Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Brekike

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A tegnap este igencsak fordulatosan alakult Ferihegyen, előbb a Wizz Air londoni járata fordult vissza műszaki hiba miatt, majd a vihar mintegy húsz percre leplombálta a repülőteret, s a hírek szerint két gépnek is más repülőtéren kellett leszállnia. Az első hír különösen…..
Attól tartok, tényleg ezt fogja kommunikálni az MSZP. Márpedig ha igen, akkor hülyeségüket teljességgel bizonyították. Láthattuk, hogy azokon a helyeken, ahol a második fordulóban is ott volt az LMP és az MSZP jelöltje is, alig kapott szavazatot az LMP jelöltje. Igen, az…..
Na tessék, minek kellett hazudozni? Miért siránkozott annyira az LMP? Ahogy ez a kép, amely egy kelenföldi ház liftjében készült, szépen bizonyítja, Molnár most már büszke a szocialista pártra. Tessék csak megkeresni a logót, majd kiszúrja a szemet!..
Brekike 2010.04.22 16:49:17
Amikor arról írtunk, hogy soha nem érjük utol a Nyugatot, akkor többen is bekommenteltek azzal, hogy igazából nincs is olyan, hogy Nyugat, azok az országok nagyon is különválasztják magukat, és különbözőek a problémáik. Na de mi az, ami létezik? Amiről elhisszük, hogy van. Ha…..
Brekike 2010.03.24 10:56:49
A napokban abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a katpolos kollégák nekem továbbították a magyar bloggervilág vándordíját, a „Kreatív Blogger” címet. Egy kicsit bizonytalankodtam ugyan, hogy milyen kreatív [hehe, figyelitek ezt az ötletes megfogalmazást? Mondom:…..