Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sarosip

78 bejegyzést írt és 130 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Súlyosan megsértették ügyfeleink alkotmányos jogait a SUN fesztiválon drog után kutató rendőrök – panaszt tettünk a Független Rendészeti Panasztestületnél...
A kormány három hónap alatt akar egymilliárdot elkölteni prevenciós módszertanra, miközben évente csupán 60 milliót költ magára az iskolai drogprevencióra. Ötlettelen kapkodás stratgéiai tervezés helyett – drogpolitika magyar módra. Június elején a TASZ Mátraverebélyen…..
„Holland” – ez az utcai neve a kannabisznak Mátraverebélyen. A helyi fiatalok elég ritkán férnek hozzá. A leginkább ugyanis a „biofűnek” nevezett drogot szívják, aminek annyi köze van a bio-hoz és a fűhöz, mint a szőlőt sosem látott tablettás bornak a Nyakas irsai olivérhez. Ázsiai laboratóriumokban…..
Május 18-án a HIV-el élőkért és az AIDS áldozataiért tartottunk gyertyás virrasztást a parlament előtt. Sajnos egyre több ember érintett. Öt év alatt közel kétszeresére nőtt az új HIV fertőzések száma Magyarországon: 2009-ben még 140, 2014-ben már 271 esetet regisztrált az Országos Epidemiológiai…..
A józsefvárosi önkormányzat állítása szerint a tűcserék felelősek azért, hogy a hepatitis C vírus 2011 és 2014 között közel kétszeresére nőtt a drogfogyasztók körében. Aki képes arra, hogy értelmezze a számokat, az könnyen rájön, hogy ez olyan, mintha a tűzoltót tennék meg felelősnek a tűzért,…..
Szerettük volna megismerni azokat a szakértői véleményeket, amelyek alapján új drogokat vettek fel a kábítószer-listára Magyarországon. Az Országos Addiktológiai Centrum megtagadta a választ, arra hivatkozva, hogy a nyilvánosság “a szakmai álláspontok szabad kifejtését veszélyeztetné”. Bírósághoz…..
Vajon miért titkolja a Kocsis Máté vezette önkormányzat a közvélemény elől, hogy pontosan mit is tesz a drogügyi krízishelyzet kezelése érdekében? A Kék Pont tűcsere program bezárása az alapvető jogok biztosának októberi állásfoglalása szerint jogsértő helyzetet eredményezett. Az ombudsman ezért…..
Új – ezúttal ellenzéki – törvényjavaslat hódol be az Charlie Hebdo-támadás után felerősödő bevándorló-ellenes sztereotípiáknak. Az LMP indítványa alapján néhány, különösen súlyos bűncselekmény elkövetése esetén kötelezően visszavonnák a magyar állampolgárságot azoktól, akik 20 éven belül váltak…..
Sarosip 2015.01.23 14:41:00
@Mészáros Laci: azért Merkel meg Orbán nem ugyanazt mondja, Orbán azt mondja, hogy ne engedjünk be bevándolrókat, Merkel meg azt mondja, hogy szükségünk van bevándolrókra, de tanuljanak meg németül és sajátítsák el a kultúrát.
Hát de. Domonkos esete a legjobb példa, akinek a védelmét a TASZ ügyvédje látta el...
Sarosip 2015.01.14 10:49:58
@Hurrá Torpedó: a kannabisz halálos túladagolást nem okoz, halálos adagja nem ismert, valószínűleg több kg kannabiszt kéne megenned ahhoz, hogy meghalj tőle. Ami a kannabisz-szívást illeti, a dohányzással ellentétben nem okoz tüdőrákot, legfeljebb hörghurutot. Nincs olyan ismert betegség, amit a kannabisz-szívás okozna, és ami halálhoz vezethetne egészséges embereknél.
Ha érdekel, olvass utána itt:
www.ndi-szip.hu/Controls/DownloadEDoc.aspx?attId=cc56262d-a121-44c2-811b-3dc9463eeaa2
Nemzetközi pénzügyi körök által koholt rágalom, hogy Magyarország kormánya a civil társadalom lerombolására törekedne. Távol áll tőle! Néhány egyszerű szabály betartásával bárkiből lehet jó civil, akit a kormány támogat...
Az alapvető jogok biztosa szeptember 17-én egy olyan jelentést tett közzé, amely nagyon kényelmetlenül érintette Kocsis Máté polgármestert, aki mindent megtett annak érdekében, hogy bezárassa a Kék Pont tűcsere programját. Az ombudsmani jelentés ugyanis rámutatott, hogy a tűcsere nem csak az EU, de…..
Őrültség, de van benne rendszer – ezt mindenesetre el lehet mondani a kormány civil társadalom elleni támadásáról. Az ellenzék padlón van, a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszeréből az együttműködés motorja lett, a média megregulázva, az állami korrupció gépezete szigorúan központosítva.…..
A TASZ Drogriporter munkatársai idén márciusban Új-Zélandon forgattak arról, hogy miért döntött úgy az ottani kormány, hogy az eddigi tiltó megközelítés nem alkalmas a dizájner drogok visszaszorítására, és hogyan próbál legális, ellenőrzött piacot teremteni néhány alacsonyabb kockázatú szer…..
Az orosz megszállással a Krím lakóinak vissza kell állítaniuk az órájukat, ugyanis átkerülnek a moszkvai időzónába. Ez csak egy szimbolikus változás. Az orosz birodalom alattvalóiként a krímieknek meg kell szokniuk, hogy ezentúl nem csak időzóna fogja őket elválasztani Európától, de számos olyan…..
Egy 16 éves fiúra ráhívta a kórház a rendőrséget, miután drogfogyasztás miatt rosszul lett. Levélben kérjük az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt, hogy utasítsa a kórházakat: ne értesítsék a rendőrséget a betegek kábítószer-fogyasztásáról, ez ugyanis jogsértő és káros gyakorlat. ..
A dizájner drogok jelentik jelenleg a legnagyobb kihívást az Európai Unió drogpolitikája számára. Miközben a tagállamok görcsösen próbálnak minél gyorsabban minél több szert tiltólistára helyezni, a szakemberek szerint a tartós megoldások a keresleti oldalon rejlenek - derül ki…..
Manapság egyre divatosabbá válik az a téves nézet, hogy a buzik is emberek, és hogy őket is édesanya szülte. Egyre több meleg bújik elő, vonul fel, aztán még nekik áll feljebb, ha a normális emberek nyíltan lerohadtbuzizzák, ratyizzák vagy köcsögözik őket. Lassan már meg sem lehet rugdosni a buzikat…..
A Némó nyomában című népszerű mesefilmben szerepel egy doktorhal, Szenilla, aki elfelejt mindent, ami három percnél korábban történt, és emiatt mulatságos bonyodalmakba keveredik. A valóságban közel sem ennyire mulatságos folyamatos rövid távú emlékezetvesztést a pszichiátria…..
Az új-zélandi kormány a feje tetejéről a talpára állítja a dizájner drogok szabályozását: ahelyett, hogy az állam vizsgálná az új dizájner drogokat, mielőtt betiltaná őket, ezentúl a forgalmazóknak kell kockázat-elemezniük a szereket, mielőtt piacra dobnák azokat..
Sarosip 2013.08.13 13:53:32
@notib: honnan vetted, hogy a hollandok verik a fejüket a falba? A közvélemény többsége szerint éppen hogy tovább kellene menni és a kannabisz-termesztést is legálissá tenni, ami jelenleg illegális. Hollandiában kevesebb fiatal próbálja ki a kannabiszt, mint Franciaországban, vagy a nagyon szigorú USA-ban, ezt mivel magyarázod?
Sarosip 2013.08.13 14:00:55
@kvp: az általad felvázolt jövőkép nekem inkább 1984 világát juttatja eszembe, egy demokráciában elfogadhatatlan. Nem lehet megbüntetni, sem pedig kényszergyógykezelésre kötelezni senkit amiatt, hogy valami olyan szert fogyasztott, ami még csak nem is volt illegális a fogyasztás pillanatában. Nulla poena sine lege, ahogy a büntetőjog egyik alapelve mondja. Másrészről pedig nincs olyan "kezelés", ami drogmentessé tenné a fiatalokat, ez nonszensz.
Az USA főügyésze bejelentette, hogy a tömeges bebörtönzésen alapuló büntetőpolitika erkölcsi és gazdasági értelemben is megbukott. Sajnos a magyar büntető-igazságszolgáltatás jelenleg éppen abba a hibás irányba indult el, ahonnan az amerikaiak most menekülni…..
A kormány a parlament elé terjesztette az új nemzeti drogstratégiát – amiből az utolsó pillanatban drogellenes stratégia lett, végső cél a tiszta tudat és az ország drogmentesítése. De vajon mennyire reális erre alapozni a drogstratégiánkat a 21. században?    A…..
2012. április 3-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely bevezette az ún. C-listát, amely a drogpiacon újonnan megjelenő pszichoaktív anyagokat hivatott szabályozni. A kormányzati kommunikáció akkor azt hirdette, hogy a lista bevezetése az ún. dizájner drogok fogyasztásának jelentős…..
A házasságról számos mítosz él a köztudatban. Ezek egy része olyan makacsul tartja magát, hogy szinte kiirthatatlannak tűnik. Valójában nagyon is múlandó hiedelmekről van szó – mutat rá az Amerikai Történész Társulat (American Historical Association) a Legfelsőbb…..
A TASZ, a Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet nyílt levelet küldött Áder János köztársasági elnöknek, amelyben arra kérjük, hogy hivatali esküjének megfelelően őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett és emeljen vétót az Alaptörvény negyedik…..