Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sigismundus

230 bejegyzést írt és 1807 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1676 június 29-én 15 ezer dán katona szállt partra Helsingborgnál. A svéd hadsereg nagy része az északi német tartományokban rekedt, és mivel a vizeket a dán-holland flotta ellenőrizte, onnan visszaszállítani már nem lehetett őket. A szóban forgó három tartományban összesen mindössze ötezer svéd…..
Gdańskban járunk. Ha már megtekintettük a volt hajógyár előtt a Rohadt kis prolik emlékművét, ideje megismerkedni a Gdański Lenin Hajógyárral (Stocznia Gdańska im. Lenina), azzal a hellyel, ahol létrejött a kommunizmussal szemben ellenállás gócpontja, ahol megalakult a Niezależny Samorządny Związek…..
Sigismundus 2019.09.09 18:47:01
@Gyöngyösi Zoltán: Walesával kapcsolatban a magyar neten 'Bolek ügynök' címszóra rákeresve lehet megtudni sok mindent.
És mindegy mikor írt alá, aláírt, és letagadta, eltitkolta. Ha még 1990-ben, a győzelme után előáll, bevallja, és visszavonul, azt mondom, az korrekt, gerinces lett volna. De nem ezt tette hanem tagadott, és mennydörgött az aláírókra, évtizedekig. így vált hiteltelenné, és tett másokat is azzá.

A két magyar cetli pedig, az a gáz hogy eljutnak oda, és ennyi tellk az eszükből, az éppen aktuális politikai csasztuska. Örülök hogy nem járt mostanában magyar űrhajós a Holdon...
Ha már itt vagyunk a salòi múzeumban, akkor záró sétaként nézzünk meg egy plakátkiállítást. Nem tudom, hogy ez összefüggésben van-e a mellette lévő Mussolini-szobortárlattal, vagy attól függetlenül létezik, de szerintem együtt járnak kéz a kézben, mert kiegészítik egymás gondolatait. A…..
Nem mindennapi ismertető lesz, mert az aktuális Különszámba bekerült egy, minden eddigieknél részletesebben, és mélyebben magyar vonatkozású francia-belga képregény is. A 71-es szám, és a őszi Kockás Különszám egyéb sorozatai mellett erről fogok most részletesebben is irkálni, de csak a poszt…..
Képek az asztalfiókból 11. Az asztalfiókunkból ezúttal egy snájdig, tábori postaszolgálatra beosztott úriember fotója került elő, amelyen a kedvesével együtt látható. A fiók mélye egy másik, valószínűleg szintén őt ábrázoló postás fotót is rejtett, ahol már tábori ruházatban látható, így a tábori…..
Az egyetemi előadó telve volt hallgatókkal. Hollák tanár úr előadása a testőrírókról ma szokatlanul sok irodalomérdeklődőt vonzott, más karokról is. Általában semmi sem törte meg az előadást, most azonban egy jelentkező is akadt, aki kérdezett. Hollák tanár úr leereszkedő mosollyal intett neki, hogy…..
Minden jog fenntartva. Az itt megírt karakterek, ötletek, történetek a saját szellemi munkám gyümölcsei, saját tulajdonom, felhasználni, egy esetleges valóban megvalósuló Magyar Időminisztériumban, csak az Én megkérdezésemmel, beleegyezésemmel lehetséges....
Van szerencsém bejelenteni, elsőként a magyar neten adva hírül, hogy lesz Magyar Időminisztérium...
Már már jó másfél hónapja, hogy a 69-es szám megjelent, nem volt hangulatom és időm nekilátni. Inkább bevártam a 70-est is. És jól tettem! Mert volt a 69es számban több olyan képregény is, amiből kezdett elmenni a kedvem kissé, de a 70-es számban a folytatásuk az újra visszaadta a hitet. Ilyen volt…..
Furcsa belegondolni, milyen is lenne London ha valamilyen másik városra hasonlítana. A Harmsworth's Magazine-nál elgondolkodtak már a 19. század utolsó évében is a dolgon és megalkották az elképzelt Londont! Először velencei stílusban, aztán - az egy hónappal későbbi lapszámban - egy képzelt…..
Rég vége már az El Ministerio 3. évadnak, és nem írtam róla sokáig. Itt az ideje bepótolni, gondoltam és láss csodát, épp azon a napon olvastam a Jó Hírt, lesz Időminisztérium 4. évad is !!! Azzal zártam soraim a második évadról, hogy elég gyenge lett, főleg a zárás, remélem visszaáll az első évad…..
Megérkezett az első magyar trailer Ridley Scott Terror című antalógiasorozatának második évadához. Az elsőt itt forgatták Budapesten, és a HNS Terror nevű hadihajó története volt, ami 1848 környékén, az északnyugati átjárót keresve fagyott jégbe. A második etap a Terror: Gyalázat címet kapta, és…..
Sigismundus 2019.07.19 05:55:40
" a sorozat a japán-amerikaiak internálásáról (is) szól, az amerikai történelem egy olyan korszakáról, amit legszívesebben letagadnának, és amivel sorozat- és film szintjén eddig nem nagyon foglalkoztak. . "

Vagy csak te nem tudsz róla.
Elösször 1951-ben (!) csináltak Amerikában filmet az amerikai oldalon harcoló japánokról, a
en.wikipedia.org/wiki/100th_Infantry_Battalion_(United_States) -ról, Go for broke címmel. Aztán még készült pár film, én egyet láttam róla, egy amerikai katonatiszt és japán-amerikai feleségéről szólt. Az eredeti Magnum, és az új Hawai Five-O sorozatokban pedig több részben is foglalkoztak ezzel az internálótáboros témával.

" Könyvben igen, legutóbb például a zseniális James Ellroy remek Perfidiájában "

A Perfidia meg, háát egyéni vélemény kérdése, de szerintem mostanra már kifulladt Ellroy.
Spoiler Light.

Ebben a könyvében nem csinál mást mint a korábbiak akár legkisebb epizódszereplőjét is belerakja, és mivel 1941-ben játszódik, időrendben megelőzi a többi regényét, elképesztő előtörténeteket, meg kapcsolatokat, ismeretségeket ír nekik. A sztori viszont nagyon gyenge.
Sigismundus 2019.07.27 09:46:19
@sixx: Hát sok sikert hozzá.

(Vendégbloggerek írásaira gondoltatok már? Úgy mint a hogyvolt-on, csak itt nem részenként írnák le a hogy-történést, hanem egy egész sorozatévadról írhatná meg lelkes önkéntes a szubjektív véleményét ? Máshol bevált. Komment az lennének rá, sok.)
Újabb könyvajánló, ezúttal is magyar írótól, aki krimit írt éspedig és jelenkori, XXI. századit, de nem az Bűnös Noir Budapestre hanem egy vidéki nagyvárosba. Mindenhonnan-ismerős-lehet karakterek és helyzetek, szórakoztató párbeszédek, laza stílus...
MovieCops A JÉGSZIGET FOGLYAI 2019.06.24 06:00:00
A repülés vágya régóta foglalkoztatja az emberiséget, elég csak a görög mitológia tragikus sorsú hősére, Ikaroszra gondolni. A reneszánsz korának zsenijét, Leonardo da Vincit is érdekelte a téma: vázlatokat, tervrajzokat készített, és hosszasan tanulmányozta a madarak…..
Őrület, hogy repül az idő! Még meg sem tudtam írtam a recenziókat a májusi Képregényfesztiválon bezsákolt újdonságokról (Zorro! From Hell! Különleges Úriemberek Szövetsége!), máris itt a Nyári Képregénybörze, amit sokan félig viccesen már egyszerűen csak Kingpin Con-ként emlegetnek, mivel a Börzéket…..
Mostanában zajlott a D-Day, a normandiai nagy partraszállás számos megemlékezése, világszerte, de főleg az abban részt vevő országokban. Körülnézve a magyar neten, nem sok írást láttam a komolyabb haditechnikai, katonai blogon, oldalon erről. Mintha már unalmas lenne, újat nem lehet írni róla?…..
Két, a második világháborúból maradt családi tárggyal rendelkezem. Én vagyok aki a háborús dolgok után érdeklődik már jó ideje, így nekem jutottak. Mindkét tárgy, némi átalakítás után közönséges háztartási eszközként funkcionál amúgy, évtizedek óta...
1880-as évek. Egy magas fa metszése, még emelőkosaras daru és motoros fűrész nélkül az Egyesült Államokban..
Sigismundus 2019.06.23 13:38:37
@Namely:
"Ez volt az USA történetének mindmáig egyetlen közvetlen halálos áldozatokat követelő reaktorbalesete."
Hivatalosan. "

Na és, nemhivatalossan, melyik volt?
Ha újra itt a Nyár és meleg az idő, júniusban két, azaz két Kockásnak is örülhetünk. Ráadásul a Kiadó is elkezdte feltérképezni a kedves Olvasók véleményét egy igen alapos kérdőívvel. Ami a két szám tartalmát illeti, most pár igen merészet léptek, van benne, leplezett, de felismerhető…..
Tegnap ismét megnéztük a Végjátékot, és egy film próbája a többszöri újranézhetőség. Két barátommal a film után azt vitattuk mit lehetett volna ebből kihagyni, hogy a bődületesen hosszú három órás játékidőt - amin a Gyűrűk Ura fanok csak mosolyognak - kicsit lefaragjuk.…..
Kína és Japán után következzék a Kezdet és a Vég. Clawell ezen könyvei nem csak az eddigiektől eltérő földrajz miatt kerültek be más válogatásba. Itt nem a diadalmas fehérember nyomul előre gyarmati urakként hanem megszívatják őket, a nem kevésbé ellenszenves helyiek. Saját elmélkedés lesz a…..