Regisztráció Blogot indítok
Adatok
P405

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt reméltem, hogy az Avensisünk szerelős posztjai nem fogják a Belsőségről kiszorítani Csikós szarjait, mert hát egy Toyota nem romlik el. Ami persze nem igaz, hiszen kopik, és ami kopik, az egyszer elfogy. Ennek ellenére nem panaszkodnék túlzottan. Tán emlékeznek még páran a…..
P405 2012.06.10 20:55:27
@imitv: Lehet, hogy mostanában már ez a felállás, de én egy 20 éves BE3-as PSA-váltóról kontra 9 éves JB3-as Renault váltóról beszélek :-). E kettő között nagy különbség van - a BE3-nál pl még nem volt ellensúly a rudazatban, míg a JB3-nál már igen :-). Kár, mert ugyan a kapcsolási pontosság valóban jobb a Mitsuban, de semmit nem ér, ha mellette megvan az idegesítő trolihang (mutattam váltószerelőnek is + szakszerviz, ez így a természetes, azt mondták)... Ráadásul a váltóolaj mennyisége is kétszerese a BE3-énak, valamint a szerelhetősége is sokkal rosszabb. Tudom, ha szétmegy a differenciálmű, ami típushiba ezeknél a váltóknál, 15 ezer a két csapágy gyári beszállítótól, de akkor még 20 ezer a le-felszerelés is. Sokszor kell ezeket a váltókat generálozni...nagy hiba volt a Mitsubishi részéről, ha már egyszer voltak kész váltók a 4G92-es motorhoz, különböző teljesítményszintekhez igazítva, mi a szarnak tették bele ezt a hulladékot? Mindenki csak szidja, jót még nemigen hallottam róla. Lehet, hogy a gyárban előírt 150 ezer kilométeres ciklus helyett már mondjuk 80 ezernél kellett volna az olajat cserélni, akkor nem tudna kialakulni ez a sírós hang - már csak olyan autóval lenne lehetőség ezt kipróbálni, amiben még nincs ennyi km. 2004-es a legfiatalabb, nem lenne egyszerű vállalkozás felhajtani... Sajnos újkorában nem próbáltam ilyen autót, de tény, hogy a Megane I és II-ben is az 1.4-es motorhoz illesztett váltóknak is van hangja, már újkoruktól fogva!
P405 2012.06.10 22:19:54
@Mérges 1234: Akkor neked lehet, hogy szerencséd volt. Nekem határozottam hallható a hang, a perselyek cseréje nekem is megtörtént, de azért messze nem nevezném tökéletesnek a sokak által szidott 20 éves PSA-váltó után sem!
Ebben az autóban elméletileg tényleg annyi km van, amennyit az óra mutat (első tulaj magánszemélytől vettem, törésmentesen), de a beltere sem a strapabíró európai fajta - márkaszervizben is mondták, a kezelőszervek, karosszéria általános állapota megfelel a futott kilométernek. A váltó hangja is...mindenki csak vállat von, hogy ez ilyen, ez a "normális"...nekem nem. Nekem a japán autó olyan, amibe az ember beül és érzi, elmehetne a Holdig is, ha lenne autóút, olyan kiválóan működik minden. Ez túl műanyagos nekem; bevallom, nem azt kaptam, amire számítottam japán autó gyanánt. Lehet, hogy a Galant annyival jobb, nem kétlem, de ez hiába kissé "morcos" elölről, nem egy szerethető autó, nem ébreszt érzelmeket. Inkább azt, mennyire silány a beltere...
Belsőség Búcsúzom tőled 2012.03.25 17:55:00
Csikorgás, csikorgás, csatt. Így kezdődött az a napfényes, de hűvös szeptemberi reggel, amikor szertefoszlott az álmom, hogy hagyhatom tisztességben megöregedni az autómat. 518i-t, 1984-ből. Pedig azt szerettem volna, ha kellemes rozsdapöttyökkel, de a tartóelemek épségét szem…..
Kedves olvasóink, hosszasan magyarázhatnánk, honnan jött az ötlet, és milyen egyéb ötletek jöttek még, de akkor sosem lenne vége. A lényeg, hogy önök most egy kísérlet szem- illetve inkább fültanúi. Természetes, hogy nekem és a Karottának hiányzik a jó öreg rádiózás, de…..
Egyre több a traffipax. Belegondolt már, mi lesz, ha az autósok a sok kamera miatt egyáltalán nem mernek majd gyorsan menni? Mai cikkünk blogposztja...
P405 2011.09.07 09:22:14
@ifrance: Igen, ez így van a kártyákkal kapcsolatban. De ne feledd azt sem, hogy már a mai "alsó-középkategóriás" mobiltelefonok is rendelkeznek GPS-vevővel, tehát ugyanúgy tudnak követni, mikor, merre jársz akár méterpontossággal is... Míg egy GPS nélküli telefont a háromszögeléssel nem tudnak olyan pontossággal meghatározni - de mivel hamarosan mindegyik telefon rendelkezni fog GPS-vevővel is, hamarosan egyre kevésbé lehet a "tilosban" járni. Big Bráner figyel...

Egyetértek Shadowbull-lal, ne figyelje már Állambácsi minden lépésünket.
P405 2011.09.07 09:33:41
@phrascarica: Igen, de az igazi Nagy Testrész az, amikor nem toronybejelentkezés alapján fognak meg, hanem méteres pontossággal, másodpercre megmondják, merre jártál és hogyan - gyakorlatilag, mint egy jeladó (szabad téren, persze). Mert épületekben már nemigen működik egy mobiltelefon helymeghatározó rendszere :).

Meglett az autód egyébként, amit elloptak?
Az ügyfél fogalmatlan lúzer, tele van zsével, és még le is néz – miért ne venném le? Meg különben is: mindenki ezt csinálja. Mai cikkünk blogposztja...
P405 2011.08.23 10:26:57
Sziasztok!

Eddig, elég régóta csak read-only üzemmódban működtem, most viszont elérkezettnek látom az időt a hozzászólásra :-).
Ha már a becsületes és normális szerelőkről van szó, nem tud valaki - akár privátban - küldeni egy normális, Pécsett "rendelő", Mitsubishihez értő szerelő elérhetőségét? Folyadékcseréket én is megcsinálom és az apróságokat, de nem árt felkészülni, ha esetleg beüt a krach, legyen kihez fordulni. Eddig teljesen más márkájú autóm volt és azok a szerelők arra szakosodtak.

Volt nem is olyan régen egy Mercedes márkaszerviz, akik ugyan nem olcsón, de annál alaposabban dolgoztak (ismerősöm dolgozott náluk, onnan az információ). Ott ha egy adott kötelező szervizre a gyűár által előírt időtartam 1,5 óra volt, akkor a szerelő addig foglalkozott az autóval (muszáj volt neki, mert a műhelyfőnök az üvegfal mögül nézte, ki mit csinál) és kitért minden apróságra is. Ami előírt volt a szervizutasításban, megcsinálták, tényleg A-Z-ig ellenőrizték az autót. Ami nálam kiverte a biztosítékot, az pl. az elektromos antenna kenése vazelinnel - mert ez volt a gyári előírás bizonyos futásteljesítmény elérése után. Miért ilyen fehér holló maradéktalanul betartani az utasításokat? Ott ugyanúgy kifizette az ember a munkadíjat, mint bárhol máshol, de ha 2 óra volt az autóra fordítandó idő, akkor nem csapták össze félóra alatt és nem mentettek alkatrészeket havernak okosba'. A nagy magyar valóságnak megfelelően sajnos tönkre is mentek egy idő után...

Én is hiszem, hogy a becsületes munkának hosszú távon van becsülete - csak sajnos pont ez a két terület, az autószerelés és az építőipar a két legdurvább, amelyeket illetően pozitív tapasztalatokról nagyon kevesen tudnak beszámolni. Jó lenne már végre kimosakodni magunkat ebből a balkáni létformából és elindulni előre egy becsületes úton...csak ezt felülről, kormányzati szinten kéne kezdeni, korrekt példamutatással és a mutyizás nagyon szigorú büntetésével, élhető körülmények létrehozásával. De ezt szisztematikusan, kitartóan kéne végezni és talán egy generáció felnövése után meglenne a munka gyümölcse - csak sajnos ez túl sok embernek nem áll érdekében.