Regisztráció Blogot indítok
Adatok
marcoverde

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mit össze nem keserűsködik már ez a randa ember :D..
Peter Gabriel keddi koncertjére ketten is elmentünk. Jó lett volna egy pro és kontra beszámoló, de ez nem jött össze. Szerzőink teljesen egyetértenek, szóval jöjjön most két írás, ugyanarról, ugyanúgy. Peter Gabriel innen Peter Gabriel koncertje úgy kezdődött, hogy a…..
Megelégelték, hogy itt-ott már Budapesten is felbukkant néhány magas bicikli: a Közlekedéstudományi Egyesület jópofa, de ön- és közveszélyes játéknak minősítette a szerkezeteket. A társaság levelét közöljük: „Egy új, Amerikából származó extrém kerékpár használata…..
A vasutas-kerékpáros két jó barát. Biztos nem volt mindig így, de most itt a válság, másrészt pr-szempontból is hasznos jóban lenni még a kisebb fogyasztói csoportokkal is. Áttörés jellegű változásról számolt be egy lelkes híradás: a négy évvel korábbihoz képest tavaly…..
Január elején hirdetett a Lángoló Gitárok és a Cinemate pályázatot, amiben olyan zenekarok, önálló előadóművészek, valamint DJ-k jelentkezését vártuk, akik nem rendelkeznek kellő anyagi háttérrel egy saját videoklip elkészítéséhez, ugyanakkor szeretnének bemutatkozni a…..
Igen, Lehet! Nem hittem volna 4 nappal ezelőtt, hogy minden lista állni fog. De áll, és most sem hiszem el. Tegnap Celldömölkön, az egész város LMP volt. Négy kitelepülés, 16 aktivista, végigplakátolt város. Két nap alatt 200 szelvény. Ma reggel, Dunaújvárosban 732 KC volt, a…..
Megvan a Vas megyei lista is! :) Meg kell tolni még Dunaújvárost és / vagy Bicskét. Pásztón és Orosházán is látszik már az alagút vége. Este összesítenek, és akkor írok pontos számokat.Ha vkinek van még cédulája Budapesten 6. EVK-ban (Budapest 4-15.ker.), akkor…..
marcoverde 2010.03.18 22:15:02
@Balt: Nocsak, fideszeseknél ismerik ezt a kifejezést, hogy 'konstruktív ellenzék'? Amúgy 2/3ados fidesznek minek együttműködés, még az államformát is szabadon megválaszthatják.