Regisztráció Blogot indítok
Adatok
renyipd

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Orbánnak megtetszik egy portugál ingatlana az Andrássyn, és a videó szerint rögtön arról kezd el beszélni, egy törvénnyel kell azt visszaszerezni. Nem is leplezi, hogy a magántulajdon szentsége nem biztosított ebben az országban. (Fotó: facebook.com/orbanviktor) Végleg…..
renyipd 2013.05.03 11:48:51
Az LMP kettéválásának főszereplői Schiffer és Bajnai. Ha nem egységes az ellenzék, Bajnai nehezen győzheti le a Fideszt, és ha Schiffer megerősödik, még közös miniszterelnök-jelölt sem lesz belőle. (Fotó: MTI) Aki azt gondolja, hogy az LMP kettéválása az Együtt…..
renyipd 2013.01.28 11:46:17
Azt hiszem, ezúttal kissé elszakadtatok a realitásoktól. Minden tisztelet kijár Schiffer Andrásnak következetes politikájáért és még az is igaz, hogy innentől az LMP egységesebbnek mutatkozhat, ami talán valamennyire megizmosíthatja a pártot. Én mégsem látom, a mostani fejleményektől miért ugrana meg az LMP népszerűsége. (Sőt, várjuk ki, a következő hónapokban mennyien szivárognak át az új formációba.) Azzal a megállapítással sem értek egyet, hogy az új alakulatban nincsenek karizmatikus arcok - épp ellenkezőleg: az LMP a legaktívabb, legjobb arcait bukta el most.
VV jól látja, hogy a gondok nem most kezdődtek. Olyannyira nem, hogy a szombati eredménynek már nem is volt valódi tétje. Alighanem ellenkező előjelű eredmény után is néhány héten belül jött volna a szakadás. Alighanem Bajnaiék sem örömködtek volna annyira, ha az LMP behozta volna az együttműködésbe állandó belső konfliktusait.

Végképp elvesztettem a fonalat, amikor VV azt pedzegeti, hogy "amennyiben mégis belemenne később egy ellenzéki együttműködésbe, ő maga akarjon erre a pozícióra aspirálni, vagy szabja az együttműködés feltételéül azt, hogy annak vezetője például nem lehet volt kormánytag" illetve "személyes ambíciója lehet Schiffernek már 2014-ben az ellenzék élére állni vagy valódi befolyással lenni a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt kiválasztására." Ha jól értem, a pártszakadásnak épp az adta meg az utolsó lökést, hogy Schiffer és a tagok többsége nem akar senkivel együttműködni. Ezt most már minimum kétszer írásba adták. Elég bénán nézne ki, ha ezek után mégis közösködnének (mások mellett egykori párttársaikkal) - no pláne, ha még Schiffer akarna az élére állni az egésznek. Nagyságrendileg sem látom, hogyan nőne fel ehhez az LMP. Számszerűen Bajnaiék nincsenek sokkal előrébb, de az ő kormányváltó üzenetük tiszta. Annyi igaz, hogy Bajnaira nagy meccs vár, de nem Schifferrel szemben.

2018-ra gondolni ma pedig még nagyon rizikós. A következő ciklusban már nem tizenöten lesznek LMP-sek a parlamentben, hanem nagyon jó esetben hárman. De valószínűbb, hogy Schiffer egyedül. Ugyanis ahogy közeledik 2014, úgy fog leegyszerűsödni a kérdés, hogy ti. akarod-e azt, hogy maradjon a rendszer vagy sem. A kampányoló felek is értelemszerűen erre játszanak majd. És ebbe a képletbe az LMP-t nem lehet majd beilleszteni. Bármilyen rosszul is hangzik, az LMP melletti x ebben a koordináta rendszerben mindkét oldalról elveszett szavazatnak számít majd. Schiffer politikai víziója tiszteletre méltó, de 2014 nem az a választás lesz, amikor választók százezres tömegei adják majd hosszútávú politikai víziók életben maradására, azok markáns ellenzéki képviseletére a voksaikat.
Ezt alighanem felülrja majd a politikai helyzet aktualitása. Sajnos. Egyre pontosabban látszik, hogy a Fidesz az egyfordulós választási rendszer bevezetésével mennyire tudatosan igyekszik fenntartani a magyar politika - egyébként szerintem rendkívül kártékony - kétosztatúságát.