Regisztráció Blogot indítok
Adatok
baldtiger

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már meg éppen kereszténygyalázás helyzete forgott fenn/kereszténygyalázás volt folyamatban. Méghozzá a Klubrádió hullámhosszán. Bezony. Ez már csak ilyen. Címlapon hozta a Magyar Hírlap is. Mivel Klubrádiót éppen nem hallgatok, ezért reájuk támaszkodva idézem Para-Kovács…..
baldtiger 2010.01.22 08:36:49
@Môžeš mi pomôct'?: nehogy má kereszténynek tartsd a reformátusokat. Az evangélikusok meg még rohadtabbak. Már teológiai értelemben, semmi személyes. Nem KERESZTÉNYEK. Ez van. Én szeretem őket, nem is tehetek mást, de nem tartom őket kerezténynek, nem is azok.

Nagyanyám bigott keresztény volt, próbálta apámat így nevelni. Anyámék nem jártak templomba, nem gyakorolták az "örökölt" reformátusságukat. Nagyanyám megtiltotta apámnak, hogy egy "református kurvát" vegyen feleségül. Végül nagyanyám kitagadta apámat, mert mégis esküvő lett, ráadásul apám kijelentette, hogy templomban nem lesz.
Eldöntötték, 3 évvel az esküvő után, amikor én, mint első és egyetlen gyerek megszülettem, hogy:
16 éves koromban a kezembe adják a bibliát, a tórát, buddha tanításait, a koránt, és ha úgy gondolom, majd hiszek valamelyikben, ha nem, akkor pedig megtanítanak hinni magamban és úgy amblock. Úgy lett.

Téged, Mózes, azt hiszem, nagyanyámmal kéne, hogy összekösselek. Sajnálom a gyerekeid, lelki társad 7 gyerkőcnek rontotta el a gyerek- és ifjúkorát.

243. De minden bűn közül a tudatlanság a legsúlyosabb. Tagadd meg e bűn, ó ember, és tisztulj meg tőle.
Na, honnan idéztem?
addict Szexista reklám nőknek! 2009.04.15 11:00:00
Furcsa ilyesmit hallani nem? Azt, hogy bögyös szőkék, kacér barnák vagy lengén öltözött feketék riszálják magukat egy reklámban, és ezzel próbálják magukon kívül a terméket is kívánatossá tenni a férfiak szemében olyannyira megszoktuk, hogy szinte már észre sem vesszük,…..
baldtiger 2009.04.15 22:08:37
@Chalabre: Ezzel csak az a problem, hogy jóideje dolgozom 20-40 közötti lányokkal-asszonyokkal körülvéve, és nem kevésszer pirultam már meglett pasi létemre, amikor hímnemű egyed kitárgyalása volt a téma köreikben. ÉS bizony, ugyanúgy gerjednek egy "jópasis" képre, mint mi egy "jócsajosra".
Gyors közvélemény kutatás alapján, ha a srácok valamelyike házhoz szállítaná, még vennének is a ciderből.