Regisztráció Blogot indítok
Adatok
11zuzuki (törölt)

0 bejegyzést írt és 60 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Rágalmazásellenes Liga felmérése szerint a magyarok 63 százaléka antiszemita - olvasom a napokban, majd rögtön el is kezdődik a vita a vizsgálat helyességéről, meg a módszertanáról. Schiffer rögtön pozicionálja is magát, hogy Magyarországon nem erősebb az…..
Egy nagyon kedves homoszexuális barátom egyszer igen nagy átéléssel kifejtette, hogy ő se nem lázas, se nem tengerpart, tehát gyűlöli a meleg, homokos, és ehhez hasonló finomkodó megnevezéseket hallani, mert ő buzi, és kész, valamint kifejezetten megkért arra, hogy a későbbiekben…..
11zuzuki (törölt) 2012.02.28 10:22:12
@Pilar Ternera:

Elhallgatva akkor sem volt.Nem volt seggrázás,de a munkahelyen sem volt konfliktusa a meleg kollégának...sőt.Elfogadtatni valamit pedig nem úgy kell,hogy polgárpukkasztással operálok.Egy sebész is szikével dolgozik,nem pedig konyhakéssel.
11zuzuki (törölt) 2012.02.28 10:41:25
@Pilar Ternera:
A Kilencvenes évekről beszéltem.Szépen,lassan egyre inkább elfogadottabb lett.Mint ahogy azt az első hozzászólásomban leírtam.Ma már eljutottunk volna a teljes elfogadás szintjére.A vita meddő...
Taposóaknák a kapcsolatban: feltűnik az ex az úszóbajnok életében. Event a FácsénTaposóaknák a kapcsolatban Lehet, nem túl érdekfeszítő, ami velem (is) történt, mindenesetre megélni merően fájdalmas volt. A múlt sebeinek szerepen a jelenlegi kapcsolatban lehetne a munkacíme a…..
 A válság, a válságadó, a gázolajáremelkedés és az áfaemelés együttes hatását élvezhette "akárki lehetek", amikor lemérte a 45 dekás Tesco Gazdaságos spenótot. Az igazán felkészült vásárló minden boltba saját zsebmérleggel érkezik, hiszen a bolti mérlegek…..
  Lányok, akiken van mit fogni... Az elmúlt évben rengeteg címlap jött ki a világban átalagos méretű vagy teltebb lányok fotóival. Ezek közül a legmeghatározóbb a júniusi olasz Vogue volt, akik 3 "igazi nőt" tettek borítóra. Tara Lynn, Candine Huffine és Royn…..
Az Európai Parlament plénumában a frontok szinte változatlanok. A Néppárt képviselői a három órás vitában továbbra is védték Orbán Viktor kurzusát és a Fidesz kottájából énekelve kettős mércével vádolták a baloldali frakciókat. Utóbbiak élesen visszautasították a…..
11zuzuki (törölt) 2012.01.19 12:03:43
@apanna: Azt hiszem,hogy nem vagy egyedül.Én szintén a Jobbikra fogom leadni a voksom,a rá következő választási ciklusban pedig egy mérsékelt jobboldali pártra.A katonaság fogaskerekei azért forognak zökkenőmentesen,mert nincs helye különböző ideológiáknak és filozofálásnak.A felmerülő problémákat azon nyomban orvosolják és nem beszélgetnek róla.Gyakorlatilag a "cencerváltás" óta csak toljuk magunk előtt a problémákat,esetleg a szőnyeg alá söpörjük,de igazán határozott fellépést még egyetlen párt sem tanúsított,ha szembesült egy megoldandó feladattal.Gyakorlatilag szétesett minden,mert maszatolással csak látszólag tűnik el a piszok,a valóságban azért az még létezik.Következő ciklusban nálam ott lesz az iksz a Jobbik mellett,mert úgy érzem eljött az ideje egy nagytakarításnak.
"Olyan volt mint a Counter Strike-ban, hirtelen körbevettek, és nem tudtam hol védekezzek." Kövesdi Andrást tegnap az Andrássy úti tüntetés mellett a Nagymező utcában szélsőjobboldali tüntetők körbevették és csoportosan nekiestek, ütlegelték. "Földre kerültem. A…..
11zuzuki (törölt) 2012.01.04 10:22:52
@Anti Anyag:

Mert még emlékszik az SZDSZ-re!:) Jól felismerhető a kitaposott úton való ténfergés tipikus esete.Kellett néhány év,de a végén az lmp is megérkezett,persze mindenki várta már a megállóban de késett kicsit,mint a Nyíregyházi ic.Az szdsz nem hal meg soha,csak átalakul.A szerencse a szerencsétlenségben,hogy viszonylag kevés az agyhalott,aki nem látja a fától az erdőt.
DopeManTV Örömködik a kuruc.info 2011.12.06 23:55:00
 A kurucok természetesen úsznak a boldogságban. Pedig én nem vagyok labanc. Sőt, talán én vagyok a modern kori Rúzsa Sándor.  Mindenesetre a tények elferdítésében és torzításában a kuruc.info sem rosszabb, mint médiabeli társai.  A tények: Kölcseyt nagyra tartom…..
11zuzuki (törölt) 2011.12.10 01:56:36
Hát...haver,abban igazad van,hogy feljelentgetni embereket nem szép dolog...és valahol megértem dühödet.. Viszont... Érts meg végre egy dolgot,csak egyet... Én Kőbányai srác vagyok,aki Jugóban zsoldosként volt jelen...ha Te puszta viccből és jó kedvtől vezérelve bazdmegolod végig a Himnuszt,akkor lehet...nem biztos,de lehet,hogy még nálam is kihúzod a gyufát,akármilyen jó kedved is van.Lehet,hogy kinyomom a szemed,de az is lehet,hogy letépem a tökeidet és a szádba nyomom...ezt nem lehessen tudni.Most én nem fogok arról vitatkozni,hogy ki a tökösebb,erősebb srác.... Csak úgy megjelenek hirtelen,és nincs szemed!Viszont most foglalkozzunk a jelenlegi problémával.... Jó nagy fasztalicska voltál,ugye tudod...Paulik?Mert nem mind1 ám,hogy Szopoklész,vagy szopok lesz.... a vége a történetnek!Mert minden rosszban van valami,ami még szarabb... Például itt van mindjárt az a rettenet,amit a nagyszüleiddel műveltek!Azt a kúrva hét százát.....Te nem szeretnéd(akarod)megtorolni?Téged hidegen hagy ez a téma?Valljuk be nyugodtan,ha már ilyen őszintén dumálunk,hogy bizony cigányok voltak az elkövetők... Vagy jön a süket duma,ami ilyenkor megszokott és megszopott?Ó....hát alávaló gazemberek voltak?Te tényleg nem vagy még ébren Ombre?Te beszélsz nekem felébredésről,miközben a szomorú valóságot úgy állítod be,mintha nem is lenne?Mi a faszról szól a rap?Nem az igazmondásról?Nagyon magadénak tudod a valóságot,ha a realizmusról megfeledkezel...
Az Ecstasy-ra a legtöbb ember úgy tekint, mint “diszkódrogra” – elektronikus zenére és vibráló fényekre ugrabugráló fiatalok képét társítja hozzá. Kevesen tudják, hogy az Ecstasy tabletták fő hatóanyagára, az MDMA-ra már akkor is ígéretes gyógyszerként tekintettek a pszichiáterek, mielőtt az betört…..
Az egy lehúzós/egy pozitív hagyományát követve a legutóbbi negatív helyzetjelentés után egy igazi boldogságtól kipirult ügyfél élményeit olvashatják a Mongolian BBQ-ból:2007-ben jártam a Mongol étteremben nagyon jól éreztem magam. Négyfős társaságunkat agyon kényeztették.…..
Értéknövelt kiflikkel csábítja az új receptre vágyó vásárlókat a Tesco. A tesztszakaszban véletlenszerűen előforduló légy az ajánlat része!Újabb szfvári Tesco-s kapás...most ilyen hetem van. Rááll a szemem. Lehet lemaradtam valamiről és ez a fokhagymás-tejfölös kifli most…..
„Valószínűleg nem első alkalommal vitt oda nőt. Igaz, ez nem nagyon érdekelt, én egy jó szexet vártam, nem szerelmet” – a várva várt együttlét keresztül húzza az előzetes erotikus levelezés ígéreteit. A pasinak, ahelyett, hogy összeszégyellné magát, még arra…..
Annak itt az éles teszt. Az Engadget bloggerei kipróbálták a Star Wasrt Kinecten. Ha jól látom, van néhány megtanulandó mozdulat, például az előrehaladásnál előre kell hajolni, de a többi jön magától. Ahogy a filmekben láttuk. A tesztelők szerint is van egy kis késés a…..
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Miközben továbbra is a legmagasabb sebességi fokozatban dübörög a Fidesz-úthenger, az első Orbán-kormány óta nem látott mélypontra zuhant az egykor fiatal és demokrata párt népszerűsége. A Fidesz jelenlegi támogatottsága egy évvel a beiktatása után, 2011. május közepén…..
Közhiedelemmel ellentétben nem csak belvárosa miatt jár több turista Prágába. Könnyen megtanulható, utasbarát tömegközlekedés, élhetőbb város, folyamatosan megvalósuló beruházások, pörgőbb étterem-, gastro- és hotelkultúra. Budapest fantasztikus adottságai ellenére pedig…..
11zuzuki (törölt) 2011.05.06 17:05:40
11zuzuki (törölt) 2011.05.06 17:08:44
11zuzuki (törölt) 2011.05.06 17:15:54
Sziasztok!   Felháborodásomnak szeretnék hangot adni. Szeretném azonban leszögezni, hogy a saját orvosommal, illetve a legtöbb orvossal én elégedett vagyok, ez volt az első igazán negatív tapasztalatom, amiből nem szűrtem le következtetéseket kollektíve az orvosokra nézve.…..
11zuzuki (törölt) 2011.05.06 10:31:23
11zuzuki (törölt) 2011.05.06 11:18:31
@BKV - Önnek megyünk:
Vitázni kell az EU-val!Különben soha nem lesz EU!Látszik,hogy szakad a szerkezet.Alapjaiban vannak gondok.Egyik kelet európai ország sem tartja menőnek azt,ami az "euban" folyik.Én tíz évvel ezelőtt egy fórumon kijelentettem,hogy nem a dollár csökkenése,nem forint gyengülése lesz a fő-fő ok,amiért harcolnak majd a felek(a forint nem érdekes,csak számunkra),hanem a cigány probléma.Eljutottunk odáig,hogy beteljesült a rémálmom.Az egész eu. tagországoknak ez lett a legnagyobb problémája!!!!!És most aztán nincs menekvés...valahogy meg kell oldani!
 Nem erről volt szó! címen indít kampányt a Lehet Más a Politika, melyben eredeti célja bemutatni a kormány hibás döntéseinek sorát, számtan órát tartani az orbáni megszorításokról, bizonyítani azt, hogy a választási kampányban mást ígért a Fidesz. Nos a film e cél…..
A véletlen - és egyéb ügyek - úgy hozta, hogy tegnap Strasbourgban akadt dolgom. Furcsa volt nézni, ahogy a helyieknek az AFP hírügynökség beszámolójában megtalálható "cigány" és "evakuálás" kifejezésekre ökölbe szorul a záróizmuk. Hiába, feltétlen…..
11zuzuki (törölt) 2011.04.27 20:40:04
Reggel van,kezdődik a nap.Elempés Gertrúd a hetedik kerületben kikecmereg finom,puha ágyacskájából és megnézi/ elolvassa az Indexet,Blogot ír(közben cappuccino szürcsölés),majd beáll a "döngölős" zuhanyfülkéjébe.Aztán reggelizik,de már nyafog,mert kicsit szikkadt a tegnap vásárolt croissant.Utána felveszi méregdrága ruhácskáját,fogja az apuéktól kapott bogár kulcsait és elviharzik dolgozni,egy TASZ irodába.Ugyanezen reggel egy Borsodi falucskában.Mari néni korábban kelt,Ő már leélte élete javát,úgyhogy nehézkes az ágyból kimászás,fáj már mindene.Hideg van,úgyhogy kósza ötlete támad.Be kellene gyújtani.Kimegy a kamrába,de farakás helyett csak egy precízen beállított emberi ürülék fogadja.Ezek a Kolompárék már megint elvitték a fát és micsoda mocskot hagytak itt.Már csak lemondóan legyint egyet,hiszen megszokta már az évek alatt.Felöltözik és elindul a közért felé,de reggeli sétáját néhány obszcén bekiabálás és egy felé hajított kő is megzavarja.Megszokta már ezt is.Hova fusson?Miből fusson?Itt élte le az életét békességben,nyugalomban két évvel ezelőttig.Akkor költöztek ide Kolompárék,nem is csoda,hiszen ingyen kapták a házat.Mari néni délután arra eszmél,hogy veszettül ugatnak a szomszéd kutyái,így felveszi kiszolgált kardigánját és kicammog a kertbe.Látja,hogy a sufni ajtaját,ablakait ellopták és a tetőből is hiányzik egy darab.Az Isten fáját neki,ennek már a fele sem tréfa.Rendőrséget nem hívja,mert a múltkor is azt mondták,hogy tudják kik az elkövetők,de mivel még gyerekek,nem csinálhatnak velük semmit.Nyugovóra tér.
A hetedikben már Gertrúd is hazaért,bár morcos nagyon,mert nem sikerült teljesíteni a tíz kilométeres távot a futógépen.Rohadna meg Zsolti.Nem személyi edző az ilyen,hanem egy mocskos náci.Még a feje is borotvált...szánalmas tulok.Előveszi a kétajtós frigóból a szénhidrát mentes joghurtot,majd elolvassa az Indexen a legfrissebb híreket.Ő is morcosan tér nyugovóra.
Másnap reggel....
Mari néni aláírja a papírt,miszerint jó ötletnek tartja,hogy a Gárdisták jelenlétükkel megtiszteljék a falut.Gertrúd is felkelt már és bőszen írja a blogját.Felháborító,hogy ebben az országban masíroznak a nácik,a fasiszták és az országban így élni nem lehet.

Ebben egyetértek Gertrúd!Így élni nem lehet...

De,hogy kit vágnék piszkosul nyakon?Tévedsz Gertrúd... Nem Kolompárékat és nem is Mari nénit...
11zuzuki (törölt) 2011.04.27 20:57:02
@vitézlajszló:

Pontosan erről van szó!Két hét nyaralás Gertrúdnak és a hozzá hasonlóknak egy Borsodi faluba.Esküszöm,hogy fizetném az utazást,szállást és a kaját.Ja...és a kórházi ellátást.A temetést már nem...:)
11zuzuki (törölt) 2011.04.28 23:30:33
1984/86...jó volt az!Jó zene,fasza divat(akkor) és viszonylag utaztak is az emberek.Mindenki happy,egészen addig,amíg jártuk a világot és vettük azt az idióta bőrkabátot.Aztán két hét után haza érkeztünk és ismét lementünk a térre... Ment az itt a piros,hol a piros és "járőröztek" a kurv.k is,tehát minden faja volt.Aztán elkezdték dobálni a szegély-köveket a cigányok.Még a nyolcban is ez ment,mert divat lett.A harminchetes villamost passzióból dobálták,mert a területükön ment át.92.... Kolozsvári utca,Pongrác telep... Én abban az időben jártam egy Kaszinóba dolgozni, biztonsági emberként,úgyhogy minden éjszaka azon a vonalon utaztam.A vicces az,hogy még én is féltem,pedig nem vagyok egy beszari elempés.Képzeljétek el,hogy abban az időben vettem egy gázpisztolyt!Abban az időben...basszus... Akkorra kuriózum volt,hogy ihaj!Hajnalban jöttem haza és a Népszínház utcában vártam a villamosra,de folyamatosan az volt bennem,hogy ha támadnak(mert állandóan támadtak),akkor a lövés hangjára felébred a "nyócc" és soha a büdös életben nem magyarázom magam ki ebből a helyzetből!:) Fantasztikus élet érzés volt....
Nyugodj meg Viktor... Teszem azt eltünteted a Jobbik szavazókat és már lassan a sajátjaidat is,szerinted a cigány-probléma nem marad ott,ahol eddig is volt?Hiába nyomod ezt a süket szöveget,hogy a Jobbik(egyenlőre úgy néz ki a dolog,hogy Ők hívták fel a figyelmet arra,hogy így nem megy tovább)és hiába szeretnéd összemosni a Szebb jövőt a Véderővel.... Nem megy!Tessék végre rendet tenni,úgy,ahogy a Magyarok követelik...és nem pedig úgy,ahogy az Elempések és a Cigány bűnözők ezt elvárnák.Tessék rendet tenni végre,mert az nonszensz,hogy megvédjük a bűnöző cigányokat és azt meg kirekesztjük,akiknek ebből elege van!!!!!!!!
Minden épeszű tudja,hogy a betegséget kell kezelni,nem pedig akkor eszmélni,mikor a járvány már menthetetlenül kitört!
PTinfo Hogy hívják a reptereket? 2011.03.20 13:41:00
Március 16-án átnevezték a budapesti repteret, a jövőben Ferihegyi nemzetközi repülőtér helyett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a hivatalos neve az orszég legnagyobb légikikötőjének. A tárcaközi földrajzinév-bizottság az elnevezést nem támogatta,…..
11zuzuki (törölt) 2011.03.21 11:16:45
@histar007:

Ekkora ökörséget még életemben nem olvastam:A kérdésre a válasz: sem Széchenyi sem Rákóczi, sem Liszt nem beszélt rendesen magyarul.
Ennek oka egész prózai volt:
- születésükkor még éppen szárnyát bontogatta a nyelvújító mozgalom, akkoriban nem igazán volt alkalmas a magyar nyelv komolyabb gondolatok kifejezésére.
- ahogy ma sem, akkor sem beszélte Európa nagy része a magyart, az uralkodó elit meg pláne nem...

Ezt Te komolyan gondoltad,vagy csak egy leheletnyit kihagyott az agyad?A magyar nyelv (a régi) a legősibb nyelvek közé tartozik.Elismeréssel nyilatkoztak róla mindenhol a világban.Erre jössz..és egy ekkora égbekiáltó marhaságot írsz.Félelmetes..
A következőkben megfogalmazom azt, hogy számomra mi a gond a Fidesz új alkotmány-tervezetével, továbbá, hogy mások számára mi lehet kifogásolható. Kik azok, akik kimaradnak a "miséből". Hol, mely embercsoportokat idegenít el magától, és miért. ***…..