Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Garbai Sándor

0 bejegyzést írt és 242 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A köztársasági elnök 11 percnyi hazudozás, szülei emlékének meggyalázása, majd saját teljesítményének felmagasztalása után váratlanul lemondott tisztségéről a parlament plenáris ülésén. Schmitt Pál nemcsak megismételte mindazt, amit az elmúlt napokban nyilatkozott, de rá…..
Garbai Sándor 2012.04.02 14:14:52
@Libsibibsi: Wittner Mariska néni is így maradt életben?
Régebben nekem is összegyűlt néhány büntetésem, ami abszolút vitatható lett volna. Mégsem vállaltam a hosszú pereskedést, hiszen már akkor is tudni lehetett, a bíróságok minden bizonyíték nélkül simán a parkolási társulások javára döntöttek, az autós pedig az eredetihez…..
Környezetvédő létemre kifejezetten megkedveltem a plázákat. Tetszenek bennük a jó könyvesboltok, az időjárástól függetlenül, kényelmesen, gyalogosan bejárható terek, a különleges kávézók és a kényelmes mozik. Különösen azokat kedvelem persze, amelyeknek jó a…..
Egy I. kerületi lakos küldött tegnap felháborodott levelet, mert az önkormányzat újabb bőrt szeretne róla és sok másik helyiről lehúzni, természetesen az autótulajdonosokról. Mert ugye régi recept, hogy az autó luxus, akinek autója van, az gazdag ember, úgyhogy annak a zsebében…..
Garbai Sándor 2011.12.06 14:27:54
@tilcsakbea: Bizony, fizessenek!
Garbai Sándor 2011.12.06 14:32:38
@Asztalos Gábor 2: Csak addig támogatják az emberek a fizetős parkolást, amíg nem érinti őket, vagy mert nincs autójuk, vagy mert ilyen vagy olyan indokkal, jogcímmel mentességet élveznek (pl. lakossági engedély, rokikártya).

De amikor kiesnek a pixisből, egyből elkezdenek hisztizni.

Félreértések elkerülése végett, én alapból ellenzem a fizetős parkolást, de ha már van, akkor ne legyen kivétel.
Azt már jó régen megírtuk, hogy költségtakarékossági okokból megszüntette a Reggelit az RTL Klub, de azt még nem, hogy a műsorfolyamból túlélt Csak Csajok megújult.Ma reggeltől már csak a főműsoridőre koncentrál az RTL Klub, a Reggeli helyett autós- és bulvármagazinok…..
Az alábbi kérdés egy konkrét jogi problémát vet fel, Zugügyvéd szerint az ilyen szerződés kötelezi a tulajdonosokat is, jogutódként.Tisztelt Zugügyvéd!  Egy ingatlant tervezünk bérbe venni, amelyre a szerződést az ingatlanban tulajdonrésszel nem, csak holtig tartó…..
Garbai Sándor 2011.11.03 09:06:16
@load error: Erről van szó.

Szerződés kik között született? Haszonélvező és bérlő. Haszonélvező meghal. Jön utána újabb haszonélvező? Nem. Akkor ennyi.

Ha a tulaj és a bérlő között jön léátre szerződés, és a tulaj meghal, utána jön egy újabb tulaj. A szerződő felek között ilyen értelemben nem történt változás: tulaj és bérlő.
Garbai Sándor 2011.11.03 15:22:41
@igazságos: "A haszonélvező általában idős ember, aki azt a házat vette, építette, de az unokák öröklik."

Ha ő vette vagy építette, hogyan lett haszonélvező? Miért nem ő lett a tulajdonos?

"A haszonélvező saját munkájából vette a házat, amire az unokák ácsingóznak, és várják az öreg halálát."

A vevőt a vétel után tulajdonosnak hívják, és nem haszonélvezőenk.

"Na ez gusztustalan, idáig jutott a társadalom, az öregek minél előbb haljanak ki, a fiatalok meg beleüljenek a készbe."

Az öreg mibe ült bele? Ha haszonélvező, akkor ő is csak a készbe ült bele annak idején. Nem vett és nem épített semmit.

"Én is tulajdonos lennék, de nem várom a nagyanyám halálát csöpögő nyállal."

Nagymama hogyan lett haszonélvező?

"A bérlőnek meg tökmindegy, majd keres másik kecót, nem vette meg a lakást, akkor meg mi a fenének kapálózik, hogy ott akar lakni száz évig, meg be van ijedve, hogy majd kitehetik."

Ha a haszonélvező ki tudja adni a lakást, ami nem is az övé, az azt jelenti, hogy van hol laknia, nincs is szüksége a haszonélvezet tárgyára, bár az ingyen jött lóvét élvezi. Az ilyen valóban jobban teszi, ha megdöglik.

"Ha a rosszindulat és az egymással való kibaszás esete áll fenn, akkor mindegyik szereplő megérdemli, amit kap."

Látom nem vagy érintett a témában.
A P+R parkolók létesítésére mindenki a budapesti közlekedés javításának eszközeként tekint. Ezt az első hallásra evidens alapvetést szeretném megkérdőjelezni költségbecslésemmel és következtetéseimmel. Egy P+R parkolót mindenki értékes budapesti közlekedési…..
Garbai Sándor 2011.10.26 12:48:21
@Adrian Mole: Engem nem érdekel, hogy más hogyan szervezi az életét, engem az érdekel, ha az enyémet akarják helyettem megszervezni.

Ha akar, járjon biciklivel, de ha akar, járhat ugródeszkával is, de ettől még nekem ne legyen kötelező hasonló módon közlekednem.
Garbai Sándor 2011.10.26 12:53:38
@Cook kapitány: Ezért gagyi a cikk: hülyeséget vesz alapul, majd arra építi fel a világát.

Olyan, mintha azt írnám: minden ember három- vagy négylábú, így minden kétlábú ember szégyenlős, gátlásos, testi fogyatékosságát nadrággal takarja el.
autózz! Biztos Pumukli volt 2011.10.20 07:47:00
Legalábbis hasonló csínytevésre utal a jelenség, amit Bbt írt le nekünk, vagyis rejtélyes módon a mikuláscsomagok nem oda kerülnek, ahova szánták eredetileg. Múltkor éppen arról volt szó, hogy a címzett nem biztos, hogy megkapja a csomagot, így csak utólag postai úton értesül…..
Szerettek olvasni? Most megtehetitek. Egy Jéggyár utcai lakó egy jó hosszú levelet küldött nekünk, amit a 13. kerület polgármesterének írt. Úgy vélem érdemes elolvasni, mert hangulatos kis írás.Dr. Tóth József polgármester részéreTisztelt Polgármester Úr!Mielőtt a…..
Garbai Sándor 2011.10.18 12:53:07
@vuk_: Az adott helyet ismerve bátran állíthatom: elég sok utcában, sőt, a legtöbben értelmetlenül tették ki a táblát. A Jász utca speciel pont ilyen.

De hasonlóan bölcs döntés volt a Göncöl utca fizetőssé tétele, vagy a Reitter Ferenc utca egy részének parkolórásítása...
Garbai Sándor 2011.10.18 12:56:51
@xaba99: Nem, csupán olyan utcákra is rá kell kanyarodni hazafelé menet, vagy onnan távozóban, amire korábban nem kellett. Annak az utcának a forgalma így növekszik.

A saját utcája forgalma is nőhet, mert ha a saroktól tíz méterre lakik, de az utca másik végéből mehet csak haza, akkor nem tíz méteren fogja használni az utcát, hanem tíz métert leszámítva az utca egész hosszában fog rodeózni.
A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről szóló törvényjavaslat oly módon gyorsítaná fel a bírói kinevezéseket, hogy nem várná el a pályázat benyújtásakor a pályázóktól a bírói feladat ellátásához…..
Garbai Sándor 2011.10.06 08:15:01
@stikasz_1:

"A rutinos "vén rókák" a kádárista hatvanas-hetvenes években tanulták a szakmát, nyilván ez az, amire ma is lehet építeni, ugyebár."

Nem engedem, hogy Smicc Páll álamföt pocskondiázd!
Múlt heti posztunk nyomán újabb levelet kaptunk a delegációs autók témájában, ezúttal Zolitól. Akkor is írtam, hogy nem éri meg velük keménykedni, akármilyen céllal is mennek. Az viszont nagyon nincs rendben, ha a leszorítósdit részben megkülönböztető jelzés nélkül adják…..
Garbai Sándor 2011.10.05 08:54:41
@huspotyolo: Ebben a zeseteb nszívesen lennék kamionos, jöhetne mögöttem a külsőben vinnyogva.

Az pedig jogos felvetés: ha annyira biztonságos dolog szerintük a leállósáv, akkor miért nem mennek ők ott?

Leállósávba max. akkor lehet leterelni a népet, amikor vagy sávelhúzás van, jó előre kitáblázva, vagy baleset esetén a rendőr szemből, és nem hátulról arra terel.
Garbai Sándor 2011.10.05 09:00:25
@yoda-jedi: Jut eszembe: honnan tudom a tükörből megállapítani, hogy a hátsó, ún. zátó autó is megkülönböztető jelzéssel van-e ellátva?

Mert ha nem azzal közlekedik, akkor nem vagyok köteles elengedni a csűrhét.
Garbai Sándor 2011.10.05 09:01:33
@yoda-jedi: Én biztos nem mennék le.
Valószínűsítem, hogy kormányőrökkel találkozott Andie. Feltehetően védett személyeket - akik lehettek akár a kormány vagy egy külföldi delegáció tagjai is - vittek valahova. Abban egyetértek a posztíróval, valóban probléma, hogy egyes megkülönböztető jelzést használó…..
autózz! A kamionok és a rendszám 2011.09.27 09:27:00
Jobb címet nem tudtam kitalálni, úgyhogy lehet rám mutogatni. Két egymástól teljesen független témáról írt Nekünk Tibi, aki mellesleg kicsit kopasz, fekete autóval és sötétített üveggel jár mint kiderült. Már előre érzem, hogy ugranak majd a trollok erre, és persze rám is,…..
A biciklizés hamarosan annyira elterjedt lesz Budapesten, hogy a városvezetőknek és az infrastruktúra tervezőinek ugyanolyan komolyan kell foglalkozni a témával, mint az autós közlekedéssel. Erre szeretné felhívni a figyelmet a szeptember 22-i kerékpáros felvonulás, amelynek csak a…..
Garbai Sándor 2011.09.22 11:56:01
@mement:

(11) Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek.
Garbai Sándor 2011.09.22 11:58:37
@Mohawk: Újpest, Berlini utca, az úttesttel párhuzamosan épített (nem festett) kerékpárút. Az úttesten autók, BKV buszok, teherautók.

Bringás ezerrel bekanyarodik elém, majd a sáv közepén teker. Finoman dudizok egyet neki, majd megelőzőm nagy nehezen.

Ha hallottatok még szép magyar beszédet, akkor a rendkívül művelt kerékpáros barátunk szájából előadottak azok voltak.
Remélem, Budapest várostörténészei majd legkésőbb 50-100 év múlva kiderítik és publikálják is, hogy 2011 őszén tulajdonképpen mi a franc zajlott a színfalak mögött a budai fonódó villamosvonal körül. Számomra ugyanis lassan kifejezetten parajelenségnek tűnik, ami a…..
Garbai Sándor 2011.09.01 15:32:03
@SvenH.: Mindenki megáll a Központban, ezért bevezetik a fizetős parkolást.

A fizetős parkolás miatt mindenki átáll az uszoda mög, ezért bevezetik a fizetős parkolást.

A fizetős parkolás miatt mindenki átáll a víztoronyhoz, ezért bevezetik...

Eredmény: tök üres lesz Újpest, probléma megoldva. Csak sajna nem ez a megoldás.
Garbai Sándor 2011.09.01 15:38:08
@Lófasz Hadnagy: Forrás?

Fővárosi rendelet, megtekinthető a budapest.hu oldalon, vagy bármelyik parkolós cég honlapján, térképpel együtt.
Garbai Sándor 2011.09.01 16:11:04
@Gery.Greyhound: minden "Budapesti...", "Fővárosi...", "Pest Megyei...", "Országos...", "Állami...", stb. nevű intézmény a belvárosban van. Biztos, hogy mindegyiknek ott kell lennie? Külvárosban vagy vidéken működésképtelenek lennének?
Még egy rejtvény a hétvégére.  ..
Garbai Sándor 2011.05.06 22:24:52
Megkezdődött a per, Képiró Sándor pere. A vád ellene háborús bűn, civilek kivégzésében játszott szerep, zsidók, cigányok és szerbek meggyilkolása. Megkezdődött a per egy 92 éves bácsi ellen, aki anno írásba kérte a parancsot, amikor civilek meggyilkolására utasították,…..
A 2008-ban elhunyt zongoraművész és a Szeszélyes Évszakok műsorvezetőjének sírját eddig csak egy fakereszt jelölte (holott az RTL Klub és az MTV is saját halottjának tekintette), ezért az Új Ász nemrégiben gyűjtést indított.A bulvárlap szerint pár nap alatt összegyűlt a…..
Május elsejei hatállyal közös megegyezéssel elvált egymástól a színésznő és a csatorna - közölte az RTL Klub. Az okokról nem nyilatkozik egyik fél sem. ,A színésznő a sajtóanyagban úgy nyilatkozik, hogy "amikor több száz adással ezelőtt a csatorna megkeresett, hogy…..
Garbai Sándor 2011.04.28 22:14:46
@dr.Varga István: Kettő évet nem szoktak fegyházban letölteni, ahogy a 15 évet kapó delikvens sem fogházba vonul be, bármennyire is szeretne vagy nem szeretne erről a bíró dönteni.
Értem én, nehéz lehet a labdarúgást nem követő műsorvezetőnek, amikor valami spanyol focihírt kell kommentálnia, hiszen a Fókuszba csak akkor kerülnek be az ilyenek, ha kétfejű birkát fogad örökbe az egyik futballista, esetleg valami modellnőt dug halálra a Sóhajok hídján,…..
Garbai Sándor 2011.04.22 18:47:26
@beebeer: Valamiről lemaradtam? WRC a retek kúpon?