem érdekli, akkor nem kattint, nem Like-ol. Ha viszont igen, akkor a közösségi médiáson a szem, hogy "eladja" a terméket. Persze, nem úgy, mint a boltban. Bocs a hosszú kommentért vidéki srác vagyok, ritkán járok erre. :-)
Greg_ 2011.01.18 09:52:28
@bülbül: Tényleg, nem is mondtam, de van egy ilyen nevű kollégám. Úgy hívják, Senay Bülbül. :-)
ON: Szerintem nem a hangzatos címadással volt a gond. Hanem azzal, hogy nagyon szomorú egy ilyen fals, szakmailag megalapozatlan és alapvető hozzánemértésről tanúbizonyságot adó véleményt olvasni egy ilyen méretű holding egyik vezetőjétől...
Mit tesz száz év egy országgal? Közel egy évszázada az Oszmán Birodalom romjain Törökországot találóan nevezték a kontinens beteg emberének, ám ma ez már igen elgondolkodtató az ország gazdasági és politikai erejét elnézve. Mialatt az eurozóna és az Európai Unió…..
Kumin szerint B125 - aláírom 2011.01.08 23:04:00
Bemelegítésnek egy kevésbé zaftos, ám szívemnek igen kedves ügy.Szívesen tettem volna már múlt időbe a címet, úgy mégis ütősebb lett volna, de pénteken későn kaptam észbe, és a legközelebbi motoros bolt, ahol volt aláíróív a B125 kampánytérképe alapján, a téli szezonra…..
Greg_ 2011.01.10 19:02:33
világevő Indulás Isztambulba! 2010.12.19 21:21:00
 Hétfőn hajnalban kicsit magam mögött hagyom az itteni fagyokat és a közepes török büfék világát és egy kicsit körülnézek Isztambulban, ahol már sok-sok éve nem jártam sajnos, pedig mindig is lenyűgözött a fantasztikus ottani gasztrokultúra. Az utcai koszt legalább olyan…..
Greg_ 2010.12.20 08:08:00
Ez az az étterem, amitől ledobja az agyad az ékszíjat: www.ciya.com.tr/
Két étterem van egymással szemben (ugyanaz a tulaj), ne a kebabosba menj. 5 perc sétára van a kikötőtől Kadiköyben.
Greg_ 2010.12.20 14:44:43
@világevő: Ha szükséged van helyi segítségre, keress nyugodtan. :-)
Múlt héten írtam arról, hogy a Kiskörút széttúrásának konkrét oka van: nemcsak azért bontották fel az aszfaltot, mert volt néhány felesleges munkagép-kapacitás, vagy mert feladatot kellett adni a válság idején tétlenségre ítélt építőipari dolgozóknak, nem: egy…..
 Augusztus 20. nem csupán az államalapítás ünnepe és az ország egységességének szimbólum. Darányi Ignác óta az új kenyér ünnepe is! Azt, hogy az ősi állami ünnephez miért lett utólag ”hozzácsatolva” az új kenyér megünneplése, már politikai kérdés. Az…..
Greg_ 2010.08.21 15:07:55
Onlinemarketing blog Harakiwiw 2010.05.26 23:24:00
 Vajon meddig fokozható még idehaza a Facebook őrület? Kicsit olyan érzésem van, mint amikor megérkezik a sztárművész a provinciába, és mindenki mindent félretesz, hogy menjen, és ünnepelje az ittlétét. Nem számít senki és semmi, még a helyi hatalmasságok is félreteszik a…..