Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nincsde

0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vajon elgondolkodott-e bárki is azon, hogy a Levy T, OG Duck és Real Action által alkotott popzenei Bermuda-háromszög miért pont a Hip Hop Boyz nevet vette fel karrierje kezdetén? Hiszen a Hegyekbe fönn vagy a Megbántottak című klasszikusokat figyelembe véve a Rajcsúrozó Rumcájsz…..
nincsde 2010.03.12 13:27:24
A legnagyobb példányszámban eladott népbutító baromság, a Blikk mai számának egyik címe szerint Kozso, a nemzet szomorú szamurája lehet a milliókért megvásárolt X-Faktor című énekes tehetségkutató egyik zsűritagja. Namármost, a cikkben már sokkal óvatosabban fogalmaz az…..
nincsde 2010.03.12 13:07:56
@beebeer: Nem, ennek egyetlen célja van, hogy azt bizonyítsa, Varga Attila blogírót az indulatai vezérlik. AMi amúgy nem lenne baj, de amikor trágárkodik és hazudik, akkor kezd hiteltelen lenni. Elsősorban ő, s nem a blog, mert arra rajta kívül még sokan, sokszor és jókat írnak. Csak annyit szerettem volna jelezni neki,kár úgymond személyeskedni. Amit Kozsóról ír, az oké, de minek belekeverni a Blikket. Ott is emberek dolgoznak, sokat, s nem könnyű egy bulvárt összepakolni. És mielőtt bárki megvádolna, nem, nem dolgozom ott. Csak tudom, mekkora meló. Ennyi.
nincsde 2010.03.12 13:15:10
@Novi bácsi: Csak olyannal érdemes vitatkozni, aki megüti a vitapartner szellemi szintjét. Lévén én ostobenkó, proli, szarparaszt vagyok, te meg nyilván atomtudós-agysebész-akadémikus, így mi nem tudunk vitatkozni, nyilván igazad van. Majd a többiek eldöntik.
nincsde 2010.03.12 13:17:38
@Novi bácsi: Tárcsázd a 104-et, biztosan segítenek. Hoppá, mégse hívd őket, eszembe jutott, a hozzád hasonló debileket már nem fogadja a Lipót, bezárták...
Vagy éppen kormánypárti daajka daajka képvicce? Mindegy, hiszen olyan harmatgyenge. Még szerencse, hogy nem dadog. De ezzel is túl sokat segítettem, hiszen a megfejtés: Szollár Domonkos..
nincsde 2010.03.04 10:06:27
Sajtótörténeti címlappal rukkolt elő nagy kedvencünk, a Hit Gyülekezetének Hetek című lapja. A pont húsz éves Photoshopot méltón ünneplő grafikán Sólyom elnök látható, amint egy lágerben haldokló zsidó - talán gyerek? - kopasz fejét írja alá egy törvénytervezet helyett.…..
Szerdán nyílt meg a kedvenc kortárs magyar festőm, Nagy Gabriella kiállítása, mármint én nyitottam meg. Mivel a helyszín nem klasszikus galéria, hanem egy reklámügynökség - a Café Reklám - székháza volt, a kőkemény műelemzést alpári szexuális célzásokkal és magánéleti…..
nincsde 2010.02.11 12:30:53
Amikor nyolc nappal ezelőtt, közvetlenül a Fehérvár–Jesenice jégkorongmeccs után azt írtam, engedjék szárnyalni Léderer Ákost, a legkevésbé sem arra szerettem volna utalni, hogy hadd repüljön. Ehhez képest főnökei majdnem kirúgták szegényt. Történetesen az év…..
A múltkor, amikor csak hirtelen felindulásból írtam egy reklámdilemmás kérdést, megígértem, hogy erről a kampányról még részletesebben is fogunk beszélni. Már csak azért is megkerülhetetlen a UPC új kampánya, mert az ügynökségváltást követően ez az első anyag, ami…..
A Blikket már megint lódításon fogtuk. Mai számukban címoldalon hozzák, hogy Galambos Lajcsi márciusban visszatér a képernyőre, és hogy egy ideje tárgyal az RTL Klub legnagyobb műsorbeszállítójával, az IKO-val a részletekről. A bulvárlap szolídan úgy fogalmaz, hogy “a…..
A comment:com hasábjain nem egyszer estünk már neki a különböző vetélkedőknek, kritizáltuk a Párbajt és a Széfet is, ez utóbbit nem is egyszer, és nem is túl kesztyűs kézzel, de valahol ez a dolgunk (itt, itt, itt, itt és itt írtunk a malőrökről). A fair play jegyében viszont…..
Lemaradtunk egy brosúrával, nincs mentség, most találtuk csak meg ezt a 17-i beszélgetést Koltay Gáborral a Ma Reggelben. Éljen a megújult magyar televízió, még a végén visszasírjuk Verebes István szuszogós alákérdezős interjúit Lendvay Ildikóval a szombat reggeli…..
nincsde 2010.01.28 11:04:13
Eddigi talán legsokoldalúbb szuperpumánk az élet annyi területén képviselteti magát, hogy még felsorolni is sok! Gondolom ő is nehezen boldogul a dologgal -esetleg feledékeny- mindenesetre négy wiwes adatlappal bír, amikből világosan kiderül, hogy Antalovics úr két dolgot szeret…..
nincsde 2010.01.27 17:26:46
ÖTPERCES KONTESZT! Itt ez a reklámvideó – a franciák csinálták a McVities nevű angol keksznek, és a franciák cinikus angol-képére játszik rá azzal, hogy pont az ellentmondásosságokat lovagolja meg, a legvégén azt is elismerve, hogy főzni ugyan valóban nem tudnak az…..
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy leközöljem-e Gábor levelét, mert a sportban elért eredményei miatt Erdei Zsoltot tisztelem és becsülöm, de végül úgy döntöttem, bevállalom, hogy kapok én is a pofámba. Ő is emberből van, biztos szar napja volt, nem épp a megfelelő módot…..
Még bambán ülve a tévé előtt is feltűnt a Djuice-nak ez a műmájer spot-ja, ami olyan volt, mintha az Üvegtigris vagy a Valami Amerika csapata próbált volna meg 30 másodpercben Guy Ritchie-t játszani. Tekintettel arra, hogy nem értek hozzá, nem kezdek bele annak taglalásába,…..
Már csak négyen versengenek Benkő Dániel kegyeiért, és kezd is kicsit unalmassá válni a minden mozzanatában előre megírt műsor, de a héten végre izgalmasabb részhez értünk. Ujjazás és erekció már eddig is volt, a hétfői adásba viszont olyan jelenetek kerültek volna, amikhez…..
Mostanában a hétfő reggeli Totalcar értekezleteknek van egy rituálisan visszatérő eleme. A tárgyaló hosszú asztalánál Bende mindig baloldalt ül, mellettem. Komoly arccal, igazgatói fontosságának teljes tudatában adja elő a napirend előtti pontokat, mindenki őt figyeli. Aztán én…..
Az előző részben megismerkedtünk a Benkő Dániel göcsörtös térdére és (egyelőre) be nem mutatott nemiszervére ácsingózó nőhaddal, amiben van ilyen is meg olyan is, szerelmes meg nem szerelmes, kis butuska, kicsit kurvás, nagyon kurvás, ahogy azt a műfaj szabályai megkövetelik.…..
Több mint ötvenezren látták kedd (09.10.20.) délutánig azt a reklámot, amit a Budapest Business Region megrendelésére készített Madarász István filmrendező. Nem rossz szám, ahhoz képest hogy kevesebb mint hat napja került fel a Youtube-ra és a hozzászólások alapján tetszik is a…..
 Amikor a fideszesek még zsengék voltak, utálták a kettős beszédet. A komcsik komcsik voltak, s akik együttműködtek velük, azok rossz emberek.   A Fidesz akkor azt mondta, üzente, hogy vannak dolgok, amelyekben nem lehet megalkudni.  Aztán persze kiderült, hogy sok…..
nincsde 2009.10.16 09:04:08