Regisztráció Blogot indítok
Adatok
flippant

29 bejegyzést írt és 2044 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Magyar Nemzet vitriolos tollú újságírója Lovas István leleplezte a nagy választási csalást. A mindenki számára közismert zsidó összeesküvő csoport, a világot irányító Bilderbergek, a minden mögött álló világkormány készül lecsapni Magyarországra, méghozzá előretolt…..
A kérdést ugyan többen fölvetették, de elfogadható magyarázatot nemigen lehetett olvasni sokáig. Végül mostanára eljutottunk egy olyan elképzeléshez is, hogy a Sorstalanságot a korabeli kritika elhallgatta. Ám ez a vélekedés még mindig mintha csak a városi legenda szintjén ülne,…..
Kilencvenes évek rulez! De jók is voltak kéthetente azok a csütörtök esték, amikor a Szomszédok után még Sándor is osztotta az észt. Íme a legelső Friderikusz Show adása, amiben Klapka György nem csak beszél  soha meg nem jelent  készülő nagylemezéről, hanem dalra is…..
Lassan levonul a térség valaha volt legnagyobb árvize, amely többek közt azt is megmutatta, hogy egy nemzet összetartozás-élményét mennyire megerősíti a katasztrófa elhárításában való közösségi részvétel. Az embereknek csupán tér kellett és valóságos feladat. Ezt hozta…..
A cikk apropóját a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntéshozatala szolgáltatta, miszerint többmilliós prémiummal jutalmazta a városi cégek vezetőit. A BKK vezére, a mindössze 25 éves Vitézy Dávid évi 19 milliós fizetése mellé kapott 6 millió forintot, hogy ne haljon éhen. A…..
Bár nem tudjuk mi történik Csehországban, nem tudjuk, milyen váddal, és hogy igaz vádakkal-e, de mára virradóra a cseh rendőrség elitalakulata talán az egész modern Kelet-Európai történelemben példátlan akciót hajtott végre, ahogy ők hívják intervenciót. Kihallgatták a…..
flippant 2013.06.13 19:22:30
@ati27: Ha a Föld lapos lenne akkor az emberek boldogabbak és sárgábbak lennének. Valószínűleg a madarak gyaníthatóan többet csicseregnének.
flippant 2013.06.13 19:23:13
Ma jelent meg a Blikkben Takács Gábor Fideszes önkormányzati képviselő üzleteiről egy cikk. Eszerint a politikus felesége, anyósa és testvére fejenként négy dohánykoncesszióhoz jutott Miskolcon, cégei pedig 15 millió forintos támogatást kaptak idén tavaly pedig…..
flippant 2013.06.13 19:03:19
Balról Paprikajancsik a gáton 2013.06.12 08:20:57
Ha van idegesítő dolog egy természeti katasztrófában, akkor az, hogy ilyenkor minden politikus meglátja a lehetőséget hazafiasságának demonstrálására.Holott a politikus a gáton annyit ér, mint csimpánz az atomreaktorban: ha csak nincs építésvezetői vagy közmunkás tapasztalata,…..
Alaposan megosztotta a brit kommentelőket az, hogy a magyar Attraction nyerte a Britain's Got Talent című műsort. Míg egyesek szerint ez is Nagy-Britannia sokszínűségének bizonyítéka, addig mások értetlenkednek a végeredmény fölött és katasztrófát emlegetnek. A nézői, olvasói…..
Hosszasan keresgéltél, száz helyre küldted el az önéletrajzod, és végre, behívtak interjúra. Az öröm általában pár perc alatt elillan, és átveszi a helyét a szorongás, a gyomorgörcs. Az interjúztatók általában igazi cápák, és kiszagolják a félelmet. A thedailymuse.com…..
flippant 2013.06.06 19:53:22
Tisztelt M.T. blog.     Utazási  költség térítéssel kapcsolatban kellene infó. A munkahelyünk kiköltözött agglomerációba, és az eddigi helyi járatos bérlettel nem tudunk kiutazni, hanem helyette meg kellett venni a távolsági (10 km-es) bérletet. A…..
Közép-Európában több területen katasztrófariadót rendeltek el az árvizek miatt. Szükségállapot van érvényben Csehországban, a hosszan tartő, kiadós esőzések miatt gyorsan emelkedő vízszint miatt. Prágában a Moldva-partján mobil gátakat építenek. A Moldva vízhozama…..
flippant 2013.06.04 12:06:25
@wmiki: orbán a hibás meg az emút8év
Robi egy érdekességre lett figyelmes a SOTE érsebészetén, amikor bepróbált egy jeges kávét. Az hagyján, hogy a vásárolt termék egy hónapja le volt járva, de az automatában még februárban megromlott italok is voltak. Vajon azért, mert a páciensek nem látják az apróbetűt? A…..
Hihetetlen, mennyire igaz, hogy az átlagember kajakra elhiszi azt, amit a tévében lát, ha teszem azt mutatnak egy szarul összemontírozott, elől macska, hátul elefánt szörnyet, hogy belső-Mongóliában ilyennel terelik a kecskéket, a lakosság nagy százaléka itthon is erről beszélne a…..
flippant 2013.06.04 10:48:33
@Yooha: Nem. Olajjal átitatott fából készült ló. :)
A hir24.hu találta meg a youtube-on azt a gyönyörű felvételt, amihez képest Szebeni István köztévés bazmegelése gyermeki gügyögésnek tűnik. A görög ET3 csatorna csütörtöki híradójában egy technikai malőrnek köszönhetően a zavargásokról szóló tudósítás helyett…..
Van ez az úszónő, aki szakmájában közepesnél jobban teljesített, sőt, ha azt vesszük, egy örökös magyar bajnoki cím meg az EB-bronz az egészen frankó, de a saját árnyékát csak nem tudta átlépni, hogy most azért, mert nem mert nagyot lépni, nehogy kicsorogjon valami a lába…..
flippant 2013.05.27 20:47:43
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Azért valld be, hogy egy NDK-s sportolónőnél jobban néz ki.
Oldaltól függ, hogy miként értelmezzük a GDP-növekedést: szárnyalás vagy szerencse; hosszú távú vagy két hónapos hatás; van mögötte valódi támasz vagy csak légvár. Mi az a GDP és hogy lehet megmérni? Leegyszerűsítve a GDP (gross domestic product, bruttó hazai termék)…..
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ma tette ki a honlapjára az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló előterjesztést - aki akarja, e-mailban nyugodtan véleményezheti, holnap délig (vajon ez a társadalmi egyeztetés?), de külön kérés, hogy az iktatószám…..
Ez a kormány megmentette az országot a csődtől - bírta mondani Kövér László házelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tegnap esti kerekasztal-beszélgetésén, melynek címe stílusosan a (kormány szerint legalábbis) nagyon bevált kampó kampányszöveg, a Magyarország…..
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!    Délkelet-Magyarországon, egy állásinterjún történt: tíz embert hívtak be egyszerre egy pékáru üzletvezetői és -eladói állásra. A hirdetésben feltételként szerepelt az idegennyelvtudás. Először egy kétoldalas tesztet kellett…..
A Spar rekordidő alatt kinyomozta, hogy tényleg leköcsögözték naiv ügyfelet egy üzletükben, úgyhogy megtették a szükséges lépéseket: ..
A Tv2 Mokka című műsorának egyik házigazdája valami különös oknál fogva (és nem, nem vagyunk hajlandók spekulálni sem) ha a "szamár" szót meghallja, átlényegül idétlen tinicsajjá, és ugyan mindegy, hogy a szamár éppen egy embert tép szét, vagy csak úgy legel és bőg,…..
Előző bejegyzésünkben megmutattuk, hogy hiába ígért kisebb és olcsóbb kormányt a miniszterelnök, az ígéret csúnyán megbukott. Kiszámoltuk, hogy éves szinten 400 millió forinttal kerül többe a választóknak a 2010-ben felállított kormányzati struktúra. Nem ez azonban az…..
flippant 2013.05.17 22:06:04
@Husz_János_Puszita: Viszont csak a teljes népesség 1/4 szavazna ezekre a narancsos majmokra. Akik köztudottan kishitű kádáristákból átvedlett nyuggerek, illetve 2 virsliért és 1 pohár sörért a saját anyját eladó hajdani maszopos panelprolik.
A kormányzati cinizmus határa a csillagos ég. Kiírták ugyanis azt a pályázatot, amelyben a koncessziós jogokról lemaradt trafikosok próbálkozhatnak mégegyszer, feltéve hogy tudják teljesíteni a követelményeket. Összesen egy hetük van erre – aki megpróbálja, valószínűleg…..
Az én egészségügyi döntésem (Angelina Jolie New York Times-ban megjelent cikke a mellrák árnyékáról és a rák megelőzésének fontosságáról) Az édesanyám majdnem egy évtizeden át küzdött a rákkal, míg bele nem halt 56 évesen. Annyi ideje még volt, hogy az első unokáját…..
flippant 2013.05.15 19:41:09
@tevevanegypupu: Még szerencse, hogy az agyát nem kell kivetetnie mert nincs neki