Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hidroponi

0 bejegyzést írt és 745 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy lett egy kicsi magyar településnek nemzetközi kupában induló focicsapata, hogy annak költségeit túlnyomórészt a magyar adófizetők állták. Az Orbán-rezsim cinizmusát jelzi, hogy pénzt és energiát nem kímélve végül olyan magasra emelte a pöttömnyi Felcsút csapatát, hogy az rövidesen nívós külföldi…..
A hét legfurcsább interjúja az Azonnali.hu-n látott napvilágot. A portál két munkatársa, Bakó Bea és Hutter Marianna kereste meg a volt budapesti főpolgármestert. Beszélgetésük nyúlt, mint a rétestészta, és egyre ingerültebben fogalmaztak. A két újságíró azt firtatta például, hogy amikor még…..
hidroponi 2020.06.21 16:39:49
@Európai téridő: nem ez a kerdes. papir van rola, hogy a kormany 6milliardot kinalt tarlosnak..
Két érdekes és érdeklődésre számot tartó téma kerül ma terítékre, ugyanis mindkét témakörben nemrégiben született új szabályozás, melyek fontos változásokat ígérnek. Az egyik az engedély nélkül fúrt kutak legalizálása, a másik pedig az avarégetéssel kapcsolatos új rendelkezés. Terjengős bevezetés…..
Úgy átviharzott rajtunk Orbán Viktor országlásának 10 éve, hogy szinte fel sem ocsúdtunk a fülkeforradalom okozta társadalmi, közéleti és kommunikációs sokkból. A Fidesz nagy hatalmú vezére magabiztosan látott hozzá hatalmának kiteljesítéséhez, és ma már ott tartunk, hogy személyének ajnározását nem…..
Amit most leírok, az hetek óta érik bennem, de a karanténidőszak valahogy az írástól is visszahúzott: én nem az voltam, akire megannyi pozitív hatást tett volna a bezártság. Inkább az, aki feladatul kapta a stresszkezelést, és rá kellett jönnie, hogy a bizonytalanságot, kontrollvesztést okozó…..
Lehangoló képpel illusztrálta a Miniszterelnök, hogy mit jelent, ha egy munkahelyen elmarad a digitalizálás. Az egész ország számára reményt nyújthat azonban az az őszinteség, amelynek jegyében az Elnök nyilvánossá tette ezt a fogyatékát. Korábban is hallottuk már, hogy Orbán Viktor nem a technikai…..
hidroponi 2020.05.13 00:15:02
@kiskutyauto:

"Hogy teszi fel a facebook videóit "

:DDDD

en is tudok ilyen hulyesegeket kerdezni: Hogy veszi fel a videoit? (es a cipojet?)
"A mozivásznon bármi megtörténhet" - tartja a mondás, amivel Hollywood is tökéletesen tisztában van. Különösen, ha a színészek gyakran lazán kezelt életkoráról van szó. Bár a digitális fiatalítás kétes eredményét sokan még mosolyogva fogadják, a nagykorú diákokkal benépesített filmbeli középiskolák…..
A karikatúra története tele van gúnyrajzokkal, amelyek alkotóit vallás- vagy istengyalázással vádolták. Ezekben a napokban Pápai Gábor is így járt. A tiszti főorvos asszony egyik kijelentését értelmezte a maga módján, a háttérben pedig feltűnt Jézus is a keresztfán. A bírálók, köztük a bűnvádi…..
hidroponi 2020.05.08 08:14:35
@IvanGyenyiszovics: ertsd mar meg te utodott, hogy nem gunyolta Jezust!
akit gunyolt az muller elvtarsno...
Abban a cikkben, amit valaki  Szabó Tímeáról írt az egyik fideszes papírkötegbe, sajnos semmi meglepő nincs. A náci Németországban használt és a magyar jobboldal által előszeretettel diskurzus, ami a másként gondolkodókat nemcsak dehumanizálja, hanem egyenesen valamiféle undorító féregként mutatja…..
hidroponi 2020.05.03 17:21:14
@MACISAJT: maciszar..nyald csak a segget az alcsuti vereskezu, korhazi hentesednek!
A koronavírus járvány immár a mindennapjaink része: aki teheti, home officeban dolgozik, és az értelmesebbek el sem hagyják a lakást ilyenkor, ha nem muszáj. Az éttermek még nyitva tartanak, de a forgalmuk messze elmarad a normálistól – ez járvány idején jól is van így. Sokan pedig egyszerűen…..
  Felvásárlási láz, liszt, cukor, üres polcok., megnyugtató hivatalos nyilatkozatok -- "az ellátás megoldott, átmeneti hiányok előfordulhatnak" -- igazából szinte papírforma, ami egy-egy áruhiánnyal fenyegető válság hatására bárhol a világban lejátszódik. Előbb a túlóvatos mindigaggódókban indul…..
hidroponi 2020.03.07 21:37:37
@erol: a cukor az elelmiszerek aranya. szinte vegtelensegig eltarhato es cserealapnak is tokeletes.
A Zrínyi 2026 haderőprogram keretében a Magyar Honvédség számos képessége, fegyvernemi kultúrák újjászületése, modernizálása zajlik.  A A Zrinyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program logója A Légi Haderőnem esetében a Kecskeméti Vitéz Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartotta…..
Számonkérő, lekezelő, minősíthetetlen, ordenáré módon bántak a beteggel.. Vajon tényleg a fejétől bűzlik a hal? Tisztelt szerkesztőség!   Úgy gondoltam, ki kell, hogy írjam magamból az egészségügyi ellátásom alatt átélt tapasztalataim és benyomásaim, mert nem bírom magamban tartani, ugyanakkor…..
hidroponi 2020.02.26 21:50:26
@Sziketa: talan...micsoda tudomanyos nekiindulas...
a korhazi kezeloorvosnak nincs JOGA megvonni olyan gyogyszereket amik hianyaval az eletet veszelyezteti!

az egeszsegugy a hozzad hasonlok miatt romlott es erkolcstelen!
csak remelem, hogy nem dolgozol az eüben es csak pofazol egy forumban.
Minden bizonnyal nem én vagyok az egyetlen, aki ismeri a mondást: “Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus.” Csodadiéták tömkelege javasolja ennek ellenkezőjét, vagy int óva a kiadós reggelitől, de most a németországi Lübecki Egyetem…..
hidroponi 2020.02.26 19:58:14
@arabok balrol: nem is ezt allitja a cikk.
Segítség, a gyerekem vegán lett az egyetemen! Most aztán mit főzzek, amikor hétvégén hazajön a gluténérzékeny barátjával?..
hidroponi 2020.02.22 21:02:22
@kunzoo: ha anyad veganak allna, remelem inkabb ehenhalnal. :DDD
  Kezdjük a tény elfogadásával, miszerint egy bizonyos szint felett nincs olyan döntés, melyet nem Orbán Viktor hozna meg. Legyen az gazdasági, szociálpolitikai, vallási, tudományos, teljesen mindegy milyen, az egyetlen közös tényező a "közpénz" jelenléte. Sőt, azt is nyilván tudjuk, hogy a…..
hidroponi 2020.02.12 08:38:07
@ursus artos: inflacio..
Vegánként időnként olyan kihívásokkal állunk szemben, mint a sajt készítés. Szerencsére mint minden akadállyal így a sajt helyettesítésével is könnyen megküzdöttünk. Visszatérő probléma, hogy sokan nehezen találják meg az ideális megoldást és addig kísérleteznek újra ás újra, amíg meg nem unják.…..
hidroponi 2020.02.08 21:55:41
@Gonoszgólya: hallottal-e mar a birsalma sajtrol?
Államvilág Niedermüller-effekt 2020.01.29 20:01:32
 Tekintve, hogy az ország 25%-a funckionális analfabéta, illetve hogy a PISA-felmérésen gyorsabban csúszunk le, mint egy Csiki sör Tusványoson, nem meglepő, hogy sokan nem értették Niedermüller kijelentését. Illetve sokan szándékosan félreértették szavait. Nézzük tehát az ominózus…..
hidroponi 2020.01.31 01:43:08
Egész jól megúszta Orbán tévedéseit eddig a Fidesz, de jól látszanak a párt köreiben a pánik jelei. A nagy stratégiai hibák mellett az sem játszott a kormánypárt kezére, hogy az ellenzék ráérzett a siker ízére. Már sokkal kevésbé szólnak a hírek a kis pártocskák egymás elleni csatározásairól, mint a…..
  "A jógázás démontiszteletre rendelt mozgáskultúra" - hirdette Németh Sándor a legutóbbi Vidám Vasárnapon - "...a mozgás által démonokat energizál és démonokat idéz meg." - Nos, nem csoda, ha pár napja ezen röhög az ország népe.   Amikor jógáról beszélünk, annak megkülönböztethetjük testi és…..
hidroponi 2019.11.24 02:46:40
@Exploiter: igazabol azert nem ertem ezt az egesz vircsaftot, mert (ti) az ateistak magasrol tesztek a szellemi dolgokra, nem hisztek sem Istenben (Atya, Fiu, Szentlelek), sem a szellemi (testnelkuli) lenyekben (demonok, angyalok) akirol a Biblia beszel.
Az atlag nyugati civilizacio csak a testmozgast latja a jogaban.
A jogarol szolo konyvek (en meg a gengsztervaltozas elottieket olvastam) mindig megemlitettek a titokzatos es kulonleges tudasu jogikat akik tetszhalotti allapotba tudtak jutni, emberfeletti erovel rendelkeztek, lebegtek a fold felett, stb.
Akkoriban ez volt a meno, hogy ezzel toboroztak..most ugy latszik lecsengett ez a termeszetfeletti erdeklodes, most az egeszseg a trendi..
hidroponi 2019.11.24 21:52:26
@G. Nagy László: mielott kritizalni kezdesz valamit nem art ha legalabb az alapjaival tisztaban vagy. kb. kocsmai szinvonalu ismereteid vannak a keresztenysegrol.
hidroponi 2019.11.25 18:50:40
@Exploiter: "és kereszténység nélkül azt se tudnám, hogy ez baj. "

a fizika ora nelkul azt sem tudnad, hogy azert esel pofara, mert letezik a gravitacio torvenye, meg is veres orral kelsz fel a foldrol.
Jövő év januárjában Ordinary Man címmel jelenik meg Ozzy Osbourne új lemeze, melynek munkálataiban Andrew Watt producer/zenész, a dalszerző-énekes Ali Tamposi, valamint a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith is vastagon részt vett. Egy új dalt korábban már mutattunk a Mestertől, most itt van egy…..
​   Németh Sándor a Hit gyülekezetének vezetője jógáról való nézete megihletett. Németh Sándor a hétvégi vallási összejövetelen lényegében arról beszélt, hogy a jóga vitathatatlanul démonidéző mozgásforma és a jógaszalonok rombolják az ember szívét.    Azon kezdtem gondolkodni, hogyan lehetne…..
hidroponi 2019.11.21 09:52:00
@Void Bunkoid: baromsag..te sem olvastad meg a Bibliat? pl. Mark 5
az iszlam a 7. szazad termeke az ujszovetseg kanonizalasa is evszazadokkal elotte tortent.
           Amikor a nyolcéves apámat az anyjával együtt elvitték a gettóba, aztán a lágerbe, akkor valahogy nem mondta nekik senki, hogy egy vérből valók vagyunk. Akkor maradjunk talán ennyiben.          Én a marosvásárhelyi Székely Csabával vagyok egy vérből való, mert a Bányavakság a közös…..
Mi az? 200 milliárd forintot elköltöttünk rá, köze nincs az eredeti tervekhez, köze nincs a látványtervekhez, a látogatói 10%-át sem tudja parkolóval várni, de megérte, mert a miniszterelnök úr boldog? Jó, persze, a választ ellőttem a címben, így nem nehéz. Annyi butaság elhangzott már a Puskás -…..
hidroponi 2019.11.15 10:58:13
@teéjesenmindegy: "nem abból áll az élet, hogy vagy döglődsz vagy tanulsz. "

remelem hamar rajossz...bar azt hiszem a tanulasrol mar lemaradtal, de masik hamar el fog erni..