Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kariby

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elképzeltem magam előtt a Tv2 vezérlőjét a pénteki Megasztár 5 alatt, akkor, amikor az adás felénél Claudia kissé csodálkozva olvasta be az állást: Szíj Melinda 45 százalékkal vezet. Gyöngyözhettek a homlokok erőteljesen, biztos volt sok tanácstalan tekintet, vállvonogatás,…..
kariby 2010.12.18 12:44:22
@Zenador: hát értesüléseim szerint több százezres gázsi helyett a több milliós a helytálló
ennyiért én is dicsérnék-szidnék bárkit
 Először a legfontosabb! Beszéltem ma a minisztérium képviselőjével aki az alábbiakat mondta: 1.) A rendelet a kérelem beadására adta a 2009.12.15.-i határidőt, és az ez évben elmaradt bérre reagál. Igazgatási, pénzügyi okok érdekében él a rendelet 2010. elejéig és…..
kariby 2009.12.30 21:19:25
@adruska: ha tudnám a vezető gondozód nevét, már tudnám a számát is. Hülyeségeket ne állíts valóságként. Főleg,ha már nem vagy/leszel a cégnél.
kariby 2009.12.31 09:32:03
@8gyerekes: szia
azon az értekezleten amiről a Bea beszélt, csak területi igazgatók vettek részt. Amit tudtak elmondtak nekünk, én sms-ben közöltem a hozzám tartozókkal. De ezeket már irtam itt is. Pl.,hogy januártól folytatódik az ellátás, valószínűleg megoldódik egyházon belül, de ez is még 99%. Ennyit tudunk. Jövő héten talán többet.

Minden jót kívánok!!!
kariby 2009.12.31 09:41:03
@bmarcsi szhely: most olvastam Bea írását, a 8gyerekesnek írtam, olvasd el. Én személy szerint örülök,hogy Bea írt, megérthető szerintem,hogy addig nem nagyon akart írni, míg valami biztos ki nem derül. Találgatások, hitegetések nem a vezető feladata. Ez az írás határozott, és pozitív volt. Remélem minden úgy jön össze, ahogyan elképzelték ott Bp-en. Sajnos sem teljes belátásom, sem beleszólásom nincs a dologba, ugyanolyan alkalmazott vagyok mint ti. Januártól itt dolgozom, sokat dolgoztam én is, mint a többi gondozónő az ellátottakért, a cégért, remélem maradni fog...
Jó estét mindenkinek. Rengeteg beírás, próbálom mindet elolvasni. A Bea belázasodott, nem tud írni a blog-ra sem. Kezdjük sorban: 1.) Megtört a jég. Többen hívtak, hogy a MÁK felvette a telefont, tudtak vele beszélni (még Szűcs úrral is) és rendre mindenkit tájékoztattak…..
kariby 2009.11.26 20:37:16
@baba27: én irtam a házon kívül c. műsorba is, a Naplóba is és az MTV1 Este c. műsorba is...
Egyik sem válaszolt.
Pedig dokumentumokat is csatoltam, leírtam mindent szépen, alaposan...
Gondolom a Benkő izgalmasabb, ahogy keresgéli a sok magamutogató spiné közül az igazit!
Tegnap a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyháznál felmerült ügyekben Egyházi Bíróság döntött. A döntéseket elküldték, melyeket természetesen felteszek ide.Néhány dolgot - bár többször beszéltünk már róla - tisztáznék ezzel kapcsolatban:A Horvátországi…..
kariby 2009.11.25 22:51:01
@Peped: köszi drága!
annyira meghatódtam...
még...még...még... ennyi nem elég!
kariby 2009.11.25 23:05:59
@hatta_istvan: te nagyon egyszerű...
kariby 2009.11.25 23:15:07
@8gyerekes: szerintem sem rossz ötlet, hogy összejöjjünk valahol, pl. Pécsett, már egyszer felvetettem én is.
Ha végképp nem lehet ezt máshogy elrendezni, akkor nincs más megoldás... legalább mi is teszünk valamit.
Mihelyst tutira kiderül ki a ludas a dologban...
Meg kell szervezni, engedélyek stb.

Még egyszer én nem akartam megbántani senkit sem, bocs,ha mégis sikerült, akinek nem inge... az még mindig ne vegye magára!!!
S javaslom menjetek aludni, reggelre ott lesz az info.
Jó éjt!
Sikerült Beával beszélnem, nem érkezett a számlára pénz. Hétfőn délelőtt hívni fogja a Pénzügyminisztériumot. A MÁK-ot ma hiába hívogatta, nem ért el senkit.Nem tudom már, hogy ki irányítja ezt az Országot....Nincs jegyzőkönyv a kezünkben a Kabinet üléséről. Nem kaptunk…..
kariby 2009.11.25 13:32:14
@centerhalf: te ki vagy? (ha ide nem akarod irni, akkor küldj e-mailt nekem) köszi
 Kedves Kollégák!Ahogyan ígértem, ma beszéltem a Pénzügyminisztériummal. Azt a választ kaptam, hogy a Mák azért nem intézkedett még, mert a kabinetülés eredményéről hivatalosan elkészült írásos jelentést még nem kapták meg.Sajnos, mint tapasztaltuk, Pécsre az 1862-ben…..
kariby 2009.11.24 14:20:07
@ÖREG PALÓC: az imént irtam Önnek, de sajnos azt irták ki, hogy hiba miatt nem kézbesíthető, írjam újra.
Na nem teljesen de megpróbálom...
Először is örülök, hogy itt van.
Értelmes, intelligens, művel embernek gondolom Önt. Most már csak az hiányzik, hogy bevesse "kapcsolatait",hisz úgy emlékszem (javítson ki,ha tévedek) valahol azt írta,hogy a MÁK-nál dolgozott, nem kis beosztásban.
Ha más nem, de legalább tanácsot adjon, akár a fentebb leírt hozzászólásomhoz.
Mégiscsak tűrhetetlen,hogy így packáznak velünk! S még szegény szűcs sajnál minket, hogy mi áldozatok vagyunk...
Nem értem - kérem,ha tudja magyarázza meg -, hogy 2 felettes szerv utasítása-határozata nem elég ahhoz, hogy a MÁK utaljon??? Még mindig játszhatja a kiskirályt?
Mire várhat még? Úgy hallottam az ügyészségi határozatra... S ha az csak 2012-ben lesz?
kariby 2009.11.24 14:23:07
@Panda78: kerestelek telefonon... :)
csörgess meg... légysz
Kedves Kollégák!A Pénzügyminisztérium ma megerősítette a tegnapi, politikusoktól kapott híreket. Tudomásuk szerint a héten rendeződnie kell az ügynek, a kincstárnak utalnia kell. Amennyiben a MÁK nem tenne eleget ennek a döntésnek, és a számlán legkésőbb hétfőn nem jelenne…..
kariby 2009.11.19 21:22:44
@zsófika szentendre: bocs, eléggé lassulok, még csak most olvasgatom a mai beírásokat és ezen a "megfizetnek" dolgon nagyon fennakadtam. Bár csak megfizetnének, akár le-ki-be is fizethetnének. Sajnos még megkorrumpálni sem akar senki... :)
De most már akár börtönbe is csücsülnék fél évet minimum,ha tudnám,hogy havi 500e Ft-ot kapna a családom...
kariby 2009.11.23 19:02:06
@Peped: te honnan vagy???
csak úgy érdekelne.... tetszik a stílusod... :)
kariby 2009.11.23 19:26:20
@Peped: :)
gondolhattam volna ...
na tök jó, próbálom úgy intézni temérdek dolgomat, hogy szerdán el tudjunk menni. Most már nagyon érik...
De már lehet, hogy nem leszek annyira kedves mint megígértem :)
Ja és még kölcsön is kellene kérnem, mennyi a benzin oda (vissza nem kell, mert lehet lecsuknak), 5 l fogyaszt az autóm... Sopron-Pécs ?
 Kedves Kollégák!A mai nap folyamán személyesen jártunk Pécsen, ahol arról tájékoztattak, hogy még a mai nappal sem kapták meg postai úton a határozatot. (írásba is adták). Sajnos arra tudnak hivatkozni, hogy addig nem kötelező rájuk nézve, mert a kézbesítéssel válik…..
kariby 2009.11.17 22:20:17
@jutka38:
tudom, hogy borzasztóan akartál jó hírt közölni a többiekkel, de 1.talán meg kellett volna kérdezni a Rózsát, hogy egy neki szóló sms-t tovább küldhetsz e. 2. addig míg a cég vezetői nem kapnak erről konkrét- akár irásos - megerősítést, addig felesleges ilyen információkat továbbitanod. Mi van,ha nem holnap-holnapután stb. utalnak, csak később... Most az emberek veszettül nézik a telefonjaikat, hivogatják a bankot és a vezető gondozóikat. Kissé felelőtlenség volt. Épp eleget vártunk a jövő hétre, és az azutánira stb. Biztos vagyok benne, hogy mindenki örül a hírnek, de itt már csak az a legtutibb,ha a számlánkon (de legalább a cég számláján) van a
pénz!

S ez szól Panda78-nak is!
Mai hír, hogy az MSZP frakcióülésén egy képviselő kérdést intézett a PM felé a jogosan járó kifizetések visszatartása ügyében. Információink szerint Lombos István képviselő úr vállalta fel a feladatot. (Egyike volt azon képviselőknek, aki - a gondozók elmondása alapján…..
kariby 2009.11.14 17:52:26
@érd: egyelőre - tudomásom szerint - a cég tervez jövőre is. Le kellett adnunk a 2010-re pályázatot a jelzőkre, stb. Nem áll szándékában senkinek ezt beszüntetni, legalábbis a cég részéről. Aztán a bizonytalanság már lételeme az embernek, már megszokhattuk volna. Sokszor a holnapi napot sem merem megtervezni, hiszen soha sem lehet tudni...
Sajnos.
Aztán persze várjuk a következő kormányt, hátha csodát tesz. Aztán rájövünk, hogy mégsem... S ez így megy míg a halál el nem választ :)
Úgyhogy carpe diem... Azaz élj a mának, de azért gondolj a holnapra!
Húú... Megint osztottam az észt! De ha egyszer elkap a gépszíj!
Egyébként bírom, hogy írogattok...
Kár, hogy nem mindenki szól hozzá aki olvassa. Tudom sokkal többen nézik, mint szólnak hozzá. Pedig jó megosztani a gondokat, főleg azokkal, akik hasonló cipőben járnak. Azok jobban meg is értik mi a helyzet, mint pl. a hozzátartozók, (legalábbis nálam), akik csak azt fújják, hogy minek maradok, ha nem kapok fizetést, hülyének néznek minket, ingyen dolgozni (sőt pénzt vinni bele) nem normális dolog. De ti tudjátok, hogy miért van ez, s nem kell magyarázkodni. Megvédjük, s kitartunk a munkahelyünk mellett, munkahelyünkért! Tudjuk, h nem egyszerű új munkahelyet találni, s itt az az sok idős ember aki számít ránk. Ugye?
Kedves Kollégák! Azt a határozatot, amit tegnap láttak - írtam is - még akkor nem vette át hivatalosan a Pécsi MÁK. Sajnos a postázásra nincs ráhatásunk, de reméljük legkésőbb holnap hivatalosan is iktatják (egyébként én ezt írtam a hírekbe is.) Valóban utána azonnal…..
kariby 2009.11.13 20:50:17
@érd: ez tetszett :)
aranyos. Vigyázz a költekezéssel, tudod: medve és a bőre esete... :)
Bírd ki addig, míg lesz fiz., max. addig ne moss fel....
Képviselőkön keresztül azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem sikerült tegnap döntést hozni az ügyben, mert nagyjából hasonló volt a támogatók, és az ellenző erőviszonya. A szakmai oldal továbbra is támogatná a kifizetést, míg a pénzügyi oldal még mindíg a lent leírt…..
Az Alvinczi Péter Szeretetszolgálat, és jogelődjei már öt éve foglalkoznak szociális szolgáltatásokkal. Korábban jelzőrendszeres házi segítségnyújtással, 2008. decemberétől pedig házi segítségnyújtással is. Utóbbi szolgáltatást egy jogszabály tette kötelezővé a…..
kariby 2009.10.29 19:39:14
@zsófika szentendre: legyél olyan drága és kérd meg a területi vezetődet, hogy irja meg az igazolást. A vez.gondozónál van bélyegző, ő is ki tudja állítani az igazolást, a szöveget megküldték neki is (ha nem akkor kérd meg, hogy irjon nekem és megküldöm, kariby@freemail.hu).Én ilyen igazolásokat adtam a gondozónőknek és elfogadták a bankban stb. Egyébként tudtommal dolgoznak a munkaügyön (vettek is fel valakit, aki a kilépő papírokat elkészíti - azt,h őt miből fogják fizetni -válasz: nem tudom -mielőtt megkérdezné valaki:)
A többi kérdésre ajánlom olvassa el mindenki centerhalf legutóbbi beírását.Nagyjából egyetértek vele (kiv.a csődeljárás- tudtommal egyházi szervezet ellen nem indulhat csődeljárás)
kariby 2009.11.04 20:19:43
@Peped: jaj, csak nem gondolod, hogy Bajnainak,Oszkónak első dolga az lesz,hogy Gál Beatrixot hívja fel. Irta a Bea azt is, hogy pénteknél előbb nem akar nyilatkozni, addigra talán kap a cég írásos választ a "nyomorunkra". Nem akar hitegetni senkit sem... Volt már ilyen, aztán nem lett jó vége.
Ha már ennyit kínlódtunk, tudunk már várni még pár napot nem?
Hát de... :)
kariby 2009.11.04 20:58:17
jovonk.info/2009/09/04/sertesinfluenza-oltassal-csempeszik-beled-chippet

akit érdekel - és momentán nem a céggel akar foglalkozni - itt egy érdekes téma. Mit szóltok hozzá?

Lehet egy kicsit összeesküvés elmélet gyanús, de ... én már nagyon bizalmatlan vagyok. Már demokrácia sincs, igazság sincs, s influenza sincs. Megyek kiugrom az ablakon .... (ja egyszintes a házunk :)
A blog a tervek szerint minden nap feltöltésre kerül a napi eseményekkel, hírekkel az Alvinczi Péter Szeretetszolgálattal kapcsolatban.Feltöltjük az elmúlt időszakban készült dokumentumokat és válaszolunk a felmerülő kérdésekre. Megerősítjük a valós híreket és cáfoljuk a…..
kariby 2009.10.24 20:39:57
@szekta: borzasztó ez a hozzáállás!Szerintem nincs keresnivalója ilyen embernek a cégnél,akiben annyi lojalitás sincs a cég felé,hogy kibirjon 2-3 hónapot.Tudom,h nehéz,nekem is vannak anyagi gondjaim,de megoldom. Lakáshitelem,autóhitelem,egyéb kölcsönöm, 3 gyerekem van.Gondozónőimnek (aki kérte) igyekeztünk segélyt kérni,banknál fizetési haladékot stb. és átmenetileg ez is valami.Őszintén megirták a vezetők,h mi a helyzet, ki miért nem fizet és hidd el meg is próbálnak mindent annak érdekében,hogy megkapjuk a bért! A vezető gondozók pedig vannak,segítenek,tájékoztatnak (legalábbis én biztos!) Nálam 65 gondozónő van, 1 mondott fel és a többiekben nagyon-nagyon próbálom tartani a lelket, remélem sikerül. Persze nem a végtelenségig, de 1, max 2 hét és úgyis kiderül mi lesz, ennél tovább nem lehet húzni. Tudom,hogy az időseknek szükségük van rátok, tudom,hogy nagy részüknek egyetlen segítségük vagytok, főleg miattuk kell még kitartanotok! Ha elmentek akkor eléri a MÁK, a kormány (vagy valaki akinek érdekében áll) amit szeretett volna. Megszüntetni a céget,hogy ne kelljen a jövőben nekik fizetni, vagy esetleg más akarja ezt a házi segítségnyújtást csinálni, vagy minél előbb kivonni az időseket,hogy még nyugdíjat se kelljen fizetni.
Kitartásotokat kérem még egy darabig, s meglátjátok lesz értelme!
Mint írtam fent vannak áthidaló megoldások (krizisalap, helyi önkorm.átmeneti segély,banki fizetési halasztás -én is kértem- stb)
Köszönöm!!!
kariby 2009.11.04 14:46:46
@feleség2: az attól függ, h melyik önkormányzat hogyan áll hozzá.
Ma kaptuk a hírt, hogy a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya ismeretlen Tettes ellen elrendelte a nyomozást. Ezt is megéltük. Most kiderül, hogy lehet-e igaza annak, aki nincs magas beosztásban és a saját igazát szeretné. Vajon…..
kariby 2009.11.03 18:16:55
Sajnálom, hogy 2009. október 27-én e-mail-en érkezett kérdésére nem tudok választ adni, mivel munkáltatójuk az Alvinczi Péter Szeretetszolgálat valamint az Ön/Önök között fennálló munkaszerződést, illetve a Szeretetszolgálat pénzügyi hátterét nem ismerem.
Röviden azonban tájékoztatom arról, hogy a Magyar Államkincstár miért nem utalt eddig állami támogatást, helyesebben állami hozzájárulást a munkáltatójuk részére.

A válasz a következő:
A Szeretetszolgálatot a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste alapította. A nem állami és nem önkormányzati fenntartók számára az Államkincstár folyósítja a normatív állami hozzájárulást és támogatást, valamint egyházi kiegészítő támogatást, ha az ehhez szükséges jogszabályi feltételek fennállnak.
A Kincstár azonban felfüggesztette a Szeretetszolgálat részére a folyósítást, mivel a jelenlegi körülmények között nem látja biztosítottnak a közpénznek minősülő normatíva szabályos felhasználását.
Ennek pedig az az oka, hogy a Kaposvári Városi Ügyészség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyháztestének alapításával kapcsolatos visszaélések vizsgálata végett közokirat hamisítás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
Mivel az ügyészségi vizsgálat azzal a megállapítással is zárulhat, hogy az egyháztest nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően jött létre, és ebben az esetben ez az egyháztest bírósági nyilvántartásba vételből történő törlését eredményezi, a Kincstár úgy döntött, hogy a tényállás tisztázásáig a normatív állami hozzájárulás folyósítását felfüggeszti.
Nincs kétségünk afelől, hogy az érintett dolgozók tisztességesen végzik munkájukat.
Azt is tudjuk, hogy az Önök által nyújtott szolgáltatásokra szükség van.
Az azonban számunkra már kétséges, hogy fenntartójuk kellően körültekintően, a jogszabályoknak megfelelően járt-e el.
Márpedig az állami közpénz Önökhöz, és az Önök által támogatott rászorulókhoz a fenntartókon, közöttük az Önök munkáltatóján keresztül nyújtott szolgáltatások formájában kell, hogy eljusson. Ezen szolgáltatások finanszírozásának forrása azonban nem kizárólag közpénz lehet, azt a tulajdonos (a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste), illetve a fenntartó (az Alvinczi Péter Szeretetszolgálat) - különösen ilyen tisztázatlan helyzetben - felelősséggel egyéb forrásból is biztosíthatja.

Üdvözlettel:
Marczis Béláné s.k.

főosztályvezető

Magyar Államkincstár

Önkormányzati Főosztály
A Bea válaszolt egy hozzászólásra. Úgy gondolom ez megér egy új bejegyzést:" Valóban, sajnos a Mi türelmünket is kikezdte már a dolog. Valójában az elmúlt kb. 2 hónapban, mint hamupipőke, már kitakarítottuk a házat, megvarrtuk a mostohanővérkék báli ruháját,…..
kariby 2009.10.28 19:40:02
@torna2: ugyan nem Gál Beatrix vagyok, de nálunk is volt aki felvetette, hogy nem vagyunk bejegyzett cég. Erre a válasz az, hogy mivel ez egyházi szervezet,nem kell cégbíróságon bejegyeztetni, tehát nem is szerepel cégjegyzékben. Adószáma természetesen van, s működési engedélye stb. Mivel ZZ-nek is vannak gyerekei gondolom tudja, hogy milyen felelősséggel jár,de én is úgy gondolom,h nem kell mindig rájuk hivatkozni,akinek a gyerekei ellátása veszélyben forog,az természetesen lépjen megélhetésük érdekében,a türelem és a várakozás főleg azoknak szól,akik megtehetik,h várnak még egy keveset (van párjuk aki dolgozik,v.egyéb megélhetési lehetőség) De ez az én véleményem...
kariby 2009.10.29 19:51:36
@Panda78: hú, megnéztem a képeket, nagyon durva. Ez annyira felháborító, hogy már nem is tudok haragudni, röhögök az egészen,ilyen nincs! Egyébként láttad azt a pár centis kilátót, ami 40 mill-ba került? Vetekszik ezzel, de abban legalább van beton (vagy mi..).Ilyenekre van pénz! Persze, hisz Magyarországon vagyunk!