Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ahmedov

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tavaly sokfelé jártam az országban vonattal. Az ablakon bámészkodva láttam több tucat szép és kevésbé szép állomást, megállóhelyet. Olvasónk Káptalanfüreden találkozott egy lepusztult váróval, melyet a fiatalok rendbetettek, „kifestettek”. Persze ez a hatóságoknak…..
Ahmedov 2009.12.18 22:44:26
Na, egyike vagyok az állomást kidekoráló három művésznek, vagy deviáns rongálónak, ahogy jobban tetszik. Először is; nem festettük volna össze a falat, ha nem néz ki olyan hányadék módon. Másodszor: nem élvezünk el attól, ha meglátunk valahol egy taget. Személy szerint kifejezetten taszítónak, rondának és ellenszenvesnek találom, és ezzel mindhárman így vagyunk. Más házára se szoktunk festeni semmit, és nem is tervezzük, nekem konkrétan akkor volt először (és eddig egyedül) festékszóró a kezemben. Ahhoz képest azért nem lett rossz, ugye? :) A következményekről: a poszt írója jól tudja, bilincsben vittek el minket a rendőrök. Pedig már majdnem befejeztük. :( Volt rabosítás, fényképpel meg ujjlenyomattal, fél napot ültünk a fogdában, kb. ennyi. Először bűncselekménynek volt elkönyvelve, a MÁV szerint négyszázezer forintos kárt okoztunk. No comment. (a mű elkészítése előtt lefestettük diszperzittel a falat, tökéletesen fehér és egyenletes volt, a diszperzit 1500 forintba került) A rendőrség később felülbírálta ezt, megállapították, hogy csak tizenötezer forint a kár, úgyhogy csak szabálysértés. (ugrott a priuszunk) Egyébként a festmény tetszett a rendőröknek, és a helyi állomásfőnöknek is, aki engedélyezte volna, hogy befejezzük, de erről nem ő dönt. Végül kaptunk egy hivatalos figyelmeztetést, ennyi. Egy vicces sztorival több. És igen, előfordul hogy dicsekedünk vele.