Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MHD

0 bejegyzést írt és 86 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
PTinfo Ganz-Skoda Miskolcon? 2011.11.26 14:19:00
A miskolci városvezetés a csütörtöki közgyűlésén meglepetés döntést hozott. A döntés alapján ugyanis a  Ganz-Skodát jelölték meg, mint aki leszállíthatja a miskolci villamosfejlesztéshez kapcsolódó 31 villamost. Nem véletlenül használom a meglepetés szót, hiszen…..
Bagdad: Az Alstom nyerte el a jogot a bagdadi metró kiépítésére (és vélhetően majd a szerelvények leszállítására is), megelőzve két másik francia céget. A szerződés pontos összege nem ismert, a beruházás azonban 50-60%-ban francia kölcsönből valósul meg, így nem csoda az…..
MHD 2012.01.06 15:16:36
@premium salmon: A szerződést 2005-ben írták alá. Két szerződésről van szó, az egyik 50 darabra a másik 200 darabra szól. Prága olyan villamost rendelt meg, ami akkor még nem is létezett.A versenytárgyalásra jelentkezett még az Inekon is, de azt kizárták. A Prágai Közlekedési Vállalat egy olyan kutatóintézettel (VÚKV) konzultálta meg a közbeszerzési pályázat feltételeit és a műszaki paramétereket, akik akkor már a Skoda Plzen tulajdonában álltak. "Kistálytiszta" beszerzés...
Bagdad: Ahogy azt már korábban meg lehetett jósolni, a bagdadi metróhálózat még egy ideig nem épül meg, hiába hirdették ki nyertesnek az Alstomot még az év elején. A projekt csúszását (mivel nem tudták megmondani a csúszás mértékét, így kijelenthető talán, hogy a…..
MHD 2011.11.14 17:11:29
@mestska: azokat biztos, hogy nem Csehországban gyártották, szerintem valamilyen korábbi szerződés részei, és valószínűleg amerikai gyártások
MHD 2011.11.14 17:14:54
@mestska: Csehországban már évek óta nem szállított az INEKON új villamosokat, volt valamilyen szófiai szállításuk (felújított villamosokra), de gyáruk sincs, a munkát mindig az Ostravai Közlekedési Válallatnál rendelték meg
2009 novemberében a PTinfo már foglalkozott a belgrádi villamostenderrel, melyen épp eldőlt, hogy a spanyol CAF összességében jobb ajánlatot adott versenytársánál, a horvát Koncarnál. Ugyanebben az időben a hazai villamostendereink gőzerővel folytak, nyertes szállítót azonban a…..
MHD 2011.04.26 18:39:26
@premium salmon: 40 nap alatt ajánlatot csak az tud kidolgozni, aki már "készült"...és csak az ár, a dátum meg az aláírás hiányzik az okmányokról.
Valószínűleg már el lehet döntve, hogy kit szeretnének látni a debreceni síneken...
Bár a három induló közül a spanyol CAF adta a legalacsonyabb árat, mások szerint pedig a Skoda - Vagonmas konzorcium volt a fő esélyes, végül mégis a "nevető harmadik", a Siemens és a Newag csapata nyerte a varsói metrótendert. Ezzel eldőlt, hogy ők szállíthatnak 35…..
MHD 2010.11.11 09:56:53
Ilyen lehetett volna a Skoda-Vagonmas metró:
www.skoda.cz/cs/reseni/produkty/metro/soupravy-metra/
A termékismertető ("Produktovy katalog" - cseh-angol nyelvű)
PTinfo Meglepő induló Miskolcon 2010.09.21 19:37:00
A magyar villamostender sagában kevés dolog tudott volna valódi meglepetést okozni már, azt hiszem, de az aktuális miskolci járműtender esetén mégis ez történt. A negyedik tenderen (emlékezzünk: a harmadik tenderen tarolt a Közbeszerzési Döntőbizottság) a korábbi miskolci és…..
MHD 2010.11.11 09:40:13
Egy Ganz-Škoda próbálkozás Plzenben:
www.plzensketramvaje.cz/?page=t3rslf.htm
Ebbe a villamosban a felújítás után Ganz-Škoda hajtást építettek be, majd több hónapos futáspróba után (műszaki hibák miatt) a hajtás kiszerelték, és a korábbi felújításoknak megfelelően Cegelec hajtás építettek be. Ezzel az anyacég városában tett kezdeményezés "befejeződött".
Ebben a plzeni akcióban a prágai Pragoimex (http://www.pragoimex.cz/o.php?o=produkty---tramvaje---tramvaje_vario_plus)villamosgyártó és felújító céggel működött együtt a Ganz-Škoda, most fel lehetne újítani ezt az együttműködést a miskolcon elhangzott "magyar" villamos megépítéséhez (pl. Pragoimex szekrény + Ganz-Škoda hajtás)....
MHD 2010.11.11 09:41:13
PTinfo The show must go on 2010.10.29 08:05:00
Jelentem, a tippem bejött. Szeptember 9-én, a Ki nyerhet Debrecenben című bejegyzésben azt írtam: biztos vagyok benne, hogy látunk még itt jogi csatákat. Tessék, itt van. A mindössze két indulót felmutatni képes ötös számú debreceni villamostenderen október 7-én…..
MHD 2010.10.30 11:15:43
@hegylako01: Csak az a baj, hogy az "esélyegyenlőség" miatt mindenhol "feltétel" a 100%-os alacsonypadló :-(
Pedig szerintem nincs rá szükség, az utazók nagy részét biztosan nem zavarja egy-vagy két lépcső "megmászása" (engem sem).
Az egyszerűbb műszaki megoldások miatt pedig az ilyen új villamos szerintem legalább 20-30 %-kal olcsóbb, mint a 100%-ban alacsonypadlós. Csehországban (Prágában, Plzenben...) sok fut a felújított (középen alacsonypadlósított) KT8-as villamosból. Ilyen van 18 db Miskolcon is. Amelyeknek az alacsonypadlósítását (középen) és a modernizálását már évekkel korábban felajánlotta a Pragoimex Miskolcnak, darabonkét 70-100 millió Ft-ért. LÁsd:
www.pragoimex.cz/l.php?id=104
Plzenben természetesen kívül-belül sörreklámmal.
Nem nézne ki ez jól Borsodi-kabátban?
www.iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1934:soresvillamos&catid=6:sineken&Itemid=9
MHD 2010.10.30 13:06:53
@sanche: a duplából mindig lehet szimplát csinálni (ha nem dobogón vannak az ülések). Enegem a dobogós kialakításoknál sokszor zavar, hogy nem tudom "bedugni" a lábfejemet az ülés (még szerencse, hogy kis lábon élek).
PTinfo Ki nyerhet Debrecenben? 2010.09.09 07:20:00
Ahogy várható volt, az ötös számú debreceni tenderen indulók száma kettőre redukálódott: a spanyol-baszk CAF-ra, és az olasz AnsaldoBredára. A nagy villamosgyártó cégek korábban sem indultak, a kisebb cégeket a tenderkiírás megfogalmazásával zárták ki, a Stadler meg talán…..
Ahogy erminavet már korábban jelezte, a Bombardier újabb 24 villamost szállíthat Krakkóba, de ezen kívül számos dolog történik még a lengyel villamosüzemekben. A korábbi - itt is szóba került -  tenderek kezdenek beérni, így folyamatosan érkeznek az új kocsik az ország…..
MHD 2010.09.07 10:04:43
@hegylako01: a három-négy évvel ezelőtti tárgyalásokon egy prágai cég 70 millió FT-ért felújította volna a KT8-as villamosokat (a "prágai" full-extra kivitel 100 millióba került), alacsonypadlós középrésszel, IGBT-s modern hajtással, teljesen új belsővel és külsővel, igaz légkondi nélkül.. úgy ahogy a cseheknek ezek a villamosok még hosszú ideig szolgálni fognak. Kár, hogy akkor egy darabra sem akadt pénz, mert most legalább egy "modern villamosa" lehetne Miskolcnak, és nem kellene még 2-3 évet várni arra, hogy a villamosokra babakocsikkal és kerekesszékekkel is fel lehessen szálni... (a többi utas segítsége nélkül)
Oké, oké, csehfóbiám, pontosabban csehfiliám van. De nekünk miért nincs olyan interaktív, mindenféle fontos információt tartalmazó turisztikai térképünk, mint a cseheknek? (Vagy van, csak nem találom?)Van persze többféle interaktív Magyarország térkép, ilyen, olyan, amolyan, de…..
MTIElszabadult egy utasok és vezető nélküli villamos Prágában; a szerelvény a kocsiszíntől két megállónyira jutott.A balesetben senki sem sérült meg, kivéve a fantomjáratért felelős óvatlan villamosvezetőt, aki miután látta, hogy a szerelvény a remiz kapuját áttörve elindul…..
MHD 2010.06.21 10:57:28
@F173: könnyebb infarktussal kórházba került
Májusban mind a PESA, mind a Solaris nagy lépést tett annak érdekében, hogy legújabb járműveik forgalomba kerüljenek. A két, elsősorban a lengyel villamospiacon egymással versengő cég közül előbb május 12-én a PESA mutatta be legújabb kocsiját Varsóban, míg május 18-án a…..
PTinfo Az első Skoda Rigában 2010.04.12 08:35:00
Belgrád: Új villamosok után új trolik is érkeznek a szerb fővárosba, miután a belarusz Belkommunmas 83 trolibuszt szállításáról szóló tendert nyert meg Belgrádban. A versenytársak az ukrán LAZ, és a szerb-kínai Globus Auto voltak. A várhatóan alacsony ajánlati árak miatt…..
Az ismét problémássá váló debreceni tender mellett nem igazán esett még szó a legújabb, sorrendben immár harmadik miskolci villamostenderről. Ez nem csoda, a három vidéki, villamosbeszerzést bonyolító városunk közül Miskolcon a legnagyobb a titkolózás, a projekthonlapjuk…..
PTinfo Villamos Jeruzsálemben 2010.03.24 08:17:00
Ha valaki azt hiszi, hogy a mi négyes metrónk világelső a politikai, pénzügyi, vagy egyéb botrányok területén, az azt hiszem, téved. Hogy ténylegesen kinek lehetne ezeket a díjakat odaadni, azt nem lehet pontosan meghatározni, itt a blog történetében is sok jelentkező volt már…..
Hopp, kizártam magam a fülkémből, hasított belém, amikor becsuktam kívülről az ajtaját. Pedig öt perccel ezelőtt még tudtam, hogy az a jópofa, lyukas műanyag kódlap szolgál kulcsként, sőt, a vécébe is azzal tudok bemenni. A vécébe, ahol zuhanyzó is van. A…..
PTinfo Darabos monorail 2010.03.01 08:24:00
Boston: Január közepén eldőlt, hogy 2013-ig az MBCR, a Massachusetts Bay Commuter Railroad Co üzemeltetheti a Boston környéki elővárosi vonatokat. AZ MBTA-val, a bostoni küzemeltetővel, és közlekedéskoordinátorral kötött szerződés értelmében a Veolia (60%), Bombardier (20%), és…..
Asztana: Az új kazah fővárosban villamost szeretnének építeni, melyre az Alstommal szerződést is kötöttek a múlt héten. Ez lehet a keleti blokk első új építésű modern villamosüzeme. Bangalore: 6 hónapon belül megkezdik a 34 kilométer hosszú reptéri vasút építését, az…..
MHD 2009.10.11 21:28:13
Ez is rövidhír a debreceni 2-es villamosról (hivatalos info a debrecen.hu honlapról):

"A mintegy 17,6 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását nehezíti, hogy bár a kiviteli tervek elkészültek, s a pályaépítésre kiírt közbeszerzési tender kiírása már meg is jelent az EU hivatalos lapjában, a járműbeszerzéssel viszont komoly gondok adódtak. A napokban ugyanis új pályázatot kellett kiírni, mivel a legutóbbi, sorozatban a második tender is eredménytelenül zárult. Az önkormányzat 18 új villamost vásárolna a projekthez.
– Az euró árfolyamának ingadozása miatt folyamatosan változik a járművek beszerzési ára. Annak érdekében, hogy a projekt előrébb léphessen, az önkormányzat az Európai Unióhoz fordult a többletköltségek finanszírozása érdekében. Erre a kérelmúnkre egyelőre nem kaptunk választ, ám az év végig minden bizonnyal reagálnak majd a kérésünkre, és akkor már tervezhetünk a tejes költségekkel – mondta az alpolgármester.
A korábbi tervek szerint 26 hónap alatt akarta a város megvalósítani a beruházást, ám a járműbeszerzés csúszása miatt ezt 30 hónapra módosították, mivel a prototípus megépítése is több ideig tarthat a vártnál. Pajna Zoltán elmondta: idén már biztosan nem tudnak szerződést kötni a járművek gyártására, így a teljes projekt 2010-es befejezési határideje 2012-re tolódik. Az alpolgármester szerint nem meglepő, hogy kevés járműgyártó érdeklődik a debreceni pályázat iránt. A pénzügyi válság ugyanis az iparnak ezen a területén is érezteti hatását. Ennek ellenére a 2-es villamosvonal megépítése továbbra is a város kiemelt projektje."

Az alporgármester úr úgy látszik nem olvassa ezt a blogot, mert akkor láthatná, hogy villamosgyártásra éppen "pozitív" hatással van a válság. Szerintem, ha válság lenne a villamosgyártásban, akkor mindenki azon törné magát, hogy Debrecennek villamost szállítson, de az utolsó pályázat "egy" jelentkezője, nem erre utal...
PTinfo Barcelona 1908-ban 2009.10.05 07:53:00
Ugyan nem vág a blog műfajába teljesen, dehát azért ez mégiscsak egy blog, ahol én szabom a szabályokat :), és úgy gondoltam, ezt meg kell osztanom másokkal is. A kisfilmet Barcelonában vették fel, 1908-ban, egy villamos elejére rögzített kamerával, s járták körbe a…..
PTinfo Új típusú bejegyzés 2009.10.04 16:06:00
Nos, előzőleg többen kértétek, hogy legyenek rövidhírek is. Akkor egy picit ódzkodtam tőle, de igazából sokszor nincs időm annyit foglalkozni a bloggal, hogy minden, általam érdekesnek itélt hírről teljes értékű bejegyzés legyen. Maradnak tehát a rövidhírek, hetente…..
Athén: 160 millió euró értékben a Hyundai-Rotem szállíthat 102 metrókocsit a kettes, és hármas számú athéni metróvonalra. A járművek 2011-ben érkeznek meg. Dubaj: A megnyitó utáni 16. napon már az egymilliomodik utas utazott az új metróvonalon. A megnyílt 10 állomás…..