Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KRESZ

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ugyanúgy, ahogy addig. Azt bírom nagyon a holland biciklis kultúrában, hogy egyáltalán nem ijednek meg semmitől. Rossz idő, szél, eső nem számít nekik, tök lazán viszik egymást és gyerekeiket a csomagtartón, pakolják fel a bicikliket a nagybevásárlással és így tovább. És…..
A november 6-i Soproni Témában jelent meg az alábbi cikk, amelyben Kovács Miklós alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője nyilatkozik Sopron új kerékpárhálózatával kapcsolatban, eképpen: Mint a zöld színű kiemelésből látható, az…..
Az ország első bérbiciklirendszeréhez semmi köze az államnak. Megnéztük, milyen a bicikli, amivel fél óráig ingyen lehet kerekezni, és beszéltünk a vállalkozóval, aki 60 millióért megépítette. Aztán megpróbáltuk felültetni a helyieket. ..
Nem vesz el egyetlen parkoló helyet sem az autók elől a függőleges kerékpártároló. Az amerikai ötlet előnye az is, hogy a működtetéséhez nincs szükség külső energiaforrásra, és még fel is dobja az épületek kopár falait. A New York-i székhelyű Manifesto Architecture…..
Létezik online kerékpáros térkép. A bicikliut.hu magánkezdeményezésként öltött testet nagyfelbontású jól kezelhető verzió formájában. A bringautak néhol viccesen, a valódi nyomvonaltól független helyzetben, de jól követhetően vannak berajzolva. A zöld csík jóval a…..
KRESZ 2011.03.22 11:52:03
@futura: Erre a hozzászólásra még a KENYI.hu is felfigyelt, A Gyakori kérdések menüpont alatt olvasható, hogy mit írtak:)
KRESZ 2011.03.22 11:56:59
Egyébként meg az ultimate kerékpáros térkép itt van:
www.opencyclemap.org
Persze ez is még csak work-in-progress, de ezt legalább bárki szerkesztheti, kb. hetente frissül.
Kerékagy Új kormány, új utak? 2010.05.28 17:28:00
Sokakat tölt el aggodalommal, hogy a környezetvédelmi minisztériumot beolvasztják a vidékfejlesztésibe, és hogy majd elsikkadnak a zöldügyek. A biciklisek hátradőlhetnek, egy időre legalábbis: feltűntek olyan jelek, hogy a parlamentben érdemben foglalkoznak majd a kerékpáros…..
Az Egyesült Államokban és Kanadában a városok versengve pályáznak a biciklisbarát cím kiérdemlésére. Nagy az igyekezet, mert pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy nemcsak a kerékpárt használó helyiek tetszési indexét befolyásolja, hogy ott van-e a jelző a település neve…..
KRESZ 2010.01.01 17:55:55
Kerékagy Mennyből a Bringangyal 2009.12.18 10:06:00
Világszínvonalú szolgáltatás a technikai zűrökre kevéssé felkészült városi kerékpárosoknak. Csütörtökön nekem is feltűnt egy közlekedési lámpa oldalán a matrica, erre péntekre alászállt egy videó...
KRESZ 2009.12.18 12:12:54
@The Green Manalishi: Tudom ironikusnak szántad, de ez már részben megvalósult: némely településen ugyanis helyi rendelet teszi kötelezőve azonosító csip beültetését a kutyák bőre alá. Aztán majd szépen lassan sorra kerülnek a gyalogosok is:)
Kerékagy Eltolta, mert eltolta 2009.09.15 12:15:00
„Hét hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a putnoki férfit, aki egy kerékpárt lopott el, de eltolta, mert eltolta” - olvasható a rendőrség keddi közleményében. Elsőre mi sem értettük, hogy ez mit jelent, de a közlemény további részéből…..
KRESZ 2009.09.15 19:10:20
@Atro: Azért azt mindig megemlítik a médiában, hogy a kerékpáros részeg volt. A gyorshajtásról viszont sokszor elfelejtenek megemlékezni, mintha az teljesen OK lenne. Egyébként honnan tudod, hogy mit mutatott ki a boncolás? Mer bemondta a tévé? Sajnos az illető már nincs köztünk, hogy megvédhesse magát.

M11an pedig szerintem nem azt kifogásolta, hogy lopásért 7 hónap jár, hanem a kettős mércét, hogy ugyanakkor emberölésért meg semmi.
Se fixi, se tandem, se hibrid kerékpár; a magyar közlekedési szabályok lényegében még a rendszerváltás előtti konfekció kerékpárokat ismerik. A 15-20 éve elterjedt villogó fényű biciklilámpák még nincsenek engedélyezve, de a háromszög alakú fényvisszaverő használata, hogy…..
Londonban kb 140 000 bringás van a London Cyclist szerint, nekik szól a TfL üzenete, amit a 80 000 budapesti biciklista is jól alkalmazhat egyébként.Friss: A londoni biciklisták kalandjairól itt olvashatsz. A szakemberek elsősorban az áruszállítók, kamionok veszélyeire…..
KRESZ 2009.07.17 18:01:13
@dw1: Ebben nincs szó az út egyharmadáról. Olyat írnak, hogy tartsunk legalább 1 méter oldaltávolságot a szegélytől, de ez is csak egy ajánlás, a KRESZ-hez nem túl sok köze van...

Teljesen egyetértek azzal, hogy megfelelő oldaltávolságot kell tartani, ha pl. nem akar az ember egy nyitódó ajtóra felkenődni vagy egy fantasztikus kátyúban landolni és én is eszerint közlekedem. Ettől még a jelenlegi KRESZ-ben sajnos benne van a szerencsétlen "szorosan az úttest jobb szélén" szókapcsolat.
KRESZ 2009.07.17 18:19:51
@dw1: Egyetértek, hogy a gyakorlatban biztonságos. Csak képzeld el, hogy az egyszeri ember az index főoldaláról idetéved, és elkezd vígan bringázni 1/3-on, mondván hogy az még jogosan az övé... Mondjuk 10-zel.

Én általában gyorsan megyek, így városon belül (nem BP) ritkán tudnak autóval megelőzni, de egy átlagos sebességgel haladó bringást felesleges konfliktushelyzetbe sodor.

Alapvetően hasznos dolgokat írsz és egyetértek sok mindennel, de mondjuk ha a magyar szabályokra hivatkozok, akkor előtte ellenőrizném, hogy tényleg van-e ilyen szabály.
Tartósnak bizonyult a kerékpárok fölénye Amszterdam mindennapi járműhasználatában. Legalábbis van már olyan összesített adat, amely szerint a bringázás veri az autózást. Az amszterdamiak ugyanis 2005 és 2007 között egy átlagos napon 0,87 alkalommal szálltak kerékpárra, és…..
KRESZ 2009.07.06 13:51:45
@GaZe: Egyik kedvenc amszterdami jelenségem a gyerekülésen ülő kisgyerekkel telefonálás közben piroson áttekerő családanya. Nem kevés ilyet láttam. És bár én ezt felelőtlennek tartom, de ez sem véletlenül alakult ki így: egyszerűen ilyen nagy a biztonságérzete a bicikliseknek. Olyat hallottam a helyiektől, hogy egy kerékpáros/autós konfliktus esetén a baleset okozójától függetlenül mindenképpen az autós számíthat a jogi meghurcoltatásra. Ezt azonban hivatalos forrásból megerősíteni nem tudom.
KRESZ 2009.07.06 14:23:25
@dino vercotti: Igaz, így utólag belegondolva tényleg elég urbanlegend-pozitív a dolog. Ettől függetlenül tény, hogy a bringás közlekedés nem akadályozva, hanem segítve van, dehát ez az amit úgyis mindenki tud Amszterdamról.
KRESZ 2009.07.06 19:51:54
@v2peti: Esőnadrág, mondjuk egy ilyesmi:
www.alpin.hu/alpindb/images/termekek/342702.jpg
Miért ne történhetne meg, hogy az ember kerékpárt vesz egy autógumis műhelyben, a tulaj talán megunta már, vagy vett egy újabbat. Nem is ez a lényeg, hanem hogy főhősünk megveszi, átmászik vele a szögesdrót kerítésen, aminek másik oldalán tökéletes minőségű kerékpárút…..
KRESZ 2009.06.22 21:10:33
A legjobb akkor is az alábbi soproni gyalog- és kerékpárút a maga 2 méteres hosszával:
csomalin.csoma.elte.hu/~nattomi/sopronbybike/DSCF1950.JPG
Na jó, valójában csalás, mert ez csak egy leágazó egy kb. 300 méteres gyalog- és kerékpárútról, de akkor is jól néz ki;)
A 300 méteres része meg egy ilyen szép ugratóban végződik:
csomalin.csoma.elte.hu/~nattomi/sopronbybike/balf5.JPG
Nem mindenhol fenékig tejfel a kerékpáros lét. A gondtalan testmozgás élvezetét időről időre megkeserítik a rosszakarók. A hatóságok kitalálnak mindig valamit, az autósokkal meg sosem volt felhőtlen a kapcsolat. Nemzetközi szívatásfigyelő.  Védelmi rendelet okozott…..
KRESZ 2009.06.19 21:19:28
@Vasdorong: Tévedés. Semmi ilyesmit nem mond a jelenleg hatályos KRESZ, bár némely esetben indokolt lenne a kerékpárutak közlekedésre alkalmatlan állapota miatt.

Amire te gondolhatsz az a gyalog- és kerékpárútra vonatkozó szabály: "Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek."

Javaslom a 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 13. §/(2) és az 54. § tanulmányozását.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM&kif=k%F6zleked%E9s#xcel

KRESZ 2009.06.20 00:44:05
@Vasdorong: Idézem a törvényt:
"54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni."

Innentől kezdve már csak értelmezni kell tudni. Első mondatrészben felsorol 3 lehetőséget, majd megemlíti, hogy ahol ezek a lehetőségek nem adottak ("ahol ilyen nincs") akkor lehet másutt, pl. az úttesten.

Én örülnék a legjobban, ha el lehetne dönteni, hogy pl. adott esetben egy rosszul tervezett, balesetveszélyes kerékpárúton közlekedem, vagy a sok esetben biztonságosabb úttesten, de ez sajnos nem így van. Amennyiben tévednék, elismerem, de kérlek hivatkozz a megfelelő paragrafusra.