Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tamasbellak

47 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Indiában járva lépten-nyomon szebbnél szebb épületekbe "botlik" az ember, ami talán nem is annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a terület régóta a legnépesebbek közé tartozik a Földön. A kihagyhatatlan Tádzs Mahalt már bemutattam, de vendéglátóink városa (Lucknow) is tartogatott jó pár…..
A téli szünet alatt kicsit több mint egy hetet tölthettem el Indiában, ahol részt vehettem egy igazi indiai esküvőn, bejárhattam Lucknow nevezetességeit, ott álltam a Taj Mahal előtt Agrában, majd hihetetlen helyszíneken Újdelhiben. Maradandó emlékeket adott az igencsak kaotikus…..
Immár hagyomány a szegedi Fogadalmi Templom tövében megrendezett karácsonyi vásár, ahol nemcsak a hazai kézművesipar remekei vonulnak fel, hanem kulináris élményeket is szerezhetünk, számtalan finomság és jobbnál jobb forralt borok közül választva. A szervezők minden évben…..
A nyár egyik jelentős szegedi eseménye volt az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont átadása, melyben a tervek szerint a magyar tudomány új fellegvárát köszönthetjük. Ilyen előzmények után természetesen én sem hagyhattam ki az épület megörökítését. Be kell valljam, nem volt…..
Hogyan hozhatja össze az ember a fényképezés, valamint a borok iránti szeretetét? Mi sem egyszerűbb, mint Szegeden, a Bortér idején keresni egy magaslati pontot (a kékóra időszaka már csak hab a tortán), majd miután megvan az áhított fotó, jöhetnek a finomabbnál finomabb borok. Ezek után "talán" nem…..
Az idei nyáron Pécs városában tölthettem pár napot, ami nemcsak a baráti eszmecseréket és a kulturális élményeket tekintve, de fotós szemmel értékelve is emlékezetes maradt. Számtalan fotó készült, de a legkedvesebbnek kékórás sorozatom legújabb darabját tartom. Helyszínként a város fölé magasodó…..
A "szőke Tisza" kezdetektől fogva kitüntetett szerepet játszik a szegediek és az itt tanuló diákok életében. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a szeretett folyó nemhogy elválasztaná, hanem összeköti a város két részét. A jó idő beköszöntével élettel telik meg a rakpart,…..
A korábbi bejegyzéseimben már többször írtam a napnyugta utáni, illetve napfelkelte előtti igencsak rövid időszakról (télen mindössze 15-20 percről van szó), mely kitüntetett szereppel bír a fotósok életében, köszönhetően a remek színeknek és az ebből fakadó utánozhatatlan hangulatnak. Folytatva a…..
A napfény városának életében kitüntetett jelentőséggel bírnak a Szeged Napja Ünnepségsorozat rendezvényei, legyen szó akár hazánk legnagyobb borfesztiváljáról, vagy a méltán híres Szegedi Hídivásárról. Mindkét esemény turisták tömkelegét hozza az alföldi városba, mely így még pezsgőbb és vidámabb…..
Akik jól ismernek, tudják, hogy a borkóstolás és a fotózás mellett a túrázás is kedvenc időtöltéseim között szerepel. Természetesen utóbbi kettőt szerencsére nem túl nehéz kombinálni. Így született meg a fenti fotó, mely a tavalyi, Fogarasi-havasokba történő kirándulás egyik számomra emlékezetes…..
Kihasználva a március 15-e nyújtotta szabadnapot és a jó időt, sikerült egy régi fotótervet tető alá hoznom, ugyanis a legjobb barátokkal kocsiba pattantunk, és meg sem álltunk a tarka sáfrányok (Crocus reticulatus) élőhelyéig. Az áhított fotók rövidesen (az idő relatív :-D)…..
Azoknak, akik szemrevételezték korábbi posztjaimat, nem kell hosszan bemutatnom a kékórát és annak jelentőségét. Dióhéjban így mindössze annyit, hogy a naplementét követő és napfelkelte előtti órában az ég ragyogó kék színben tündököl. Miért is fontos ez? A fekete…..
Ki gondolná, hogy Szeged központjában (közel a nyüzsgő belvároshoz) egy ilyen romantikus és mesés hangulatú zugra akad az ember? Fotó: Bellák Tamás www.facebook.com/BellakTamasFoto..
A Dóm tér talán az adventi időszak táján mutatja legszebb arcát, ugyanis a Fogadalmi Templom előtt számtalan piros tetejű házikó szolgál a hazai kézművesipar remekműveinek bemutatására, Magyarország egyik legnagyobb szalmalabirintusa a legkisebbek szórakoztatására, s egy gigantikus méretű…..
Az elmúlt hétvégén régi vágyam vált valóra, ugyanis Prága városában jártunk, ahol nemcsak a remek társaság és a jobbnál-jobb sörök, hanem a kiváló fotóhelyszínek léte is nagy örömmel töltött el. Mindezen felül még az időjárás is kegyes volt hozzánk, így a hazaúton igen elégedetten szemléltem az…..
A Fogarasi-havasok bejárása már régóta a bakancslistánkon szerepelt, de idén nyáron végre tett is követte ezen elhatározásunkat. A várakozásoknak megfelelően magashegyi látképekből nem volt hiány, melyek közül is elsősorban az egyszerre felhős és ködös időszakok nyűgöztek le. Természetesen - jó…..
A bejegyzéseimet rendszeresen követők számára nem meglepő, hogy a csak "Öreg Hölgy"-ként emlegetett Szent István téri víztorony, vagy a Dóm tér esti fényei nagy kedvenceim közé tartoznak, azonban a Móra Ferenc Múzeum épülete sem maradhatott le a listámról. A bizony sokat fotózott szegedi látnivaló…..
A blogot (és a Facebook oldalamat) szorgalmasan látogatók számára biztosan nem meglepő, hogy a Szent István téri víztorony (a szegedieknek csak "Öreg Hölgy") vagy a liliomfák virágzása kedvelt témáim közé tartozik, hasonlóan a kék óra fényeinek megörökítéséhez. Szerencsére mindhárom kedvencem…..
A kékóra nem más, mint a naplemente utáni (valamint a napfelkelte előtti) mindössze 20-30 percig tartó időszak, amely során az égbolt a kék különböző árnyalataiban tündököl, majd szép lassan feketébe fordul. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a fotósok kedvenc időszakáról van szó, különösen ha…..
Bár a húsvéti ünnepek véget értek, de az ibolyákban még egy ideig gyönyörködhetünk. Fotó: Bellák Tamás www.facebook.com/BellakTamasFoto..
A fenti fotó az oxfordi South Parkban készült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a településre, melyet nem véletlenül neveznek az "álmodó tornyok városának". Az egyetemi épületek harmonikus építészeti stílusa, valamint a számtalan ég felé törő kecses torony egészen egyedi hangulatot teremt, és akkor…..
Az idei év első komolyabb fotós kiruccanása a naplemente, majd az azt követő "kékóra" megörökítésének jegyében telt, így jó pár órát töltöttem a Tisza-part újszegedi oldalán, mely az év eleji esős és havas időszaknak köszönhetően igencsak ingoványos terepet biztosított a munkához (szerencsére…..
Szeretett egyetemi városunk (sőt második otthonunk) ünnepi fényeivel kívánok nagyon boldog és természetesen bejgliben gazdag :) karácsonyi ünnepeket minden jelenlegi és volt kollégistának, valamint az Eötvös Blog összes olvasójának! Fotó: Bellák…..
Az fotósok egyik kedvenc évszaka az ősz, köszönhetően a ragyogó színeknek, a kiváló fényeknek és a természetjárás nyújtotta kikapcsolódásnak. Ilyenkor nem kell tartanunk a tűző napsütéstől, de a túlzottan hideg időjárástól sem, és a lelassult természet már önmagában…..
Az igencsak hűvös reggelek és a vissza-visszatérő esők jól jelzik, hogy már jócskán benne járunk az őszben. Ezt ellensúlyozandó, kedvenc nyári fotóim közül választottam ki egyet. A Votivkirche (Fogadalmi Templom) a Ring (Ringstrasse) egyik legismertebb épülete; az előtte…..