Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gigantomán

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Érdekes cikk jelent meg a Vasútgépészet című újságban, mely azt taglalja, hogy az osztrák mintára a magyar vasútnak (vagy talán csak a MÁV Startnak) is szüksége lenne egy olyan nagysebességű, zárt szerelvényre, mely nemzetközi forgalomban is megállná a helyét mind…..
gigantomán 2017.06.25 21:53:15
@Angol vasutas: Azóta a belgrádi terv is konszolidálódott 160-ra, de legalább az ára megy felfelé folyamatosan... Ha egyáltalán lesz belőle valami, mert a kínaiaknak már egyre inkább az olaszországi kikötés kezd tetszeni a török-román-szerb útvonal helyett.
gigantomán 2017.06.25 21:57:35
@Szabó Péter Zoltán: A railjet osztrák brand, max. akkor lehetne nálunk, ha megnyílna a személyszállítási piac, az ÖBB pedig elnyerné a tendert a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza távolsági IC-szolgáltatásra. Ez legjobb esetben is 2023-ban valósulhatna meg. Nem véletlenül kezdett bele a MÁV is az IC+-ba, nem akarják elengedni ezt az egész jó zsírosbödönt. 2023-ra már lehet egy halom belföldi forgalomra tervezett IC+-kocsi, és a 160 km/h is meglesz Db-Pest között (nagyrészt). Hogy Db-től Nyíregy felé mikor és mi lesz, azt még megtippelni sem lehet, de érdemi javulás 2023 előtt szinte kizárt, már csak az uniós források jelentős csökkenése miatt is.
Jó pár ezren mulattunk jót, amikor a MÁV vezetői utasélményről, meg szolgáltatás-színvonal növekedésről ömlengtek, meg ilyeneket mondtak, hogy "a versenyben nem könnyű helytállni, de a Magyarországon megvalósult fejlesztésekkel a MÁV-Start jelentős lépéseket tett az utazók megnyerésére". Milyen…..
gigantomán 2016.03.16 15:22:21
@Online Távmunkás: Az 5 perc azért van mert a mindenhol megállós helyi után indul a zónázó, és így a legkevesebb az átszállási idő. Meg figyelembe kell venni pl. azt is, hogy mikor vannak szabad menetvonalak egyes vonalakon, ráadásul a Keleti ugye 2 vonalat is keze egy irányban Rákosig (szolnoki és miskolci). Gyakorlatilag csúcsra van járatva a vonatsűrűség. Ha egy megcsúszik, viszi a többit is, de legalább 1-2-t biztosan.
gigantomán 2016.03.16 15:32:44
@fda: És akkor máris lehetne keresni a bicikliket, vagy Tarzan módjára ugrálni a végtelen hosszúságú dugókban álló autók között. :) Belvárosban min. 2x3 sáv, egyszámjegyű utakon 2x3, kétszámjegyűeken 2x2 sáv kellene minimálisan. És gyanítom hogy tucatszámra halnának meg naponta. Vagy brutális mennyiségű buszjárat mindenhova. Mindkét megoldás iszonyatosan környezetszennyező, hacsak nem elektromos módon történik. De annak is marha drága a fenntartása, így a jegyárak megint az egekben lennének, és végül visszatérne mindenki a biciklihez meg a lovasszekérhez :D
gigantomán 2016.03.16 18:47:02
@enpera: Már "csak" meg kell venni, fenntartani, parkolóhelyet építeni neki (!!!) (ez tízmilliárdokba kerülne, hacsak nem valami összecsukható csodaszerkezet), plusz ha tetszik a kínai nagyvárosok szmogja, akkor hasonló hatást okoz. Meg úgy 10 évet mínuszba az életből. Az olcsóbb verzió félmilliós autóárnál, és kb 200 Ft-os benzinnél jönne ki, ha biztosítást és karbantartást is kell fizetni a kocsira (már pedig az első kötelező, a második meg ajánlott). A tisztább meg az egyénen múlik. Meg hát nem mindenkinek lehet jogsija, így is túl sok olyannak van, akit a közelébe se lenne szabad engedni. Egy ultramodern városi társadalomban zárt utasterű, 1-2 személyes elektromos kerékpárral közlekednének teljesen tudatos, racionális és környezet(és egészség)barát szemlélet mellett.
Ha minden igaz, szarban van a Class FM Morning Show című műsora, illetve a műsor miatt a három műsorvezető, illetve a műsor és a műsorvezetők miatt a Class FM. Az NMHH ugyanis valamiért kinézte magának Simicska Lajos rádióját, pontosabban a Morning Show december 30-i és január 4-i adását, és…..
gigantomán 2016.02.19 23:06:53
@messi24: Van más csatorna is a "minőségi rádiózáshoz", ott van pl. pártunk és kormányunk Kossuthja. Senki nem tart fegyvert senki fejéhez, hogy már pedig ezt kell hallgatnod. Én bírom őket, sok reggelemet dobták már fel. És reggel rohadtul nem vér tudományos/politikai/akármi hasonlóra vágyik sok ember, hanem vidámságra, meg úgy alles zusammen az egész napban. Bőven elég sok szar van anélkül is az életben...
Pangea Megy a gőzös... 2015.10.18 22:18:54
A "régen minden jobb volt, de ha mégsem, akkor az legalább biztos volt" szemlélet jegyében gyakran hallhatjuk, hogy a magyar vasút ma is csak olyan sebességgel szállítja az embert, mint 40, 80, 100 éve. Vizsgáljuk meg ezt kicsit jobban, földrajzos szemmel: pontosan milyen módon szolgálta a vasút a…..
gigantomán 2015.10.20 16:38:30
@Irbisz: Elvileg 90 km/h feletti átlagsebességgel kell(ene) rendelkeznie. Aztán ez vagy úgy van, vagy nem. Sokszor 1-1 megálló/állomás egy helyi politikus lobbijából fakadóan kerül be az IC-k menetrendjébe.
Tök felesleges és hülye vonatnevek, néha logikátlan menetrend, száz féle kocsitípus és egyre több kötelező helybiztosítás jellemzi a hamarosan életbelépő nyári balatoni vasúti forgalmat, de persze látszik, hogy a MÁV nagyon igyekszik az utasok kedvében járni.…..
gigantomán 2015.06.14 15:32:10
@kuki123:
"Nyilván nyáron, soha jobbkor...mikor egyébként mindenki utazna."

A mindenki az max a dolgozók meg a turisták, sok ezer diákkal viszont kevesebb van. Nem véletlenül csinálják nyáron a nagyobb útfelújításokat is városon belül.
Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem…..
Az előző részekben tárgyaltuk a vasúti járművekről 650 – 750 nm hullámhosszúságon visszaverődő fényt, szót ejtettünk a dízelmozdonyokról, és a motorvonatokkal már belekóstoltunk egy másik színvilágba, a kékek világába is. Mielőtt a lehetőségek korlátlan…..
gigantomán 2014.02.06 08:25:36
@jack o'neill: Az a "vicces", hogy a Szöcskék üzemeltetése olcsóbb, mint a Sziliké, nyáron meg még vonatfűtés se kell, és 80-nál többel nem is lehet menni a kunszenti vonalon, így a Szöcskékkel majdnem tökéletesen lehet tartani a menetrendet. Mondjuk ez az egész úgy ahogy van, szégyen... De legalább olcsó. Ha már a "nemzeti légitársaságunk" is kvázi fapados lett..
Nem csak a nagyvárosok agglomerációs közlekedésében, hanem kisebb települések között is könnyen alaptípussá válhat a Kravtex Credo Econell busza. Teszteljük a hazai buszgyártás reménységét. A Kravtex Kft. 2005-től kezdve gyárt 12 méter hosszú buszokat a megszokott 22,5 col…..
A Maradj talpon című vetélkedő után úgy tudjuk, a köztévé egy régi kedvencet támaszt fel tetszhalotti állapotából, az Áll az alkut, amit annak idején a Tv2 vetített először Gundel Takács Gábor (2004-2006), majd Kovács Áron (2009-2010) műsorvezetésével. A vetélkedő…..
gigantomán 2013.01.29 11:56:53
@Lucretia/My Reflection: Játék határok nélkül forever!! Azt napi jelleggel nézném, ha lehetne! :D Késő gyerekkorom kedvenc műsora volt. Akkor kedveltem meg Gundit, sírva röhögtem a "görög kislányon", meg úgy az egész stílusa vicces, laza, de egyben intelligens is. :)
Viktor már tavasszal megmondta, beletörött a bicskája a MÁV-ba. Láthatóan azóta se sikerült leölnie ezt az éhes és agresszív dinoszauruszt, pedig ha nem vigyáz, a MÁV dönti be őt és kormányát: kemény 250 milliárdot nyúl le ez az ótvar cég a költségvetésből minden évben.…..
gigantomán 2012.11.16 20:44:37
@Igazságos János: Ahhoz közlekedési kultúra is kellene...ha mindenkinek autója lenne, aki megfelelő korú és munkába/suliba jár, Pestre se jutnának be, mert egyszerűen nincs kapacitás rá. Még egyszer Fábry is megmondta, hogy a Pesten közlekedők harmada épp parkolóhelyet keres. Minden valamire való metropolisznak van elővárosi vasútja/hévje, mivel anélkül meghalna az agglomerációs bejárás. Racionalizálni kellene a tömegközlekedést, összehangolni a vasutat és a volánokat, de nem úgy, hogy a busz nem képes 3-4 percet várni egy késő vonatra, mert a sofőrnek épp mehetnékje van, a következő busz meg csak 1-2 óra múlva megy... Meg kell szüntetni a párhuzamosságokat, és nem úgy, ahogy a múltkor is, tudniillik egy indulási időpont nem azt jelenti, hogy csak egy busz megy, hanem van ahol van másod/harmadrész is, azaz egy időpont, de több kocsi. Több helyen ebből lett kevesebb időpontra majdnem ugyanannyi kocsi. Ahol van vasút, ott elsődlegesen azt kell preferálni, villamosított vonalakon pedig meg kell valósítani a tartós 120-as/16-0as tempót. A mellékvonalakat ki lehetne néhol szolgálni volánnal, de több helyen is bizonyított, hogy a mindenhova bejáró buszok se teszik meg gyorsabban. Vagy egyszerre egy gyorsabb és egy lassabb, mindenhova bejáró busz (kvázi zónázás a vasúton). Csak ehhez viszont nincs akkora buszállomány. Nem beszélve arról, hogy nem kevés 20-25 éves Ikarus-roncs szaladgál az utakon, pl. felénk a Borsod Volánnál is, amikkel egy 40 km-es úton is tengeribeteg lesz az ember.
gigantomán 2012.11.16 20:54:09
@Igazságos János: Továbbá akkor nem hárman halnának meg naponta az utakon, hanem tízen. És nehogy azzal jöjjön valaki, hogy az erősebb éli túl, meg evolúció meg ilyesmi. Amíg a közlekedési morál (meg úgy általában az egész társadalmi morál) a bányászbéka s*gge alatt van, addig nemhogy 16 évesen, de 21 alatt se adnék jogsit a kezébe senkinek, csak egy szigorú pszichológiai vizsgálat után. És nem mutyizással meg kenőpénzekkel/ezzel-azzal. Nagyképűség kft-re semmi szükség egyik oldalon se. Továbbá ahhoz fizetések is kellenének, hogy mindenki kocsit vegyen, és nem 20 éves használt szarokat, amivel ottmarad az első kisebb ütközésnél. Egy új miautónk is 3 milla, amiből 1 millát ki kel köhögni indulóban, a maradék is havi 20-30 5-6-7-8 évig. Plusz biztosítás, ilyen-olyan adó, kötelező szervíz, benzinköltség, miegymás... Havi 30-40-50 ezer. Kíváncsi lennék, kinek kerül ennyibe a vonat/buszbérlete...
gigantomán 2012.11.16 21:00:34
@Igazságos János: "Persze ugyanígy összes stadionberuházázst, valamennyi sprot és művészettámogatást, valamennyi pályázatosdit be kell szüntetni."

Ez egy akkora demagógia, mint a nemtudommi. Az ilyen nem állam, hanem bankárállam. Így is egyre bunkóbbak és műveletlenebbek az emberek, a mai fiatalokról nem is beszélve .Jó hogy nem már csak azok élhetnek, akik "gazdaságilag megérik".
A társkeresők között gyakran látok olyanokat, akik nincsenek tisztában saját értékükkel. Magyarán: nem tudják, mennyit érnek a társkeresők “piacán”, éppen ezért állandóan alá- vagy fölélőnek saját szintjüknek. Pontozzuk egymást! Természetesen a pontozás és a…..
gigantomán 2012.09.14 19:44:14
hogyvolt Marslakók - 28-29. 2012.04.13 14:26:00
Ha Isaurának sikerült, Velenyák Gergőnek miért ne? Ezennel gyűjtést indítok, hogy ez a szerencsétlen el tudjon költözni albérletbe, és ne az anyjával lakjon, mert fizikai fájdalmaim vannak. A tapétától a falon. Meg úgy állesz az egésztől, de ezt már mondtam. Reggel van,…..
Emlékeznek még, amikor Völner Pál a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnökeként börtönbe akarta küldeni a MÁV vezetőit, mert titkos utasítást adtak a Komárom-Székesfehérvár vonal biztosítóberendezéseinek szétlopására? Emlékeznek még, amikor Gelencsér Attila a Somogy…..
gigantomán 2011.04.18 08:02:11
@Hooshee: Meglátásom szerint szinte mindegy, mi történik, a mellékvonalakkal, mindegyik mód költséges. Fenntartani a szárnyvonalakat is X költség, viszont felszámolni, rekultiválni pedig X+Y költség. Hagyni az enyészetnek viszont szvsz egyszerűen meggondolatlan tahóság. Ugyan a fővonalakon sokkal nagyobb bevétel jön be, viszont fenntartásuk is sokkal költségesebb, de azokat meg aztán főleg nem lehet felszámolni ilyen okkal. A gördülőállomány már min. 20 éve elavult, és közel sem költséghatékony, hogy ilyen szép modern szóval éljek.
A vízfej-probléma vitathatatlan, és szükséges lenne érdemi!! átalakítás, mind szerkezetileg, mind vezetését tekintve, mert az elmúlt jónéhány évben gyakorlatileg vetésforgóként működött a vezetés, ugyanazok az emberek időnként más-más helyeken tűntek fel - és vették fel a többmilliós prémiumokat és végkielégítéseket. A szerelvények meg 30 éve ugyanazok, leszámítva az új elővárosi/vidéki motorvonat-beszerzéseket (Desiro, Usgyi, Talent, Flirt).
Utazási költségeket tekintve az lehet, hogy egy V8-as kocsi kevesebbet fogyaszt benzinből/dízelből, mint amennyibe egy teljesárú jegy kerül, viszont az autót meg is kell venni, biztosítást, teljesítményadót fizetni stb., míg a vonatot/buszt "nem veszed meg". Ezt sokan sokszor kihagyják a számításból.
Na, akasztják a hóhért, ráadásul több lába is van, mint kettő. Az RTL Klubon éppen most is zajló Való világ 4 műsorvezetője ugyanis az a Stohl András lett, akitől a csatorna korábban elhatárolódott, kihajította minden műsorából, ha lehetett volna, azt is letagadják, hogy…..
A Blikk úgy tudja, hogy A Széf műsorvezetője pótolhatja Stohl Andrást az ősszel induló tehetségkutató műsorban. Mint írják, hivatalos döntés még nincs, de Sebestyén Balázs a legesélyesebb a szerepre. Balázs neve korábban is felmerült már, és tulajdonképpen kivételesen…..
Alighanem új tendert kell írni Könnyen lehet, hogy új (ötödik!) fordulóra lesz szükség Debrecenbem a város második villamosvonalára szánt 18 új villamos megvásárlására kiírt közbeszerzési tenderben. Noha az eredményhirdetés szerint a spanyolországi CAF megnyerte az üzletet,…..
gigantomán 2010.03.16 18:52:56
@lbalazs: Én úgy tudom, hogy a Bengálik mennek tésztaszűrőnek/kiskanálnak/miegyébnek, ha megjönnek az új vilik. A 18 új a KCsV6-osokkal együtt elég kéne legyen...