Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kentetsu

69 bejegyzést írt és 398 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Amikor az ember belekezd egy olyan posztba, aminek az egyik főszereplője Huth Gergely, a másik Bede Zsolt, a harmadik meg Gulyás Márton, kicsit úgy érzi magát, mint amikor a hüvelygombáról kell reklámfilmet forgatnia. Mert hát fontos dolog ez, de korántsem biztos, hogy beszélni kéne róla, akit…..
A szomszédunkban élő, az Index.hu által "terrorcsaládnak" nevezett emberek viselkedése miatt a három kislányunkat éveken át állandó rémálmok gyötörték. Szinte napi rendszerességgel álmodtak saját vagy testvéreik életének kioltásáról, súlyos sérüléséről. Szülőként elviselhetetlen volt, amikor reggel…..
Az Orbán-rezsim legnagyobb hazugsága nem a rezsicsökkentés, a Soros-terv, az apokaliptikus migránsinvázió vagy hogy ők képviselnék a magyar emberek érdekeit...
Egy sorozat, amiben történelmi folyamatok elemzésén keresztül próbálok eljutni a mai politika lehetséges következményeinek előre jelzéséhez. 1. Magyarország bukásai             A honfoglalással letelepedési helyet szerzett magyarság és a népvándorlás során hozzácsatlakozott népek képeztek akkora…..
Kentetsu 2019.01.28 09:16:36
Kentetsu 2019.01.28 09:18:42
@Pillangószelep: nyertek már választást ebben az országban azzal a "programmal", hogy mi nem a másik oldal vagyunk... ;)
Mert ugye OV első 2/3 is úgy keletkezett, hogy Gyurcsány takarodj. Szóval bármi lehet amíg ennyi birka, gondolkodás semleges ember szavazhat ebben az országban.
December végi történet, de azért elég sokkoló, főleg a horrorsérülést látva, amit csak a poszt legvégére mertem betenni, óvatosan scrollozzon, aki nem bírja az ilyesmit. Teljesen érthetetlen, hogy  miért nem adtak egy ragtapaszt meg egy kis Betadine-t a sérültnek a kincstáriból. Annyira abszurdnak…..
Kentetsu 2019.01.25 15:52:35
@Vészfékváltót alaphelyzetbe állító kalauzhölgy: miért kell különbséget tenni?
Ha valaki rosszul van, segíteni kell neki. Tök mindegy, hogy mitől van rosszul. Amúgy a többiben egyetértünk.
A fél internet fel akarja falni a Gundelt reggelire, miután nem csak annak ment híre, hogy a vendéglátó vállalat üzemelteti a fényűzően felújított miniszterelnökségi palota menzáját, de megismerhettük a menü fogásait és árait is. A Gundel online (Facebook) értékelése zuhanni kezdett, a cég pedig -…..
Kentetsu 2019.01.09 08:56:14
@pantlikaskiralylany: köszönöm! Leírtad amire magam is gondoltam. Az a baj, hogy sokan nem értik mi a valódi gond a 300 Ft-os bablevessel...
Az étterem gyorsan alkalmazkodott a NER-hez, és megszüntette az értékelés lehetőségét. ..
Kentetsu 2019.01.08 19:20:14
@Helga Beauty Salon: ez ám a reklám a szalonnak! Gyorsan letiltanám az értékeléseket a helyedben...
Kentetsu 2019.01.08 19:23:37
@Helga Beauty Salon: ráadásulRomániából osztod itt a hiányodat. A román politika unalmas, hogy a szomszédban keresed sz izgalmat??
Az újlipótvárosi kutyások vérmesebb része (egyelőre csak) online hajtóvadászatot folytat az ismeretlen szöges-virslis elkövető ellen. Ki látta, merre látta, volt-e nála szatyor, stb... Többen ugyanis tudni vélik, hogy a közelben lakó magas őszhajú asszony a kutyák réme, aki hetek óta szöges…..
Vasárnap este tüntetést tartottak az MTVA Kunigunda úti székházánál, az esemény arca Hadházy Ákos volt LMP-s, most független országgyűlési képviselő volt. A tüntetés apropóját az adta, hogy bár Hadházy már több mint 270 ezer aláírást gyűjtött össze az Európai Ügyészségért, a közmédia nem tartotta…..
Kentetsu 2018.12.10 09:10:35
@Málnafaló:
Logikád szerint.
Ha egy politikai hatalom teljesen begyűri a médiát-hozzáteszem a mostani állapotot csupán Kádárék tudták túlszárnyalni- , akkor teljesen rendben van, ha a másik csoportosulás is ugyanezt teszi.
Anyukámat idézve, ha a haverod beugrik a kútba, akkor utána ugrasz?
Mióta érv a disznóság elkövetése mellett, hogy "hiszen ő is ezt csinálta"? Nálam ez már az oviban is ciki volt, nemhogy felnőtt emberektől.
Wolfgang Petersen 1981-es Das Boot (magyarul A tengeralattjáró, de hát mennyivel menőbb azt mondani, hogy dhász bót) tökéletesen megmutatta, hogy milyen volt átélni a második világháborút a világ legzsúfoltabb konzervdobozában, ráadásul a vesztésre álló oldalon. A "vén" kapitány (Jürgen Prochnow) és…..
Nem szarozunk, rögtön belecsapunk vietnámi papuccsal a szarkupac közepibe, TÁNCVERSENY, no lám. Míg Zsu, aki legjobb napjain félhomályban néha tud úgy csücsöríteni, ahogy Marisa Tomei a legszarabb pillanataiban, az előző napi bebaszott csetlés-botlás kékzöld nyomait alapozózza a lábán, addig a kanok…..
Kentetsu 2018.11.15 22:48:16
Az utóbbi idők szomorú belföldi slágertémája a kilakoltatások ügye. A Lemilblog - a lehetőségekhez képest - igyekszik távoltartani magát az általános belpolitikai fejlemények kommentálásától, s azon vagyunk, hogy csak a rendvédelemmel, katonai témákkal, biztonságpolitikával és hasonlókkal fárasszuk…..
Kentetsu 2018.10.01 10:39:55
@nnnnnnnn: normális embert nem lakoltatnak ki!?
Na ezt a faszságot honnan vetted szociálisan érzéketlen barátom?
Elárulom, volt olyan az én életemben is, hogy egy rejtélyes betegség miatt, közel 1 évet nem tudtam dolgozni. Na ez az ami nem érdekli a bankokat. Elfogyott a megtakarítás elég hamar. Nekünk szerencsénk volt, mert volt egy kis félretett pénzünk, de aki a hónap végén már csak margarinos kenyeret eszik, az hogyan oldjon meg egy ilyen helyzetet?
Szóval gondolkodj egy kicsit és próbáld magad kicsit az utcára került emberek helyébe képzelni és ne legyél ekkora tahó :(
Van-e még lejjebb? ..
Kentetsu 2018.08.29 17:57:30
@6.Lenin: ez furi.
Akkor én 2006-ban, hogy kaptam residencia számot és miként vállalhattam hivatalos , bejelentett munkát Spanyolországban?
A Kerge városból, az NCIS-ből és a Zsaruvérből ismert színésznő a Facebookon akadt ki egy nyilvános posztban, amiben arról írt, hogy legalább öt alkalommal fordult vele elő egy hónap alatt, hogy a szereposztók még csak lehetőséget sem adnak neki. Nem az zavar, ha nem kapom meg a szerepet, az egy…..
Ismét kimozdulok a komfortzónámból, mert egy olyan dolog történt, ami miatt lesült a pofámról a bőr. A TV2 csoport úgy döntött, hogy indít egy új sportcsatornát Spíler 2 néven, amire felvásárolgatták világesemények közvetítési jogait. Nos ez eddig szép és jó. A probléma nem itt kezdődik... Andy…..
  Ruby Rose 12 éves korában jött rá, hogy a csajokat szereti. Az ausztrál modellből lett színésznő, akit az Orange Is The New Black című Netflix-sorozatban vagy éppen a mozikban most futó Meg című filmben is láthatunk, soha nem csinált titkot szexuális orientációjából, mert hát minek is kellene…..
Kate McKinnon, a Saturday Night Live című vicces műsor egyik szereplője jelenleg az egyik legfelkapottabb humorista azt USA-ban. Joggal, a nő elképesztően vicces, (ezeket a videókat érdemes megnézni) és ezt már filmekben is bizonyította, szerepelt a Ghostbusters remake-ben, legutóbb pedig Budapesten…..
Kentetsu 2018.08.02 13:40:37
@belert: ez az. Én is megkaptam, hogy persze az zavar, hogy erős női karakterek kerülnek vászonra.
Nem bazd meg, engem az zavar, ha egy régi kedvenc kultfilmemet análisan, szárazon megerőszakolja egy horda feminista. :)
De az a film úgy is szar lett volna, ha a top 4 férfi színész szerepel benne. :)
Kentetsu 2018.08.02 13:43:04
@thinkEdem: nem is az arány emelkedése a gond, hanem az, hogy elkezdték a nagysikerű, régi, férfi karakterekre írt filmeket feminista kompatibilisen újragyártani. Nullá új ötlettel, csak arra koncentrálva, hogy női erős karakter legyen benne, aki az sem baj, ha lealázza a férfi karaktereket. Szárt gyártani a PC oltárára minimum öngól
Aszongya, hogy: 2.1. A Szervező a Látogató részére belépő megvásárlása ellenében biztosítja a részvétel lehetőségét a fesztivál programjain, a Látogató pedig köteles a belépő ellenértékét megfizetni a Szervező részére. Deviszont: 4.2. A Látogatók kötelesek tartózkodni (...) az olyan…..
Kentetsu 2018.08.01 13:57:05
@Kentetsu: esés az természetesen és, csak a köcsög telefon okosabbnak hiszi magát nálam. :)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán érkezett kétnapos látogatásra Izraelbe, aminek keretében találkozott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és Reuven Rivlin államfővel is. Orbán többek között azt hangsúlyozta, hogy itthon "zéró tolerancia van az antiszemitizmus ellen."A közmédia is…..
Kentetsu 2018.07.20 10:39:05
@gabiiii: azért a portás, mert a wc-n néni nem ért rá. :)
  Kedves Edda, most aztán megmondtad a tutit. Megmondtad, hogy szülni kell! Ha valaki ezt nem teszi, akkor bizony hozzájárul ahhoz, hogy afrikai kannibálok árasszák el Európát. Eddig azt gondoltam egyébként, hogy ezt nem gondolod komolyan, de a Hír Tv-ben elmondtad, hogy de. Megnyugtatlak, nem…..
Kentetsu 2018.05.31 09:00:26
@MACISAJT: nem arra bizonyíték, hogy egy sima nacionalista pics@?
Felháborodtam. Nem kicsit, nagyon. A világ tele van fiatalokkal, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, és az életükkel. A világ tele van fiatalokkal, akik hozzászoktak, hogy következmények nélkül megtehetnek mindent, és bármit.  Igen! Tudom! Liberális nevelés! De ez a szóösszetétel is magában…..
A Samsung Galaxy 8-ast egy drága, de vízálló, porálló csodának ígérték. A 24.hu jól el is vitte nyaralni, hogy letesztelje, mit tud a kis drága a tengerparton. Érdekes tapasztalatokhoz és infókhoz jutottak ennek kapcsán. Például, hogy a telefon IP68-as folyadékállósága…..
Kentetsu 2018.05.06 10:15:40
@Xezs7: na ezt meg hogyan sikerült összeraknod? :) :)
Egységsugarú hülye akinek igénye a vízálló telefon? :)
Soha nem áztál el? Soha nem ejtetted bele a telefonod valami nedves közegbe? Soha nem borítottad rá a fogyasztott folyadékod valamilyen kütyüdre? Stb...stb...
Miért érzi úgy mindenki, hogy ő kurva okos és mindenki más, akinek különböző az igénye és a véleménye, az hülye?
Ha nem kell, vagy nem futja rá, ne vegyél vízállót! De lehülyézni azt, akinek fontos, hogy egy nyálasabb beszélgetés után ne olvadjon le a telefonja, bizony nettó suttyóság.
Kentetsu 2018.05.06 10:16:41
@CCnick: Nem, neki nincs. :) :)
Kentetsu 2018.05.11 18:20:36
@Xezs7: Akkor te egy tökéletes istenség vagy.
"Miért fizetnél olyanért, amit ingyen is elérhetsz?" - szegezi gyanútlan olvasójának a kérdést a http://gadgetscoring.com/gadgets/review/tv/hu/Gadget oldal,  amire ugye az ember azonnal kicsire töpped a lúzerség  éjsötét árnyától. A fő kérdés azonban az, utána mi tesz: -…..
Kentetsu 2018.05.06 10:50:24
@Xezs7: elenyésző kisebbségük valóban megszokta már ezt az új világot. Ettől függetlenül olyan nekik, mint egy sci-fi.
Nem irigylem őket, mert ezek a digitális hiénák egyértelműen rájuk vannak kihegyezve.
Ettől függetlenül semmi nem zarja ki, hogy valaki 30 évesen is hülye legyen a 21.századhoz. Ismerek én is eleget, de az ő esetükben már alapból intelligencia deficittel indultak. Ellenben az idősek csupán lemaradtak korunktól, ettől függetlenül lehetnek intelligensek.
Meglátjuk hogyan és milyen gyorsan fejlődik világunk, leszünk még mi is 60 évesek... elvileg. :)
Esküszöm, az embert az élete és netes előfizetése újraértékelésére sarkallja, amikor a UPC 29-es körzetében élők valamelyikétől érkező leveleket olvassa. A  digitális sivatagnak is becézett Monort és környékét jelentő területről mi is sokszor írtunk. "Az egykori…..
Kentetsu 2018.05.06 10:40:12
@Jankove: mondjuk azért az I.kerület után Gyömrőre költözni elég komoly kalandvágyról tanúskodik... :)
Olyan mintha tündeföldről egyenesen Mordor szívébe költözne az ember. :)
Az online check-in, vagyis a repülőjegyek utazást megelőző netes érvényesítése korunk egyik óriási vívmánya. Létezése előtt a beszállókártya megszerzéséért folytatott kilátástalan és idegörlő sorbanállás ugyanis ritka jól meg tudott ágyazni egy idegbajos családi nyaralásnak, plusz irtó nagy terhet…..
Kentetsu 2018.05.06 10:26:51
@onlajnok: mindegy, hogy nem a végszolgáltató számolja fel az összeget, ha az ő nevében, az ő arculata alatt, az ő megbízásából értsd alvállalkozójaként- teszi azt.
Ha én építési vállalkozó vagyok, de alvállalkozóval csináltatom mondjuk a tetőt, engem nem mentesít semmi, ha átadáskor derül ki, hogy beázik és már most rohad a tetőszerkezet...
Kentetsu 2018.05.06 10:28:01
@movhu: nem, ez valóban nem elvárható. De az igen, hogy ha feltünteti az árat, akkor az ugyanaz legyen, mint amit a végén fizetni kell.