Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hnaletta

252 bejegyzést írt és 84 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
de!sign Egy lakás új ruhája 4. 2012.08.06 21:20:38
Megint egy újabb nap az átépítésen. Szépen haladunk. Ha minden nap legalább 2 szakma jelen lesz, ahogy terveztem, még a végén készen is leszünk (pár dolog kivételével, aminek beérkezési ideje 6-8 hét, amiből még csak 2-3 telt el a rendelés óta). 1. A pénteken elkészült szép…..
Varga Judit immár több, mint 6 éve oszlopos tagja a bloggertársadalomnak, ráadásul azzal büszkélkedhet, hogy blogján kizárólag saját tartalmat találhattok. A folyton pörgő és alkotó Judit alkotásaival blogján kívül számos kreatív tv műsorban, magazinban és netes felületen is találkozhattok. Munkái…..
Komoly változásokon ment át idén A Dal, a köztévé saját eurovíziós dalversenye. Új produkciós cég gyártja a műsort és lecserélték a zsűri nagy részét, pontosabban azokat (Rákay Philip, Csiszár Jenő), akiknek egyébként is akad bőven más munkájuk a közmédián belül. Már a műsor előtt érezhető volt,…..
hnaletta 2016.01.24 14:06:57
@Látens Inszinuáció: A többi jobb volt. :-)
Észak-Európában tudják, hogyan lehet egyszerűen, letisztultan, mégis otthonosan étkezni. Ezt biztosan megtanulhatjuk tőlük. ..
hnaletta 2016.01.11 20:30:55
Zai Viktória enteriőrtervező, 6 éve oszlopos tagja a lakberblogger társadalomnak, a Dizain márka megálmodója és a Stúdió Dizain tulajdonosa. Munkái között magánházak, lakások, irodák, vendéglátóhelyek és bemutatótermek enteriőrjeit egyaránt megtaláljuk, de arculattervezésre is szívesen vállalkozik...
Ha találsz a a nagyi padlásán vagy egy régiségboltban egy csodaszép régi képkeretet, de nincs benne kép, akkor nagyjából egy órai munkával és pár, könnyen beszerezhető hozzávaló segítségével csodás dekorációt készíthetsz. Ha kíváncsi vagy, hogy pontosan hogyan készítsd…..
Egy ügyes lakatos, egy kis spray festék, 2 pár IKEA LILL függöny, 2 darab Marrakesh bútorgomb, egy IKEA lampion, némi fúrás faragás, és máris kész az egyedi, névre szóló baldachin. Ha magad is…..
Instant Life Ombre fal festése 2015.08.05 10:57:51
Az ombre fal szerelmeseinek szántuk ezt a rövidke bejegyzést. Itt csak pár képet mutatunk egy kislányszoba átfestéséről és végeredményéről, de ha bővebben is érdekel, hogyan lehet…..
Az újrahasznosítás és a kreativitás egyik magyarországi szószólója Csorba Anita. Anita 6 éve oszlopos tagja a lakberblogger társadalomnak, szenvedélye a kreativitás, az értékmentés és az értékteremtés. A blogtalálkozókon Anita mesélt nekünk új munkájáról és szenvedélyéről, a youtuberkedésről, így…..
Kovács Aporral, a tehetséges és fiatal dizájnerrel egy évvel ezelőtt már készítettem egy interjút, de pályája azóta újabb érdekes momentumokkal bővült, így az akkori interjút új információkkal kibővítve olvashatjátok most...
2015. április 12-ig lehet jelentkezni a VELUX Magyarország Kft. Padlásból Tetőtér elnevezésű pályázatára, amelyre magyarországi városban, önálló, 1990 előtt épült családi házban, egy vagy több gyermekkel élő családok jelentkezését várják. A pályázat célja, hogy a…..
A rangos Bocuse d’Or világversenyen idén másodjára indult magyar séf a 24 nemzet legjobb szakácsai között. Molnár Gábor és csapata a 13. helyen végzett, az eredményes szereplésben a dísztál kialakításának, az étel látványos tálalásának is szerepe volt. A feladatban az APLI…..
Mautner Zsófi, a Chili&Vanília blog szerzője, az Electrolux támogatásával, december elején hirdette meg a Food Stylist versenyt, azzal a céllal, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon a tehetséges, friss szemléletmóddal dolgozó food stylistoknak. A kommunikációs és gasztronómiai…..
Kedves Olvasóink, pár hétre szabadságra megyünk, hogy újult erővel vethessük bele magunkat 2015 januárjától a blogolásba. Addig bejegyzést elvétve találtok majd a blogon, de cserébe összegyűjtöttünk nektek csodás karácsonyi díszben pompázó enteriőröket! Kellemes…..
  Kialakult a 2014-es X-Faktor mezőnye, egy olyan adásban, amiben minden pontosan úgy zajlott, mint eddig, izgalomnak, feszültségnek nyoma annak ellenére nem volt, hogy Istenes Bence magából kikelve üvöltözte végig a műsort, és igyekezett elhitetni a nézőkkel, hogy a stúdióban…..
A VELUX Cégcsoport és a Little Sun társadalmi vállalkozás együtt hirdette meg nemzetközi dizájn pályázatát, Natural Light néven. A kiírás dizájner hallgatókat hív világszerte, hogy tervezzenek egyedi, napelemmel működő lámpákat, amelyek megfizethetők a legszegényebb régiók…..
A nemzetközi ipari-formatervező pályázat élén a kínai Pan Wang végzett Future Hunter-Gatherer (a jövő vadász-gyűjtögetője) elnevezésű pályaművével. A természet ihlette koncepció igazi élménnyé teszi az élelmiszerek beszerzését, és közben arra is megtanít, valójában…..
Ismét sztárok nyitották az idei Marie Claire Fashion Dayst, Epres Panni, Balla Eszter, Wolf Kati, Rezes Judit, Görög Zita, Farkas Franciska, Jaskó Bálint és Péterfy Bori a legtehetségesebb magyar divattervezők kollekcióit a VAM Design Centerben. Az eseményen egyébként nem csak a…..
November 9-én ismét designer gasztrovásárt szervez a WAMP a Millenáris B csarnokában. A gondosan válogatott szereplők között kivétel nélkül igényes manufaktúrák kiváló minőségű termékei szerepelnek, sőt lesz kóstoltatóprogram, kerekasztal-beszélgetés, és jótékony célú…..
Szeretnél egy Electrolux Expressionist kávéfőző nyerni? Ha igen, nincsen más dolgod, mint megtippelni, hogy ki nyeri meg az idei Electrolux Design Lab versenyét. A levélben feltétlenül térj ki arra is, hogy miért éppen ő rá szavazol. Játssz velünk és az Electroluxszal, hiszen…..
Óriási szenzáció: Kovács Apor az Electrolux Design Lab 2014 döntőse! Használt PET palackokból nyomtathatnánk ruhát otthon, a saját ízlésünk, vagy a legújabb divat szerint, Kovács Apor ötlete alapján, aki öt másik versenyzővel együtt jutott be az Electrolux Design Lab verseny…..
A brazil művész, Álvaro Franca a portré készítés egy különös módját választotta. Ecset helyett, írógépet használ a portrék készítéséhez. A mindössze 22 éves, fiatal, törekvő művész Brazíliában született. A grafikusként tanuló Franca, több lehetőséget is…..
hnaletta 2014.10.17 08:23:27
@SaGa: Csak aztán 30-40 évre elfelejtődött. A mai fiatalok pedig 30 éve még nem éltek, így ők nem láthattak ilyet élőben. :-)
Hófehérben, visszafogott tónuspalettával operál ez a New York-i otthon, amelyben még a régimódi vasradiátor is megszépül, a nyersen hagyott téglafal ódon hangulatot áraszt, az egykori kábeldobok némi kreatív erő bevonásával ülőalkalmatosságokká alakulnak át, a falat…..
hnaletta 2014.09.24 13:30:45
@dello99: Ha életszagú lakások fotóira vágysz, ne egy design oldalt nézegess, hanem ilyen cikkeket és oldalakat: geccodejoakecod.444.hu/2014/09/12/2-es-fel-szoba-2-es-fel-uzsi/
Szerintem jelezned kellene az összes online és nyomtatott médiának ebbéli igényedet, hátha más is rákap a dologra, de azért ne lepődj meg, ha végül senki sem áll kötélnek...
Bringázni jó! Az íróasztalnál is.Mivel lehet egy sötét őszi, téli délutánon az íróasztal mellé csábítani a gyereket? Vagy magunkat? Hát egy igazán menő íróasztali lámpával! Bringamániások előnyben, itt minden az, aminek látszik: csupa eredeti, régi vagy új…..
Mostanában  a második otthonom Pécs, és mivel elég lyukas az órarendem, így időnként van időm kicsit sétálgatni a városban és jó alaposan megnézni a régi és új épületeket, köztéri létesítményeket. Mivel a városban élők vagy ide látogatók 30 éve hódolnak egy kedves…..