Regisztráció Blogot indítok
Adatok
masszazsblog

1 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nehéz volt a nyár, sok masszázsszalon bezárt, sokan elmentek külföldre, hogy aztán 2-3 hónap múlva azzal jöjjenek haza, hogy már ott sem állnak sorba a vendégek, azért a kis többletért nem érdemes kiutazni, a hidegvízre valót meg lehet keresni itthon is. Ősszel jött egy…..
masszazsblog 2012.11.21 07:59:47
@Kelly és a szexi dög: nagyjából erről szól a poszt

@váj mí: Neked MINDENBEN igazad van, mégsincs közöttünk ellentét.
A posztot nem a szar november, hanem a szar október ihlette.
A válság mindenkit érint, csak a gyengébb, semmihez nem értő szolgáltatókat sokkal inkább, ezért is tűnnek el sokan a piacról.

A decemberi felpörgés viszont már évek óta csak régi szép emlék.
Még csak három, egészen jóra értékelt, boldog végű akción voltam túl, friss lelkesedéssel és gerjedelemmel emlékeztem rájuk, és vágytam egy újra. Nem mai a történet ez, több mint 2 éve esett meg velem, még az erotikus masszázzsal való ismerkedésem kezdeti szakaszában. Hideg…..
masszazsblog 2012.09.24 12:53:46
@régebb óta vagyok Subban mint te: ezért aztán neked posztra nem futja, csak kommentre.
Nagy dolog!
masszazsblog 2012.09.26 14:29:08
@BLACI:
köszönjük a gratulációt, cserébe fogadd szeretettel az egész szerkesztőség elismerését a párját ritkító jogi ismereteidhez!

Az viszont egy percig se zavarjon, hogy

1. a posztban nem szerepel sem közösülés, sem fajtalankodás

2. ha valaki betöltötte a 18. évét, még egészen pontosan két évig tini marad.

Ennek ellenére hálás köszönet a fontos kommentért, sokan biztos innen tudják meg a frankót!
:-)
masszazsblog 2012.10.16 15:09:30
@BLACI: jaj, bélaci, egyszer már olyan okosan idéztél egy ide nem illő jogszabályt!
Keresd ki azt is, hogy mit jelent a fajtalankodás, hiszen arról is rendelkezik a törvény!

Még jobb lenne, ha befejeznéd az általános iskolát és tanulás helyett nem olvasgatnál 18 éven felülieknek szóló posztokat, mert mint a mellékelt ábra mutatja, ezeket sem érted, nem csak a paragrafusokat!
Szeretném felhívni a kolléganők figyelmét, abból sose lesz semmi jó, ha elfogadjátok a vendég közeledését, legyen bármilyen régi jó vendég.Én már jó régen megjártam, most egy közeli munkatársammal történt szórul szóra ugyanaz, de olvastam már hasonló történetet…..
masszazsblog 2012.07.25 16:21:27
@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): ez meg a funkcionális analfabetizmus tipikus esete.
Nem a pasik közeledését hárítja, hanem a vendégekét - és ebben nagyon igaza van!

A masszőrhölgy írását nem csak itt közöljük, hanem más oldalakon is, mert tömegjelenségről van szó.
masszazsblog 2012.07.25 18:38:43
@eMJe: de az.
Látom, neked is nehéz a szöveg.
A következőt még egyszerűbbre szerkesztjük majd a kedvetekért.
Egyszerű tőmondatok.
Azok talán érthetőek.
masszazsblog 2012.07.25 23:21:04
@eMJe: ha többször beírsz egy hülyeséget, attól az még hülyeség marad.

A faszverés az erotikus szolgáltatás, senki nem vitatja, viszont a poszt szerzője világosan leírta, hogy nem nyúl a vendégei farkához.

Sajnálom hogy nem értetted meg és azt is, hogy a trollritkító lekapcsolt.
Hello! A napokban felkaptam a fejem a Kinek mire jó cikkben egy mondatra, miszerint az eszo masszázs jó korai magömlésre. Nem vagyok jártas az erotikus masszázs téren, a blogotokat sem régóta olvasom, de ennek kapcsán kezdtem el keresgélni a témában. Nem szépítem a dolgokat,…..
masszazsblog 2012.06.05 12:43:52
@kalandfereg: te tulképp kihez beszélsz? És miért ebben a blogban?
masszázsblog Kinek mire jó? 2012.05.24 10:41:00
Az nem kérdés, hogy a masszázs hasznos dolog. Mindegyik. Vagy a legtöbb, legyen teljesen egészségügyi masszázs, egy egészen kicsit érzéki masszázs, esetleg nagyon erotikus masszázs. Sokféle ember van, így a masszázs sok mindenre jó. Elsőre ezek jutnak eszembe, de ha valami…..
masszazsblog 2012.05.25 08:24:25
@Nevem Earl: remélem, a számodra szórakoztatóbbak bennmaradnak, mert a leghülyébb köpködőket elkezdtük irtani.
Fizettél már másfél millát? címmel vallott nemrég a saját ballépéséről egy póruljárt úriember. A fura történet nem csak a masszázsblog néhány olvasóját ihlette hozzászólásra, hanem a sztoriban szereplő hölgy egyik kolleganőjét is.Nekünk nem tisztünk kideríteni,…..
masszazsblog 2012.05.02 22:52:46
@atrazin: kösz hogy szóltál
A húszéves lány masszőrnek jelentkezett egy olyan hirdetésre, amiben havi félmilliót ígértek neki, utána zsinórban érték a meglepetések. Olyanok, hogy   1. minek az a drága, egyéves masszőri tanfolyam a szigorú vizsgával, amikor három nap alatt is betanítják a…..
masszazsblog 2012.04.16 12:35:33
@Rongy Rázó: mindannyian megdöbbentünk azon, hogy egy erotikus masszázs munkát hirdető szalonban erotikus masszázs folyik, továbbá azon is megdöbbentünk, hogy a sanyarú sorsa ellenére Nóri nem nagyon akar onnan kiszabadulni.
A döbbenettől még mindig itt ülünk egymásra nézve és még ebédelni sem mentünk.
masszazsblog 2012.04.16 12:39:37
@chipshop: ahhoz képest hogy nem tudsz pornót nézni, eléggé otthon vagy a témában.
Láttál már nagyit, 17 éves kiscsajokat, még azt is tudod, mire költik a pornózással szerzett bevételt meg hogy nem szorulnának rá - most akkor mi is van tulképpen?

Igazad van, ezek a lányok maguk választják az ösvényeiket, de te is!
Akinek ennyire gusztustalan az ipar, az hogy kerül ide a masszázsblogra?
masszazsblog 2012.04.16 12:41:10
@chipshop: most látom, nem először és nem is másodszor szólaltál meg!!!!
:-)
A Masszázs háznál, nálam! címmel indult sorozat negyedik epizódja következik.Emlékeztetőül: a szerző hirdetésben keresett házhoz járó okleveles masszőzt és az erotikát már a hirdetésében kizárta, végül megtalálta, akit keresett, de a tapasztalatait megosztja az olvasókkal.…..
masszazsblog 2012.04.06 16:08:20
@➊: nem állt meg az evolúció, hurrá!
Az alábbiakban leírt eset kb. fél éve történt velem. Előre bocsátom, azóta hülye tyúknak érzem magam, és valószínűleg az is vagyok. Mentségemül szolgáljon, hogy bár általában két lábon állok a földön, a jóhiszeműségem legendás. A kedvesemmel egy wellness szállodában töltöttünk egy hétvégét. A…..
masszazsblog 2012.04.05 17:42:17
@mojoking77: jé, egy normális ember! :-O
masszazsblog 2012.04.05 19:12:59
@A csótány is ember: nem kell általánosítani.
Vannak a megszólalók között normális, érett emberek is.
Nem kell leszarozni sem az olvasókat, sem a kommentelőket.
A blogot lehet, bátran, az nem zavar senkit.
Ekkora hülye nincs! - mondhatja bárki és jogosan.A helyzet az hogy van ekkora hülye, én vagyok az és szerintem nem egyedül.A sztorimat azért mondom el, hogy tanuljon belőle, aki hasonló helyzetbe kerül, bár attól tartok, ha másnak ugyanúgy leszáll a vér az agyából a farkába mint…..
masszazsblog 2012.03.23 23:14:29
@Styxx: ha ilyen végtelen okos vagy, magyarázd már el azt is, hogy ki mire megy a hirdetményi idézéssel egy meg sem indított polgári perben?
Hány olyan esetről tudsz, amikor a hirdetményi idézésre megjelent a kötelezett, bocsánatot kért és mindent kamatostól kifizetett?
masszazsblog 2012.03.23 23:53:19
@Styxx: újabb a valóságtól elrugaszkodott butaság.
Hirdetményivel perelni?
Ilyet csak az az ügyvéd ajánl az ügyfelének, akinek nincs munkája.
Ha a szerencsétlen ügyfél bekajálja, akkor kifizet egy csomó illetéket és ügyvédi munkadíjat, aztán két év múlva lesz egy jogerős ítélete, amit annyit sem ér, mint a papír, amire rányomtatták.
Ha valakit a bejelentett lakcímén sem találnak, akkor mégis ki és miből fogja behajtani a tartozást?
Gondolkozz, okoska!
masszazsblog 2012.03.24 00:07:46
@Styxx: megint kevered a szezont a fazonnal, de legalább elmondhatod, hogy egy kis időre észrevettek valahol. :-)
Saját tapasztalataimat szeretném megosztani a nagyérdeművel, hátha elég érdekes lesz a  méltóságos masszázsblog olvasóknak. Régen járok masszázsra, valamikor sportoltam, akkor azért, amióta nem sportolok, nagyon meghíztam és minden ízületem problémás, most meg azért.Vannak…..
masszazsblog 2012.03.14 10:11:28
@blue moon: elolvastam az eddigi beszólásaidat.
Nem csodálkozom, hogy továbbra sem érted, szerintem soha nem is fogod, azért várunk vissza, a holnapi poszt (Ne nézzük teljesen hülyének a kuncsaftot) igazi csemege a számodra, remélem, ahhoz is hozzászólsz majd!
:-)
Ritka masszázskalandomat osztom meg a nagyérdeművel, aminek azt a címet adhatnám, hogy Huszonegy másodperc a kéjbarlangban. Azért ritka, mert nem sokszor fordult elő, hogy bejelentkeztem és elmentem egy szalonba, aztán nem maradtam ott. Jártam egy lányhoz a Belvárosba. Panaszkodott, hogy amikor…..
masszazsblog 2012.02.21 12:19:36
@-Tom -: jé, újabb felnőtt a kommentelők között! :-)
masszazsblog 2012.02.21 18:34:31
@maretz: ugye nem baj, ha mi tudunk ennél is szánalmasabbat:

masszazs.blog.hu/2009/03/18/csak_idiota_olvas_szar_blogot
masszazsblog 2012.02.27 00:38:38
@spion27: akkor ezzel 50, vagyis már 51.
Léphetünk?
masszázsblog Kuponos átvágás 2011.04.19 13:51:00
Sosem masszíroztak még meg szakszerűen, avagy sosem voltam még masszőrnél/masszőznél, leginkább anyagi okokból.Mostanában gyakran kapok érdekes akciós ajánlatokat emailben, többször vásároltam így kuponokat - ez történt most is, így jutottam az első masszázsélményemhez.A…..
masszazsblog 2011.05.03 00:28:37
@Pattantyús Ádám: kapásból egy építő szándékú hozzászólás: szerintem egy nívós szalon vezetője nem tegezi le, nem hazudtolja meg és nem is illeti negatív jelzőkkel a vendégeit, különösen azt nem, aki úgy érzi, kevesebbet kapott a pénzéért.
Ugyanakkor valamivel hitelesebbnek tűnik a negatív visszajelzés feletti örömködés, ha az üzletvezető úr legalább egy kicsit elnézést kér a csalódott ügyfelétől.
Még mindig nem késő, kedves Pattantyús Ádám!
masszazsblog 2012.02.14 12:59:52
@Laura22: Kedves Laura!
Egy görcsmentes, elégedett nő nem regisztrál egy nicket csak azért, hogy sértődött indulattal helyrerakjon egy közel egy évvel ezelőtti kommentelőt, mert az nem volt elégedett azzal, amivel ő állítólag igen.
Nagyon kilóg a lóláb, az emberek nem hülyék és az ilyen megnyilvánulások amellett hogy megerősítik a letámadott negatív véleményét, az Álkomnő Akadémia imidzsének sem tesznek túl jót, de ezt egy álomnő honnan is tudná???
Történetemhez hozzá tartozik, hogy magam is gyógymasszőr vagyok, a főállásom mellett másodállásban masszőrködöm. Minden nap gyakorolom tehát ezt a szívemnek kedves szakmát, mióta elvégeztem az iskoláimat. Tavaly télen történt az esetem, amikor nekem is rengeteg vendégem volt a nyakfájós, derékfájós…..
masszazsblog 2012.02.02 01:35:39
@portugéza: kisebb az esélye a helyespasi által elkövetett molesztálásnak, mint egy kiéhezett vén kandúr esetében.

@Peter Tosh: "Ahogy nézem többnyire a masszőznek álcázott kurvákkal szerzet, legtöbbször negatív tapasztalatokról lehet olvasni itt. "

Hogy nézted?
Az utolsó 30 posztból egy ilyen, a többi még csak nem is hasonló.

@AutosVilli: "Én azt nem értem a nők miért nem kaphatóak egy jó numerára."

Tükörbe nézés?
A válság második hullámában, no meg a kormányzati elbocsátások idején ismét sokaknak - akár több diplomával rendelkezőknek is - gondot fog okozni, hogy újra munkát találjanak, és akarva-akaratlanul is belebotlanak a masszőr állást kínálók hirdetéseibe. A…..
masszazsblog 2012.01.17 09:45:20
@Dövan: már te is fellebbentetted a fátylat számtalanszor, de a rendszeresen látható tizennyolcas karikán túl több poszt is leleplezi ezt a végtelenül izgalmas dolgot:
masszazs.blog.hu/2008/09/26/mitol_erotikus_es_mitol_masszazs
masszazs.blog.hu/2009/07/10/igen_kurvazas
Áruld már el, téged miért tart téged ilyen izgalomban ez a blog és miért tartod fontosnak minden poszt után elmondani ugyanazt?

@kipróbálom, milyen kommentelőnek lenni:
nem kellene
Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a masszázsblog olvasóinak egy ezreléke szól hozzá, tehát a posztok után olvasható kommentek SOHA NEM AZ OLVASÓK, hanem csupán az olvasók csekély töredékének a hozzáállását tükrözik, vagyis egy kicsit sem kell megijedni, ez a…..
masszazsblog 2012.01.02 15:37:43
@Maddness69: megoldás mire? Szerencsére nincs probléma, talán a posztból is kiderül, a blognak úgy kell a komment, mint két graffitisnek a fal.
Közel két évig vártunk az itt következő arcpirító történet megszületésére, de az áldozat mindig csak halogatta a megírását. A nemrég jól bevált húzáshoz folyamodva kikérdeztük szegényt és mi írtuk meg a történetét. Negyvenes, jól karbantartott, guszta hölgyről van…..
masszazsblog 2011.12.22 09:35:41
@Kugeln - Rock me Amadeus: abban egyetértünk, hogy a szakértő masszázs legyen matatásmentes, de az tévedés, hogy a kommentekből látszana, kik a törzsolvasók.
Ne felejtse senki, hogy az olvasók egy ezreléke kommentel!!!!
masszazsblog.blog.hu/2011/12/02/napi_gyorsmerleg_2011_december_1
Amikor a masszázsblognak még több rendszeres szerzője volt, az egyikük kapott egy nagyon aranyos levelet. Ifjú hölgyolvasó érdeklődött imígyen: (...) valóban kielégít a heti egyszeri fix áras alkalmi kapcsolat? Mármint érzelmileg. Bár testileg is érdekelne, egy hivatásos…..
masszazsblog 2011.11.24 16:37:15
@VRbagoly: ha végignézed, hogy az elmúlt három évben miket írtál ide, akkor nem fogsz csodálkozni, ha valaki azt mondja: ilyen kis csököttagyúaknak írjak? Egy francot!
Mi tudjuk, hogy nem csak az a 10-15 ember olvassa a blogot, aki köpködni jár ide, de ezt sajnos sok potenciális szerzőknek hiába mondjuk, hiába mutatjuk.
Mindegy, mi szeretjük és szívesen játszunk így is.
Masszőrhölgyek is olvassák a masszázsblogot, elsősorban az ő szíves okulásukra írom a következő sorokat. A masszőz a visszajáró vendégeiből él és ha ilyenek nincsenek, akkor hirdethet bárhol és bármennyit, akár fejtetőre is állhat, akkor sem fog jól menni a biznisz. Egy…..
masszazsblog 2011.11.22 23:04:35
@AzHofi: benne van a posztban, hogy vegye fel a telefont? Én nem találom!
masszazsblog 2011.11.22 23:28:23
@AzHofi: napersze
masszazsblog 2011.11.23 09:42:39
@Vad.Korte: alig várjuk! Nem sok erotikamentes masszázssztori van a blogon, ha ilyet közlünk, akkor soha nem vagyunk kinn az index címlapján, de lehet hogy egyszer megtörténik, hátha épp akkor, amikor a te posztodat hozzuk!
Szóval akkor hajrá!
Mert nálam egyértelmű a kínálat. Kötött menüből dolgozok: Egy, másfél és két óra masszázs közül választhatsz. Krémmel, vagy olajjal, esetleg csúszkával. Alsóneműben leszek, de a felső levetését kérheted.  A végén kézi levezetést, vagy francia kényeztetést…..
masszazsblog 2011.10.08 10:55:46
@Chicano: semmi baj a beleszólásoddal, nem kell érte elnézést kérni, a többi hozzászólók sem a téma avatott ismerői, kizárólag annyit tudnak róla, amit itt, esetleg más fórumokon olvasnak, de látod, ezt sem értik.
Hiába van ott a 18-as karika!
Persze azért szeretjük ám őket is, ezért csináljuk nekik a játszóteret!
:-)
masszazsblog 2011.10.08 11:48:10
@tff: Robzon a kidobóember a kuplerájba dugni járókról beszélt.
Még nagyon sokat kell olvasgatniuk a kívülállóknak ahhoz, hogy derengeni kezdjen a különbség.
Ki mondja meg a pondrónak, hogy pondró? - tette fel a kérdést egy masszőrhölgy az előző posztban. Mivel nem akadt jelentkező, megkérdeztük néhány kedves ismerős szolgáltatót, vállalná-e? Kitana vállalta, ezért felkértük: mondja el, mivel húzzák ki a gyufát a kedves vendégek…..
masszazsblog 2011.10.07 00:01:25
@villamos alóli kacaj: ennek némileg ellentmond, hogy a posztot eddig húszezren olvasták - kábé hatszázan kétszer is! - és veled együtt eddig nyolcvannégyen kommentelték.
A te sztorid statisztikája merre található?
 Masszőr vagyok, emberből, férfiből! Az egyik netes társkeresőn  ismertem meg tavaly egy kivételes hölgyet, ha hinnék benne, azt mondanám, véletlenül. Ami csak a személyes találkozónkon derült ki: ugyanott dolgozik, ahonnan annakidején én a pályát is elhagytam,…..
masszazsblog 2011.10.06 12:08:55
@Kiváncsifáncsi926: ma is van kapcsolatunk a masszőrpárral, de eddig hiába adtuk ki a telszámukat, ezért megkértek minket, ne tegyük.
Van valami más ötleted a kapcsolatfelvételre?
Az érzéki masszázs nem a számtalan masszázsfajta egyike, hanem egy stílus. Szinte valamennyi masszázstípus legtöbbje működik szigorúan érzékiség-mentesen is, de a masszőrtől, a vendégtől és a helyzettől függően a legtöbbe belecsempészhető némi - vagy éppen nagyon sok -…..
masszazsblog 2010.11.13 15:28:29
@hawkeye: melyik blogot olvastad?
Itt nincs leírva semmiféle módszer.
Vagy ha igen, akkor idézd lécci.
masszazsblog 2010.11.14 09:02:08
@hawkeye: Természetesen nyelvészkedünk, mert egs blogon maszni csak elméletben lehet! :-)
Ezek itt valóban módszerek, de egyiktől sem kisterpeszben mész haza.
Viszont még mindig nyelvészkedésileg magyarázatot kérek a következőre:
"a nők társult utánzóik"
Ez mi lenne, drága törzsolvasónk????
A legjobban a felháborodott olvasói leveleket szeretjük. Mint amilyet épp most hozott a postás. Íme: Rohadt dühös vagyok. Ha egyszer a weblapra masszás van kiírva, akkor mit keres ott egy kibaszott örömtanya? Válogatni kelljen a csajok között hogy ez kurva az meg…..
masszazsblog 2010.10.26 21:47:37
@mityu: ez folyamatosan téma, de megnyugtatlak: itt az összes poszt kamu, az egészségbiztosító támogatásával írjuk őket a kamuvadász trollok etetésére.

Próbáltunk a trollt itatni is, de az nem jött össze.
Részletek itt:
masszazs.blog.hu/2010/07/29/nyilvanos_meghivas_egy_trollnak
masszazsblog 2010.10.26 22:15:42
@stephanie de brienne: meg a logika is.
Erről jut eszembe: van akváriumod?
;-)
Meglehetősen tarka a masszőrszakma, akadnak itt megszállott gyógyászok, kuruzslók, jólképzett szakemberek,  unatkozó háziasszonyok, megélhetési liboszómák és bedrogozott büdös kurvák is. Szinte minden fajtájukra van igény és a rutinos maszatók nagyjából tudják, hol…..
masszazsblog 2010.10.24 01:36:10
@gentry: itt csak a kommentelők emlegetik a dugást. A masszázsban nincs dugás, drága gentry, csak masszázs van.
Massage only.
Ritkábban gyógymasszázs, gyakrabban erotikus masszázs, de dugás nincs.

@Myta: nem szükséges megérteni, sőt, elfogadni sem kell, hogy van aki masszázsra jár, mások meg kurvákhoz járnak, dugni.
Ők viszont nem irkálnak ide.

@findelka: azokkal mi a helyzet, akiknek van feleségük, mellete barátnőjük és mégis eljárnak masszázsra?
Hogy jön szóba egyáltalán a higiénia, amikor a barátnővel szokás szeretkezni, a masszőrrel meg nem?