Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lábszár Ervin

8 bejegyzést írt és 132 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A harmincas nő nem akar semmit a pasitól, és bár rég túllépte a barátság határait, mégis becuccol a pasihoz. Ez azért fura, mert van saját háza, sokkal nagyobb, mint ahova berakta magát. Ráadásul a csaj szülei már akkor irányítani akarnak, amikor Posztolónk még nem is találkozott velük…..
Kész, takarodjon ki az összes arab Európából! És vigyék magukkal a törököket, pastukat, afrikaiakat, meg tudja az ég, miféle jövevényeket. Nincs tovább. Elég volt. (Szolgálati közleményként felhívom a figyelmet arra, hogy innen csak az olvassa tovább, aki nem ódzkodik a nyers megfogalmazásoktól,…..
Új poszt a Paparázón! Nyomom a billentyűzetet kábé azzal az ambivalens érzéssel, ahogy George Lucas várhatta a hosszú csend után a Star Wars 7 bemutatóját. Itten a honorból befolyó összeg várhatóan valamivel szerényebb lesz, az analógiát is csak azért erőltetem tovább, mert mégiscsak Lucas úr…..
A nappaliban ugrálok egyedül, mint egy hülye.  Vitray Tamás közvetítette: „Détári, lődd már be! Na végre, legalább ez bent van”. 1986-ot írtunk, Kanada ellen szenvedtünk a világbajnokságon. Ez volt a második gólunk és 2-0-ra nyertünk csapnivaló játékkal. Aztán…..
III. kerületi polgármesterjelöltként én is csatlakoztam a jegesvödör kihíváshoz! Kiválasztottam a kerületben működő, születési károsult gyerekeket segítő Gézengúz Alapítványt, számlájukra ma reggel elutaltam a támogatásomat. Kihívottjaim Tarlós István, Bús Balázs és…..
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző…..
Lábszár Ervin 2014.05.27 10:59:15
@zmse:

Nagy ház mint fogyasztási cikk?
Állóeszköz lesz az barátom, ami sosem volt fogyasztói jav!
Egy újabb csecsemő a láthatáron. Születnek egymás után. Hiába sóhajtozik Révész Máriusz reprezentatív alapon, hogy 1975-ben 194 ezer gyerek született, tavaly meg csak 88 ezer; én nem győzöm kapkodni a fejem. Itt a negyedik, ott az ötödik, útnak indult a hatodik. Aztán jönnek,…..
Szigeti Péter Follow Me! mikroblogjában publikálta a fenti felvételt, amin épp vitorlások haladnak el a Budai Vár és a Parlament közötti Duna-szakaszon, folyásiránnyal szemben. Egy elmúlt napokban kapott meghívónak köszönhetően gyorsan kiderült, hogy a hajók az SVSK (Siófoki…..
A legutóbbi bejegyzést kommentálók egytől-egyig azon az állásponton voltak, hogy levelem falra hányt borsó. Magam sem mertem volna nagyobb összegben fogadni arra, hogy levelem célt ér, és soraim olvastán képviselőm, átérezve felelősségét, nem szavazza meg az Alaptörvény…..
http://csajokespasik.blog.hu/2013/02/22/csak_a_volt_ferje_nem_kopik_le..
Az elmúlt időszakban sokat szerepeltek a hírekben pártunk belső konfliktusai. Blogunk olvasói közül biztosan sokan hallották már, hogy az LMP XXI. kongresszusa után a párt tagságának körülbelül a 10%-a az LMP elhagyása mellett döntött.  A Lehet Más a Politika azonban teljes…..
Lábszár Ervin 2013.02.15 21:38:13
Kossuth tér, visszatér! – bár valószínűleg Lanczner „Satu” Ferdinándék se gondolták volna, hogy maga az egykor takarodásra felszólított lotyaszájú pápai gyerek fog visszaavászkodni a Kossuth térre, egy éhségsztrájk erejéig. A Parlament előtti köztér újra élénkül:…..
  Ott akartam lenni az aggódók és a bőrruhások randevúján az Újszínházban, A hatodik koporsó című Csurka-mű bemutatóján. A politika azonban közbeszólt. Csupán kérést fogalmazott meg: nem cenzúrázott, lényegében viszont de. Már megint a zsidók jártak jól, idézhetnénk…..
Lábszár Ervin 2012.09.04 16:02:28
@TaTa86.:

... és szemita nép sem csak a zsidóságot takarja.
Általános definíciót igyekeztem adni.

Emlékeim szerint maga Csurka is az askenázi zsidókra utazott a Magyar Fórum hasábjain.
Lábszár Ervin 2012.09.04 16:28:29
@Counter:

A hatodik koporsóban azért különbséget tesz a rotschild zsidók és a "világhatalom ügyének" előmozdítói miatt szenvedést vállaló "népi törzs" zsidói között.

Nem mintha ez bármit is számítana.
Lábszár Ervin 2012.09.04 16:35:13
@bbjnick:

Egyedül a világhatalom ügye számít. Már ha jól értettem az alkotás üzenetét.
Gyurcsányt 1989. január 12-én mindössze 2,5 hónapra választották meg a KISZ KB titkárának, pontosan addig, amíg a kongresszus majd összeül... Gyurcsány két nappal később a KISZ lebontásának szükségességéről és (több más intézmény mellett) annak újjáépítéséről…..
Lábszár Ervin 2012.05.03 15:21:57
Protokoll (Fotó: Garamvári Gábor)   Cikkünk főszereplője Térey János (41). Költő, író, drámaíró, műfordító. A nyakas kálvinisták városában, Debrecenben született. Általában úgy dolgozik, mint egy kishivatalnok, ha kell, napi 10-12 órában. Mesterségében…..
Lábszár Ervin 2012.04.18 20:25:30
@jose maria padilla:

Bizonyára az. A Radnóti Színházban láttam magam is.
  Politikai pitschogás a köbön: az Eurovízió nevű plasztik popshow német műsorában a műsorvezetőnő és zsűritag kolleginája a magyari tekintélyuralmi rendszert és annak Eurovízióra gyakorolt hatását elemzik, szomorú hümmögésekkel és aggodalmakkal. Aki azt hiszi, hogy a…..
  Néhány hónapja még azt hittem, hogy a fékek és ellensúlyok körül keringő több ezer lélek együttmozgása megtermékenyítőleg hat majd egy körvonalazódó ellenzéki próbálkozásra. Körvonalazódásról azonban szó sincs, a megtermékenyítő mag a szókimondó, szülői…..
Lábszár Ervin 2012.03.29 11:55:06
@jose maria padilla:
Alember a te elnököd, az!
Lábszár Ervin 2012.03.29 12:20:30
@jose maria padilla:

Pöcsszakértő..., akkor szintén doktor?
  Bár most a Jobbik vette fel a '90-ben elejtett szálat, azért a közvetlen elnökválasztás gondolata csak ott motoszkál a magyar néplélekben. Sőt, azt kell mondjam, az integráló személyiség eredetmítoszához sokkal jobban passzolna a közvetlen néptől származtatott…..
Lábszár Ervin 2012.04.06 10:29:28
@tarackos:

Most gondolom az Áder-féle elnökválasztási manipulációra gondoltál...
  Ha el akarjuk képzelni, milyen is lenne, ha a Jobbik lenne hatalmon az országban, kóstoljunk bele ebbe a pár percbe a parlamenti közvetítésből. Miután Balczó Zoltán megadja a szót, napirend utáni felszólalásában Baráth Zsolt, egy eddig kevéssé ismert jobbikos a hátsó…..
Lábszár Ervin 2012.04.04 13:58:05
@radikalisviccek:

Takarodj a Kuruc infóra!
Lábszár Ervin 2012.04.04 14:48:10
@neeskens:

A választott képviselőkkel szemben lehet konkrét elvárásokat támasztani, a nép ilyen szempontból keményebb dió. Tudjuk, hogy hová vezetett a szigorú népnevelési szándék.
  Schmitt Pál egyszerre túl kevés és túl sok köztársasági elnöknek – ezzel a nagyon pontos érveléssel igazolta Kövér László, miért ellenezte olyan makacsul a volt MOB-elnök államfővé választását 2010-ben. Az idő őt igazolta: Schmitt köztársasági…..
Pár napja megint ráfeszültem boldogult ifjúkorom kedvenc zenéire, és felfedeztem magamnak újra a 80-as és 90-es évek magyar alternatív zenekarait... A bemutató közel sem lesz teljes, hisz' nem is lehet, inkább csak azt akarom megmutatni, hogy milyen kacskaringós ösvény is az ember…..
  Kedves Fiatal Baloldali és/vagy Liberális Barátaink!   Először is, csak a jegyzőkönyv kedvéért, hadd említsük meg, hogy mind a baloldaliság, mind a liberalizmus (nevezzétek akár millásságnak, akár elempésségnek, 4k!-sságnak, akárminek – minket  nem vertek…..
  Így élnek a romák a nógrádi megyeszékhely déli részén, és egy belvároshoz közel eső területen egy alig három napja publikált riportfilm szerint. Kommentár nélkül. Vitázzunk erről a filmről is. Szabadon...
Lábszár Ervin 2012.03.22 16:25:39
@RavenLord:

Vessetek bár a giliszták elé, de szerintem igenis Zsuzsa néni naposcsibe programjának van értelme. Ha más nem, hogy felmérje az önerőből megélni akarás motivációs szintjét.

A teljes reményvesztettség egyébként nem bőrszín specifikus, ez a magyar család is jó eséllyel el fog süllyedni: rtlklub.hu/musorok/hazonkivul/videok/160265
Lábszár Ervin 2012.03.22 19:41:44
@CSENDES: Már a XVI. században is infralámpával melengették...