Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sockpuppet (törölt)

0 bejegyzést írt és 261 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
[Elnézést, hogy mostanában megint ritkábban voltak posztok. Mint korábban jeleztem, olyan változások jönnek az életemben, amelyek miatt ez előfordulhat a későbbiekben is, kérném megértéssel kezelni (most éppen gyerekszobát kellett csinálni, ami életem legnagyobb takarításába…..
Észak-Koreában bemutattak egy "dokumentumfilmet" arról, hogy milyen nyomorúságos az élet és mennyire szegények az emberek az Egyesült Államokban. A drámai zenével aláfestett film szerint Amerikában az emberek sátrakban laknak és fegyvereket vásárolnak, hogy "megöljék egymást,…..
Miután 2012 legtöbbet letöltött tévésorozata a Trónok harca lett világszerte, az HBO úgy döntött, a 2013-as évben megpróbálnak valamit tenni a letöltés ellen. Túl sokat persze nem tudnak, hiszen a prémiumtartalomnak számító sorozat epizódjait nem adhatják ingyen, hiszen az…..
„A statisztikák szerint e nemzedék negyedének meg kellett volna halnia” – mondja Szergej Mirosnyicsenko orosz rendező a Kossuth Rádiónak adott rövid interjújában az utolsó szovjet nemzedékről, amelyről dokumentumfilmet forgatott. A felmérések szerint a drog- és az…..
Az Entertainment Weekly egy nagyon érdekes írásban szedte össze, hogyan sikerült a JJ Abrams-Eric Kripke párosnak meggyőznie az NBC-t arról, hogy rendeljék be sorozatra a Revolution című posztapokaliptikus családregényt. Nem egy szokványos menet volt, az tuti. Az egész azzal…..
A keményvonalas sorozatfüggőnek minden év egy elsőre megoldhatatlannak tűnő sziszifuszi feladat, hiszen maga előtt görgeti az el nem kaszált előző évi kedvenceket, ehhez hozzájön az újoncokból álló aktuális adag, és még nyáron vagy télen sincs már pihenője, mert a…..
sockpuppet (törölt) 2012.10.30 12:57:16
@rockstar*: Vannak erre könnyebben kezelhető megoldások is, mint például a myepisodes.com.

Apropó, myeps e-pénisz (vagy diliflepni, nézőpont szerint):
107 sorozat, 5009 rész = 5 months, 2 weeks, 4 days, 11 hours, 30 minutes. Van rá esély, hogy a Broennel jubiláltam. Méltó rá.
A Kotakun találtam a lenti videót, amiben ötven példát hallunk arra, hogy milyenek voltak az első beszélt mondatok, digitalizált beszédhangok a videojátékokban. Akad köztük néhány klasszikus, és így visszanézve elég vicces, hogy egy időben a kiadók mennyire erőltették, hogy a…..
sockpuppet (törölt) 2012.10.20 16:37:16
Nem nagyon szoktunk külön posztban megemlékezni arról, hogy valami száz éves klasszikus játék/fejlesztőcsapat a Kickstarteren indít kampányt a feltámadáshoz, leginkább azért, mert ilyesmiből már annyi van, hogy a hírértéke az "Angliában esett az eső" szintre redukálódott.…..
sockpuppet (törölt) 2012.09.20 06:56:17
@BlueJack:

Feargus Urquhart
"We were actually contacted by some publishers over the last few months that wanted to use us to do a Kickstarter. I said to them >>So, you want us to do a Kickstarter for, using our name, we then get the Kickstarter money to make the game, you then publish the game, but we then don't get to keep the brand we make and we only get a portion of the profits<< They said, >>Yes<<."

forums.obsidian.net/topic/60336-feargus-urquharts-qa-on-kickstarter-comment-thread/
A legismertebb magyar gamer podcast, a Konnektor minap engem keresett meg, a megtisztelő felkérésből egy szűk egyórás beszélgetés lett retróról, IDDQD-ről, nextgenről, handheldről, a feleségemről, kötelességből játszásról, meg úgy mindenféléről, ami eszünkbe jutott. Akit…..
Eltelt két év, ismét megpróbáljuk az Indexen kicsit felmérni a magyar gémer szcénát. Aki ezt olvassa, kattintson át, és töltse ki, legyen szíves, a kérdőívet, csak pár klikkolás. Cserébe az eredmény remek gyúanyagot fog majd szolgáltatni a későbbi pc vs. konzol háborúkhoz.…..
sockpuppet (törölt) 2012.06.20 15:47:18
@Stöki: OK, csak kissé tudathasadásos állapotba kerültem, amikor egy kalap alá kellett vennem azt, amikor nem tudom mit kezdeni magammal és fél óra alatt végigkattintgatom a Kongregate heti ajánlatát, meg amikor leárazzák Steamen a rég kinézett játékot. Vagy levonják a kártyáról a rég elfelejtett Diablo 3 előrendelés árát :)
Tudom, hogy nem konstruktív ezt a kérdőív élesedése után beírkálni, de nem bírtam magamban tartani.
IDDQD Machinima a moziban 2012.06.11 14:08:00
A Variety hozta a hírt, hogy közeleg a mozikhoz az első, teljes egészében videojátékos engine-nel készített animációs film, Deep címen. A filmet Shane Acker, a Tim Burton-féle 9 készítője csinálja, a Valve Source motorjával, 15 millió euróból, a sztoriról annyit tudni, hogy…..
Azt hiszem, most már nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Mass Effect 3 vége a játéktörténelem egyik legvitatottabb befejezése. Persze, nem ez volt az első lezárás, ami megosztotta a játékosokat, viszont remek alkalom arra, hogy a régebbi, sokak által rossznak mondott befejezéseket is…..
Aki a cím olvastán még mindig itt van, és nem örömtáncot jár éppen a hóban, annak egy kis magyarázat. A Psychonauts Tim Schafer zseniális platformjátéka volt 2005-ben, anyagilag akkorát bukott, mint egy ház (egy jó nagy ház), de a maroknyi rajongó szinte vallásosan imádja azóta…..
Loot Choplifter HD 2012.01.11 13:53:00
Ma jelenik meg a klasszikus Choplifter játék feldolgozása, melyben a Minecraft és Duke Nukem is kameózik. Honlap:http://choplifterhd.com/..
sockpuppet (törölt) 2012.01.11 15:55:04
IDDQD Velünk ünnepelnek 2011.11.03 13:48:00
Október általában jól ellátott hónap, mármint ha a játékmegjelenéseket nézzük, így nem is akkora botorság összeszedni pár olyan címet, aminek betöltésével méltó módon ünnepelhetjük a blog második szülinapját. Sokkal könnyebb dolgom lenne, ha maradunk annál, hogy…..
A planking, a banking és a benga után újabb őrület ütötte fel a fejét, ráadásul igazi hazai találmányról van szó. A magyar fiatalok új kedvence az attiling, vagyis az attilázás. Az ELTE Folklór Tanszékén még keresik az attilázás eredetét és pontos jelentését, annyi…..
IDDQD CoV az árokparton 2011.08.03 18:44:00
Volt a hétvégén egy retróbuli Árok Party néven Ajkarendeken, ahol a fő attrakció az egykori CoV legénységének megjelenése volt. Minket is hívtak, de aztán úgy alakult, hogy nem értünk rá. Mindenesetre éppen most kúszik fel a YouTube-ra egy jó másfél órás videó a…..
sockpuppet (törölt) 2011.08.04 07:24:16
@weigertj: Jó lett az eszközöket félretéve is, figyelembe véve meg különösen. De hogy ne okozzak kellemes csalódást a dícsérő idegenekkel kapcsolatban, kér(d)ek is valamit: A Newcomer előadásról nincs véletlenül ennél jobb felvételed?

vimeo.com/27108767
Bár úgy néz ki, a magazin mégsem szűnik meg (aminek mi örülünk a legjobban, komolyan), Sasa vissszaemlékezése a PC Gurunál töltött évekre folytatódik. És ha azt mondom, hogy a második rész sem lesz különösebben rövid, úgy érzem, a fején találtam a szöget. Talán kevesebb…..
Korábban mi is foglalkoztunk a hírrel, hogy a Motor-Presse magyarországi megszűnésének következményeként nehéz helyzetbe került a PC Guru magazin (a kiadó többi lapjával kapcsolatban azonnal a vásárlásról szólt a hír). A lap körül ezidáig elég nagy volt a csend, azonban úgy…..
sockpuppet (törölt) 2011.07.28 14:38:39
Ártatlan levélnek indult. A tárgy – scooter – sem volt fenyegető, nem szokatlan szó a postafiókomban. Megnyitva az egy szem youtube link már gyanús volt, sejtettem, hogy valami kötelező néznivaló vár rám. Nem nagyon tudok mit hozzátenni, tényleg kötelező. Munkahelyen…..
sockpuppet (törölt) 2011.07.14 18:25:26
Mostanában egyre többször hangzik el: a videojátékok elértek a társadalmi elfogadottság egy olyan szintjére, hogy senkinek sem kell szégyenkeznie a hobbija miatt. Nos, úgy tűnik, azért még akadnak kerékkötők - a lenti videóból 2:11-től kiderül, hogy Amerikában is vannak olyan…..
w Mese Nagy Böhöm királyról 2011.07.02 07:15:00
A rövidlátó baloldaliak és liberálisok bizonyára farkast kiáltanak a Népszava elleni határozott fellépés láttán. És velük béget majd a panelprolik csürhéje. Az igényesen gondolkodó, felelős polgárok azonban átlátják a magasabb rendű összefüggéseket, vagy ha eddig nem,…..
sockpuppet (törölt) 2011.07.02 08:57:10
Eriktől kaptuk a lenti videó linkjét, és én nem bírok betelni vele. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki olvasta George „Aljas rohadék vagyok a karaktereimmel” Martintól a Trónok harcát meg a folytatásait, nem is beszélve a minap véget ért tévésorozatról (vigyázat,…..
Véget ért az E3 2011, több mint 45 ezer látogatója volt, a szervezők sajtóközleménye szerint 8 focistadionnyi területen 35 ezer monitoron lehetett csekkolni a közeljövő játékait. 88 kilométer optikai kábel és 16 kilométer hosszabbítókábel tekergett a kiállításon, és 8…..
sockpuppet (törölt) 2011.06.15 11:12:47
@somewhat damaged: A CKM-et vagy a Gamestart tartod a szakmaiság csimborasszójának, hogy meglep?