Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HellSzíí

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mire jó öt év? Arra mindenképpen, hogy visszatekintsek és visítva röhögjek magamon. Ennyi idő után már a legkomolyabb tett is röhögőgörcsbe merevedik.  Szerdán történt, napra pontosan öt éve a zenekar legnagyobb és eleddig megismételhetetlen incidense. A közhivatalnoki…..
Hogy a francba lehet egy pohár vörösbortól elhajolni? Ezt a kérdést Viktor tette fel. A kérdés azért jogos, mert annyitól csak megveszekedett absztinensek képesek, ha úgy kényszerítik beléjük, de nem a mi esetünkben. Mégis, valahogy úgy alakult, hogy ilyesmit tapasztalhattunk. Ez…..
Hattól a téren voltam, mert Bormustra volt. Egriként nem tehettem meg, hogy nem vagyok ott, úgyhogy hat nulla egykor már a pénzt váltottam át zsetonra, majd a St. Andrea házikójához mentem és belkezdtem a kóstolásba illetve az ismerősökkel a beszélgetésbe. Aztán rövidesen…..
Pontosan két évvel ezelőtt olyan entrée-m volt a budai vár udvarán, amit minden operában irígykedve és sóhajtozva adnának… Nem tudják, hogy én már megcsináltam, úgyhogy elérkezett az idő, hogy elmondhassam. Szóval fellépés a várban, én egyelőre Pesten, valahol a…..
A Múzeumok Éjszakája program talán az utóbbi évek legjobban működő, épp ezért sikeres kezdeményezése. Ilyenkor az is ellátogat egy múzeumba, aki egyébként nem egy kiállítás-nézelődő fajta, főleg, ha a múzeumok plusz programokkal várják őket. Mint pl. a Millenáris, ahol…..
 Újabb zenei kaland teljesült. A Jesse James után itt az On the way mix, ismét csak Kerekes zenével megspékelve. Alant pedig a banda egy-két életképét lehet látni, kíséretnek. Lehet találgatni :) ..
 N.Csabi, Dj Schnaps és én, illetve mások is többször is üldögéltünk a backstag-ben, és semmit tettünk. Vagyis inkább pihentünk és ökörségekről beszélgettünk. Az pl. eszméletlen volt, amikor N.Csabi felszakította az ajtót és a következővel üdvözölt…..
 Eltelt egy év. Nem gondoltam volna, hogy megéri a blog, konkrétan azt hittem, hogy majd jól beégek és 4-5 poszt után vége, kifújt. Mert nem lesz időm/energiám/kedvem és nem lesz aki farba billentsen amikor már régen meg kellett volna írni és kitenni az anyagot. Szerencsére a…..
Eger közepében évek óta ormótlan rom éktelenkedett, és amióta az eszemet tudom, csak úgy tudtam rágondolni, mint kísértetjárta hely, ahol macskák tanyáznak, és ahová kóbor ebek járnak megdögleni. Ez volt a híres Buttler ház. Nem kellett neki huszonöt év, és megérhettem,…..
Nem sokkal 18.00 után érkeztünk meg a Millenárisra, előtte persze keringőztünk a környéken valamire való parkolóhely után kutatva. Miután egy parkoló-garázsban sikerült megállnunk és átöltöznünk, a jelölteknek járó kék, csuklóra erősíthető belépő átvétele után…..
Na, csak megtaláltam a kerítésről a képet. A birkákat képzeljétek mellé :DA másikhoz hozzáfűzni valóm sok nincs...........  ..
Újabb zeneajánló. Nagyszerű, igényes, sokatmondó és/vagy tréfás tartalommal!        ..
HellSzíí 2010.01.22 11:11:44